Utálom, szeretem, akarom

8. fejezet

Utálom, szeretem, akarom

Hirtelen nyitottam ki a szemem, nem volt egy napfény sem, ami megakadályozott volna a látásban, nem örültem ennek a rossz időnek, mert ez egyenlő a rossz nappal. Az este folyamán, nem álmodtam semmit, pedig a tegnap esti események után számítottam rá. Lassan kimásztam az ágyból és egyenesen a fürdőbe mentem zuhanyozni. A meleg víz igazán jót tett, ellazított, pár perc minden bonyodalomtól elzárva, üdítő volt számomra.

Alice az ajtóban várt, mikor kiléptem.

 – Jó reggelt – üdvözöltem, miközben megragadta a karomat.

 – Gyere, kislány, irány a gardrób – rángatott.

 – Ne már, Alice, de…– makacskodtam.

 – Csak semmi de, ma csinosnak kell lenned – mosolygott.

 – Ugyan minek? – Semmi ünnepség nem lehetett a suliban, arra biztos emlékeznék. Vagy nem is suliba megyünk. Este azt mondta, vásárolni megy, talán erős napfény lesz ma, ezért én is vele megyek. De akkor is, minek ez a felhajtás.

 – Ezt és ezt vedd fel – dobott oda Alice, egy sötétkék miniszoknyát, és a kedvenc ezüstszínű felsőmet.

 – Buliba megyünk? – kérdeztem csípőre tett kézzel.

 – Csak maradj csendben és öltözz.

Felvettem a ruhát, amit Alice boldogan igazgatott meg, hogy a selyem pontosan igazodjon a testemhez. Utolsó simításként, tett fel egy kis alapozót és a hajamból kihúzta a gumit, hogy hosszú fürtjeim eltakarják vállamat. Majd egy tapssal jelezte, hogy megint tökéletes munkát végzett rajtam.

 – Indulás – utasított és lerángatott a lépcsőn.

 – Sziasztok, majd jövünk – mondtam családomnak üdvözlésképpen, de Alice miatt, már csak az ajtón túlról.

Hallottam bentről, apa és Em kacagását, akik valószínűleg azon mulattak jól, hogy Alice miatt, ennyire kivagyok.

 – Nem értem, mire ez a felhajtás, Alice, de esküszöm, megbánod.

 – Mondtam, Renesmee, csend legyen.

Ennyi volt a beszélgetésünk, az iskolánál átadta a táskát, amit előre bekészített a kocsiba, mivel én biztosan nem tettem ide. Szinte majdnem kilökött a kocsiajtón, és mikor sikerült neki, elhajtott. Körbenéztem, csak egy-két autót láttam a parkolóban.

 – Tudtam, hogy idejársz, éreztem – közölte, egy ismerős hang …David.

 – Te jó ég, hogy kerülsz te ide? – kérdeztem, nagyon meglepődve, majd szembe fordultam vele.

 – Hiányoztál – mondta, majd magához húzott és megcsókolt.

El akartam lökni magamtól, mert a szívem ezt diktálta, de tudat alatt, pedig nem bírtam abba hagyni, csak hozzásimultam és nyaka köré fontam a kezem.

 – Szeretlek – suttogta, mosolyogva a szituáción.

 – Én is – válaszoltam gondolkodás nélkül, de hiszen én nem, vagyis nem kellene szeretnem, tönkreteszem Jacobot, és őt is, és magamat is. Nem verhetem át. De szeretem, legalább ebben nem hazudtam.

 – Gyönyörű vagy, Renesmee. – A nevemet, olyan gyengéd áhítattal ejtette ki, hogy zavarba jöttem.

Erősen ölelt meleg karjával, amitől az én kis „kolibri” szívem még hevesebben vert. Pedig tudtam, hogy nem leszek vele együtt sokáig, mert Jacob hamarosan visszatér és akkor az övé leszek. Igazából csúnya dolog átverni mindenkit, de szükségem van rá. Az idilli pillanatot Katy felbukkanása szakította meg, aki már a távolból integetett. Meglepődésem és mozdulatlanságom feltűnt Davidnek, ezért követte tekintetem irányát.

 – Ki ő? – hunyorgott Katy felé nézve.

 – Az én drága, kíváncsi barátnőm – feleltem unottan.

 – Mi baj van vele? – érdeklődte, rám szegezve tekintetét.

Nem tudtam, mit mondhatnék neki, de egy biztos, most inkább, mindent csak röviden.

 – Hát, túl sok butaságot csinál – egyszerűsítettem le, egy aránylag megnyugtató válasszal.

 – Elmenjek? – kérdezte, némi csalódottsággal.

 – Ne, kérlek, ne hagyj itt – mondtam és reflexszerűen magamhoz szorítottam.

Nem tudtam, mi lesz ebből a kapcsolatból, rettegtem minden következménytől, de még szeret, addig minden percet, ki kell, hogy használjak, és vele kell töltenem.

 – Van kedved eljönni hozzánk? – kérdeztem.

 – Hogy? A családodhoz? Hát tudod, izé…

 – Igen, oda. Meg kell, hogy ismerjelek jobban, hidd el, ott senki nem zavar – vágtam közbe.

 – Ahogy gondolod. Hány órád lesz?

 – Hat és valószínűleg a nénikém jön értem, úgyhogy vele megyünk.

 – Te Dr. Cullen lánya vagy? – kérdezte.

 – Nem, a fiának a lánya vagyok – mosolyodtam el.

Láttam, hogy Katy közeledik, és jobban szemügyre veszi Davidet, aminek nem örültem, ezért gyorsan megcsókoltam, majd megkértem, hogy menjen el.

– Jó, vigyázz magadra, szia, szeretlek – dobtam neki még egy csókot.

Katy ideért, és már rögtön kérdezett volna mindenfélét, de nekem nem volt hangulatom válaszolni ezerféle kérdésre, ezért egyszerűen mindent összesűrítettem, egy mondatba.

– David Robinson, a buliban ismerkedtem meg vele, de hagyjuk, lényegtelen, induljunk, mert le kell adni a dolgozatot.

– De nem lényegtelen, el kell mesélned minden piszkos részletet – erősködött.

– Jó, majd!

 Az órákon nem tudtam figyelni, minden gondolatom David körül járt, teljesen szerelmes voltam. Álmodoztam, többről, mint egy apró csók és egy ölelés. Elképzeltem egy olyan világot, ahol, csak mi ketten létezünk. Annyira élveztem a gondolatot, hogy összerezzentem, amikor a csengő megszólalt és jelezte, hogy két perc múlva, David karjaiban tudhatom magam. Gyorsan beledobáltam minden holmim a táskába és a kijárat felé vettem az irányt. A lépcsőn megtorpantam, mikor Davidet sehol nem láttam. Viszont, ahogy gondoltam, Alice jött értem. Csalódottan kullogtam le a lépcsőn. Kinyitottam a kocsiajtót, és a lélegzetem is elakadt, amikor megpillantottam Davidet, ahogy lazán nevetgél nénikémmel.

 – Sziasztok, ti mióta is vagytok itt, és ilyen jóban?

 – Szia, kicsim, ne aggódj, jól megvagyunk, Alice nagyon jó fej – közölte David, még mindig mosollyal az arcán.

Kiszállt a kocsiból, a karját átfonta derekamon és szenvedélyesen megcsókolt. Szokatlanul boldog és felszabadult volt, érezni lehetett rajta. Én is nyakába csimpaszkodtam, és úgy csókoltam vissza. Alice körme türelmetlenül kopogott a kormányon, majd végül, nagyot sóhajtva megszólalt:

 – Na, be a hátsó ülésre, majd ott folytatjátok, de induljunk, én sem érek rá, egész nap.

 – Hova sietsz, hiszen az élet hosszú – hajoltam le a kocsihoz, és rákacsintottam.

Ő nem válaszolt, csak rám nyújtotta nyelvét és indította a kocsit.

Nevetve becsusszantunk a hátsó ülésre, majd folytattuk, ahol abbahagytuk.

Hevesen lökött hátra, így időm sem volt észrevenni, hogy már fölém hajolt, és úgy csókolgatta a nyakam, és ahol csak ért. Szenvedélyesen magamhoz rántottam a derekánál fogva és bilincsként tartottam, hogy ne hagyhassa abba.

Egyre hevesebben vettem a levegőt, nagyon felizgatott és még nincs vége semminek, lassan, óvatosan húzta fentebb felsőmet és csókolta végig hasam, amitől kéjesen megvonaglottam alatta, majd mindkét kezemmel eltoltam magamtól. Hevesen kapkodtam levegő után. Alice rögtön nevetni kezdett, teljesen megfeledkeztem róla. Majdnem végignézte a szeretkezésem. Szégyelltem magam, főleg tudván, hogy mihelyst haza érünk, apa látni fogja ezt a kis jelenetet.

