Ami sok az sok(k)

(Jacob)


Nagy megkönnyebbülés futott végig rajtam, mikor meghallottam a csendtörő gondolatait. Viszont, mikor felfogtam azokat, a megkönnyebbülésemet, riadtság váltotta fel. Paul loholt felém egy levéllel a szájában. Egy levéllel, Samtől. 
„Kedves, Jacob!
Őszinte köszönetemet mondhatom mindazért, amit tőled kaptam. Igazad volt mindenben, amit mondtál. Amit most teszek, annak semmi köze a reggeli incidenshez, sem hozzád. Saját döntés, saját felelősségemre. Emilyvel együtt, elhagyjuk, La pusht. Ami nem jelent mást, minthogy feladom a farkas életem. Úgy érzem, ennyi járt nekem. Őszintén, sok sikert kívánok a közeljövőben bekövetkező csatához. Egy dolgot kérek még tőled, Jake. Soha ne feledd, hogy erő lehet sok, de szeretet soha.”
A szemem megtelt könnyekkel a levél olvasásakor. A végéhez érve viszont már záporként potyogtak. Jézusom, hiszen férfi vagyok. De csak azért sírtam, mert, tudtam, hogy minden az én hibám. Ha az nem történik meg, akkor minden rendben lenne. Alázatosan éreztem magam. Az én Alfám elment, a tanítóm és másodédesapám itt hagyott. A legrosszabb az egészben, hogy ezzel, most nem foglalkozhatok, más dolgaim vannak, méghozzá a falka kiképzése. Elment, és nem jön vissza többé. Nekem is túl kell tennem magam rajta, hiszen, az időt nem tudom visszapörgetni, ezt már nem tudom helyre hozni. 


(Renesmee) 


– Ha nem, akkor megharagszanak, hiszen mindig mellettünk állnak, ennek rossz következményi lennének, te is tudod, Carlisle. – Ébredtem fel apa fontos bejelentésére.
– Rendben, akkor felhívom őket és, elmesélek mindent, de még mindig nem értem, miért kell veszélybe sodorni még egy családot – adta fel Carlisle. 
Kikecmeregtem az ágyamból, ahová még apa tett, miután éjfélig tartó beszélgetésünk közepén elaludtam. Felvettem egy nyári tunikát és lerohantam a lépcsőn, ahol egyenesen Jacob karjaiba vetettem magam. El sem hiszem, hogy itt van, azt meg végképp nem, hogy még csak arra sem méltat, hogy mosolyt erőltessen az arcára. De ezt megemésztettem azzal a gondolattal, hogy csak stresszel és aggódik. Így hát ott hagytam és a konyhába vonszoltam magam, ahol csak a nagyszüleim tartózkodtak. Esme főzött Carlisle pedig telefonon beszélgetett. De ahogy beléptem elköszönt és kinyomta a telefont.
– Jó reggelt, Renesmee – mondták szinte egyszerre, én pedig egy puszival köszöntettem őket, a szép reggel alkalmából. 
Leültem az egyik székre, és egy almát kaptam fel a gyümölcsös tálból, majd nagyot haraptam bele. 
– Esme, mégis kiket hívtunk meg? 
– Kb. negyedóra és megtudod. 
– Jó, értem, nem tudod esetleg, hogy Jacobnak mi baja van?
– Nem, de már, ilyen állapotban érkezett meg hajnalban, kérdezd apud, ő többet tud mondani. 
Eddig eszembe sem jutott. Almával a kezembe felpattantam az asztaltól és apa keresésére indultam. 
– Emmett, nem láttad apáékat? 
– De épp itt teperték le egymást a földre, de mivel apud túl szemérmes, inkább karjaiba kapta édesanyád, és azt hiszem, csak az erdőig jutottak – kuncogott Emmett.
– Em, igazán ízléses vicc volt, de komolyan kérdeztem – vágtam a fejéhez.
– Kocsiba ültek és elmentek a vendégeinkért, hamarosan visszajönnek. 
– Azt esetleg tudod, hogy Jake merre ment?
– Valószínűleg elmenekült, mert már annyira ki van rád éhezve, hogy nem bír a közeledben maradni – nevetett fel.
– Megmondanád, hogy mitől van ilyen jó kedved? – tettem csípőre kezeimet.
– Figyelj, angyalkám, Em bácsi, egy nagy, véres csatára van kiéhezve, szóval, még be nem következik, kénytelen vagyok valamivel elütni az időt.
Egy szó nélkül hagytam ott lökött nagybátyámat, és kiültem a teraszra, ahol meglepetésemre, Alice társaságára is rátaláltam. Fejét a térde közé szorította, és előre-hátra hintáztatta magát, unalmában, esetleg fájdalmában.
– Alice, mi baj van? Olyan rég beszéltünk már, úgy kerülsz, mintha fertőző lennék vagy valami.
– Semmi ilyenre ne gondolj, drágám. Csak hiányzik.
Hirtelen felötlött anyának az a mondata, hogy „a nénikédnek feltámadtak az anyai ösztönei”. Tudtam, hogy ugyanabban a „betegségben” szenved, mint Rose, csak neki még új ez az érzés. Így biztosan nehezen éli meg ezeket a napokat, amik, anélkül is szörnyűek. Várjunk csak egy kicsit, ha ő azt mondta, hogy „hiányzik” akkor, az egy pontos személyt is foglalhat magába, aki lehet akár Jasper is, de ő tudtommal itthon van. 
– Mégis ki hiányzik?
– David – jelentette ki némi félelemmel hangjában, és a fejét is felemelte, hogy láthassa, szemeimet és reakcióm.
Hát, a lélegzetem is elakadt, ekkora sokk még nem ért, Alice beleszeret a volt pasimba, hát ez állati, Jasper lehet, hogy nincs is itthon, mert világgá menekült a megőrült nénikémtől.
– Az a David, akivel három hetet jártam? David Robinson? Beleszerettél David Robinsonba? 
– Renesmee, hogy gondolhatsz ilyet, ez képtelenség, ez most a féltékenységi rohamod, vagy tényleg nem tudod végiggondolni a dolgokat? – hitetlenkedett.
– Upsz, elnézést! – sütöttem le szemeim. – Igazad van, tényleg nem gondoltam át. Szóval David az, akit a gyerekedként szeretsz, ő az, akit örökbe akarsz fogadni?
– Igen, de sajnálom, hogy az előbb csúnyán válaszoltam, csak tényleg rosszul érzem magam miatta, hiszen felnőtt férfi, elmúlt tizennyolc éves, és én, meg úgy ragaszkodom hozzá, mint egy kisgyermekhez. Teljesen őrült vagyok. Azon gondolkoztam az előbb, hogy valaki tudná-e helyettesíteni. De ebben az időszakban, értem én itt, a Volturi közeledtét, nem változtathatok át senkit, csak azért, hogy én boldog lehessek. 
– Annyira sajnálom, Alice, de ha ezt, épp bőrrel megússzuk, akkor legelső dolgunk lesz ezzel foglalkozni – ígértem meg neki.
– Köszönöm, hogy megértesz. Egyébként, nem értem, miért pont most jött ez elő. De most már, nem cáfolom azt az elméletet, hogy egy nő feladata a gyermeknevelés. Mert ha csak, sok év után is, de ráfogsz döbbenni, hogy szükséged van rá.
Nem válaszoltam Alice mondatára, hanem teljesen belemerültem, annak elemezésébe. Vajon nekem lehet majd? Vágyom én erre egyáltalán? Jake szeretné-e? Mit szólnának hozzá anyuék? Egyáltalán mi lesz a gyermekből? Vámpír? Alakváltó? Mindkettő együtt? 
Annyi kérdés merült fel bennem pár másodperc alatt, hogy megszámlálni sem tudom, de választ keresni rájuk, úgy érzem, még ráérek. Fiatal vagyok és halhatatlan. 
Felálltam Alice mellől, kinyújtóztam és abban a pillanatban meghallottam a bekanyarodó autók hangját, amik egyenesen a garázsig hajtottak. 


