27. fejezet

Sziasztook :)

Te jó ég, szégyenletes az amit én művelek....

Egy csomó ideje nem volt friss és ezt nagyon bánom!

Viszont most megpróbáltam beletenni apait-anyait és megírni egy hosszabb fejezetet.

Szerintem elég jó lett, bár ezt inkább rátok bízom ahogyan szoktam :)

Olvassátok szeretettel!

Puszi 

Tiszti

27. fejezet

(Renesmee szemszög)

Vannak dolgok melyeket lehetetlen elképzelni. Na de ez…

A konyhában ültem és egy világoskék szalvétát hajtogattam, annak reményében, hogy ezzel talán eltudom ütni az időt. Bár ez egyáltalán nem tűnt úgy. Így inkább lehajtottam a fejemet az asztalra, ugyanis, már a szemem is majd leragadt a fáradság miatt, de önkéntesen biztos nem hajtottam volna álmomra a fejem, ugyanis addig még Jake haza nem ér épségben, és Dakota fel nem ébred, egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy elszunyókáljak. A percek viszont eszeveszett gyorsasággal teltek, de eseménytelenül. Reggel óta semmi érdek felkeltő nem történt, akkor is csak az fokozta fel a hangulatom, hogy Jake egy nagyon kedves levelet hagyott maga után. Akárhányszor rágondolok a reggeli levél szavai csengenek a fejemben, és azokon önkéntelenül is de elmosolyodom. Minden sorra pontosan emlékszem, de azért ma már sokadszorra, de újból a farzsebembe nyúltam és előhúztam a gondosan összehajtogatott papírját és szétnyitottam.

„Kicsim, sajnálom, hogy ma reggel sem ébredsz mellettem, de sajnos beszélnem kell a falkával, és ha úgy alakul rátámadunk a Nikita törzsre is. Remélem minden rendben lesz. Este találkozunk, kedvesem. Vigyázz magadra. Szeretlek.

Jake”

Akaratom ellenére is elmosolyodtam utolsó szavain. Akármennyire jelentéktelenek, nekem nagyon-nagyon sokat jelentenek. Épp ezért nem tudok most nyugodtan várni rá, mi van, ha tényleg támadtak és baja esett? – Már megint felfújom a dolgokat, úgy érzem, túl reagálom. Pedig semmi ok az aggodalomra, ha baj lenne, értesítettek volna. – Remélem.

– Kincsem – hallottam meg anya hangját, melyre azonnal felkaptam a fejem. Ő pedig közelebb sétált és leült mellém. – Baj van?

– Nem, anya, nincs semmi – mosolyogtam és átöleltem.

– Szeretlek.

– Én is, anyu – elengedtem az ölelést és megfogtam a kezét. – Tudod, úgy érzem, hogy ennek soha nem lesz vége. Úgy érzem, soha nem leszünk már boldog család, aki nyugodtan tud élni.

– Dehogy is nem! Ne gondolj ilyen butaságokra. Minden rendbe fog jönni. Jacob hamarosan itt lesz. Edward pedig az előbb mondta, hogy már csak percek vannak hátra és Dakota is napvilágot lát új lényként. Épp ezért jöttem le, hogy megkérjelek, vagy menj biztonságos helyre, vagy nem is tudom… Félek, életem. Még soha nem volt dolgunk ilyen lénnyel és hát…

– Szerintem, megvárom Jake-et, és ha ő jön, akkor vele együtt felmegyek. És te se aggódj, anyu, minden problémára van megoldás.

– Igazad van – mosolyodott el és felállt. – Felmegyek, ha jól hallom jön Jacob, ha beszéltetek mindenképp gyertek – elengedte a kezem és kisétált a konyhából.

Gyorsan összehajtogattam Jake reggeli levelét, és a zsebembe csúsztattam, majd halkan az ablakhoz sétáltam. Azonnal mosoly kúszott arcomra mikor megláttam az erdő szélén Jake-et és Sethet amint éppen nevetve vállba bokszolják egymást, és elindulnak a ház felé. Ő viszont ahogy megpillantott az ablakban megszaporázta lépteit és amint beért a karjaiba kapott és egy forró csókkal köszöntött, melyért már a szívem napok óta epekedett.

Mikor elengedett, a nyaka köré fontam kezeimet és szorosan hozzábújtam.

– Hiányoztál – suttogtam meleg bőrének. – Aggódtam érted.

– Sajnálom, kicsim. Nem akartalak megijeszteni. Egyébként minden rendben ment, viszont lesz némi beszámolóm, ha összegyűlik a család. Ugyanis ma tárgyaltunk a Nikita törzzsel.

– Oh, te jó ég – rázkódtam meg a karjai között.

– Nyugalom, életem. Tényleg semmi baj, de…– Jake nem tudta tovább mondani

a mondatot, mert egy hatalmas sikítás hallatszott az emeletről, és csak annyit láttunk, hogy valaki lesuhan a lépcsőn, és egyenesen nekiront az üvegfalnak, amely könnyedén megadta magát a kőkemény vámpírtestnek, mely tovább menekülhetett ki a házból.