Nem is voltam tudatában, hogy megérkeztünk, úgy bele merültem gondolataimba. David rázta meg vállam, hogy észhez térítsen.

 – Bemegyünk, szívem? – villantott rám egy édes mosolyt.

 – Igen, persze.

Kézen fogott és felvezetett a lépcsőn, már nemcsak a kocsiban történtek miatt voltam izgatott, hanem a családom miatt is aggódtam, nem is sejtettem, hogy miként reagálnak arra, hogy én egy idegennel, akit mellesleg két napja ismerek, a házunkban fog éjszakázni, velem.

Átléptük a küszöböt, azonnal körbenéztem a szobán, ellenőrizve a létszámot és a tekinteteket. Carlisle nem volt itthon, de Esme, anya, apa és Em rögtön üdvözölték Davidet, Jasper a sarokból integetett neki, de el volt foglalva a kártyavár építésével. Szemmel láthatólag mindenkinek tetszett, bár anya, furcsa szemmel nézte. Nem kellet kimondania miért, tudtam, Jacobot, szívesebben látná mellettem, annak ellenére, hogy mikor megtudta, hogy belém vésődött, le akarta tépni a fejét.

Esme, boldogan kínálgatta meg, mindenféle finomsággal, majd végül feladta, mikor már a huszadik ajánlatot utasította vissza szerelmem. Úgy éreztem oldalba, kell böknöm, hogy megértse, nem kellene elszomorítani Esmét, így végre képes volt elfogadni néhány szelet teasüteményt. Miután beszélt anyával, apával és Emmettel, felmentünk a szobámba, hogy végre azzal töltsük az időt, amiért itt van. Kettőnkkel.

 – Volt előttem más srácod? – kérdezte váratlanul, mikor az ölébe huppantam.

Hirtelen nem tudtam, mit feleljek, ha azt mondom, hogy igen, akkor rákérdez, ki, mikor, stb. De, ha nemet mondok, akkor lehet, bénának tart, vagy valami ilyesmi.

 – Igen, volt – válaszoltam, de féltem. – És neked? – kérdeztem azonnal, nehogy felhozza a témát.

 – Hát, éppen srácom nem, inkább barátnőm – mosolyodott el. – Az igen, volt, de elhagyott – mondta szomorúan lehajtott fejjel.

Felemeltem fejét és átöleltem.

 – Engem is itt hagyott. – Az a szemét, legtökéletesebb srác a világon – fejeztem be gondolatban.

 – Mennyi közös van bennünk, Renesmee – jelentette ki, miközben lecsókolt az arcomról egy árva könnycseppet.

 – Legyints a bánatnak, most érezd velem jól magad, éljük meg együtt, legyen tökéletes pillanat – dúdolta, miközben a fülem tövére vándorolt ajka.

 – Ez gyönyörű – mosolyodtam el, és máris boldogabbnak éreztem magam.

Sok-sok ideig ültünk egymás ölében. Ez idő alatt, csak csendben, simogatta arcom, vagy éppen a mellkasom, és gyengéd csókjaival terített be.

Végül egy ajtócsapódás miatt lett vége a csendes, gyönyörű pillanatnak, végül is nem mozdultunk, csak folytattuk a véget nem érő kérdezést.

 – Tulajdon képen hány éves is vagy?

 – Húsz, talán túl öreg vagyok hozzád? – húzta száját mosolyra.

 – Nem, csak kérdeztem.

 – Te? – cirógatta meg arcom.

– Tizennyolc leszek.

 Nem volt nehéz már hazudni a koromat illetően, kis elsős lennék általánosban, és nem most végezném el a középiskolát, ha nem lennék az, aki vagyok. Jacobbal könnyebb volt együtt lenni, nem kellett titkolóznom, és ügyelnem a mozdulataimra. Minden más, de mégis úgy érzem, őt soha nem vezethetem bele a világunk rejtelmeibe. Sőt felesleges ezen gondolkoznom, hiszen, így is kevés időt tölthetek vele, már eldöntöttem mi lesz, most is csak ő láncol ide.

 – Dolgozol? – érdeklődtem.

 – Igen, persze, édesapám meghalt és a családi vállalkozást én vettem át, bátyámmal.

 – Mi ez a családi vállalkozás?

 – Fegyverboltunk van Seattle-ben. Tudod, sok erre a vad, így a vadász is.

 – Tudok a vadakról a családommal rendszeresen, megyünk kempingezni.

 – Az jó, majd egyszer elmegyünk ketten jó édesem? Szeretlek.

 – Rendben, majd egyszer, de hidd el én, annál is jobban – kuncogtam.

 – Biztos vagy benne? – ajándékozott meg egy csalafinta mosollyal.

Mire én felelni sem tudtam, mert ledöntött az ágyra és csókolni kezdett. Imádtam ezt az érzést, ahogy hozzám ér ajka, majd a számról lassan a nyakamra vándorol és szépen végig a kezemen. Felettébb boldog voltam vele.

Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észre sem vettem. Végre először tényleg halad, nem csak vánszorognak a mutatók. Apa gondolat olvasásának köszönhetően már a vacsora készen volt. Alice-nek köszönhetően pedig az asztalon gyertya is volt, meg rózsa.

Leültünk megvacsoráztunk, isteni finom volt, nem tudtam, ki készíthette. Nálunk talán anya főz a legjobban, ő a legtapasztaltabb. Habár, Esme nem nagyon szeret beengedni mást a konyhába, mondván, hogy alig van "ember" akinek főzhet.

 – Ellógod az utolsó hetet a suliból? – kérdezte.

Június első hetében járunk, tanévzárás, Alice újabb buli szervezésébe vetheti magát. De múltkori eset után, inkább most, csak két nappal előtte kezd vásárolni és díszíteni.

 – Nem tudom, nem kellene. Holnap kevés órám lesz. Gondolom te is haza mész, vagy Alice haza visz, délután pedig újra találkozunk, ha nincs ellenedre.

 – Nincs, hogy is lenne, soha nem hagynám, hogy egy ilyen gyönyörű lány egyedül töltse a napját – nyúlt át az asztalon és kezével végig simította állam vonalát.

 – Renesmee, nekem holnap fontos dolgot kell elintéznem, ezért apud visz suliba, remélem, nem bánod – szólt Alice az ajtóból.

Hogy mi? Na hát, ez jó, boldog vagyok, utálok apával menni, főleg, így hogy már itt van velem David is. Miért is nem örököltem anyutól a pajzsát. Most nem kellene azon aggódnom, hogy kihallgat.

 – Nem, semmi baj, Alice, menj csak – mondtam nyugodt kiejtéssel, de belül dühöngtem.

Hogy lehetek, ilyen szerencsétlen? Mindegy, itt van David és ő a lényeg.

Egy ágyban szorosan, egymáshoz simulva aludtunk el, miközben ő az egyik kezével átkarolt.

Daviddel sétáltunk a La push-ban. Megálltunk, átkarolt és megcsókolt. Szenvedélyesen csókoltam vissza. De a lélegzetem is elakadt mikor megpillantottam Jacobot az egyik fának támaszkodva.

 – Renesmee mit tettél – kiabált rám.

 – Én, semmit, Jake, én nem akartam – próbáltam magyarázkodni.

 – Hazudtál Nessie. Nem teheted ez velem – ordította Jacob.

 – De itt hagytál, ő meg szeret és védett, még nem voltál velem – nyugtattam le, mert gyorsan közeledett, mérges volt, ezért féltem, hogy átváltozik és letépi David fejét.

 – Nem érdekel, én azt hittem, hogy megvársz, még ennyit sem bírtál megtenni?  – kérdezte ezúttal megállva.

 – Hagyj békén minket – szólt David, nem nagy örömömre.

 Mert Jake feldúltan közeledett felénk újra, majd odarohant David nyakához és a pólóját ráncigálta.

 – Menj innen Jake, nem bánthatod őt, szállj le róla, ő legalább nem hagyott itt soha búcsú nélkül – könyörögtem –, itt vagyok én. Én tettem ezt, engem kell, hogy megölj, ne őt.

 – Nem gondolod, hogy téged bántani foglak, azt soha nem tenném – mondta remegve.

 – Mégis itt hagytál, ezzel nagyon megbántottál, csak hogy tudd, utállak.  

Nem kellet, volna ezt mondanom, mert még jobban elkezdett remegni, átalakult, futásnak eredtem, nem akartam látni semmit, de alig voltam egy méter távol, már megölte, ott állt mellettem a nagy farkas, könnyes szemében, csak a gyűlölet égett. Nagy mancsait arcom felé lendítette, mintha pofon szeretne vágni.

Sikítva riadtam fel, David azonnal felpattant és átölelt.

– Hugi, halkabban is élvezhetnéd a dolgokat, mert a sikolyodtól az üvegfal is megrepedt – kiabált fel a földszintről Em.