A Denali klán volt szíves elfáradni hozzánk és vállalni a felelősséget a farkasokért is. Garett és Kate egymásba karolva szálltak ki anya autójából. Elezar és Carmen is egypárként érkeztek meg, kivéve, Tanyát. Kicsit sem voltak elkeseredve, életerővel jöttek harcolni és nem kényszerből. Olyan boldognak tűntek együtt, hogy hirtelen, hiányérzet támadt bennem, Jake-et nem láttam délelőtt óta. Aggódni kezdtem miatta, de tudván, hogy úgysem tehetek semmit, inkább kedvem támadt felhívni, rég nem látott barátnőmet. Tárcsáztam a számot, és örömömre, a harmadik kicsengésre fel is vette.
 - Igen, tessék, ki az? – érdeklődött Katy.
- Szia, Katy, én vagyok az, Renesmee.
- Oh, de hiányoztál, barátnőm, hol voltál? Mi van veled? – kérdezte.
– Rómában voltam, Jacobért.
– Haza bírtad vonszolni izmos testét? – kuncogott.
– Igen sikerül, de most sincs velem, ezért hívtalak fel, mert unatkoztam.
– Szóval, ha Jake otthon van, nem méltatsz arra, hogy felhívj, hát köszi szépen, én csak ilyen unaloműző barátnő vagyok – vágta hozzám a szavakat.
– Nem, Katy, nem…
– Ne magyarázkodj, butuskám, tudom, én is szeretlek. Tudod mit, holnap elmegyünk hozzád Daviddel, és mindent átbeszélünk, persze ha nem zavarunk.
– Most, sajnos nem lehet, itt vannak Carlisle rokonai és barátai is, zsúfoltan vagyunk kicsit, de ha minden rendben lesz, hívlak és jöhettek.
– Rendben.
– Egyébként, mesélj csak, Daviddel már össze is költöztetek?
– Úgy mondod, mintha nálad nem aludt volna ott minden este.
– Igazad van. Tényleg szívesen látnálak mindkettőtöket, de nem tudok most elmenni, viszont ígérem, mindent megteszek annak érdekében, hogy minél hamarabb találkozzunk.
- Hát, Nessie, az az igazság, hogy Daviddel elutazunk az Ohio-i nagymamájához, és ott töltünk pár hetet, holnapután indulnánk, szóval, ha holnap nem találkozunk, akkor csak két hét múlva legközelebb. De most megyek is, segítek összepakolni Davidnek, Puszi, szia.
- Ó, nahát, ennek nagyon örülök, akkor majd csörögj rám, ha itthon vagytok és valami fontos történt. Puszillak, szia! Üdvözlöm Davidet is!
Örültem, annak, hogy elmennek itthonról, így semmi esély arra, hogy esetleg eljöjjön látogatóba, vagy éppen baja essen miattam. 
Gondolkodásmenetemet Jacob karjai szakították meg, ahogy lágyan a derekamra csúsztatta azokat. Majd egy hirtelen mozdulattal maga felé fordított, hogy lágy csókban forrhassunk össze. Viszont családi szokáshoz hűen, megszakították, ezt a gyönyörű pillanatot.
- Mi a fenét akar ez itt? – kérdezte apa kicsit dühödten.
- Mi baj van fiam, ki az, ki jött? – kérdezte Carlisle.
- Nahuel – felelt apa.
- Az lehetetlen, mit keresne ő itt? 
- Jött az eltűnt szerelméért – válaszolt apa, mire Jake egy apró morgással jelezte nem tetszését és még jobban magához ölelt.
- Nyugodj meg, Jake, nem Renesmee az – nézett apa a Denali klán felé. 
Tanya, zavarodottan húzódott kicsit messzebb társaitól, közben, félve pislogott felém, arra kérve tekintetével, hogy nyissak ajtót és intézzek el mindent.
- Hát nagyon alkalmas időpontot választott – gúnyolódott Emmett.
Ekkor halk kopogtatás hallatszott, ezért azonnal kiszabadultam Jake karjából és ajtót nyitottam neki.
– Szia, Nahuel – köszöntem.
– Hol van Tanya? Ugye itt van, és nincs semmi baja – kérdezte teljesen kétségbeesve. 
– Itt van, ne aggódj, minden rendben – válaszoltam nyugodtan.
Ő nem felelt rá semmit, csak egy lépéssel közelebb jött és szorosan átölelt. Tudtam, hogy most nem szeretném látni Jake arcát, mert, most legszívesebben neki ugorna, de tartóztatja magát a béke érdekében. Kibontakoztam Nahuel védelmező karjából és szemügyre vettem. Nem nőtt semmit, mióta láttam, sőt nem is változott, egyszerűen csak az arca volt érdekes. Egyszerre látni, kétségbeesést, félelmet, örömöt, boldogságot egy arcon nagyon furcsa. 
– Tanyáért jöttél, bátyuskám? - kérdeztem mosolyogva.
– Első sorban igen, nem találtam otthon őket, így benéztem, hátha tudtok valamit róluk, és amúgy is illendő lett volna, tiszteletemet tenni, egyetlen kicsi húgomnál aki, ejha, szép nővé cseperedett – mondta, immár mosolyogva, miközben megpördített maga előtt, hogy jobban szemügyre vegyen.
– Hát igen, nálam nagyobb változások történtek – mosolyogtam rá. – De némi változás nálad is van, például, majd elmesélhetnéd, hogyan kerültél kapcsolatba a Denali családdal.
Bólintott egy aprót, majd kikerülve engem, Tanya felé vette az útját. Gyengéden magához vonta a lány testét, de csak egy puszit nyomott arcára, a rájuk tapadt szemek miatt. 
– Igen, megint baj van, ugyanúgy állunk, mint amikor utoljára itt jártál: szemben a Volturival - válaszolt apa, egy ki nem mondott kérdésre.
– A Volturival? – kérdezte elfintorodva.
Rápillantottam apára, akin látszott némi értetlenség, nem hitte el azt, amit Nahuel fejében látott.
– Mi történt közted és a volturi között? – kérdeztem.
– Talán négy, vagy öt éve, jött el hozzánk négy Volturi. Értem jöttek, meg akartak ölni, amiért hibrid vagyok, és ezzel bepiszkolom a tiszta vámpír vérvonalat. Hulien nagynénikém, természetesen nem hagyta, hogy, csak úgy végezzenek velem, ezért feláldozta magát értem. Eredetileg akkor én hozzátok indultam, csak összetalálkoztam ezzel a szépséggel – simított végig Tanya arcán –, és ő beinvitált magukhoz, azóta pedig velük élek. Most is csak azért nem voltam otthon, mert egyik nővérem bajba került és engem hívott segítségül.
– Mégis mi történt vele?
– Terhes lett egy vámpírtól. Ami nem is probléma, csak fél egy kicsit attól, hogy úgy fog járni, mint az én édesanyám. Hiába hibridvámpír, attól még a kicsi megölheti. Éppen ezért eljöttem volna most hozzátok, hogy Carlisle segítségét kérjem, mert, ha Bellát megmentette, szerintem az én nővéremet is sikerül majd. De ilyen helyzetben, kizárt, hogy a nyakatokra hozzam.
– Miért, ő most hol van? – kérdezte Carlisle.
– Denaliban hagytam egyedül, de nem fogok most hazamenni érte, már csak azért sem, mert Tanya fontosabb számomra, és ha ő szembeszáll a gyilkosokkal, akkor nem hagyom egyedül, és elég sokkal tartozom én annak a vámpírcsaládnak ahhoz, hogy most haza menjek, megfutamodjak előlük – vágta rá. 
Közben hallottam, hogy Marcus lefelé tart a lépcsőn, és mikor Nahuel befejezte a mondandóját, ő is rápillantott és abban a percben hátra is ugrott, magával rántva, Tanyát, akit azonnal a falhoz szorított saját testével és úgy morgott a közeledő alak felé.– Mit keres ez itt? – hitetlenkedett.
– Szervusz, fiam, a nevem Marcus – nyújtotta kezét.
De bátyám nem fogta meg, sőt eldugta a háta mögé, tiltakozásul.
– Te egy Volturi vagy, felismerlek, láttalak, itt voltál, és te is bántani akartad Renesmee-t – mondta, miközben egyre jobban szorította magához kedvesét.
– Igen, a Volturi vezetők egyik tagja vagyok, de a Cullenék mellett állok a harcban, nekem is hasonlóan, nagy fájdalmat okozott Aro, nem csak neked van bosszúvágyad, Corin és Demetri is velem vannak, jó szándékkal jöttünk – mondta Marcus és újra kezet nyújtott Nahuelnek.
– Nehezen, de elhiszem – fogta meg végül Marcus kezét.
– Üljünk le, talán kényelmesebb helyen jobban meg tudjuk beszélni a dolgokat - hívta Carlisle őket a napaliba. 
Mindenki elment meghallgatni Nahuel történetét, megbeszélni, hogy miképpen állunk a Volturi elé, és minden fontos dolgot, ami engem nem izgatott, Jacobot viszont igen. Így tudtam, hogy ma egyedül fogok aludni. 
Felkullogtam a fürdőbe és egy lazító zuhanyzás után, ágyba vetettem magam. 
Sok millió dolog járt a fejemben, David, Jake, Alice, Nahuel, és az ő testvére, aki terhes lett. Ha ő, aki hibridvámpír, képes megtermékenyülésre, akkor én is képes vagyok, legalábbis remélem. Ezzel a gondolattal, adtam át magam az álmok világának.


"Egy ismeretlen ágyon feküdtem, mellettem voltak ágyak, de senki nem volt ott. Az ajtó lassan kinyílt és egy nővérke jelent meg, két babát tolva. Körbe néztem még egyszer, hogy hová hozza szegény pici babákat, de rajtam kívül, tényleg senki nem volt ott.
- Jó reggelt, kedvesem! – szólalt meg bájos hangon - meghoztam a két gyönyörű csöppséget.
- Nekem? – kérdeztem.
- Oh, hát nem emlékszik, ma hajnalban, két csodaszép gyermeknek adott életet, egy fiúcskának és egy tündéri pici lánynak – mondta, miközben odanyújtotta nekem, a rózsaszín pólyába tekert babát. 
Ösztönösen érte nyúltam, és karjaimba fektettem. Arca olyan gyönyörű aranybarna volt, mint Jacobé. Haja ébenfekete, arca, mint a legsimább tükör. Ahogy felé nyúltam, kinyitotta gyönyörű, tengerkék szemeit és cseppnyi ajka mosolyra húzódott, majd, úgy tett, ahogy én az előbb. Kezeit az arcomra helyezte, majd végighúzva rajta, visszaejtette azt, maga mellé. Bársonyos, pici, puha kezei után az arcom zsibbadni kezdett. Egészen új érzés fogott el. Kinyújtottam kezem a kisfiamért is, aki már eleve nyitott szemekkel szemlélte végig az egész helyzetet. Neki barna szemei voltak és krétafehér bőre. Ahogy pedig elmosolyodott, kivillantak apró, de éles szemfogai. A gyönyör beterített minket, mindhárman egymást néztük órákon keresztül, és tudtuk ezt a pillanatot tényleg, senki sem tudná megszakítani”


Reggel, boldogan nyitottam ki szemeimet, bár tudtam, hogy minden álom volt és azt is, hogy ez egyelőre lehetetlen, mégis nagyobb volt az örömöm, mint bárki másnak ezen a reggelen. Elkezdtem felöltözni, de megzavart egy halk kopogtatás.
– Gyere be.
– Nessie, szomorú hírt kell közölnöm veled, kérlek, ülj le – suttogta Emmett.
Szót fogadva kérésének, lehuppantam az ágyra és vártam, hogy végre kimondja milyen hírt hozott. De mikor kimondta a nevet és mellé a szót, éreztem, hogy eltűnök a sötétségben, és éles karmok marcangolnak szét. 
– Jacob meghalt…

Változások

(Renesmee)

Már világos volt, a nap sugarai a zöld függöny segítségével, gyönyörű színbe borították a szobát. Épp ezt bámultam, mikor Jake hirtelen felült mellettem, és a párnája alatt kezdett el kutatni.

– Igen, tessék! – vette fel a kimenekített telefont.

– Szia, Jake, ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak, de haza kell jönnie Nessie-nek, minél előbb! – hallottam meg anya hangját a vonal túlsó végéből.

– Miért, valami baj történt? – aggodalmaskodott.

– Semmi komoly, csak Alice-nek látomása volt. Hamarosan megérkeznek Marcusék.

– Mennyi időnk van?

– Kb. húsz perc. Neked nem kell jönnöd. Maradj csak és ülj a fenekeden, majd mi mindent elintézünk.

– Persze, ahogy azt te gondolod. El ne képzeld már, hogy ölbe tett kézzel fogom várni, hogy az a család, akit én sodortam veszélybe, most értem kockáztassa a jövőjét. Nessie-nek bármi baja eshet, megyek én is! – mondta ellentmondást nem tűrően.

– Rendben, akkor siessetek, várunk! – tette le a telefont anya.

