S ezzel vége...

Hopsz. Sziasztok! 

Na hát itt vagyok és rettenetesen, nagyon-nagyon, borzalmasan

bekavarok itt nektek. Ezer bocsi.

Viszont akkor ezze a fejezettel véget ér a Renesmee az álmok útján!

Következő fejezet (31.) Az álmokon túl címmel fog jönni. Természetesen innen folytatom,

csak mivel egy teljesen új korszakot nyitunk, ideje lezárnom és remélhetőleg még 30 fejezettel folytatni!

Remélem velem tartotok.

Jó szórakozást!

Pusszantás!

N. Tiszti

30. fejezet ~ Domino (Part 2.)

A kocsiban kellemes illat terjengett, kicsit fel is pörögtem ettől az egésztől. Találkozom barátnőmmel, Daviddel, olyan sok idő után.  Sajnos Jake nem jöhetett velem, de örült annak, hogy kikapcsolódom, és nem vagyok otthon ebben a nagy kavarodásban. Délután megérkeztek nagyiék, és egy órával később Agatha is beköszöntött, és kis híján agy vérzést kapott – már ha tudna – mikor meglátta Dakotát. Viszont kicsiny húgom azonnal bevetette a képességét és pillanatokon belül rábírta venni a betolakodó Volturit, hogy befogja a száját.
Daviddel azóta nem is beszéltem, GPS-el nagyon könnyen eljutottam a raktár helységig, és egészen addig nem merült fel bennem kétely, még nem tűnt fel, hogy egy árva lélek nincs itt, annak ellenére, hogy már javában mennie kellene a bulinak.
Tulajdonképpen nem rémített meg még ez sem, bentebb sétáltam a kihalt, büdös és koszos helységbe és körülnéztem. Lépteimet visszaverték a sötét falak és kisérteties hangok borították be az agyam. Valószínűleg, mégis eltévedtem – nyugtáztam magamba és sarkon fordultam, hogy kiinduljak, de ekkor a bejáratnál egy vékony alkatú árny tűnt fel. – David.
Megszaporáztam lépteim és mosolyogva átkaroltam, mikor felém nyúlt. Örültem neki, jobban mint gondoltam, volna, de egy apróság azonnal feltűnt:  – Hol van Katy? – a kérdést még fel sem tudtam tenni Dav belekezdett a mondókájába. : - Katy és én tegnap szakítottunk. Végérvényesen azért hívtalak el, hogy beszélgessünk erről, mert teljesen kivagyok. Azt reméltem te tudsz segíteni, nekem más nincs. Crash, iszonyat boldog és nem akarom ezzel terhelni…
- Ez nem kérdés, David, csak szólnod kellett volna, akkor akár nálunk is tervezhettük volna a találkát. Nem ebben a koszos raktár épületben. – Megfogtam a vállát és megbánóan néztem a barna szemeibe, melyek vörösen izzottak, a rengeteg sírástól.
- Tudtam, hogy rád számíthatok, Renesmee. Ha gondolod, akkor pedig felmehetünk a lakásomra, és ott beszélhetünk nyugodt körülmények között.
Szó nélkül rábólintottam, és a kocsim felé sétáltunk mikor megpillantottam egy szokatlanul fura alakot felénk közeledni. Ijedtemben Davre pillantottam, de őt cseppet sem az izgatta, az aszfaltot fixírozta és mikor szólásra nyitottam a szám és felpillantottam az alak eltűnt. Volt, nincs.