 Anya, rohanva érkezett meg. Apa viszont az ajtóban állt, és rosszallóan nézett Davidre. Tudtam, mire gondol, ezért leforgattam neki álmom, így ellazult és közelebb jött.

 – Ő nem tenne ilyet, kicsim – suttogta, hogy David meg ne hallja.

Anya csak egy nyugtató puszit nyomott arcomra. Ő még nem tudta, mi a baj, ezért kézen fogta apát és kirángatta a szobából.

 – Tényleg jobban vagy kicsim? – kérdezte David, miután az ajtót becsapták.

 – Igen, teljesen jól vagyok – mondtam, majd nagyot sóhajtva vissza dőltem a párnámra.

Ő még ült, az arcomat kémlelte, végül mikor elmosolyodtam, felém hajolt és egy gyengéd, rövid csókkal akarta bizonyítani, hogy ő itt van velem. Mindig.

Földszintről hallottam, hogy apu elmeséli anyunak az álmom.

 – Hogy gondolhat ilyet, Jake nem tenné meg, ő szereti, és hamarosan visszajön, érzem, tudom – morogta anya idegesen.

 – Édesem, ez csak egy szörnyű álom volt.

 – Biztos gondol ilyenre, ha már ezt álmodja.

 – Nyugodj meg, minden megoldódik és rendben lesz, csak adjunk neki egy kis időt. Én már tudom, hogyan fog dönteni, és hidd el, tényleg nem kell már sokat várnunk – szólalt meg Alice.

Bonyodalmak

7. fejezet

Bonyodalmak

Alice gyötörten nézett rám, és amikor kimondta Katy nevét, mindenki ijedten fordult felénk.

– Mi történt vele? Hol van? Ugye él? – kérdeztem kétségbe esve.

– Ronald, és barátai – mondta zihálva. – Megerőszakolják. Meg fog halni.

Rosalie felkapta fejét, hiszen a történet ismerős számára, hiszen vele is ez történt.

– Meg kell mentenünk – néztem körbe a szobában –, valamit tenni kell, odamegyek és szétverem azokat a ...

– Nem, Renesmee nem lehet, hiszen többen vannak és lebuknánk – vágott közbe apa.

– Igaza van apádnak, nem tehetjük tönkre az életét azzal, hogy megfosztjuk az isten adta élettől és olyat adunk neki, ami nem természetes. Valamint a miénket is csak veszélybe sodornánk – hadarta a szavakat Rosalie –, de akkor is teszünk valamit, ígérem – lépett mellém és vállamra tette a kezét.

– Carlisle, meg kell mentenünk, még nem késő, hiszen még nem következett be, még Katy nincs ott, csak a fiúk döntöttél el, így meg tudjuk akadályozni, még emberi módszerekkel is – mondta Alice.

– Igen apa, menjünk, kérlek, Katy nem halhat meg. Már Jacob sincs itt nekem, nem veszíthetek el mindenkit, akit szeretek – fakadtam sírva.

Anya azonnal mellém rohant és szorosan magához ölelt.

– Edward, Renesmee, Alice, Bella ti menjetek – utasított Carlisle.

– Én is megyek - vágta rá Rose.

– Ne haragudj lányom, de nem engedhetem meg, hiszen veled is ugyanez, vagyis hasonló dolog történt. És akár mennyire titkolod, még mindig benned él a fájdalom és a borzalmak élménye. Félek, hogy elveszítenéd a józaneszed, és butaságot tennél. Sajnálom.

Rosalie nem szólt, csak bólintott, majd odabújt kedvese mellkasára.

– Nessie, vegyél fel valami bulis ruhát, indulj! – utasított Alice.

Én azonnal kibontakoztam anya karjaiból és rohantam az emeletre, felkaptam egy kivágott, világos színű felsőt, egy fodros miniszoknyát, kiengedtem a hajam, és már lent is voltam. Figyeltem minden mondatra, utasításra, nem akartam, hogy valami baj történjen.

– Nessie, te elmész Katyhez, és mondod, hogy te is vele tartasz a buliba, én viszlek el titeket. Bella és Edward ti figyelitek a fiúkat távolról, hogy semmi feleképpen ne kerüljenek a lányok közelébe. Én figyelem a döntéseket, de én a lányokkal maradok, és úgy vigyázok rájuk, ha valami nem jól sülne el, akkor jöttök ti, és megfékezitek a fiúkat – közölte Alice zihálva.

– Indulhatunk? – kérdezte apa.

– Igen, menjünk – fogta meg karomat nénikém. 

– Én, Nessie a saját kocsimmal megyünk, ti Bella menjetek, amelyikkel akartok.

Azonnal beültem a kocsiba, és elhajtottunk.

– Minden rendben lesz, Renesmee, ne aggódj, megoldjuk – nyugtatgatott volna, de nem sok sikerrel.

Gyorsan odaértünk Katy házához, aki épp most lépett ki az ajtón, kiugrottam a kocsiból és futólépésekkel ott teremtem a háta mögött.

– Szia, mit keresel te itt? – érdeklődött meglepetten.

– Gondoltam veled tartok a buliba – közöltem vele olyan nyugodt hangon, amilyet ki tudtam erőltetni a számon.

– De ez egy randi lesz. Renesmee, én nem akarom, hogy ott legyél. Amúgy is neked nem lesz rossz, hogy Jacob nincs veled?

– Nem foglak titeket zavarni, észre sem veszed, hogy ott vagyok, megfelel? Amúgy is, nem csak Ronald lesz ott, hanem a haverjai is igaz? – kérdeztem gúnyosan.

– Legjobb lenne, ha haza mennél, barátnőm, az megnyugtatóbb – válaszolt egyre türelmetlenebbül.

– Nem fogok a te kérésedre haza menni, hacsak nem megígéred, hogy te is itthon maradsz – közöltem vele csípőre tett kézzel.

– Hát, azt már nem. Jó gyere, de én Ronalddal leszek, és rólad nem veszek tudomást ma este – mondta, megadva magát.

Beszálltunk a kocsiba és Alice a buli helyszíne felé hajtott. Lényegtelen, hogy a buliban már kivel van, hiszen ott lesz négy vámpír, aki figyelemmel tart pár fiút és egy lányt, nem lesz nehéz.

– Hányan is lesztek Ronald barátaival együtt?

– Hatan – közölte mérgesen.

Úgy látom, nem törődött bele abba, hogy én is ott leszek, nem mintha ez engem zavarna. Bárcsak közölhetném vele, hogy mekkora veszélyben van, de nem tehetem, nem tudnám megmagyarázni.

– Megérkeztünk – jelentette be Alice, aki elsőként szállt ki a kocsiból.

Katy csak meresztette a szemét, majd odasúgta.

– A nagynénéd kísér el a buliba, ugye ez most vicc?

– Nem, Katy nem az, ő is itt lesz és jót bulizunk – mondtam mosolyogva és elindultam Alice után.

Aki már meg is vette a jegyeket és minket várt.

– Hatalmas buli lesz – ígérte Alice, majd rám kacsintott.

Megigazítottam a ruhám, majd leültem az egyik székre a pultnál.

– Szia, gyönyörűség, mit hozhatok? – kérdezte udvariasan egy jóképű kiszolgáló.

– Köszönöm, egyelőre csak egy Bronx dry koktélt kérnék.

Azonnal neki állt elkészíteni kedvenc italomat, néztem, ahogy könnyed mozdulatokkal összerázza, majd kitölti egy pohárba.

– Parancsolj, egészségedre.

Számhoz emeltem a poharat és egy nagy kortyoltam bele, kicsit hideg volt. A második korty viszont a torkomon akadt, mivel megpillantottam az újabb érkezőket. Ronald és négy barátja, azonnal rendeltek maguknak vodkát.  Sajnos, Katy sem fogja megúszni az estét ivás nélkül. Rögtön oda is hívták, először tiltakozott, majd megitta.

Így ment ez sorban, én meg csak néztem tehetetlenül, mert folyton, amikor megmozdultam, rám nézett és a szemeivel visszaparancsolt a helyemre.

Lassan teltek a percek, Katy egyre többet ivott. Alice-t meg már felszedték és valami részeg férfival táncol. Nem jellemző rá, de most próbál elvegyülni és példát mutatni nekem. A szememet viszont nem bírtam levenni barátnőmről.

A koktélt eltoltam magamtól, néztem, ahogy Katy jól mulat azokkal a leendő gyilkosokkal.

Egyenlőre nem nagyon csináltak mást csak ittak ezért úgy döntöttem kikapcsolok egy kicsit, szót fogadtam Alice-nek, és az első fiú, aki megkérdezte táncolok-e vele, annak igennel feleltem.