Míg ők beszéltek, lassan összeszedtem a tegnap eldobált ruháimat – már ami épségben volt –, és felöltöztem. Jake is felállt és a szekrényéhez sétált, hogy magára kapjon pár ruhaneműt. Én mindeközben végignéztem aranybarna, izmos testén és nagyot kellett nyelnem ahhoz, hogy most azonnal ne támadjam le. Hatalmas önerőm segítségével, hátat fordítva neki, kisasszéztam a szobából, egyenesen a hűtőhöz. Tudtam, hogy valami reggelit össze kell dobnom neki, hiszen étgyomorral nem jöhet hozzánk. Esme ki is borulna. Így hát, csináltam neki egy sonkásszendvicset, és egy tálcán, az asztalra tettem.

– Kicsim, egy pillanat és jövök, szólnom kell Samnek és a többieknek. Csók – csapta be maga után az ajtót.

Na, ennyit a nyugodt reggeliről.

Amíg várakoztam, felsöpörtem a rózsaszirmokat, és összeszedtem a kisebb kiegészítőket, majd én is megettem egy szendvicset. Mindez, tíz percbe telt, és szerelmem haza is ért.

– Nyuszikám, Sam nincs farkas alakban, mert Emilyvel van valahol, ezért szóltam Paulnak, hogy adja át neki üzenetem. Leah és Seth pedig a határnál várnak minket – ölelt át.

– Rendben, csináltam neked egy szendvicset, edd meg gyorsan és indulhatunk is – adtam a kezébe a reggeliét.

– Köszönöm – vette el tőlem és lehuppant az asztal melletti székre.

Szó nélkül megette, három harapásból, és mindezt, egy szenvedélyes csókkal köszönte meg, indulás előtt.

Kézen fogva futottunk a határig, ahol Seth és Leah csatlakozott hozzánk, így Jake is átváltozott, hogy tudjanak pár szót válltani. Én viszont tovább futottam, az erdő már ritkult és perceken belül a házunk előtt álltam.

– Sziasztok – köszöntem mindenkinek, majd anyához mentem, hogy puszit adhassak neki.

Mindenki bele volt merülve a beszélgetésbe, Alice a jövőt kémlelte minden másodpercben, Jasper pedig az érzéseket próbálta kordában tartani, egyelőre sikeresen. Carlisle, az ő nyugodt személyiségével próbált mindenkire figyelni és intézni mindenkihez pár jó tanácsot.

Végre megérkezett a három farkas is. Helyesbítve, csak egy, mert Jake emberi alakban sétált apához, nekem meg csak dobott egy puszit. Seth is visszaváltozva, kitárt karokkal közelített felém, majd egy gyors mozdulattal átölelt, jó erősen, így nagyon megszólalni sem tudtam, mozogni meg végképp nem.

– Tegnap nem volt alkalmam megköszönni, hogy hazahoztad szeretett Alfánkat – mondta és adott egy puszit arcomra.

– Nincs mit, Seth, tudod, hogy a kérésed nélkül is megtettem volna.

– Milyen kérés? – vágott közbe Jake.

– Semmi lényeges, édesem – cuppantam rá ajkaira.

Ő pedig viszonozva a csókot, magához vont, majd egy pillanattal később felsóhajtva elengedett és hátat fordított. Ahol Leah állt és mélyen Jake szemébe nézett.

– Nem tetszik Leahnak, hogy egy csomó, gyilkos vámpír elé, emberként akarsz kiállni – lepett meg minket apa hangja.

Jake oda sem nézett, csak elkezdte nyugtatni Bétáját.

– Kérlek, Leah, ne aggódj. Minden rendben lesz, Alice azt mondta, békével jönnek, meg pillanatok alatt át tudok változni, nem lesz semmi baj. Egyébként is, én okoztam a bajt, nekem is kell megoldanom, úgyhogy, téma lezárva – emelte magasabbra hangját, az utolsó mondatnál.

– Azt mondja, elég szörnyű volt az az idő, mikor itt hagytad őket, nem akarja, hogy bármi bajod essen. Mert szüksége van rád, mint barátra, és mint alfájára – tolmácsolt apa.

– Leah, megesküszöm neked, hogy én sem fogom engedni, hogy Jacobnak, bármi baja essen – mondtam neki, és megsimogattam a fejét, amitől láthatóan megnyugodott.

– Készüljetek, már csak két perc – utasított Alice.

Mindenki azonnal ugrott nénikém kérésére. Beálltunk a szokásos félkör alakzatba, én anya és Jake közé, Carlisle pedig egy lépéssel a család előtt. Leah és Seth a fák takarásába húzódva várták a vendégeinket.

– Carlisle? – hallottuk meg, egy érdesebb hangú vámpír hangját. – Békével jöttünk, kérlek, ne támadjatok, hallgassatok végig.

– Csak nyugodtan, Marcus! – bátorította őket apa.

– Békével jöttünk – bukkantak elő hárman is. – Nagyon fontos hírt hoztunk nektek.

A három Volturi közelebb jött és mind kezet fogott Carlisle-lal, majd Jake felé fordultak, amitől, akaratom ellenére is megremegtem, és a hátamon is felállt a szőr, titokzatos tekintetüktől.

– Örülök, hogy téged is láthatlak, úgy gondolom, te vagy az a farkas, aki kicsit elnáspángolta Demetri barátom – mosolygott ránk, amitől egy cseppet megnyugodtam.

– Igen, személyesen, Jacob Black, és ha azért jöttetek, hogy büntetést szabjatok ki rám, akkor vállalom, csak a Cullen családnak ne essen semmi bántódása.

– Hová gondolsz, fiam, Nem azért jöttem, hogy ítélkezzek, hanem segítséget szeretnék kérni.

Na, azt hiszem, ha eddig nem, akkor most eljött az a pillanat, amikor a Volturi meglep minket, olyannyira, hogy még, Emmett is kikerekedett szemekkel bambulta őket.

– Segítséget? A Volturi egyik vezetője, segítséget kér tőlünk? – szólalt fel anya egy mosollyal az szája szegletében.

– Igen, azt, de engedjétek meg, hogy bemutatkozzunk, hiszen vannak itt olyanok, akik nem ismernek eléggé – nézett rám és Jacobra. – Én, mint tudjátok, Marcus vagyok, a jobboldalamon Corin, balon pedig Demetri – mutatott a személyekre, akik nevük hallatakor, biccentettek fejükkel.

– Ha megkérhetlek benneteket, ezt a beszélgetést ne ilyen körülmények között t folytassuk, gyertek be – szólt apa vendégeinknek.

Carlisle vezetésével mindenki helyet foglalt magának a nappaliban így kezdetét vehette a beszélgetés, szóval fény derülhet arra, hogy miért is vannak itt most Marcusék.

– Edward, te már látod, hogy valóban komoly dologról van szó. De muszáj elmagyaráznom mindenkinek, hogy megértsétek. Szóval, mikor Dem, a támadás utáni estén visszatért, elmesélte nekünk a történteket. Sokan nem gondolnak rátok, úgy, mint a legjobb barátra, így többek között Jane és Caius, rábeszélte Arót egy támadásra a farkasok ellen. Természetesen, tudván tudják, hogy ti is kiálltok mellettük, ezért úgy tervezik, hogy veletek is végeznek.

– Ezt nem engedhetem – fakadt ki Jake. – Valamit tennem kell, nem fogom hagyni, hogy az a mocskos gyilkos, egy ujjal is hozzáérjen a családomhoz, akár a farkasokat nézzük akár a Cullen klánt.

– Nyugodj meg, fiam, senkinek, nem esik baja, különben is, megtennél nekem egy óriási szívességet, mégpedig azt, hogy nem vágsz bele a szavamba? – Jake rábólintott, Marcus pedig folytatta. – Gondolhatjátok, nem lehet kis dolog, ami miatt épp most követtem el életem legnagyobb árulását. Borzasztó teher nyomja szívemet, két esztendeje. Carlisle, te nagyon jól tudod, hogy egyetlen szerelmemet Didyme-t, valaki egyszer meggyilkolta. Sajnos, Demetri sok szenvedés és gyötrelem után, erőt vett magán és elárulta, hogy ki volt a tettes. Még ti sem gondolnátok, hogy ő, pont ő, képes volt ilyet tenni a vérszerinti húgával. Aro ölte meg Didyme-t, Dem szemeláttára. Ezért bosszút esküdtem, megfizet, azért, amit tett, és mivel jött ez a váratlan támadás, úgy éreztem, ezzel, hogy idejövök, kölcsönösen jól járunk.

– Oh, értem, mondhatom, megtiszteltetés, hogy vállaltad ezt az egészet, hiszen nem kis dolog elárulni a családod, akár bosszúból teszed, akár nem. Természetesen, mi melletted állunk, segítünk, mivel, úgyis kiállnánk a farkasok mellett – mondta Carlisle.

– Szóval, tényleg nem bánjátok, ha mellétek szegődünk? – lepődött meg Corin.

– Ó, már hogyisne bánnám. Ha egy ujjal is hozzáértek Forks lakosaihoz, kitekerem a nyakatokat, elevenen foglak széttépni és elégetni – fenyegetőzött Jake, ezért Jasper és anya felálltak és mellénk sétáltak, hogyha netán valami történne, ők meg bírják akadályozni.

– Ezzel sem kell foglalkoznotok, ahogy már elmondtam, mindent megteszünk a béke érdekében, ezért már elkezdtünk ideiglenesen átállni az állati vérre, hogy semmiféleképpen ne okozzunk kényelmetlenséget a farkasoknak – közölte Marcus.

– Jó, hát ez változtat a dolgokon, akkor a farkasok részéről, semmi akadálya, hogy társuljatok hozzánk – eresztett le Jake.

– Na, akkor, dugjuk össze a fejünket és készüljünk fel, mert ez, egy igazán izgalmas csatának néz ki – ujjongott Emmett.

Jacob, hirtelen elengedte a derekam és kivágtatott az ajtón, egyetlen szó nélkül. Már indultam volna utána mikor, apa kezei lefogtak és magához szorítottak.

– Nyugodj meg, kicsim, meg kell beszélnie a többiekkel, tudod, hogy értük jönnek most és tudod, hogy ez mennyire borzasztó lehet számára.

– Igazad van apu – dőltem mellkasára ­–, hagynom kell megnyugodni.

Attól függetlenül, hogy utálom apa képességét, néha vágyom arra, hogy egy kicsit beszélgessünk, éppen ezért vonszoltam fel magammal, a szobájába, hogy nyugodtan megbeszéljünk pár dolgot.

– Mond, Renesmee – ült le mellém a szőnyegre.

– Nagyon félek, annyira rossz érzésem van, tegnap még minden olyan boldognak és nyugodtnak tűnt, ma pedig, mintha, új sötét fátyol borult volna rám. Úgy érzem, mindennek én vagyok az oka, talán megszületnem sem kellett volna. Olyan rossz így minden – fakadtam sírva.