A kocsiban azon kívül, hogy leadta az utasításokat, hogy hol, merre forduljak, egy szót sem szólt. Lelkem mélyén megértettem, de ha így akarja a következőkben is, akkor igazán felesleges a jelenlétem. Fél órás út után viszont megálljt parancsolt egy sikátor kellős közepén és kirángatott a kocsiból. Az eddigi érzelmeit undorító bájmosoly váltotta fel. Magához ragadott, befogta a szám és egy dohos szagú sötét raktárépületbe vezetett be. Annyi időm nem volt, hogy sikítsak, vagy valami, hiszen minden olyan gyorsan történt. A sötét alak újra előbukkant vetett egy pillantást ránk, majd belült a kocsimba, és elhajtott. Mikor minden erőmet kihasználva kitéptem magam a karjai közül ráordítottam: - Mégis mi a fenét képzelsz?  - Közelebb jött, pofon vágott. Erejétől elterültem a padlón, de nem kegyelmezett belém rúgott, és csak ezek után hajolt le mellém.
- Átvertél te ringyó! – suttogta a szavakat, melyek nem mellesleg ordításnak tűntek az ürességben.
- Azt hittem, ezen már túlléptél – nyögtem ki három levegővétel között. A fájdalom a bordáim közt hasogattak, oxigén pedig mintha egyszerre eltűnt volna a légkörből.
- Túlléptem, valóban, eddig még Katy is meg nem tette ugyan ezt. Most viszont én következem. – Erősen megszorította a csuklóm és ülő helyzetbe rántott, ami olyan fájdalmat küldött a gerincemen keresztül, hogy visszahanyatlottam, de David nem engedte, erősen tartott. – Apád egy eszméletlen felületes ember. Mikor először láttam, és rájöttem, hogy olvas a gondolataim közt a rohadt vérszívója, megijedtem, de nem volt rá okom. Olyan könnyedén átsiklott azon, hogy ki vagyok én, hogy még nevetnem is kellett.
- Mi vagy te? – szakítottam félbe, mikor egy pillanatnyi szünetet hagyott a fájdalom.
- Engedélyt adtam, hogy megszólalj? – Újabb pofon csattant a már amúgy is égő arcomon, és immár csak felszegett fejjel bámultam vissza rá. Tehetetlenül, mintha közönséges halandó lennék, viszont igazából annak is éreztem magam.
- Hol is tartottam? Ja igen! Magamba bolondítottam a nénikéd…Hogyan is hívják? Alice igaz? Mindegy is. Crash valójában közel sem az öcsém. Katyvel pedig nem szakítottunk…mondjuk úgy, hogy eltávozott az élők sorából... itt hagyott egyedül…örök  vadászmezők. Tudod, hogy van ez! Az előbbi kérdésedet pedig, hogy ne hagyjam itt lógni a levegőben, adok rá neked egy egyszerű választ. – Ekkor felém hajolt, és gyengéden a fülembe súgta: Árnydémon.
Még mielőtt bármit is mondhattam volna, ledöntött, kezét a fejem mellé támasztotta és ajkamhoz hajolt. Feketén izzó szemei fogva tartották szemeim, ezáltal nem tudtam elfordulni tőle. Egyszerűen hagytam, hogy megcsókoljon…

„Szenvedélyes? Mámorító? Mindent elsöprő? Nem! Mindent elszívó csók volt. Az emlékeim úgy tűntek el belőlem, hogy láttam őket a szemem előtt mielőtt végleg felszívódik. David mindenem elvette.”

Puha, vörös francia ágyban ébredtem. A levegőben pirítós illata terjengett és Davidé. Mélyet szippantottam a különleges aromába, és követtem egészen a konyháig ahol sejtéseim szerint belebotlottam. Hatalmas vigyor terült el az arcán mikor megpillantott azon nyomban átkarolt és megcsókolt. Meleg volt és mézédes akár csak a tegnap éjjel.
- Hogy aludtál, hercegnő? – csókolta meg a nyakam, majd gyorsan visszatért a reggeli készítéshez, mert az közben elkezdett leégni.
- Dav, ugyan már. Ennyire nem lehetsz bolond. – Nevetve a gáztűzhely gombjához nyúltam, és elzártam.
- De hát nászúton vagyunk, mindent meg kell, hogy kapj, amire vágysz!
- Igen-igen. De én nem erre vágyom most…hanem rád! – Megfogtam ingjének a gallérját és magamhoz rántottam, olyan hevességgel, hogy a konyhapult állított meg a hátra eséstől, na meg David karja, mely olyan erősen, de mindeközben gyengéden szorított magához. Kezeim az ing alatt kalandoztak izmos hasfalán, miközben ő fenekem alá nyúlt, és felültetett a pultra, s még eközben sem szakította meg a heves csókot melyben részesített. Néhány levegővételnyi pillanatra szakítottam meg a csókot, de az ő ajka azonnal lentebb vándorolt, hátam nekifeszült a falnak és egy gyengéd sóhajtással újra birtokba vettem Dav ajkait.
Egyszer van nászútja az embernek, azt ki is kell használni. Még akkor is, ha az örökkévalóságig tart a mámor . 

Írj komit!!! <3