Jól nézett ki, fekete felzselézett haja volt, kerek arca, melyről két gyönyörű, barna szem nézett rám. Ha nem szeretném annyira Jacobot amennyire, akkor biztos ő lenne az életem értelme. Egy lassúbb számnál egymást átkarolva táncoltunk. Bőre meleg volt és izgató. Fejemet a mellkasára hajtottam, szívdobogása felgyorsult és ezen elmosolyodtam. Ő meg egy puszit adott a fejem búbjára. Felpillantottam rá, picit elpirult, zavarában.  Azt hiszem első látásra szerelmes volt belém. Élveztem ezt a pillanatot, annyira tökéletes volt a karjaiban, olyan felülmúlhatatlanul jól éreztem magam vele.

Csak két fiú akart elkérni tőle, de mintha valami óriási érték lennék, szorosabban magához ölelt és nem engedett el senkivel.

Annyira boldog voltam, most először mióta Jake elment. Nem akartam véget vetni ennek az egésznek, akár napokig kibírnám az ölelésében. De amikor, úgy fordultunk, hogy a látóterembe esett a pult, elakadt a lélegzetem.

Ekkor rá jöttem, hogy Katy eltűnt. Azonnal kibontakoztam a karjaiból, erőm ellenére elég nehezen, de sikerült. Zihálva kapkodtam a fejem és nagy léptekkel akartam eltávozni, hogy ne is lásson, de elkapta kezem, magához rántott s a fülembe súgta:

– David Robinson.

 Majd még közelebb húzott, teljesen összesimultunk. Élveztem a csókot, meleg ajkának érintése engem is felizgatott, átjárt a forróság, ezért hevesen visszacsókoltam, majd elengedtem.

– Renesmee Cullen – mondtam neki és elrohantam, szétnéztem, Alice-t kerestem, de nem láttam.

– Itt vagyok, mi baj van? – ijesztett meg.

– Hát nem látod? Katy eltűnt.

– Nem, ott…- nézett oda ahol eddig iszogatott, de hangja elcsuklott, mert látta, hogy igazam van és tényleg nincs a helyén.

– Hová tűnt? Miért nem láttam? – kérdezte izgatottan, hiszen maga sem hitte el, hogy nem vette észre, amire a legjobban figyelnie kellett volna.

Kirángatott a helységből, majd távol az emberektől szaglászni kezdett.

– Megvan, gyerünk erre – húzott maga után.

Hallottam a Katy nevetését, ezért megálltunk, leültünk és csendben vártunk. Negyed óra üldögélés után érdekes hangok jöttek Katy felöl.

– Rony, mit csinálsz? Vedd le rólam a kezed – ejtette ki Katy nyugtalanul a szavakat.

– Nyugi, cica, nem fogunk bántani, csak kiélvezzük butaságod – mondta két hang is egyszerre. Egyik sem Ronaldé volt.

Azonnal felugrottam, de Alice lefogott.

– Maradj nyugton még egy kicsit, azonnal nem avatkozhatunk bele, különben is ez a szüleid feladata lesz.

– De Alice, bántani fogják – mondtam aggodalmasan.

– Ne aggódj, kicsim.

Újabb nyugtalanító hangokat hallottunk:

– Ronald, nem teheted ezt velem, nem használhatsz, így ki!

– Ugyan miért nem? Van, aki megakadályozza? Vedd már észre, egyedül vagy, mi meg öten, inkább csak hagyd magad. Gyere, vedd le a blúzod szépen.

– Nem, Ron hagyj békén – mondta Katy és hallottuk, hogy futásnak ered.

– Azt hiszed csak így elmehetsz köszönés nélkül? – vihogott Ron.

– Ááá, SEGÍTSÉG, VALAKI SEGÍTSEN Máááár – hangja elhalkult.

– Ne kiabálj Katy, még valaki meg hall minket.

Újabb halk, sikító nyöszörgő hangok jöttek Katy felöl.

– Alice, én nem bírom tovább.

– Jó, menjünk – adta meg magát.

Alice felpattant és előre indult hatalmas léptekkel a fiúk felé. Utána indultam, de félve kukucskáltam ki a háta mögül, mert nem szeretném Katyt holtan látni.

Először ránk sem néztek, csak akkor szólalt meg az egyik ismeretlen fiú, amikor közelebb értünk.

– Hé, újabb sexi csajok. Nézzétek csak srácok.

– Csak belőlünk nem esztek – közölte Alice félelmetes hangon.

A beszédes fiú meghőkölt.

– Szállj le a lányról Ronald – közölte apa hangja a távolból.

– Srácok meneküljünk, ezek megölnek – mondta a beszédes.

– Nem, nem ölünk meg, kivéve akkor, ha nem szállsz le Katyről – mondtam morogva.

Lassan elengedték és hátrább húzódtak.

– Jól van fiúk, most pedig szépen haza mentek, még jó kedvemben találtok és vissza fogjátok magatokat, még mielőtt a börtönben köttök ki – mondta apu elég fenyegető hangon.

– Értettük – közölte most már Ronald, majd elrohantak.

Katy oda rohant hozzám és zokogva, szorosan átölelt.

– Nyugodj meg, már nincs semmi baj – simítottam meg a hátát.

– Katy jól vagy? – kérdezte anya.

– Igen jól vagyok, vagyis a körülményekhez képest – mondta Katy még midig zokogva.

– Hogy találtál rám Renesmee? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.

– Hallottam a kiabálásod – szorosan magamhoz öleltem, hogy ne kérdezhessen mást.

– Gyerünk lányok, későre jár, haza viszünk Katy, nyugodj meg.

Elindultunk a kocsi felé, beszálltunk mind és Alice elhajtott. Az út szélén összetalálkoztunk Ron csapatával. Alice felpörgette a motort, majd a gázpedált tövig nyomta, mint aki el akarná ütni őket, de mögöttük pár centivel lefékezett, majd kikerülte őket. Alice gúnyosan kacagott rajtuk, ahogy hátra estek félelmükben.

– Katy elmondod a szüleidnek?

– Nem, nem szeretném, hogy tudjanak róla. Soha többé nem engednének el bulizni.

– Megértelek – mondtam.

– Mi lesz ezek után? Ronald, ugyanúgy ott lesz a suliban és bántani fog! – aggodalmaskodott.

– Nem kell aggódnod, én ott leszek veled és megvédelek barátnőm sss, nyugodj meg.

Az út felén még a vállamon sírt, de utána abba hagyta és próbált kitalálni egy izgalmas történeteket, amit édesanyjának fog elmondani.

Megálltunk a házuk előtt és bekísértem.

– Holnap jössz suliba, vagy itthon maradsz pihenni?

– Menni fogok és megvárlak. Amúgy köszönöm, hogy eljöttél, nem tudom most mi lenne velem, ha te nem vagy ott, akkor nem élem túl. Én meg olyan undok voltam veled. Ígérem, soha többé nem mondom, hogy menny haza, ha velem akarsz jönni, akár milyen fiúval is lesz randim – mondta megbánóan.

– Nem is hagynálak egyedül menni, soha többé nem engedem, hogy valami bajod essen.

– Köszönöm Renesmee, igazi barátnőm vagy – szorosan átölelt, majd egy puszit is nyomott az arcomra.

– Akkor szia, majd találkozunk holnap reggel. 

 A kocsiig futnom kellett, mert az eső eleredt én meg csak egy pólóban voltam.

Beszálltam és abban a pillanatban Alice el is indult.

Hátra hajtottam a fejem, Davidre gondoltam. Az első és egyben utolsó édes csókunkra.

Apa mosolyogva nézett rám. Na, ne, már csak ez hiányzott, de meggondolatlan vagyok. Már megint elfelejtetem, hogy itt van.

Kezét a kezemre tette és annyit mondott:

– Semmi baj.

 Erre anya is felfigyelt, de az ilyen események után egy ilyen nyugtatás nem feltűnő.

Haza értünk Carlisle ott várt minket már az ajtóban, fel-le járkált nyugtalanul.

– Mi volt, hogy történt, ugye senkinek, nem esett semmi baja, és nem lepleztük le magunkat? – kérdezte aggodalmasan.

– Megakadályoztuk, Katy szerencsésen megúszta, egy újjal sem bántották – válaszolt anya.

– Lehet, hogy azért egy kis elnáspángolás belefért volna - húzta száját fintorra Rosalie.

– Hidd el nénikém, megkapták, ami jár nekik és remélem, soha többet nem gondolnak még csak ilyenre sem – mondtam neki felfele menet a lépcsőn.

Mert egyenesen a fürdőszoba felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam, majd azonnal lefeküdtem. Nem voltam fáradt így csak gondolkodtam egy ideig, már majdnem elaludtam, mikor valaki kopogott az ajtómon.

– Bejöhetek? – kérdezte Alice.

– Igen, gyere csak.

Leült az ágyam végébe, szemembe nézett.

– Láttam kicsikém azt a fiút és a…

– Gondoltam Alice, hogy nem maradtál le róla, semmi baj, de úgysem lesz közöttünk semmi – mondtam közönyösen.

Alice megköszörülte torkát és elmosolyodott.