– Az ég szerelmére, Nessie, ne gondolj ilyen eszméletlen butaságokat, ez egyszerűen a te kis elméleted. De erre az elméletre kb. tíz ember rá fog cáfolni. Hidd el, te semmit nem tettél azon kívül, hogy csak boldog szerettél volna lenni, ezért mentél Jake után, semmi másért. Az már teljesen más dolog, hogy Demetri, pont akkor járt arra, az meg végképp nem a te hibád, hogy Jacob ennyire szeret és védelmez téged, hogy képes, ilyen meggondolatlan dolgot csinálni. Az pedig, hogy megszülettél, a legnagyobb csoda volt, legalább három ember életében. Kérlek szépen, nyugodj meg, és ne gondolj ilyenekre, mert ennek semmi értelme. Minden meg fog oldódni, kicsikém. Minden. Különben is térjünk át más témára, hogyan telt a tegnap estéd?

Fél szemmel néztem fel apára, úgy éreztem teljesen megbolondult. Ha úgy gondolja, hogy ezt pont neki fogom elmesélni, hát akkor most csalódni fog.

– Igazán jól, és semmi baj nem történt, szerencsére.

– Ennek nagyon örülök, és más nem is érdekelt volna, főleg nem a részletek – kuncogott, majd átkarolt és dúdolni kezdett egy gyönyörű dallamot.

(Jake szemszöge)

– Mi baj, Jake? – kérdezte Leah gondolatban.

– Ne haragudj, de nincs időm elmagyarázni, de majd később – üzentem neki.

Kizárólag Sammel kell beszélnem, legalábbis először. Még jó, hogy már hallottam a gondolatait, egyenesen a határ mentéről, így arrafelé vettem az irányt.

Nem volt egyedül, Paullal és Quillel indultak volna őrjáratozni, de még épp időben kaptam el őket.

– Sam, kérlek, gyere, beszélnünk kell, életbevágóan fontos! – üzentem gondolatban, ő pedig azonnal csatlakozott, és így ketten együtt távolabb futottunk a többiektől.

Beszélnünk kellett, mint alfa az alfával.

Ez a hír, le fogja lombozni, hiszen nem csak az én falkám akarják lemészárolni, hanem az övét is. Nem tudom, milyen reakcióra számítsak tőle, de úgy hiszem, mellettem fog állni, ahogy mindig is.

Mikor megálltunk, szembefordult velem és arra kért, hogy mindent meséljek el, így hát belekezdtem.

– Arról már meséltem, hogy rátámadtam egy Volturira, azt is említettem, hogy idejönnek hárman, ismeretlen okok miatt, igaz?

– Igen, Jake, ideértek már?

– Ami azt illeti, igen, éppen ezért jöttem most ide, mert fény derült arra, hogy miért jöttek el.

– Nyögd már ki, kérlek!

– A Volturi támadást indított ellenünk, kb. két hét, és itt vannak. Meg fognak ölni mindenkit – hadartam el.

Sam nem felelt, azt láttam, hogy nem lélegzik, de nagyot nyelt, így már biztos voltam abban, hogy nem ájul el. De hírtelen elkezdte a mondandóját, ami nem volt éppen a legkedvesebb.

– Hogy lehetsz ilyen, felelőtlen, kiszámíthatatlan, hülye, Jake, el sem hiszem, hogy pont te hozod a bajt a törzsre – „ugatott le”. – Ha nem támadsz rá arra a hülye vérszívóra, most nem következne be mindez.

– Sajnálom, nincs erőm visszaforgatni az időt, valahogy helyre kell hoznom, de ahhoz több megértésre van szükségem, és persze a falkád támogatására.

– Na, abból nem eszel, old meg, ahogy akarod, minket felejts el! Majd ha idejönnek, megöljük őket, de innen, ki nem mozdulok.

– Úgy látom, nem tudod felfogni, nem engedhetjük meg, hogy idejöjjenek újra. Most harc lesz, veszélybe sodorjuk az egész várost. Mindenkinek jobb lenne, ha valahol, váratlanul szembetámadnánk őket – próbáltam meggyőzni.

– Ne te mond meg, hogy mi jó a törzsnek, hiszen mindig csak a bajt csinálod, belevésődsz egy vámpírivadékba, elhagyod a törzset, mert önfejű barom vagy, és meg ne említsem, hogy a drágalátos falkádat is, várjunk csak, egy, kettő, három. Minimum négyszer hagytad egyedül – ordította. – Valamint, te is otthon maradsz és vigyázol a családjainkra!

– Na, álljunk meg egy pillanatra, Sam, nem vagy már az Alfám, nincs hatalmad parancsolgatni nekem. Legjobb lenne, ha átadnád az egész falka vezetését nekem. Téged tett önfejűé ez az egész alfa dolog, nem is érdemled meg. Nem döntesz, jól, sem most, sem máskor, csak a sértettség és a harag beszél belőled, mert különváltam. Ja és ne felejtsem el, közölni, hogy amiért Renesmee-t ivadéknak nevezted, borzalmas bosszúban részesülsz majd.

– Te, alfa? Most viccelsz, a saját magadé esetleg, de te nem vagy képes egy egész falkát rendbe tartani, felelőtlen vagy.

– Akárcsak te, viszont neked már megadatott az a dolog, hogy hatalmadat gyakorolhasd az egész törzs felett. Most én jövök Sam Uley – mordultam rá és egy ugrással a földre tepertem.

– Ha azt, hiszed, legyőzhetsz, tévedsz, de legyen, ha feladom, tiéd a falka – nevetett rajtam.

Vártam addig, még befejezi a saját mulattatását, de cselesebb volt, mint gondoltam, mikor unottan az ég felé emeltem tekintetem a mellső lábamba mélyesztette fogait. Olyan hangosan vonyítottam fel, hogy még a fák is beleremegtek. Talán nem is a fájdalomtól, csak hírtelen ért ez az egész. Nem tudtam mit tenni, odaharaptam ahol értem, az pedig a nyaka volt jelenleg. Olyan erővel fogtam át nyakát, amilyennel csak tudtam. Sam három másodperc elteltével fuldokolni kezdett, a tüdeje megtelt vérrel, nem kapott levegőt. – Te jó ég, megölöm. – Elengedtem a nyakát és megvártam még talpra áll.

Teltek a percek, Sam még mindig mozdulatlanul feküdt, én pedig csak álltam felette, tehetetlenül, mint egy őrült. Én tényleg csak a bajt hozom a törzsre, ez egyszerűen lehetetlen. Ha Sam meghal a családom, örökre kitagad, és akkor nem tudok mit tenni. Minden igaz amit hozzám vágott. Felelőtlen, barom, önfejű, és minderre én is csak most döbbenek rá, mikor előttem, haldoklik.

Fél óra elteltével, hangosan felköhögött majd talpra kecmergett. Olyan nagy megkönnyebbülés futott végig rajtam, hogy összerogytam a földön előtte.

– Tiéd minden, mindig is alkalmasabb voltál erre, és amúgy is, téged illet, nekem semmi szükségem erre – közölte nyugodtan, majd hátat fordítva elrohant a fák sűrű takarásába.

– Mindenki a partra – adtam ki első alfai parancsom, amit az egész falkának céloztam.

Hirtelen mindenki hangját hallani kezdtem, egész fejem zsongott. Többek között, meg voltak lepődve az új fennálláson, de elfogadták és mindenki a parton volt, mire odaértem.

– Hali Jake, mi ez az egész? – kérdezte Seth.

– A Volturi támadást indított ellenünk, Sam meg akart futamodni, én meg nem hagytam, ezen túl, az én parancsaimnak engedelmeskedtek és azt csináljátok, amit én mondok. Az őrjáratokat beosztom, más dolgotok nincs, akkor jöttök, amikor szólok, de akkor azonnal. Mást nem kérek tőletek. Egyelőre.

Mindenki hevesen bólogatott ajánlatomra, mindenki érzett némi szabadságot most, hogy én vagyok a falkavezér.

Beosztottam mindent, ahogy ígértem. Megbeszéltük, hogy a mai estét Seth és Quil tölti velem a Cullen családnál a többiek pedig mind itt maradnak. Valaki a családokra figyel, valaki az erdőt, mások pedig, az egész várost felügyelik.

Igazán simán ment minden, így nyugodtan indultunk el hárman a Cullen családhoz, a csendes, sötét erdőn keresztül. Kizárólag a mancsaink dobbanása hallatszott. Egészen eddig. Valami a távolban megtörte ezt a nyugalmat, legkisebb örömömre.

Vágyak

Ezer bocsánat, hogy ilyen későn jövök a frissel,

de ballagtam és egész héten erre készültem, ígérem 

amint tudom, hozom a következő fejezetet, amiben 

végre belecsapunk a lecsóba - ha szabad így fogalmaznom.

Na de, hát, jó olvasást, puszi nektek.

Írjatok bármire kíváncsiak vagytok!

Üdv: Tiszti

Alig hittem a fülemnek, mikor Jake belement az Emmettel való párbajba. Mind a ketten kaján vigyorral pattantak fel a kanapéról, és rohantak ki az ajtón, úgy, minthogyha más itt sem lenne. Igen, ezek a pasik, észre sem veszik, hogy nő is van a világon. Bezzeg este az ágyban. Kiborítóak tudnak lenni, és ezzel nem csak én vagyok így, hanem Rose is, aki épp egy fekete fehérneműben ácsorgott a lépcső tetején, kigúvadt szemekkel.

Épp akkor fordítottunk hátat mindennek és vonultunk volna fel a szobáinkba bezárkózni, mikor a két tuskó – akik az előbb hagytak faképnél – bekullogtak az ajtón. Lelógó orral, búskomoran vágódtak le a kanapéra, és úgy néztek az ajtó felé, mint egy felbőszült bika.

Pár pillanattal később az ajtóban megjelent anya és apa, akik először rájuk, majd rám szegezték a tekintetüket.

– Ó, hát itthon vagy kicsikém – rohant hozzám anya, aki azonnal körbecsókolgatott.

– Veletek, még később számolunk – nézett a kanapén ülő bikákra –, de előtte, muszáj beszélnem Carlisle-lal, ha megbocsátotok, egy pillanat és itt vagyok – sasszézott apa a lépcső felé.

– Drágám, ugye jól vagy? Minden rendben? – fogta kezei közé az arcom anya.

– Igen, minden a legnagyobb rendben, de elárulnád, hol vannak Alice-ék?

Láttam, hogy a szemeibe úszik búskomorság és az arcvonásai is megváltoztak, mint egy kisgyerek akitől elvették az új játékát.