– Ez mi volt? – rohantunk fel azonnal az emeletre, de félúton beleütköztünk a családomba.

– Az, aki keresztül száguldott az üvegen és most indul lemészárolni a fél város? Hát az, Dakota – válaszolt apa és csalódottan hajtotta le a fejét.

– Meg kell állítani, méghozzá azonnal! – jelentette ki Jake, és már némi dühöt is fel lehetet fedezni a hangjában.

– Megyünk Jake, ne aggódj – szólt Carlisle, és a többiekkel együtt a nappali közepére rohant. – Emmett, Edward, Jasper, ti azonnal indultok a lány után, most, sipirc! – utasította fiait, akik az első parancsszóra elhagyták a házat, és az erdőbe vetették magukat.

– Velem mi lesz? – kérdezte Alice, aki a kanapénak támaszkodott ugyanis, nagyon úgy nézett ki, hogy már nem sok kell ahhoz, hogy vámpír létére elveszítse az eszméletét.

– Nyugodj meg, angyalom – ölelte magához Esme. – A fiúk megállítják és visszahozzák azonnal.

Jake teste megfeszült mellettem, és éreztem, hogy nem sok türelme maradt már. Ezért gyorsan átöleltem, mert tudtam, hogy ez némileg oldja a feszültségét.

– Seth, Jake, megbírjátok állítani anélkül, hogy megölnétek? – tette fel a kérdést kétkedően.

– Természetesen, Carlisle – bólintott Jake, és a hajamba csókolt. Két perccel később, pedig már egyedül voltam. Összerogytam a földön, és a kezembe temettem az arcom, annak reményében, hogy a sötétség képes lesz kizárni a világot most az elmémből.

Már sokadszorra éreztem, hogy valami piszkálja az orrom, de csak most gondoltam úgy, hogy erőt kell vennem, és meg kell néznem, hogy mi az. Kicsit hunyorítva, de kinyitottam a szemeimet és legnagyobb megdöbbenésemre Jacobbal találtam szembe magam, aki hatalmas vigyorral az arcán újra az orromhoz emelte a kis tollat és megcsiklandozta.

Automatikusan értekaptam és játékosan elcsentem a tollat, majd letepertem kedvesemet, és átvettem a kínzó szerepét.

Lassan érzékien húztam végig a két mellizma között és figyeltem, ahogyan összerándul a különleges érzéstől. Először elmosolyodtam, de nem bírtam visszatartani, ezért jót kuncogtam rajta. De közben megláttam, ahogy Jake ajkai csalafinta mosolyra húzódnak, így ijedtemben magam mögé hajítottam a tollacskát és ráhajoltam Jake forró mellkasára.

– Kis butuskám – kacagott fel –, nem akartalak bántani…csak szóval, elöntött a vágy, hogy kicsit, na mindegy hagyjuk. Hogy aludtál, életem? – váltott témát pillanatok alatt.

– Stop. Először is szeretném, ha tisztáznánk, hogy mi, egyelőre egy pár vagyunk, nincs titkolózás, szégyenlősködés. Másodszor pedig: Jól aludtam, bár jó lenne tudni, hogyan is kerültem az ágyba – eltűnődve megvakartam a fejem búbját, majd elmosolyodtam és lesütöttem fejem.

– Én hoztalak be – ült fel Jake és szorosan magához ölelt. – Amint átváltoztam az erdőben, Bella utánam jött és megkért, hogy jöjjek, hozzád vissza, mert valami nincs rendben. Így felhagytam azzal, hogy levadászom Dakotát, inkább haza jöttem hozzád, és sok-sok idő után újra nyugodtan ébredhettem melletted – villantotta ki fogsorát, majd egy puszit nyomott a homlokomra. – Na, szóval, hercegnőm, ha már az előbb pont a titkolózást említetted meg, elmesélhetnéd, hogy végül is mi bánt – mosolygott továbbra is.

Egy pillanatra eltűnődtem, hogy mit mondjak neki, de végül, az igaz vallomással álltam elő.

– A család, Jacob. Úgy érzem, már nincs értelme élni, ha nincs nyugalom. Először Dakota, utána Nikita. Áh, feladom, legjobb lenne elmenni innen messze, megszökni az egész világ elől.

– Renesmee Carlie Cullen, ez volt az utolsó, hogy ilyet kiejtettél a szádon, értetted? – komolyodott meg a tekintete, és úgy éreztem, hogy ennél jobban még nem húztam fel soha.

– Vagyis, bocsánat, nem akartam durva lenni, de ne beszélj itt ilyen sületlenségeket. Minden megoldódik, el sem hiszed, hogy ez a problémád például milyen hamar meg fog – simított ki az arcomból egy hajszálat majd talpra állított, és gyengéden megcsókolt.

– Te, jó ég – tértem észhez hirtelen –, Dakotával mégis mi van?

– Ööö, hát ezt nehéz lenne elmagyarázni, gyere, inkább megmutatom, az lesz a legjobb.