– Jó, ahogy gondolod Nessie. De nem kellene lekötelezned magad Jacob mellett, kipróbálhatnád az életet.

– Tudom Alice, de én Jacobot szeretem, és rá fogok várni még, vissza nem jön.

– Szóval, Renesmee Robinson – mondta nevetve.

– Persze, csak is, meg a kicsi David Robinsonok.

– Hmm. Kis öcsikék, ennek még Emmett is örülne – viccelődött tovább.

– Na, jó, menj, hagyj aludni.

– Oké, megyek. Jóéjszakát, Miss. Robinson.

Felállt és elindult az ajtó felé.

– Holnap én viszlek iskolába, mert úgyis mennem kell vásárolni – suttogta Alice.

– Jó, boldog vagyok – válaszoltam közönyösen.

Majd elaludtam.

Kérések

 – Nyugi, hugi! – szólalt meg Emmett, aki éppen a virágokat szedte össze villámgyorsan, hogy Alice-nek ne legyen ezzel sem dolga, hanem csak játsszunk.

 – Rendben, Em, mehetünk, amiért ilyen aranyos voltál. Látod, nem is olyan nehéz segíteni egy picikét.

Emmett ölébe kapta húgát és kétszer körbefordult vele, majd, egy puszit nyomott a homlokára.

 – Ő az enyém! – kiáltott morogva Jasper, de a morgásból azonnal halk kuncogás lett.

Csinálni kellett a felszültséget, hogy a játék igazán izgalmas küzdelem lehessen.

Most már mindenki örült, csak Rosalie húzta kicsit a száját, hogy mi van, ha elered az eső, és elázik a haja, hiszen az esküvőre külön megcsináltatta.

 – Nyugodj meg, Rosalie, az eső nem teszi tönkre a frizurád – mosolygott Alice.

 – Csak a futás közben a szél – hahotázott Em, mire Rose jól bokán rúgta.

 – Nincs jó hangulatod, kicsikém, nekem pedig mindegy, milyen madárfészek van a fejeden, úgyis tetszel – csókolta meg a vállát Em.

 Még anya is örült, szinte ujjongott, mivel először játszhat reméltem, én is beállhatok majd.

Összepakoltunk, minden készen állt. Futva tettük meg az utat, hiszen úgy a legegyszerűbb és leggyorsabb.

Már ott is voltunk a tisztáson. Carlisle ment és kijelölte a pályát, amit tényleg nem nevezhetnénk éppen átlagos méretűnek. Két csapatra osztottuk magunkat, az elsőben Emmett, Rose, én és Carlisle. A másik csapatban Jasper, Alice, apa, anya. Szerintem az erőviszonyok, egyenlők voltak, bár Em oldalán megnyerhetjük a mérkőzést.

 – Renesmee, szeretnél kezdeni? – kérdezte Emmett.

 – Hát persze – vágtam rá azonnal.

Em rögtön a kezembe nyomta az ütőt. A játék megkezdődött, Alice dobta a labdát, sikerült eltalálnom és jó messzire elütnöm. Azonnal elkezdtem futni, hogy körbeérjek a túlméretezett pályán. Húsz másodperc alatt sikerült is, kiejtés nélkül. Carlisle volt a következő ütő, ő sokkal messzebbre ütötte a labdát és gyorsabban ért be, mint én. Szépen végig ment mindenki, így helyet cseréltünk, beálltam a második bázisra, Em az elsőre, Rose a harmadikra, Carlisle pedig középre. Az ellenfél csapatában anya kezdett, a labdát sikerült jó messzire elütni, viszont kiesett, mert nem tudta körbefutni a pályát. Emmett naná, hogy a földön fetrengett a nevetéstől. Ezért anya tettetett sértődéssel lesétált a pályáról, és Esmét intette a helyére.

 – Kicsim, ne is törődj velük – karolta át Esme a vállát.

  – Semmi baj, majd legközelebb lesöpröm őket a pályáról – nézett anya Emmett felé szúrós szemekkel.

 – Édesem, majd megmutatom nekik helyetted is – szaladt oda apu.

 – Nem kell ennyire sajnálni, inkább játsszunk tovább – lehelt egy gyenge csókot apu szájára, majd hátat fordított és elinalt.

 A következő körben nem sikerült eltalálnom a labdát harmadszorra sem, nem értem, miért, de így ebből a játékból kiestem.

 – Jaj, kicsi Nessie, olyan vagy, mint anyukád, a kispadon a helyed – nevetett fel megint csak Em.

 Mire én csak megrántottam a vállam, és figyeltem a játékot tovább.

 – Ne is törődj a nagybátyáddal mindig csak a szája jár, holott tudjuk, hogy mindig csal, és ahhoz képest, hogy kezdő vagy, elég jól játszol – dicsért meg Esme.

Nem igazán jó a kezdő kifejezés rám, tény, hogy még soha nem játszottam, de a nagybátyámmal minden este baseball meccset néztünk, szóval nagyon értek hozzá mivel kommentáltak mindig mindent, hogy tanuljak is. Ilyenek az igazi nagybácsik, imádom őket, csak Emmettől mászom néha a falra.

Nagyon sokáig játszottunk, de egy cseppet sem untam. A játékot nagy-nagy fölénnyel mi nyertük meg, aminek a másik csapat nagyon nem örült, de apa megígérte, hogy otthon rendezünk egy szkander versenyt is, mindenki-mindenki ellen.

 – Így lesz lehetőségünk visszavágni a szájhősöknek – nevette el magát anya.

Kimentünk a garázsba a direkt erre a célra gyártatott asztalhoz, mert még nem volt meg, addig Esme gyönyörű bútorjai szenvedték meg a játékos kedvű napokat. Emmett odaintett magához.

 – Na gyere, kislány, mutasd meg, mi rejlik benned.

 – Fogadnék, hogy lenyomlak – vágtam rá azonnal.

 – Annyira bízol magadban, hogy feltennéd tétként akár Vikyt is? – kérdezte.

Elgondolkodtam, hogy megéri-e, hiszen ha nem nyerek, akkor az én kis Vikymet vacsorázza meg.

 – Igen, felteszem – mondtam neki, mire ő nagyon meglepődött.

Ránézett Vikyre, majd a vicc kedvéért megnyalta a száját. Szemembe nézett, majd elmosolyodott. Én is visszamosolyogtam, és nekifeszültem izmos karjának.

 – Kérlek, Em, azért a kezét hagyd meg, és ne törd le – mondta könyörgően anya.

 – Nyugi, hugi, neked még jövök egy visszavágóval.

 – Ne a szád járjon, hanem figyelj oda – vágta tarkón Rosalie.

 – Au, Rose, ezt meg megint miért kaptam?

 – Mert jólesett – csillantak fel szemei.

Erősen koncentrált arra, hogy még csak meg se erőltesse magát, és úgy nyomjon le, de kőkemény kezembe ütközött, amit meg sem bírt mozdítani, ami azt illeti, én sem az övét. Csak néztük egymást, feszítgettük a kezünket, de semmi. Már tíz perce ez ment, mire apának elege lett.

 – Na, jó, ennek itt vége, kemény kislányom van – mondta büszkélkedve, hagyjátok abba, egyikőtök sem nyert.

 – De mi lesz így a vacsorámmal? – hitetlenkedett Em.

 – Hát, Viky nem lesz a vacsorád, ma nem – mondta apa.

 – Na, akkor gyere királylány – szólt Emmett anyának.

Anya tényleg úgy ment oda, mint valami grófnő. Apa és Em is elmosolyodott rajta. Ez a menet valamiért gyorsabb volt. Anya nekifeszült Emmettnek, aki ellenállt volna, de hiába, mert anya simán lenyomta megint.

 – Csaltál, nem figyeltem eléggé – durcáskodott Emmett.

 – Látod, én szóltam – mondta Rose.

Anyu meg csak megrántotta a vállát.

 – Így jártál – mondta neki, miközben felállt.

 – Látod, fiam, milyen érzés, mikor a másik nem tartja be rendesen a szabályokat, és úgy nyer – fogta meg a vállát Esme, hogy kimutassa együtérzését. Anyura meg lágyan rámosolygott.

Látszott Emmetten a csalódás és a bánat, amiért megint vesztett.

 – Holnap, ha nem nyomlak le, hugi, akkor a lányod hozhat még egy kiskutyát nekem is, amit én fogok etetni – mondta Emmett hirtelen, de maga is elgondolkozott rajta, hogy mi lesz egy kutyával mellette.

 – Akkor már tudom is, melyik fog neked a legjobban tetszeni – szóltam oda nevetve, de mégis komolynak tettetve magam.

 – Apa, emlékszel arra a kutyusra a sor végén?

 – Persze, kicsim, pont Emmettnek szánták, hiszen, ha jól emlékszem, akkor Mackónak hívták.

 – Igen – vágtam rá.

 – Végre valami finom, nagy kutya is lesz a háznál – emelte fel a fejét Em.

