25. fejezet

 Levél, tőlünk, neked!

(Renesmee)

Amikor apa ellökte Jaspert az útjából, és mindent tarolva kirohant az erkélyre, mi is izgatottan követtük, hiszen, el sem tudtuk képzelni, mégis mi okoz ekkora felfordulást.

Amikor kiértünk, és megpillantottuk őket, mindenki megdermedt, és figyelte az eseményeket. Igazat megvallva, én semmit nem fogtam fel belőle. Lesokkolt a látvány, ahogy Alice kezében egy gyönyörű gyermeket tart, egy olyan gyermeket, aki hamarosan vámpírrá változik.

– Ezt a lányt, csak velem együtt ölöd meg Edward érted? – ordított Alice, és a kocsija felé fordult. Viszont apa nem hagyta elmenekülni, megfogta a karját és kitépte belőle a lányt.

– Dakota neee – sikított Alice, és a szeme elé emelte kezeit, hogy ne lássa, ahogy apa végez vele.

 Én sem tudtam. Eltakartam szemeim és vártam még vége lesz, de síri csend volt végig.

– Edward mi lesz már? – hallottam meg Carlisle hangját és kikukucskáltam az újaim között.

Apa megdermedve állt a kislánnyal a kezében, és egy életjelet nem adott magáról, anya épp ezért rohant oda hozzá, mert megijedt.

– Leblokkolta az agyam, nem tudom megölni – suttogta apa alig hallhatóan, de amint Alice fülébe jutott, odaszaladt a kislányért és kivette apa szorításából.

– Dakota, kicsikém, ne félj, minden rendben lesz – csitította a lányt.

– Alice, szívem mit tettél? – tért észhez Jazz, és ő is közelebb sétált nejéhez, de nem mert közelebb menni a lány miatt.

– Elmegyek. Ha nem fogadtok el vele együtt, akkor elintézem én magam – fordult sarkon ismét, de megint csak megállították, most Jasper volt soron, de végül nem ő szólalt meg.

– Lányom, egy tapodtat sem mész tovább, tudod, hogy kitartunk melletted, add át a kislányt, meg kell vizsgálnom – nyúlt Carlisle a gyermekért.

Alice bizonytalanul állt apja előtt, és közben a kislány arcát fürkészte, nem tudta végül megbízzon e a családban, vagy semmi értelme, meg kell, hogy szökjön. Apában már nem bízott, de ő csak egy a családból, én már tudtam, hogy Alice átadja a gyermeket és ittmarad velünk, viszont többen kétségek között szorongtak, valakik azért, hogy mi lesz ha marad, valakik azért, hogy mi lesz ha elmennek.

– Vigyázok rád, életem, nem fognak bántani – megsimította a lány arcát és Carlisle kezébe helyezte, majd együtt indultak el az emeletre.

Először aki összeomlott az Jake volt, ugyanis neki Dakotát azonnal el kellene pusztítania, viszont miattam egyelőre nem teheti, ahhoz mindenki beleegyezése kellene. Az pedig messze nincs meg. Anyán látni lehetett, a megértő lelket, pont úgy, ahogy Esme arcán is. Rosalie szemeiben egyszerre mohó irigység és boldogság tüze lángolt. Emmett félvállról vette, Jasper azon az elven volt, hogy amit Alice szeret azt ő is. Apa viszont a lány képességétől volt megbabonázva, amiért nem tudta megölni. Én pedig nem mondhatom azt, hogy örültem a kislánynak, de nem is voltam ellene, amíg nem tesz kárt bennem. Onnantól pedig örök ellenség.

– Szerelmem el kell mennem, beszélnem kell a falkával. Sietek, de nem tudom, mikorra érek vissza. – Megcsókolt. – Vigyázz magadra, sietek.

Búcsúképp a többieknek intett és még az erdőbe lépés előtt farkassá változott.

– Visszajött – mosolyodott el Esme.

– Igen de az a gáz, hogy nem egyedül, hanem egy veszélyes tűzforrással, ami elpusztít minket – gúnyolódott apa, és miután átkarolta anyát besétáltak a nappaliba.

Mindenki leült a kanapéra, én viszont nem bírtam nyugodtan maradni, felsétáltam a lépcsőn és egyenesen a kórterembe mentem. Kopogtattam, és miután Carlisle engedélyt adott, benyitottam.

– Renesmee, miben segíthetek? – kérdezte Alice.

– Én csak, izé, kíváncsi vagyok. Megmenthető még, vagy teljes vámpírgyermek lesz?

– Már átváltozott. Két nap még a méreg teljes felszívódásáig és véglegesen is közöttünk fog élni.

– Megtudjuk majd fékezni? – tettem fel egy újabb fontosnak tűnő kérdést.

– Nem, tudom, Nessie, ő nem lesz olyan, mint te. Csak remélni tudjuk, hogy értelmes, lányka – csóválta a fejét Carlisle. – Alice, stabilizáltam mindent, gyerünk le a nappaliba, beszéljünk meg mindent.

Nénikém bólintott, majd egy utolsó pillantást vetve a kislányra, kisétált ő is a szobából. Jasper ott várta az ajtóban és rögtön a karjaiba zárta kicsiny feleségét, amint meglátta. Mi pedig Carlisle-lal, nem akartunk, illetlenek lenni, így lesétáltunk, és magunkhoz hívtunk mindenkit, úgy, ahogy a tanácsokat szoktuk tartani. Pár perccel később Alice és Jazz is megérkezett és egymás mellett helyet foglaltak.