Hátamra terített egy rózsaszín köntöst, melybe belebújtattam kezeimet, és Jake mellé simulva kisétáltunk a szobából. Levezetett az emeletről majd a konyhában megállt a hűtő előtt. Kivett egy apró szendvicset – lefogadom, hogy Rose unatkozott –, és a szám elé emelte. Nem volt sok választásom, és egyébként is éhes voltam már, így gyorsan bekaptam az egyfalatnyi szendvicset. Szerencsére Jake nem akart többet belém erőltetni így visszasétáltunk az emeletre ott pedig egyenesen Carlisle irodája elé mentünk ott pedig bekopogtattunk.

– Gyertek csak – szólt ki apa.

Szó nélkül nyitottunk be, ott pedig csak egy biccentéssel köszöntöttük a bent tartózkodókat. Utána pedig körbenéztem, és a látvány, ami fogatott, hát, hogy is mondjam, belém fagyasztotta a mondani valóimat.

Dakota az ágyhoz volt láncolva. Hat erős lánc futott körbe-körbe a testén, mellette pedig Alice és Carlisle ült és láthatólag nyugodt beszélgetést folytattak, viszont a lány keze görcsösen markolta az alatta leterített lepedőt. Mindezt vagy a fájdalom, vagy a félelem miatt tette.

– Sikerült megérteni, Dakota? – kérdezte tőle apa, aki az ágy végéből figyelte az eseményeket.

– Igen, vagyis azt hiszem menni fog – válaszolt csendesen –, most már lehetséges, hogy néhány lánctól megszabaduljak? – villantott egy aranyos mosolyt először Carlisle felé, majd Alice és apa felé is.

– Éhes vagy? – kérdezte tőle Esme.

– Hát igazából belém férne vagy két nagydarab fickó, de azt hiszem, megelégszem valami növényzabálóval is, de csakis Alice és Jasper kedvéért.

– Ezt reméltem, csillagom – simogatta meg Jasper Dakota fejét, majd előhalászott a zsebéből egy kulcscsomót és nekilátott kinyitogatni a lakatokat, melyek a láncot tartották egybe.

Carlisle erős pillantással, Jacobot és engem a bejárati ajtóhoz parancsolt, apát és Emmettet pedig a két ablakhoz osztotta szét tekintetével.

A lánc erős csattanással és csörgéssel csapódott a földre amint a lakat elengedte az utolsó helyen is. Jake kicsit erősebben feszült neki az ajtónak, ahogy a kislány felült, de próbálta megőrizni a nyugalmát.

Dakota kinyújtózott és körbenézett a szobán. – Na, és ki jön el velem, levadászni esetleg egy barnamedvét? – mosolygott.

– Ez az, kiscsaj – kacagott fel Emmett, és az ágyhoz szökdelt, hogy a karjaiba kapja Dakotát.

Ő először egy sikítással jutalmazta, megtermett nagybátyám hevességét, de gyorsan áttért gyermekes kacagásra, ami feltöltötte a szobát egy csomó boldogsággal.

– Én elmegyek veled – haraptam be alsó ajkam, mert számítottam Jake elvetemült reakciójára, és így fél szemmel rá is pillantottam és csábosan megrebegtettem pilláimat.

– Csak akkor, ha én is! – jelentették ki hárman egyszerre – mondanom sem kell kik voltak ők.

– Jake, Jasper, Nessie, Emmett, Alice megy! És itt téma lezárva. Holnap pedig majd a többiek.

Percek alatt elkészültünk, Alice átöltöztette Dakotát, és én is kényelmesebb ruhára váltottam. Utána pedig együtt sétáltunk le a fiúkhoz, hogy indulhassunk.

– Aztán, ugyan így gyertek haza, ahogyan elmentek! – szólt utánunk Carlisle, és becsukta az ajtót mögöttünk.

– Átváltozol? – kérdezte Jasper, gondolom azért, mert érezhette a Jacobból áradó feszültséget.

– Nem, csak akkor, ha szükséges, most pedig, induljunk nyugatra. Ja és egyébként kettő órakor találkozóm van, és előtte még Carlisle-lal megbeszéltünk egy családi kupaktanácsot. Szóval, legjobb lesz, ha ma tényleg csak növényzabálókkal próbálkoztok.

– Rendben, Jake. Induljunk – mondta Emmett és előre futott az erdőben.

Viszonylag sokáig rohantunk az erdőben, és hallgattunk Dakota kacagását, ahogyan élvezi a futást, mire találtunk egy hatalmas szarvascsordát, ahol igazán jót lakmároztunk, én legalábbis így gondoltam, amikor végeztem a harmadik állattal is, nagyot sóhajtva elterültem a földön, és az égboltot kezdtem fürkészni.

– Mi van, csajszi, kikészültél? – állt meg felettem Emmett és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.

– Emmeeeeettt – hallatszott a kiáltás Alice-től és már csak azt láttuk, amint az erdőbe veti magát Jasper és Jacob is.

– Ó te jó ég…