 – Hát nem tudom, hogy az a húszcentis Chihuahua éppen nagynak számít-e és finomnak. Bár olyan aranyos rózsaszín, kutya body volt rajta, szinte „ennivaló”– mondtam még mindig tettetett komolysággal.

Mindenki nevetett, kévévé Emmettet, aki fintorogva állt fel, és ment oda Carlisle-hoz.

 – Ugye, az nincs a fogadásban, hogy meg is kell tartanom egy napnál tovább? – suttogta Em.

 – De igen, benne van, főleg, hogy így mondod, legyen a megtartási idő az a nap, amikor Jacob visszatér – mondtam neki.

Így legalább nem én vagyok az egyetlen, aki várja Jacobot.

 – Oh, Jacob, ha hallasz – fohászkodott Emmett –, siess, mert ha három héten túl kell kibírnom majd a korcsot, akkor téged is vele együtt eszlek meg – mondta Emmett az égre nézve.

Rá mosolyogtam egy kis fintorral, mert érdekes volt ez a „kérése”, de inkább elhessegettem a gondolatokat.

 Most Jasper és apa mérte össze erejét. Persze Alice megint megnézte, ki fog nyerni, nagyokat ujjongva ugrált egy helyben, mint valami elemes plüss nyuszi. Ezért is kezdtem kicsit elszomorodni, hogy most Jasper nyer. Habár apu és Jasper ereje talán egyenlő volt, mert hol az egyik, hol a másik győzőt. A mi édes, drága, csodálatos Esménk előre lépett, és rámosolyodott anyára, hogy hátha megpróbálkoznak egymás erejével.

 – Drágám, én is meg szeretném próbálni, leszel olyan kedves, és játszol velem egyet? – mosolyodott el bizonytalanul.

 – Persze – jött anyutól a válasz, habár láttam rajta, nem igazán tetszik neki az ötlet.

 – Bells, de ne hagyd magad. Azért is kérlek téged, mert ha te megígéred, nem szeged meg, hiszen a többiek mindig csalnak – nézett körbe.

Az erőpróba sokáig kiegyenlített volt, de végül csak anyu győzött, hiszen nem akart csalódást okozni Esmének azzal, hogy hagyja nyerni és így csal. Emmett kisgyermekes, durcás arccal ment oda Esme elé, és vágta oda, hogy ő „soha nem csal”, csak Edward és Alice olyanok. Ezen a kisfiús arcon és  ahogy elmondta, nevetnem kellett. Én nem próbálkoztam mással, csak néztem, ahogy játszanak. A legviccesebb mégis anya és apa párbaja volt, szintén kiegyenlítetlen.

 – Kicsim, nézd csak, ki jött hozzád! – szólt apa az erdő felé nézve.

Mindenki felkapta a fejét, azt hittük Jacob az, de nem, Seth jött hozzám.

Közelebb sétált a garázshoz, és mindenkit üdvözölt, némi remegés látszott a kezén, talán csak félt, régen járt itt.

 – Szia, Nessie, eljössz velem sétálni a La push-ra? – kérlelt.

 – Persze, csak felveszem a dzsekimet, addig várj!

Berohantam és pillanatok alatt ki is értem, megvártam még Seth és apa befejezik a beszélgetést.

 – Seth, készen vagyok, indulhatunk – kiabáltam oda.

Nagy léptekkel egy pillanat alatt ott volt mellettem, még utoljára visszaintettünk és elindultunk.

 – Minek köszönhetem látogatásod?

 – Sétáljunk egy kicsit, majd utána mindent elmondok neked, addig is mesélj, tudod, nekem bármit elmondhatsz.

 – Köszönöm, Seth, örülök, hogy eljöttél, kell egy kis kikapcsolódás, amúgy is hiányoznak már a farkasok.

 – Farkasok? Véletlenül nem csak egy bizonyos farkas?

 – Húú – fújtam ki a levegőt. – Nem teljesen van ebben igazad, mert mióta nincs itt, titeket sem látlak, tudod, mennyire, bírlak téged és Quilt is, hiányoztok nagyon – böktem oldalba.

Kiléptünk a sűrű erdőből, és a gyenge napsugarak megvilágították bőrömet. A lemenő nap vörösen izzott a tenger felett, gyönyörű kilátást nyújtott. Seth leült egy fára, és megpaskolta maga mellet, hogy én is telepedjek le mellé.

 – Szóval térjünk a tárgyra – szólítottam fel.

 – Renesmee, talán tényleg neked hiányzik a legjobban Jake, de mi is hozzá tartozunk, és Leah kezd megőrülni nélküle, és nem tagadom, engem is irritál a távolléte.

 – Igen, ezt értem, és mit szeretnél, mit tegyek?

 – Igazán szerintem semmit nem tudsz tenni, két hete a keresésére indultam. Ami azt illeti, távolról hallottam a gondolatait. Szó szerint elzavart, pedig az alfám, rosszul esett, de hidd el, hogy szenved, hallottam, mit él át. De fél visszajönni hozzád, nem értem, miért. Talán már megbánta, amit tett és még egyszer nem akar a szemed elé kerülni. Olyan buta, te vagy az egyetlen, aki hatni tudna rá.

 – Azt szeretnéd, menjek utána?

 – Szeretnénk, mindenki! Kérlek!

 – Sajnálom, nem állok készen arra, hogy most azonnal utána menjek, talán majd pár hét múlva. Közeledik az évvége, bele kell húznom, nem hagyhatok ki csak úgy napokat, hidd el, akár most indulnék, de nem hagyhatok itt mindent úgy, ahogy Jake tette.

 – Rendben, megértem, mi nem megyünk utána, viszont ha te elindulsz, remélem, szerencsével jársz, és visszahozod nekünk.

 – Amint tudok, megteszem a tőlem telhetőket, ne aggódj!

 – Megfelel, de most mennem kell, mert ma én őrjáratozom a környéken – ölelt át öblös karjaival.

Olyan meleg volt, régóta várom ezt az ölelést, alig akartam elengedni, de eltolt magától.

 – Félsz valamitől, Nessie? Hazakísérjelek?

 – Nem, nincs semmi, és tudok vigyázni magamra – mosolyogtam rá meggyőzően.

Az erdő sötét volt, de mivel útközben megéheztem, kerestem magamnak pár szunyáló antilopot és megvacsoráztam. Amikor hazaértem, Emmett épp baseball meccset nézet, és nagyokat ujjongott. A többiek csak karba tett kézzel ültek és talán engem vártak, vagy csak egyszerűen unatkoztak.

 – Fiúk, kérlek titeket, sakkozzunk! – mondta kérlelve Alice.

 – Naná, hogy játszok – ugrott apa azonnal.

 Ez egy érdekes játék lesz, izgat, hogy ki fogja megnyerni, hiszen apa tudja, hogy Alice mit lép, és Alice is látja előre, hogy apa hová lép.

Természetesen apa nyert, mert soha nem döntött előre, hogy mit lép, mégiscsak több esélye van ezzel a képességgel.

 – Van valakinek kedve játszani velem? - kérdezte Alice.

 – Én játszanék, de igazságtalanság lenne, hiszen úgyis te nyersz – válaszoltam szomorúan.

 – Áh, hagylak nyerni, nem nézem meg előre, hogy mit lépsz – ígérgette Alice.

 – Na, jó! – egyeztem bele.

Nekiálltunk a játéknak, tényleg nem tudta, hová lépek, így igazságosan játszottuk végig. De naná, hogy ő nyert.

 –Ne szomorkodj, Nessie, ügyesen játszottál, csak még gyakorolni kell – biztatott Alice.

 – Ja, persze, csak nem veled – válaszoltam mosolyogva.

Elszomorodott, lehajtotta fejét, mint aki haragszik. Odaléptem hozzá, majd leültem.

 – Jaj, Alice, ne csináld már, tudod, hogy más úgysem játszana velem.

 – Tudom – felelte.

Miközben én Alice mellé léptem, addig Carlisle és Apu ment a táblához, és kezdek bele egy partiba.

 – Apa fog nyerni, igaz?

 – Nem tudjuk pontosan, mert van úgy, hogy négy-öt napig is eltart egy játék, mert Carlisle alaposan és mégis hirtelen dönt. Az idők során olyan jól kiismerte apudat, így nem tudni. Mondjuk, nekem ez túl unalmas és hosszú játszma – válaszolta kicsit egyhangúan Jasper.

 – Rose, mi lenne, ha mi is ilyen megfontoltak lennénk? – vigyorodott el Emmett.

 – Akkor már nem a sokadik házat bontanátok le – válaszolt neki apu, és erre megint csak kitört a nagy nevetés. Csak Esme nem nevetett, hiszen a szigetét is majdnem, hogy romokká zúzták.

Szomorú, ha ez eszébe jut. Nem haragszik rájuk, csak a munka volt rengeteg. A sziget rendbe tétele több mint egy hónapba telt. Megint Alice-t néztem, aki még mindig ott ült, mozdulatlanul, magába mélyedve.