– Nem tudunk róluk semmit, elmentek, három napja se hírük, se hamvuk nincs. Bízunk abban, hogy olyan kis eltűnés, mint pár éve volt, mégis rossz előérzetem van. Félek, hogy örökre távoztak, de most kivételesen megértem. Szegény Alice nénikédnek, feltámadtak az anyai ösztönei, nem csodálkoznék, ha valakit magához venne, hogy felnevelhesse. Reménykedjünk abba, hogy hazatér és minden a régi lesz.

– Hogy-hogy elment? Pont most? – nyöszörögtem.

– Először azt hittük, veletek vannak, mert aznap tűnt el, mikor Carlisle is. De most, hogy hazajöttetek, bizonyossá vált, hogy nem.

Nem volt elég az, hogy Jake feldühített, most még kiderül, hogy Alice is itt hagyott. Épp, kezdem jól érezni magam, erre megint minden boldogságnak vége. De nem szabad elszomorodnom, minden rendbe jön. Most az a lényeg, hogy mindent tisztázzunk Jacobbal, mert két hónap nélküle, az igenis két hónap.

Miután Jake és anya kibeszélték a múlt emlékeit, és jót kacagtak egy-egy vicces sztorin, megszakítottam őket, mert ideje volt, kicsit kettőnkkel is foglalkozni.

Felvezettem a szobámba, ahol, ugyan semmi nem változott, mégis olyan fura illatok terjengtek. David – vontam le a következtetést. El is feledkeztem arról, hogy ő többet aludt itt a kelleténél, és ha Jake megérzi a fura illatot, akkor lesz majd nekem nemulass.

Lehuppant az ágyamra és maga mellé húzott, tudtam, ő nem beszélgetni akar, hanem szeretgetni, de ezt most nem fogom hagyni. Sem a lelkiállapotom, sem az egoizmusom nem engedheti meg magának.

– Milyen volt az életed nélkülem? – kezdtem én a kérdezést.

– El sem hiszed, mennyire rossz, drágám – mondta miközben közelebb hajolt és megcsókolt volna, ha engedem, de eltoltam magamtól. Ami nem igazán tetszett neki, de nem próbálkozott többször, komolyan vette a dolgot és figyelt.

– Szóval, mégis miért mentél el, Jake?

– Tudod, kicsit távol akartam lenni a vámpíroktól, tőled persze nem, de a suli miatt, téged nem vihettelek el, de most itt vagyok, szerelmem, és maradok is – fogta rövidre és bevetette azt a bájos mosolyát, aminek nem tudtam ellenállni.

Hittem szerelmes tekintetének, és remélem, nem bánom meg ezt a hitet, nincs még egy esély. Nálam nincs. Ha elbaltázza, akkor vessen magára.

– Te, hogyan vészelted át, ezt a két hónapot nélkülem, kicsim? – szakította félbe gonosz gondolatmenetem.

Nem feleltem, inkább arcára tettem kezem és kezdtem mindent a legelejéről. Figyeltem arcát, kíváncsi voltam, hogy miként reagál egyes képekre, de minden, úgy történt, ahogy arra számítottam.

Megmutattam azt a napot, mikor felkeltem és anya sírt. Azt, amikor megtudtam, hogy elment – hát akkor elég borzasztó volt az arckifejezése.

Azt is, mikor kiskutyát kaptam, Charlie esküvőjét – amire olyan „el sem hiszem” tekintettel reagált. Amikor a szkanderes részhez értem, elmosolyodott és büszkeséget véltem felfedni vigyorában. Majd utolsónak hagytam azt az éjszakát, mikor Katy bajba kerül, de mi megmentjük. Az elején gyötört arckifejezéssel tekintett a semmibe, majd óriási megkönnyebbülés lett rajta úrrá. A David és a köztem történő dolgokat, úgy ahogy voltak átugrottam és Katy éjszakáját, a Rómába vezető utunkkal folytattam.

Itt összeráncolt homlokkal, fúrta tekintetét a szemembe, majd egy hirtelen mozdulattal lesöpörte kezem az arcáról.

– Renesmee, te titkolsz valamit – vádolt meg –, én pedig szeretném tudni, hogy mit!

– Jacob, nem hiszem, hogy el kellene mondanom, félek, hogy túlreagálnád, elhagynál miatta, még, ha tudod, hogy szeretlek, akkor is.

– Én, még egyszer nem foglak elhagyni, semmiféle okból, ha csak, te nem kéred azt.

Nagyon megfontoltam ezt az egészet, eszem ágában nem volt elmondani neki Davidről még azt sem, hogy mi a keresztneve, akármennyire is szeretem Jacobot a múltkori eset után – amikor Demetrire támadott – félek neki bármi ilyet mondani, hiszen tudjátok milyen meggondolatlan. Kis gondolkodás után, félve, de megmutattam neki egy képet Davidről semmi intim részt, csak olyat ahol szépen nézett rám.

– Ki ez, Nessie? – kérdezte nyugodtabb hangnemben.

– David, de semmi nem történt közöttünk, ő csak védelmezett, még te nem voltál itt, és szeretett is – regéltem gyorsan, de a szemeim akaratom ellenére, megteltek könnyekkel.

Mielőtt hozzámért volna, kezem újra az arcára helyeztem és Daviddel való kapcsolatom minden pillanatát, megmutattam neki. Nem néztem rá, lehajtott fejjel vártam, hogy vége legyen a bemutatómnak.

Félve néztem fel rá a történet végén. A könnyeimet is, talán eddig bírtam bent tartani, mert azok, ebben a pillanatban kibuggyantak és az arcomon lassan, túlságosan lassan folytak le. Percek teltek bele, mire lecsöppent az egyik, és még több mire a másik szememből is kicsordult egy, de az, már nem ért földet. Jake, úgy csókolta le az arcomról azt a könnycseppet, mintha a legfinomabb vízforrás lenne. Óvatosan hátamra csúsztatta kezeit, és az ölébe húzva, mézédes csókokkal varázsolt el. Megnyugtató volt számomra, hogy cseppet sem érdekli mindaz, amit megmutattam Davidről. Nem hittem volna, hogy ennyire félvállról veszi, persze, ez nekem a legnagyobb öröm. Tisztában voltam azzal is, hogy lehetséges az, hogy csak, azért ilyen, mert már annyira vágyott rám, hogy szinte fel sem fogta, és majd később ha visszaemlékszik ezekre a képekre akkor kiborul, és olyat tesz, amit maga is megbán. Hosszú gondolatmenetemet, anya örömteli sikolyai szakították félbe, ne értsetek félre, semmi olyan nem történt most. A földszintről jött a hangja.

– Jó-jó, Bells, nekem is hiányoztál – hallottam meg Alice hangját.

Nekem sem kellett több, pillanatok alatt kibontakoztam Jake karjaiból és lerohantam a lépcsőn. Szegény Alice-nek, lehetősége sem volt félre ugrani, vészjósló ugrásom elől, ami egyenesen a földre teperte.

– Annyira örülök, hogy itthon vagy, köszönök mindent Alice. Hallod mindent – estem kétségbe, amikor Alice szemei nem mozdultak.

Aztán hírtelen megrázta a fejét és láttam, hogy kicsit zavarodottá vált, így kezet nyújtottam neki és felrántottam a földről. Megint a semmibe bámult, én pedig őt néztem, egészen addig még apa kétségbeesett kérdése, meg nem zavart.

– Hogy, micsoda? Ez lehetetlen, ők, ide, hozzánk? – hitetlenkedett.

– Mi baj van, fiam? – kérdezte Esme.

– Marcus idejön, két követőjével, ráadásul, békével jönnek, nem értem mit akarnak itt – felelt azonnal Alice.

– Talán, a támadást akarják rendezni – mondta Jacob, a lépcső tetejéről, akire az imént csaptam rá az ajtót, teljesen megfeledkezve róla.

– Lehetséges, de akkor, miért isznak állati vért? – kérdezte Alice.

– Ezt nem értem én sem, talán, meg kellene várnunk, míg ideérnek, de mindenesetre készüljünk fel az érkezésükre – jött ki Carlisle is az irodájából.

A családom újra összeült beszélgeti, azt találgatták, mit akarnak itt Marcusék. De, egy épszerű ötlet sem jutott az eszükbe. Azt viszont sejtettük, hogy ezek után, már semmi jó nem fog kisülni. Viszont, engem szégyenszemre, jelenleg más jobban izgatott. Jake-kel szerettem volna tölteni a ma estét, kettesben, de nem tudtam, hogyan kezdjek neki, és mit tegyek, ha ellenkezik? Mindent be kell vetnem, egy romantikus éjszaka érdekében és a legfőbb segítségem is itthon van végre, szóval nincs más hátra, minthogy megkérdezzek tőle néhány dolgot.

Szerencsére, a családom nagy része feloszlott, még apáék sem voltak itthon. Alice, Jasper és Esme sürögtek-forogtak a házban, így semmi nem akadályozott abban, hogy segítséget kérjek. Egyszerűen Alice elé táncoltam, aki azonnal minden figyelmét nekem szentelte, és várta, hogy kibökjem végre, mindazt, amit szeretnék.

– Mond csak, Nessie, mivel szolgálhatok?

Lehajtottam a fejem, hiszen nem tudtam, hogy is kezdjek bele, mégis csak a nénikém. Nem olyan egyszerű közölni vele az ilyen dolgokat. De valahogy neki kell kezdenem, mert akkor nem haladunk sehová.

- Nessie, azt hiszem, tudom, miért vagy zavarban, hidd el, segítek neked, ha bármire szükséged van, csak szólj, egyébként nem kell félned, a te korodban ez természetes, vágj bele nyugodtan, mi itt vagyunk, nem lesz semmi baj.

– Persze-persze, csak nem vagyok biztos abban, hogy itt az ideje, és hogy Jacob akarja-e. Össze vagyok zavarodva, hol? Mikor? Hogyan? Meg a látomásod is irritál, nem szeretném, ha valami félbeszakítaná a gyönyörű esténket, főleg ne, egy Volturi támadás. Szóval, parázok nagyon.

– Semmi ok az aggodalomra, Dr. Alice segítségedre szolgál, mondja mi a panasza – mosolygott. – Na, szóval, nálad szebb lányka nincs a földön, szóval nyugodj meg, e felől, semmi kétségem. Tudod, hogy Jake-nek, bevésődése vagy, micsoda butaság az, hogy nem kellesz neki, saját kezemmel fojtom, meg, ha ellenkezni próbálna. Egyébként attól, hogy egy kis időt szánsz magatokra, nem dől össze a világ, mi biztonságban vagyunk!

– Honnan fogom tudni, hogy ő akarja-e?

– Hát, szintem ezt, inkább érezni fogod – simogatta meg a fejem búbját.

– Alice, akkor segítesz megszervezni egy romantikus estét?