– Hogy történt? – kérdezte Esme. Végül is, legjobb, ha az elején.

– Éhes voltam – lehajtotta a fejét –, őt pedig bántani akarta egy öregember. Nem hagyhattam, odarohantam érte és megmentettem a férfi elől, viszont amikor az orromba kúszott a lány csábító illata, nem bírtam ellenállni. Eddig soha semmi nem bírt megtörni, de azt hiszem ő az énekesem volt. Viszont, ahogy megharaptam, egy érdekes érzés kerített magába, ami azt súgta, nem ölhetem meg. Így mivel, amúgy is hazafelé tartottam, hazajöttem.

– Olyan, érdekes érzésre gondolsz, mintha, elveszne az összes érzéked, és csak a lány vad szívverését hallanád, ami azt súgja, ne ölj meg? – kérdezte apa.

– Ez lehet a képessége, úgy gondolod, Edward?

– Meglehet, sőt, a fiataloknak, több képességük alakul ki, ezért lehetetlen őket megfékezni, mert sokuknak, halálos „fegyvereik” vannak.

– Elpusztítani nem tudjuk, ez tény. De ezek szerint megfékezni sem – gondolkodott el Emmett.

– Mi lenne, ha nem festenétek az ördögöt a falra. Még nem is ismeritek – állt fel Alice.

– Mert, te, apró, idegesítő, hugicám, te mennyivel ismered jobban. Kettő, három órával? – gúnyolódott apa.

– Az én mérgem folyik az ereiben, Edward. Ezt mélyen vésd az eszedbe!

Alice-t, Jasper képessége nyugtatta le, ami olyan nagy mennyiségben érte őt, hogy a kanapéra rogyott és miután befészkelte magát kedvese ölébe, teljes csendben maradt.

– Na, ha néha én is így kitudnám, ütni a feleségem – kacagott fel Emmett, Rosalie legnagyobb örömére.

A vita, innentől csendes, nyugodt megbeszélésbe ment át, ahol megbeszéltük, mit, hogyan fogunk intézni, a titokban tartás, és a megfékezéssel kapcsolatban.

Késő este ért véget, amikor ugyanis Alice felvonult a kórterembe, Jasperrel. A többiek pedig vadászni mentek.

– Anya, ha Jake, keresne, kérlek, mond meg neki, hogy ma otthon alszok, de jöhet nyugodtan – ezzel elköszöntem szüleimtől és kiléptem a hideg éjszakába.

Cseppet sem voltam boldog, Jacobra vágyta, viszont most még ők is veszélyt jelentenek a családomra. A farkasok nem minden törvény alól mentettek fel minket. Az, hogy ennyire meggondolatlanok voltunk, elvesztettük a bizalmukat, amit belénk öntöttek.

Mondhatni, hogy az lenne a legjobb, ha elköltöznénk innen, jó távolra…

A szél annyira hideg, volt, hogy én is fázni kezdtem szinte, így amikor a házhoz értem alig vártam, hogy magamra csukhassam az ajtót, és a meleg vízbe vessem magam. Megnyitottam a melegvizet és közben mindenféle fürdősókat adagoltam a vízbe, mert állítólag a feszültségre jó hatással van.

Még a víz folyt, addig szépen lassan minden ruhadarabot levettem magamról és a szennyes tartóba dobáltam.

A víz úgy lazított el, ahogy egyre jobban érte a bőröm felszínét. Isteni érzés volt. Így, hogy kicsit elmerüljek ebbe a nyugodtságba, lentebb csúsztam, hogy nyakig ellepjen a víz.

Talán félórája áztathattam magam a vízben, mikor hallottam, hogy az ajtó kinyílik, majd be is csukódik. Ijedtemben, felültem a kádban, viszont amikor meghallottam az ismerős hangot visszafeküdtem, és mosolyogva vártam, amíg rám nyit.

– Renesmee, édesem, itt vagy? – szólított meg, majd résnyire nyitotta az ajtót. – Oh, hát itt vagy. Ugye nem bánod, ha veled tartok?

– Nem, Jake. Vártam rád, örülök, hogy itt vagy – válaszoltam, de egy érzelem sem bújt meg a hangomban. Próbáltam kicsit semlegesnek tűnni, hogy kicsit nagyobb törődést kapjak tőle, mint átlagosan. Nem kérek semmi mást, csak, hogy legyen velem és szeressen, de azt szüntelenül.

Jake levetkőzött és beült velem szemben, és miután felsóhajtott lágyan így szólt:

– Gyere, ide picikém. – Felém nyújtotta kezeit, én pedig már nem bírtam ellenállni neki, hisz láttam, hogy valami baj van.

Megfordultam és izmos hasára dőltem, ő pedig hátulról átkarol, és belecsókolt a hajamba.

Összefűzte az újainkat, majd újabb mélylevegőt vett.

– Nagy baj van, kincsem. – Felemeltem fejem és a vállára tettem, onnan fürkésztem az arcát és éreztem, ahogy egy könnycsepp hull a mellkasomra.

– Jake, mi történt? – kérdeztem riadtan.

– Kaptam ma egy levelet. Egy ismeretlen törzs, ránk vadászik. Egy hét múlva eljönnek, és elfoglalják a területünket.

– Ki ez a törzs?

– Nikita. A legerősebb női alakváltók törzse. A pumák.

– Félsz?

– Igen, és nem veszem fel velük a harcot.

– Miért, Jake. Ez butaság! – jelentettem ki, és elmosolyodtam.

– Majd nem tartod butaságnak, amikor a bundámat a fára akasztva találod egy levéllel…