De most hirtelen felkapta a fejét és a messziségbe bámult, látomása volt. Mindig megborzongtam, hiszen általában rosszakat látott. Balesetet, valaki érkezését stb. Ritkán adódtak olyanok, hogy valami jót látott, vagy csak nem közölte velünk. Még nem nézett le rám, de arca aggodalmassá vált, ami már csakis rosszat jelent.

Picit megráztam a vállát, hiszen kezdett elönteni a félelem, de nem reagált.

Ott ültem és vártam, ameddig a tenyerébe temette a fejét.

 – Mi baj van? – kérdeztem.

Először megint nem felelt, majd halkan suttogva csak annyit tudott mondani „Katy”.

Esküvő

Feleslegesen izgattam fel magam, a csengetés nem Jacobtól érkezett, hanem a virágfutártól. Pedig úgy éreztem, pont ma van az a nap, amikor én is boldog lehetek, de mégsem. Magamhoz szorítottam Vikyt, és becsaptam magam mögött az ajtót.

Eljött a nagy nap, Katy, anya, Meggie és én a ruháinkban voltunk. Alice ide-oda szaladgált és intézkedett, holott már minden tökéletes volt. Avirágok a sárgaliliom és a rózsaszín szegfűk, mind szépen el voltak rendezve, a ház ablakain halványkék selyemfüggönyök voltak, amit a kinti szél mozgatott, olyan látványt nyújtott mintha egy ringatózó csónakból nézném a tó fodrozó hullámait. Csodálatos volt, minden tengerkék színt sugárzott. Közben készítettem pár fényképet, hogy megörökítsem ezt a gyönyörű napot. Elmélkedve néztem végig minden egyes pontot, nehogy kimaradjon valami. Az álmodozásból Esme hangja térített észhez.

 – Alice, ideje átöltöznöd!

 – Igenis anya, megyek, csak még kinyitom az ajtót, mert megérkezett a torta.

 – Drágám, hagyd csak, majd én elintézem – mosolyodott el Esme.

A torta még sehol nem volt, csak két perccel később érkezett meg, de Alice ezt előre látta. Csodaszép háromemeletes volt, amit külön három ízből raktak össze, mert egyszerűen nem tudtuk időben eldönteni, milyen is legyen. A tetején marcipánfigurából ott állt a mennyasszony és a vőlegény ugyanolyan ruhában és kiegészítővel, mint valójában. Persze az égetett cukortorta is megjött, ami egy gyönyörű, majdnem, hogy életszerű zongora alakját viselte, Meggie kérésére. Esme mindent a konyhába vitt, majd az ebédlőbevonult elvégezni az utolsó simításokat a terítéken. 

– Elmegyek a papért, hamarosan jövünk, igyekezzetek! – szólt apa a földszintről.

Alice is felért végre, becsapta maga után az ajtót, és előszedte a ruháit.

 – Na végre, hogy itt vagy, drágám – szólt megkönnyebbülve Meggie.

Gyorsan átöltözött, nem is csodálkoztunk azon, hogy rajta áll a legjobban a bordó, egyszerű, mégis tökéletes ruha.

Átrohant a másik szobába, ahol Charlie öltözött. Majd megint vissza, de mielőtt bejött volna, lekiabált a földszintre.

 – A kutyát vigyétek ki a garázsba, mielőtt még valamit megkóstol. Edward, légy szíves, te vidd ki, mert nem akarok veszekedést. – Gondolom, Emmett akarta kivinni, majd elfogyasztani, de Alice gondoskodott róla, hogy ne tegye, így apát kérte meg.

 – Rosalie, te pedig menj a zongorához és készülj fel. Köszönöm!

 – Jaj, Alice, olyan hálás vagyok neked, mindig ilyen esküvőről álmodtam, és te megvalósítottad nekem, olyan boldoggá tettél – mondta Meggie.

 – Nincs mit, ezt szeretem csinálni – válaszolt Alice.

 – De, igen is van mit, ne mondd el senkinek, de sokkal szebb lett itt az esküvőm, mint Charlie házánál lett volna, bár ha te szervezed, akkor még ott is varázslatos lett volna – mondta, miközben átölelte Alice-t.

 – Köszönöm, de komolyan mondom, szóra sem érdemes, hiszen már épp elég az, hogy látom, milyen boldog vagy.

 – De kezdünk, úgyhogy megyek, leküldöm Charlie-t.

 Majd vidáman kiszökdécselt a szobából.

Hallottam, ahogy papa lassan lemegy a lépcsőn, ezért én, anya és Katy követtük.

 Apa már visszatért, rám mosolygott, majd egy puszit dobott anyának, kész csoda, hogy most nem rabolta el, mint a múltkor.

Rosalie elkezdett játszani. Tényleg szépen és teljes átéléssel zongorázta a nászindulót. A többiek elmesélése szerint már nem először, hiszen a családomban többször is összeházasodnak a szerelmesek, ez olyan édes gondolat számomra. Papa egy gyönyörű virágos boltív alatt várta leendő párját, látszott rajta az aggodalom és a kíváncsiság, hogy végre megpillanthassa a menyasszonyt. Még utoljára megigazította öltönyét, ránk nézett, majd fel az emeletre, ahol már megjelent Alice és Meggie. A sok gyakorlás megtette a hatását, úgy jöttek le a lépcsőn, mint a grófnők. Jasper a lépcső alján várta őket, mivel sajnos az „új” mamámnak már nem éltek a szülei, hogy ők kísérjék az oltárhoz, így Alice-t és Jaspert kérte meg hálából a mesébe illő esküvőért.

Így a távolból még szebbek voltak. Meggie a csont fehér színű ruhájában, amin hátul nyújtott pici uszállyal és egy nagy masnival volt díszítve. Háromnegyed hosszú ujja csipkéből volt, és a vállán le volt csúsztatva oldalra, így a nyaki rész teljesen egyenesen kötötte össze a két vállát. Elöl a ruhán olyasmi kötés volt, mintha fűző lenne belevarrva. Tényleg nagyon tetszett. Közben pedig, már el is döntöttem, ha egyszer mégiscsak úgy döntök, lesz esküvőm, akkor azt csakis Alice szervezheti.

  – Legyél mindig ilyen boldog – mondta Jasper, mikor átadta a menyasszony kezét Charlie-nak. Jasper szavai meghatották Meggie-t, túlságosan is. Jasper mindig szívből beszél, érzésekkel, ami nagymértékben hat a lelkekre.

A szertartást Aldred atya tartotta, szépen elmondta a beszédet, majd a párhoz fordult, hogy megkérdezze, akarja-e Charlie Maggie-t.

 – Igen – mondta nagypapa, aki valamiért kicsivel később szólalt meg, biztosan elgondolkozott vagy nagy zavarban volt.

Tökéletesen zajlott le a szertartás, és csak ez után tűnt fel, hogy mennyien vagyunk.  A nyitótáncot az immár Mr. és Mrs. Swan kezdte meg.

Mindenki táncolt mindenkivel, én kezdtem Carlisle-lal, utána átadtam Esmének. Anya és apa is táncoltak, sőt, anya ráállt apu lábára. Emmett, aki Rosalie-val táncolt el éppen előttem, és látta, hogy megfigyelem, mit csinálnak, odaszólt, hogy „csak nosztalgiáznak”, amit nem nagyon értettem, így megszakítottam táncukat, úgyis szerettem volna apuval táncolni.

 – Apa, kérdezhetek valamit?

 – Mondd, kicsim, tudod, bármi gond van, csak szólj, mi itt vagyunk neked.

 – Emmett az előbb valami olyat mondott, hogy nosztalgiáztok anyuval, mikor a lábadra állt, elmeséled, hogy mit is jelent ez?

 – Persze, tudod, anyukád mikor halandó volt – hajolt oda a fülemhez, hogy senki meg ne hallja –, akkor nem szeretett táncolni, mert állandóan elesett a saját lábában is, amin annyit tudtam nevetni. Olyan édes volt, főleg, mikor mérgelődött is, és csak úgy tudtam táncra bírni, ha a lábamra állt – mosolyodott el apu, és anya felé nézütnk mind a ketten, aki éppen az egyik tanárommal táncolt.

A fenséges vacsorát anya és a Cullen család tálalta fel, így legalább volt kibúvójuk az evés alól. Minden fogás nagyon finom volt, minden fogás ízlett a vendégeknek, sok-sok dicséretet kapott Esme és Alice is a nagyszerű munkájukért.

 Mindenki evett a tortából, ami nemcsak, hogy tényleg szuperül nézett ki, de az íze is nagyon a fogamhoz való volt. Még Emmett is lenyelt egy-két falatot, de azért a fülembe súgta:

 – Valahogy a golden retrieverek finomabbak.