– Oh, igen-igen. De csak egy jó tanács, a La Pushra tervezz, mert itthon teljességgel kizárt, és a ti házatok, már jelen pillanatban is foglalt – kuncogott.

– Rendben, akkor menjünk el bevásárolni – ugrott a kulcsokért.

– Alice, kérlek, egyedül vásárolj be, bízom benned, tudom jól, hogy mindent megveszel, ami kell, de most Esmével kell beszélnem.

– Rendben, akkor megyek Jasperrel – dobott puszit az ajtóból és elszökdelt.

– Esme – kiabáltam, mert nem láttam sehol sem.

– Mond, kicsim – termett a hátam mögött.

– Segítesz összeütni egy vacsorát Jacobnak, amit majd este átviszek neki?

– Persze, drágám, menjünk a konyhába – húzott magával lefelé a lépcsőn.

Esmével, pár perc alatt kitaláltuk, hogy mi legyen a vacsora és azonnal neki álltunk az elkészítésnek.

Gyorsan készen lett a fűszeres steak és a sültburgonya, de mi, ennyivel nem értük be, készítettünk mellé desszertet is. Csináltunk, vagy ötven darab palacsintát és egy csomó muffint. Mire mindennel végeztünk, Alice is haza érkezett, és szegény Jasperrel hozatta be, azt a tizenkét szatyrot, ami mind, telis-tele van kiegészítőkkel.

– Megvettem mindent. Gyere, megmutatom és elmondom, hogy-hogy tedd Billy házát, egy romantikus szerelmi fészekké. Egyébként, szerencséd van, mert ma mentek el éjszakai horgászatra, most először az esküvő után, úgyhogy lesz mit kibeszélniük, így nincs, ki megzavarjon benneteket.

Alice végig mutatott minden fontos dolgot, hogy mit, hová tegyek, miként csináljam, ellátott néhány tanáccsal is az éjszakát illetően, és miután végzett a bemutatóval, a kezembe nyomta a csomagokat és szó szerint kilökdösött az ajtó. Szerencse, hogy ott volt Esme, aki a még időben emlékeztetett, arra, hogy az ennivalót is vinnem kell, így most már, ki sem látszódtam a sok csomag közül.

Elköszöntem az otthontartózkodóktól, akik között már apa is megjelent, legkisebb örömömre.

– Kicsim, rá érsz egy pillanatra? – szólt utánam.

Gondolom, most jön majd egy apai felvilágosítás és egy üzenet Jacobnak, hogy, hogyha bármi bajom esik, letépik a fejét.

– Persze, apu, mondjad – erőltettem mosolyt az arcomra.

– Csak annyit szerettem volna kérdezni, hogy biztos vagy a döntésedben?

- Határozottan, igen - feleltem gyorsan.

– Akkor menj, és érezd jól magad – odahajolt, adott egy puszit és az utamra intett.

Meglepődtem, hiszen arra készültem, hogy legalább egy órás beszélgetésbe fogunk merülni, de meglepett. Így sarkon fordultam és rohantam, La push felé. Ami nem volt olyan egyszerű, ennyi csomaggal. Főleg, hogy útba akartam ejteni a Seth-et is, mert, neki is sütöttem palacsintát.

Szerencsére, otthon találtam és mikor átadtam neki egy tálcányit, gyors búcsút vettem tőle, mert igyekezni akartam.

Mikor odaértem megtorpantam az ajtóban. Felvetődött elém egy kérdés: Helyesen cselekedek? Pár perces töprengés után, úgy döntöttem, nincs vesztenivalóm, szóval benyitottam az ajtón. Szerencsére, Jake nem volt itthon, így lesz időm kipakolni, aminek már neki is kezdtem.

Először a szoba minden sarkába tettem egy-egy orgona illatú gyertyát, majd meggyújtottam, hogy erősebben ontsák az illatukat. Ezek után a vacsorát tálaltam fel, majd rózsaszirmokkal hintettem a konyhába és a szobába vezető utat. Nagy meglepetésemre, egy új fehérnemű szettet is találtam a csomagok között, valamint egy csodás ágyneműt is. Berohantam Jake szobájába, hogy lecserélhessem azokat és elpakolhassak, de az ajtóban megtorpantam. Arra számítottam, hogy a ruhák halmai várnak rám, de nem, egyetlen egy póló hevert az ágyon, az, amiben tegnap hazajött.

Mivel halottam egy halk kacajt a távolban, úgy döntöttem sietek és a szobát is "rendbe" rakom. Áthúztam az ágyneműt az ablakra feltettem a piros függönyt és az ágyra is szórtam pár rózsaszirmot.

Pont időben értem ki a konyhába, mert Jake abban a pillanatban nyitott be az ajtón.

(Jake szemszög)

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a látvány fogad, mikor hazaérek, egy hosszú járőrözésből. Egyetlen szerelmem, a konyha kellős közepén áll, megdermedve és épp egy csinos kis mosolyt próbál felerőltetni az arcára. Úgy gondoltam, könnyítek a dolgán, így az ajtót becsaptam magam mögött, és a karjaimba kaptam. Ajkaimat az ő mézédes bőrére tapasztottam és a nyakát kezdtem el csókolgatni. Rögtön jobb kedvre derült, kedvesem. Adtam neki egy röpke csókot és talpra állítottam. Ekkor vettem csak észre, hogy az asztalon vacsora áll, a levegőben édes orgona illat terjeng, és rózsaszirmok hevernek mindenhol. Kezdett kicsit gyanússá válni a helyzet, de kedvemre valóvá is.

– Hát, vacsorát is kapok? Azt hittem ma csak egy szendviccsel kell beérnem, és tessék, itt ez az angyal, aki terülj-terülj asztalkámat, varázsol nekem – csókoltam meg még egyszer.

– Hát, hiányoztál, szerelmem – bújt a mellkasomba.

– Te is nekem!

– Ne dumálj, ülj le és egyél légy szíves, mert kihűl a vacsorád! – szólított fel.

Elengedtem az én angyalom és helyet foglaltam az asztalnál. Felvettem a kést és a villát, majd levágtam egy kisebb szeletet a húsból. Lassan rágtam meg, hogy élvezni tudjam az ízeket.

– Ez fenséges, Nessie, egyszerűen isteni – vettem még egy falatot.

– Én csináltam – sütötte le a szemeit, mint, aki zavarban van.

– Oh, szóval érintette a te drága tüneményes kezecskéd, hm, akkor még sokkal-sokkal finomabb – húztam az ölembe őt is, és a szájába nyomtam egy falatot.

– Várj, van még itt neked valami – állt fel és a hűtőhöz sétált.

Két tálcával szökdécselt vissza hozzám és azokat is letette elém. Az egyiken ínycsiklandozó csokis muffinok tornyosultak, a másikon pedig palacsinta. Elárulom, hogy egyik sem érdekelt annyira, mint az én egyetlenem, aki még mindig arra várt, hogy egyek. Kénytelen voltam lenyomkodni egy muffint a torkomon, pedig már semmi étvágyam nem volt, legalábbis ételhez nem.

– Köszönöm, elmegyek lezuhanyozni, gyors leszek! – álltam fel az asztaltól.

– Rendben, a szobában várlak – kacsintott rám, ami kiváltotta a legélénkebb fantáziám is.

Rekord gyorsasággal zuhanyoztam le, és még fogat is mostam. Hihetetlen, hogy ez a kiscsaj ekkora vadságot vált ki belőlem. Nem bírtam magammal, a fejem vezetett egyenesen a szobaajtóig, ahol meg kellett állnom ahhoz, hogy az állammal ne súroljam végig a szoba parkettáját, mert az, abban a percben leesett, mikor Renesmee-t megláttam. Egy gyönyörű, csipke fehérneműben feküdt az ágyamon – ami fura módon megváltozott, vagyis nem csak az, az egész szoba úszott a romantikában – és valamit nézett a plafonon.

Megköszörültem a torkom, amire rögtön odakapta a fejét és egy kaján vigyorral az arcán csalogatott közelebb.

Engedelmeskedtem hívó szavainak, és mint egy drogos, úgy mentem szerelmem felé, nem gondolkodtam, nem koncentráltam, csak ő volt és én. Együtt.

– Biztos, hogy ezt szeretnéd, egyetlenem? – tértem újra észhez.

– Csak is téged, Jacob!

Óvatosan ültem le az ágyra, ahol, még mindig, ugyanúgy mozdulatlanul feküdt Nessie. Kisöpörtem az arcába lógó tincseit és adtam két puszit a gyönyörű, piros arcára. Szerelmem még mindig nem moccant, ezért cselhez folyamodtam. Egyik újammal, lassan cirógattam meg a hasát, majd azzal az újammal egyre fentebb és fentebb vándoroltam. Közben arcunk is egyre közelebb került egymáshoz, egy hajszál választott el nedves ajkaitól és kegyes domborulataitól, amikor hirtelen fordult a kocka. Mindkét kezével az ágyra lökött és az egyik lábát átdobta a csípőmön. Miután kényelmesen elhelyezkedett a hasam alatt, lassan egyre közelebb hajolt az arcomhoz. Már a mellkasunk is egymáshoz tapadt, tényleg semmi nem választott el tőle. Átkulcsoltam a kezeimet a derekán, hogy még közelebb szorítsam magamhoz és ajkaira tapadva egy gyönyörű pillanatnak, néztünk elébe. Ajkaink eggyé váltak, és kifulladásig csókoltuk egymást, a hevesebbnél is hevesebben. Mikor már nem bírta levegő nélkül elszakadt tőlem és újra felült. Kicsit lentebb fészkelte magát rajtam. Túlságosan lentre. A gyenge alsónadrágot, amit felvettem, könnyedén tépte le rólam, ezzel felfedve mindenemet. Azt hittem megőrülök, hirtelen fentebb emelkedtem, átkaroltam kedvesemet és a melltartójának a kapcsai után kezdtem el kutatni. Én nem voltam olyan kegyetlen a ruhaneműkkel, mint ő, én gyengéden kapcsoltam ki és csúsztattam le a vállán a pántjait. Felgyorsítva a pillanatot, megfogta, és a szobasarkába dobta. Immár, egy kis semmit sem takaró bugyiban üldögélt a combjaimon és várta a következő lépésem.

Azt a semmit sem takaró izét is le kellett, hogy szedjem róla, ezen viszont nincs kapocs, így kénytelen voltam, letépni róla. Óvatosan engedtem el a gyenge anyagot, ami lassan hullt le a földre.

Végre láthatom minden egyes porcikáját, érezhetem testének forróságát és gyengédségét. Már nem csak én vártam Nessie vágykeltő idomaira a férfiasságom is. Kedvesem egy apró mosolyra húzta a száját, és fentebb fészkelődve egybeolvasztotta testünk. Egy felülmúlhatatlan érzés kerített akkor magába, egy elmondhatatlanul csodás érzés. Ahogy gyengéden mozgatni kezdte a csípőjét, ahogy a vágy felülkerekedett rajta és már ő sem bírta lassan, egyre hevesebbé vált. Ezzel fokozva, a bennem lakozó farkas, türelmetlenségének kitörését. Megmarkoltam a csípőjét két kezemmel és átvettem az uralmat kettőnk felett. Nessie boldog sóhajai, egyre közelebb repített minket a beteljesülés felé. Mikor éreztem, hogy háta megfeszül és egy kielégült sóhaj, hagyja el ajkait, kicsit rágyorsítottam, és mikor engem is beterített a gyönyör fátyla, újra felültem, nyomtam egy csókot Nessie szegycsontjára, és a hátára fektettem.

A levegőt talán hevesebben vette, mint én, ezért, hogy még fokozzak elégedettségén, birtokba vettem melleit és az ajkit is. Mikor már alig kapott levegőt, egy visszafojtott sikoly miatt, abbahagytam kényeztetését, és egy csókot nyomtam a hasára. Egy pillanatra megvonaglott, de kezei a nyakam után nyúltak és ajkaira húzva átadtuk e pillanatot a kettőnk csókjának.

A végzet kezdete

Üdvözöllek!


Szia! Hát íme itt a 12. fejezet is,

remélem, tetszeni fog. Amint látjátok,

egy volturi szemszögéből olvashatjátok. 
Megismerhetitek őt, aki mindig zárkózott,
most kibontakozik, és mindent megváltoztat!
Nem szaporítom a szavakat, kívánok:
Jó olvasást nektek! Én pedig szeretnék
még, pár megjegyzést is olvasni!
Köszönöm, puszi: Tiszti

A végzet kezdete
(Volturi Marcus szemszöge)

Ma is, mint mindig, szomorúan üldögélek a földi pokolban, a gyűlölet barlangjában. Utálok itt lenni, de most még jobban, mert nyugtalan is vagyok. Demetri reggel óta nem járt itthon, mintha a föld nyelte volna. Ilyet márpedig, nem szokott csinálni. Ő az egyetlen olyan testvérem, akiben halálomig bízni fogok. Mert ő az, aki két évvel ezelőtt elárulta nekem Aro nagy titkát, vagyis mocskos titkát. Először el sem akartam hinni, amit mond, de csalódnom kellett abban az emberben, akit eddig nagyon is tiszteltem. Aro képes volt meggyilkolni a saját húgát, az én egyetlen szerelmemet. Mióta ezt tudom, egyre többen gondolok rá megint, a szívem majd belesajdul. Didyme volt az a nő, aki egykor megdobogtatta kőszívemet és Aro az, aki újra megállította. Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm azt a mocskot. Nem fogok neki kegyelmezni, ha eljön az idő, nagyon sokáig fogom kínozni, ahogy engem kínzott ő évszázadokon keresztül azzal, hogy elvette életem értelmét. De még mindig nem akadt alkalmam arra, hogy véghezvigyem kegyetlen tervem, pedig már annyira sok gyűlölet van bennem, hogy talán évekig szenvedne bűneiért. Nem akarok istent játszani, de ezt megérdemli.

Bosszús gondolatmenetemet motoszkálás zavarta meg. Elkezdtem türelmetlenül fészkelődni trónusomban, annak reményében, hogy végre Demetri ért haza. Szerencsére reményem megvalósult, Dem toppant be az ajtón, végre fellélegezhettem egy pillanatra, de tényleg csak annyira. Mikor megláttam az arcát a lélegzetem is elakadt, egy kisebb karmolásnak a nyoma volt látható rajta és róla pedig sugárzott a düh, feldúltság, idegesség egyszerre. Borzasztóan nyugtalanított mindez, de mikor elindultam felé, hogy segítsek, felemelte a kezét, hogy visszatartson.

– Mesterem, nyugodj meg! Mindent elmondok, ha mindenki itt lesz, úgyhogy hívass ide minden Volturit, azonnal! – szólított fel kedvesen.

– Azonnal, mindenki ide! – kiabáltam el magam.

– Mi baj, testvérem? – jelent meg Aro.

– Demetri – mutattam barátomra.

Láttam, hogy Aro is megdöbben erre a látványra, és azonnal felénk indult. De Dem, ugyanúgy tett, mint nálam, így kénytelenek voltunk várni a többiekre. Akik olyan lassan érkeztek meg, hogy már toporzékolni támadt hangulatom. Annyira zaklatott voltam és kíváncsi, hogy ha most Aro a kezem közé kerülne, egészen biztos, hogy nem szenvedtetném, de épp ezért vissza kell fognom magam, hiszen neki kegyetlenebb büntetés jár.

Aro nem bírt tovább várni, újra megindult felénk és a kezét előre tartotta, tudtam, mire készül. De nem hagyom neki, persze, hogy megint ő tudjon meg mindent először. Ez teljességgel kizárt, nem hagyom.

– Aro, nem, én is hallani akarom – mondtam erőteljesen.

– Igyekeznétek végre – kiabált Aro a többieknek.

Percek múlva végre becsukódott az ajtó az utolsó ember mögött, így végre elkezdhette Dem a mondanivalóját.

– Épp Rómában vadásztam, mikor találkoztam Rosalie-val és Renesmee Cullennel, el akartam hívni hozzánk, mert a kicsike igazán szép nővé cseperedett és jobb lenne többet tudni róla. De nem sikerült, mert egy vérfarkas rám támadt. Az egyik azok közül, akik hat évvel ezelőtt is a Cullenék mellett álltak. Igazából nem lett semmi bajom, de azt hiszem, ez itt megmarad – mutatott az arcán lévő sebre. – Fel kellett adnom a harcot, mert be kell, hogy valljam féltem attól a dögtől. Egyébként is megjelent Carlisle, és békésen megoldottuk az ügyet – fejezte be.

– Hogy micsoda, rád támadott egy alakváltó? – kérdezte Caius kiborulva.

– Igen, de tényleg nem történt semmi, csak felzaklatott ez az egész, és úgy gondoltam, megosztom veletek, hogy tudjatok róla. Hiszen, ezt butaság lenne eltitkolni.

– Jól gondoltad, ez fontos dolog, de örülök, hogy minden rendben, Carlisle-nak köszönhetően.

– Carlisle mindig, mindent, olyan könnyedén megold, nem fura ez nektek? – kezdte Jane.

– A Cullenék mindig ilyen szárazon ússzák meg – szólt közbe Alec.

– Nekik ehhez most semmi közük nincs – vágta rá Aro erőteljesen.

– Dehogyisnem, hiszen ők kötöttek szövetséget a farkasokkal. Óriási védelem alatt állnak, nem elég, hogy ott van nekik Bella erős pajzsa, meg Alice és Edward tehetsége, még farkasok is védelmezik, ez nem természetes dolog, Aro, vagy őket, vagy a farkasokat el kell, hogy pusztítsuk – mondta felháborodva Jane.

– Csend, húgom, gyengék vagyunk a farkasokhoz képest, még Demetri is feladta a harcot, pedig, csak egy dög volt, ellenünk lenne vagy tíz. Belegondoltatok ti abba, hogy mekkora veszteségünk lenne? Meg akartok halni? Mert azt akár itthon is elintézhetjük, ki sem kell mozdulni – fenyegetőzött Aro. Persze, csak azért, mert nagyon félt tőlük.

– Meg természetesen a Cullenék kiállnának mellettük, ahogy ők is szoktak fordított helyzetben – szólalt meg Felix.

Azt hiszem, eljött az én időm, ha egy csatát indítunk a Cullenék ellen, ott én könnyedén átállhatok melléjük, így szembeszállhatnék Aróval. Igazán kedvező, nagyszerű ötlet. De akkor fokoznom kell a hangulatot most, hogy Aro is belássa, mennünk kell. Akkor a Cullen családdal együtt, végzünk a volturi mocskosabbik felével és végre minden békés lesz, én kiadhatom magamból az évek során összegyűlt gyötrelmet és haragot, ő pedig eltűnik a föld felszínéről. Borzasztó egy gondolat elárulni a családom, de oly hatalmas bosszúvágy, ami bennem ég, nincs senkiben, és ezt ki kell, hogy adjam.

– Nem kellene megkérdőjelezni a volturi hatékonyságát, támadnunk kell, többen vagyunk és erősebbek, akár a Cullenékkel szemben is eredményt érünk el, annyi meglepő képességgel rendelkezünk, végzünk a farkasokkal és az olimpiai klánnal – biztattam őket.

– Igaza van Marcusnak, végzünk a farkasokkal és a Cullenékkel is, ez már kicsit sok, amit művelnek – értett egyet Caius.

– Mi van, ha újabb vámpírokat toboroznak maguk mellé? – kérdezte Aro.

– Nekünk, így is-úgy is lenne veszteségünk, de szálljunk szembe velük, nagyon rég nem volt már semmilyen harcba részünk, ők viszont túlnépesítik a földet hibrid vámpírokkal, meg a hülye kultúrájukat is egyre többen követik, felháborító. Meg kell tizedelnünk azt a klánt, de főleg a farkasokat – biztattam tovább Arót, a saját érdekemben.

– Hát rendben, támadást indítunk ellenük! Vállaljuk a felelősséget, bármi áron, viszont, ha Alice-nek és Bellának bántódása esik, mindenkit elpusztítok. Szükségem van rájuk, nagyon nagy szükségem – felelte immár cseles mosollyal, és lezárta a beszélgetést.

Mindenki nagyon izgatott lett Aro döntésétől. Tervezgetni kezdtek, gyakorolni a harcművészetet és átbeszélték a lehetőségeket. Nem sokszor adódott ilyen alkalom. Akármikor mentünk, a Cullenék mindig megoldották, és távolabbi hadjáratokat is, csak évszázadokkal ezelőtt indítottunk, de most ilyen sok idő elteltével eljött az alkalom és mindenki örömmel fogadta. Még én is, sőt talán én vártam ezt a pillanatot a legjobban. Most a legtöbb testvérem, köztük Aro is, elmentek vadászni és többek között gyakorolni.

Csak öten maradtak itt, Afton, Heidi, Corin és Demetri, akik mind-mind, más helyen tevékenykedtek. Így véghezvihetem tervem második részét is. Hiszen egyedül csak nem mehetek. Demetrit viszem magammal, persze, ha eljön. Mást nem avatom bele mocskos kis ötletembe, hiszen minél többen tudják, annál nagyobb az esélye, hogy kitudódik és Aro fülébe jut. Most viszont, tényleg beszélnem kell Demmel, így halkan magamhoz intettem.