Megengedtem magamnak egy halk morgást, mire őt elfogta a nevetés, majd inkább odament Rose-hoz és táncolt vele még egyet. Rengeteget táncoltam, és ettem, ittam, volt alkalmam Jacob édesapjával is ejteni pár szót.

 – Nagyon szeretett téged, kislányom, hidd el, vissza fog jönni hozzád, ha nem, akkor menj utána, mert biztosan vágyik rád, csak fél, hogy nagyon haragszol rá ezek miatt.

– Nem tudom, hogyan gondolhatja pont ő ezt, hiszen jobban szeretem, mint ő engem.

– Hát virágszálam, én ezt megkérdőjelezném, de néha végig kellene gondolnod a dolgokat.

– Ha jobban szeretne, nem hagyott volna itt. Ezek tények, sajnálom, de nem kívánok többet beszélni róla.

Billy elgurult a kerekesszékkel Sue felé, én pedig elfordultam az asztal irányába.

Nem igazán érdekel, egyelőre akármennyire is hiányzik, nem megyek utána, hátha megjön az esze és visszatér hozzám – gondoltam magamban.

Az idő gyorsan repült, annyira, hogy észre sem vettük. Valaki megérintette a vállam, megijedtem, de csak Seth volt az, felkért egy táncra. Imádtam, amikor kicsi voltam, vele is sokat szórakoztam, azonban Jacob mindent tönkretett. Istenem, hogy lehet valaki ennyire meggondolatlan tapló? Katy is már csak üldögélt, talán azért, mert sokat ivott, vagy mert fáradt volt.

 – Gyere, barátnőm, menjünk haza hozzánk – mondtam halkan, hiszen már majdnem aludt.

 – Oh, ha tudnék járni, már indulnék is –  próbált mosolyogni, de látszott rajta, hogy már ahhoz is fáradt. Így apu felvette és elindultunk az igazi otthonunk felé, mert ma végre a saját ágyamban aludhattam. Mindenkitől elköszöntünk, és otthagytuk őket, nekivágtunk a hideg erdőnek. Emberi léptekkel éreztem rá, hogy mennyivel hosszabb az út, mint gondoltam, amikor vámpírsebességgel futottam.

 – Annyira csodálatos volt ez az este, én tényleg jól éreztem magam – mondta Katy nagyot ásítva.

 – Nekem is nagyon tetszett, de gyorsan öltözzünk át, hogy aludjunk, mert már alig állok a lábamon.

Amint a pizsamánkban voltunk, bebújtunk az ágyba, Katy egyből el is aludt.

Ottmaradtam a szobában egyedül, ébren, hallottam apát és anyát nevetgélni a másik szobából. Amiről egyből eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha most itt lett volna Jacob és velem ünnepelt volna Charlie esküvőjén. Hiszen papa is hiányolta, majdnem úgy tekint rá, mintha a fia lenne. Ezzel a gondolattal álmosodtam el, fejemre húztam a takarót, behunytam a szemem és elszundítottam. Álmomban Jacob jelent meg, megint. Olyan tökéletes volt, ahogy ott állt a fekete öltönyben, mellette Billy, a másik oldalon anyu és apu, csak egy dolog nem fért bele a képbe: mit keres ott középen, hatalmas vigyorral az arcán Emmett?! Elfordítottam a fejem, majd a Cullen ház üvegfaláról visszatükröződött egy lány alakja, akinek gyönyörű szép bronzszínű haja volt, csodás szeme és mesébe illő hófehér, harang alakú menyasszonyi ruhája. Mire magamhoz tértem, hogy ez én vagyok, Jacob eltűnt előző helyéről, ami felzaklatott, így otthagytam mindent, elkezdtem futni az erdőben, ahol a faágak bele-bele szagattak a ruhámba, Jacobot viszont nem találtam meg, eltűnt megint. Ennek az álomnak köszönhetően már korán reggel felkeltem, kimentem a konyhába, ahol egy cetlit találtam.

 „Jó reggelt, kicsim, elmentünk reggelizni, ha egyedül érzed magad, menj át mamáékhoz. Úgyis ott vár rád Viky. Üdv: anya és apa”

Összegyűrtem a papírt, majd kidobtam. Készítettem magunknak rántottát.

Már befejeztem, mire Katy felkelt.

 – Jó reggelt, Renesmee – köszöntött.

 – Szia, készítettem reggelit – mondtam, miközben a helyére intettem.

 – Ma korán haza kell mennem, mert egy órakor jön Ronald, és megyünk a barátaival bulizni.

Nem tetszett ez a buli nekem, de nem mondtam neki, nehogy megharagudjon rám. Gyorsan megreggelizett, majd felöltöztünk.

 – Renesmee, nem adnál kölcsön egy ruhát ma estére? Neked biztos van valami jó bulis.

 – Hát, ha nekem nincs is, Alice biztos kerít neked egyet – mondtam.

Újra nekivágtunk az erdőnek, közben szedtünk pár illatos virágot, mivel a fejemhez vágta, hogy a szobámból hiányoznak a színek. Valamilyen szinten igaza van, hiszen minden fekete-fehér. Az ő szobájában pedig tényleg minden más színű.

Mikor átértünk, a nagy Cullen házban mindenki a földszinten tartózkodott, Carlisle Esmével beszélgetett. Alice és Rosaile takarított, Emmett és Jasper pedig valami meccset néztek.

 –  Sziasztok – üdvözöltünk mindenkit.

 – Alice, kérhetnék valamit?

 – Igen, mondd csak, Renesmee, mit szeretnél? – ugrott oda azonnal.

 – Tulajdonképpen nem nekem kell, hanem Katynek lenne szüksége valami szexi ruhára.

 – Mégis miféle ruhára gondoltál?

 – Hát, csak a barátommal és néhány haverjával megyünk el szórakozni.

 – Rendben, akkor tudom, mi kell neked.

Majd kézen fogta Katyt, és felrohant vele a ruhatárba. Én is követtem őket, de előtte kerítettem egy vázát és beletettem a virágokat és elhelyeztem az íróasztalon. Vagy két óra hosszáig válogattak, mire egy egyszerű tengerkék felső végre elnyerte a tetszésüket, ami ’v’ kivágású volt, habár szerintem neki ez kicsit túl kihívó azzal a csinos fekete szoknyával, ami a combja közepéig ért és ott is apró csipkeszerű fodrok voltak csak. De nem szóltam, hiszen nénikém és Katy is teljesen fel volt pörögve.

 – Köszönöm, ez nagyon klassz, remélem, estére elbűvölöm vele a barátomat – mondta  Katy, széles mosollyal arcán.

 – Persze, hiszen Alice mindig tudja, mikor, mit kell felvenni – mondtam kicsit unottan.

Katy megköszönte a ruhát, majd kézen fogtam és lerohantam vele, még mielőtt eszébe jutott volna, hogy a sminkcuccok közül is válogasson.

De apáék megakadályoztak, az ajtóban pont beléjük ütköztünk.

 – Hova ilyen sietősen, lányok, engedélyt is kérni kellene a távozásra, nem gondoljátok?

 – Katynek haza kell mennie, mert már így is késésben van.

 – Majd hazaviszem – vágta rá apu.

 – Oh, köszönöm, jó lesz! – felelte barátnőm, búcsúzásként pedig szorosan átölelt.

 – Köszönök mindent neked is, Alice! – fordult oda hozzá és őt is átölelte.

Katynek tényleg jól állt a ruha, mondjuk, én az öltözésben is anyára ütöttem, mert nem válogattam soha, csak azt vettem fel, amit először megfogtam.

Katy elment, anya bejött és odament Rosalie-hoz és Esméhez segíteni a pakolásban.

Mire apu megjárta az utat és újra itthon volt, addigra az ég is elkezdett beborulni, amitől Emmettnek rögtön kedve támadt egy saját kis baseball meccsre.

 – Menjünk, srácok, kérlek! Ritka az ilyen nap, tegnap lazultunk, ma kell egy kis szórakozás is – mondta Em, könyörgően.

 – Igen, Emmett, neked a tegnap lazulás volt, nekem viszont nem, ha tudnék aludni, biztosan az ágyban szundikálnék még vagy este hat óráig, szóval nem! – kontrázott Alice.

– Szerintem ennek az alvásnak csak Jasper állná útját – viccelődött Em.

– Figyelj, bátyuskám, én elhiszem, hogy te menni akarsz, sőt eltűröm a piszkálódásaidat is, de az most már tuti, hogy innen én ki nem mozdulok.

Emmett kicsit durcásan felállt a kanapéról, ölbe tett kézzel sétált Alice mögé, aki éppen egy létrán állt, hogy elérje a már hervadt virágokat.

Emmett dobbantott egyet a lábával, ami miatt a ház úgy berengett, hogy Alice-nek nem lesz dolga a virágszedéssel, hiszen mind a földön hevert.

 – Emmett! – kiáltotta Alice teli torokból. – Menekülj!