– Testvérem, végre eljött a nekem való alkalom és szeretném, ha velem tartanál, ha nem úgy döntenél, akkor, amit most mondok, kérlek, tartsd titokban, értetted?

– Igen, mester – vágta rá rögtön.

– Tudod, mekkora fájdalmat okozott nekem Didyme halála, meg az, hogy tudom ki ölte meg. Soha nem gondoltam, hogy ilyet teszek, de elárullak titeket, átállok a Cullenék és a farkasok oldalára, elvégre nekem személyesen, semmi problémát nem okoztak, egyébként meg, egyedül nem szállhatnék szembe Aróval, és ha ezt kell tennem, hát megteszem. Azt szeretném, ha velem tartanál, mint követőm, még, akkor is, ha nem kedveled őket.

– Veled tartok, Marcus, a világ végéig követnélek, melletted állok mindenben, hiszen tudod, szerettem Didyme-t és téged is mesterem – vágta rá, gondolkozás nélkül.

– Biztosan vállalod ezt a csatát? Nem lesz könnyű, de megnyerhetjük, hiszen tudod milyen erős az olimpiai klán.

Alig bírtam befejezni a mondatot, szerintem Demetri a végéből nem értett semmit, úgy elhadartam. Az egész Corin miatt volt, észre sem vettem, hogy felénk tart, és még az kellett volna, hogy meghallja a beszélgetésünk.

– Mi ez a nagy tervezgetés, uraim? – kérdezte.

– Nem rád tartozik – feleltem merő gúnnyal hangomban.

Demetri átkarolta Corin derekát és megsimogatta hátát, hogy picit megnyugtassa, mivel érezhette, hogy a durva hangnememmel megbántottam őt. Most eszméltem rá, hogy milyen érdekes kapcsolat alakult ki közöttük, erősebb, mint gondoltam. Talán be kellene avatni őt is, mert szó nélkül követné a párját, vagy ne kockáztassak? Nem sokáig gondolkodtam a lehetőségeken, éreztem a köztük támadt vad, forró szerelmet, láttam, ahogy Dem, végigcsókolja Corin arcát és ez épp elég bizonyíték volt arra, hogy egészen biztos, követné.

– Ha elmennénk valahová, jönnél Demetrivel?

– Mindig vele tartok, Marcus, hiszen te is látod, mennyire szeretem – felelt.

– Harcolnál Aro ellen is? – kérdeztem, annak reményében, hogy talán meggondolja magát.

Demetri szemébe fúrta a tekintetét és mélyen elgondolkozott. Hamar rájött, hogy Dem, már régen ellene döntött, így pillanatok múlva válaszolt.

– Igen, harcolok – mondta szemrebbenés nélkül. – De ugye, nem hárman akarunk vele szembeszállni, mert akkor semmi esélyünk.

– Ó, ne gondolj butaságokat, édesem, átállunk a Cullenék és a farkasok oldalára, úgy végzünk vele – suttogta neki Demetri.

– Rendben veletek tartok, hiszen nekem semmi problémám nincs az olimpiai klánnal – mondta.

– Mester, bármi változás történne, szóval, ha indulunk, szólj, itthon maradunk, de most eltöltök pár, kellemes percet Corinnal, ha megbocsátasz.

– Menjetek – intettem el őket.

Ezzel a mondattal lezárult a megbeszélésünk, ők kézen fogva elszökdeltek a szobájukba, én meg visszaültem a székembe, töprengeni a jövőn…

Elgondolkodtam azon, hogy a Cullenék hisznek-e majd nekünk, vagy azonnal meg is ölnek, mielőtt elmondhatnék akármit, bár ez nem vall Carlisle-ra, ő békés teremtés. De ott vannak a farkasok, akik kevésbé nyugodtak, és hát be kell, hogy valljam, rettegek tőlük, de valahogy megoldjuk. Sőt meg is van, hogy miképpen. Ha nem bántjuk a védelmezett Forks lakosságát, és egyetlen embert sem, akkor biztosan megértőbbek lesznek. Szóval, egyetlen esélyünk az, ha mi is átállunk egy kicsit, az állati vérrel való táplálkozásra. Szerintem Dem és Corin is megérti majd, legalábbis remélem. Mert legfőbb dolgunk, fegyverszünetet kötni a farkasokkal. – Ezt a gondolatmenetem, Aro szakította félbe, egy váratlan, gyilkos fenyegetéssel.

– Ha ezt a csatát elveszítjük, vagy szégyenszemre felkell adnunk, komolyan mondom, a halál fiai vagytok, a saját kezemmel végzek veletek! – nézett a testőrségre szúrós tekintettel.

Többen aggódni kezdtek a kijelentése után, de visszavonulás, még csak, meg sem fordult a fejükben. Féltek a kicsi Jane kínzásától. Bár ő nem jelentette ki, mindenki tudta, hogyha, úgy döntene bárki, hogy visszavonul, az a halállal néz majd farkasszemet. Mert Jane képessége a pokolba jutatja. Tudjuk mi, akik évezredek óta vele élünk, hogy benne hatalmas bosszúvágy ég. Sokan nem szeretik, igazából én sem, de nekem semmi okom az aggodalomra, hiszen amint lehet, távozom innen, Corinnal és Demmel együtt. Erről jut eszembe, hogyan is szabadulok ki innen? Valami jó szöveget kellene beadni, drága Aro testvéremnek, na, de mit?

– Öcsém, a nyerés érdekében, toboroznék magunk mellé pár vámpírt, akik, úgysem állnának a Cullenék mellé. Tudod, hogy sok-sok tehetség van még a világon, én összegyűjthetnék párat. Persze, csak akkor, ha ebben egyetértesz.

– Furcsa egy gondolat, Marcus, de a te kezedben is ott van döntésjog, menj hát és hozz minél többet – válaszolt.

– Köszönöm, Aro, ha esetleg a toborzott seregemmel nem érnék vissza, akkor induljatok el egy hét múlva, és majd valahol találkozunk. – Nem is akárhol – gondoltam.

– Rendben, távozz békével – intet el magától.

Hát, legkevésbé sem békével távozom, de erről neki, jobb nem tudnia. Egyébként, jobb távozási ötletem nem támadt, annyira bennem égett már a távozási vágy, hogy hirtelen, tényleg nem jutott eszembe más.

– Ha nem bánod, Demetrit és Corint is magammal vinném, hogy ne legyek magányos – tettem egy célzást, amit biztosan nem értett.

Követőim azonnal társultak hozzám és várták Aro döntését, aki épp az alakváltókról olvasott egy könyvet, ezért csak legyintett nekünk. Mi pedig, abban a pillanatban elhagytunk a termet.

A szabadság érzet végigszárnyalt a testemen, felszabadultam, így könnyedén vetettem magam a célunk felé, Forksba, a Cullen családhoz.

Végigsuhantunk a sötét utcákon, parkokon, Corin és Dem mögöttem futottak, csak pár méterrel maradtak le. De ők is feltűnően élvezték ezt a kis felszabadulást, pedig, senki sem tudta, hogy még mi lesz ezek után.

Hirtelen eszembe jutott egy fontos tény, amit elfelejtettem közölni velük, ezért kénytelen voltam megállítani őket.

– Van egy fontos dolog, amit kénytelenek leszünk elfogadni, még ott tartózkodunk.

– Mi az, Marcus? – kérdezte Corin

– Sajnos, amíg ott vagyunk, állati vérrel fogunk táplálkozni, muszáj ezt megértenetek, mert különben a farkasok megölnek minket, még mielőtt Aróék megérkeznek.

– Nem igazán örülök ennek, de ha ez a feltétele az életben maradásnak, akkor hát vállalom – felelt Demetri.

– Nekem sincs ellenemre – vágta rá Corin.

– Talán, akkor meg is próbálkozhatunk, új táplálkozási rendszerünkkel, hogy mire odaérünk, ne kívánjuk annyira az emberi vért, és a szemünk színe is változzon, az életmódunk bizonyításául.

Követőim bólintottak egy aprót, és futásra készen várták a következő lépésem.

Soha nem próbálkoztam még ilyesféle vadászattal, de csendben állva vártuk a mozgás hangjait. Amit először hallottam, az valami kisebb, növényevő lehetett, így el sem indultam, de Corin a hang után vetette magát, Demetri pedig egy percig sem bírta távol tartani magát szerelmétől, ezért követte. Több perc, várakozás után, hangosabb lépteket hallottam meg. Felmértem a helyzetét és én is futásnak eredtem, amikor már a közelében voltam, megálltam és megnéztem zsákmányom. Egy foltos hiéna volt, elég nagytermetű, valamit szaglászott, de engem nem vett észre. Egy pillanat alatt rávettettem magam és fogaimat a nyaki ütőerébe mélyesztettem. Nem volt olyan édes ízű a vére, mint egy emberé és olyan laktató sem, de a szomjamat oltotta, ami jelenleg megteszi. Ami még bosszantott, hogy elég gyorsan kifogyott, ezért nem tehettem mást, követtem Demetriék illatát. Gyorsan rájuk találtam, egy csomó antilop után futkostak. Élvezték az állat vadászatot, egy csomó állat már a földön hevert kiszipolyozva. De követőim nem érték be annyival, tovább fogócskáztak a védtelen állatokkal. Végül, én is beszálltam és elkaptam egyet. Ennek még kevésbé volt jó íze, ezért úgy döntöttem, ezen túl, nem vadászok ilyenekre. De azért még kiszívtam vagy ötöt, ami után, végre, úgy éreztem, teli vagyok. Corin és Dem is befejezték a vadászatot, így már csak engem vártak, de még mielőtt elindultunk volna, kikérdeztem a véleményüket.

– Milyen volt?

– Nem volt olyan rossz, mint gondoltam, még élveztem is, de remélem, hamar visszaállunk majd az ember vérre, mert sokáig nem bírom ki – válaszolt Demetri.

– Én egy hiénát vadásztam le először, és higgyétek el, sokkal-sokkal finomabb, mint egy ilyen növényevő – dicsekedtem jókedvűen.

– Jó, legközelebb, akkor mi is ragadozóra vadászunk inkább – mondta Corin.

– Indulnunk kell, mert soha nem érünk oda, főleg, hogy még előttünk áll az Atlanti-óceán – közöltem velük a szomorú hírt, ami egyébként, tény és való.

Kicsit megborzongtak követőim, de elindultunk és együtt futottunk, én pedig koncentráltam a döntésemre, arra, hogy a Cullenék mellé állunk és velük harcolunk. Mivel szerettem volna, ha Alice előre látja érkezésünk és fel lesznek ránk készülve.