nem tettem hozzá magam igazából, na de
mindegy ígérem, hogy a következő nagyon
jó lesz, ti pedig ígérjétek meg, hogy írtok
nekem kritikát :)
A fejezet végén találtok majd egy kis ismertetőt is!
Jó olvasást! Tiszti
(Edward)
Aro kissé megrázta fejét, hogy kitisztuljon elméje, mert pillanatnyilag, nem hitt éles szemeinek. Többször is megismételte a mozdulatot, de végül izmai meg felszültek, és egy hangos morgás szakadt fel torkából.
Nagy lendülettel ugrott a mozdulatlan Marcus felé, de nem tudta leteríteni, mert amikor pontosan abba a szögbe ért, ahol elbírtam kapni, megfogtam, és távolabbra hajítottam. Ezzel a mozdulatommal, jeleztem mindenkinek, hogy „indulás”, mert a Volturi testőrség is rohanni kezdett felénk.
Láttam, ahogy feleségem Jane felé indul, de több bámészkodásra nem volt időm, mert Aro feltápászkodott a földről, és immár felém rohanva támadt, hogy megöljön.
Marcus viszont, egyszerűen utánozta le az előbbi mozdulatsorom, és ő is elgáncsolta a felbőszült, de figyelmetlen Arót, aki teljesen felszántotta a még köztünk lévő teret és előttem állt meg.
Simán lerúghattam volna a fejét és még ezer, meg ezer módon megölhettem volna most azonnal, de most így, sok év után, kedvem támadt kicsit felszínre hozni ragadozó énemet. Felrángattam a földről, és a hátára löktem. Olyan volt mármint egy játék, amit simán dobálhatok, elhagyta magát, és várta a halált. De az nem jön ilyen egyszerűen, meg kell szenvedni érte, mint minden másért ebben az életben.
Éreztem, ahogy a bennem lakozó szörnyeteg már várja, hogy feltörhessen végre, de még nem engedhettem. Épp ésszel kellett gondolkoznom, ahhoz, hogy ne végezzek vele azonnal. Kegyetlen akartam vele lenni, mindazért, amit egy évtized alatt művelt velem. És még most sem akar leállni, el akarja venni a feleségem és legkedvesebb húgomat. Azért az még érdekes, hogy a halála előtt pár perccel is csak erre a hülye birtoklási vágyára tud koncentrálni.
Felsóhajtottam és lelöktem magamról Arót, aki imént vetette rám magát. Átdobtam az egyik lábamat rajta, és úgy kezdtem el a fejét a földbe verni. Viszont valakinek a keze átkulcsolta a nyakam ezzel megállítva eddigi tevékenységem. Az illatok alapján hamar rájöttem, hogy Renáta az, aki éppen a nyakamat próbálja kitekerni, de nem jár sikerrel, mert Rose közbelépett és lerángatta rólam az erőtlen nőt. Felkapaszkodott a hátára és egy hirtelen mozdulattal lecsavarta fejét a helyéről.
Hirtelen bevillant, hogy Rose-nak eredetileg hol lenne a helye, ezért keresni kezdtem Alecet és a vele harcoló megtermett bátyámat. De mikor megtaláltam a szavam is elakadt, hiszen Aleckel nem Emmett harcolt, hanem egyetlen lányom, Renesmee. Már majdnem ugrottam, hogy a segítségére rohanok, és jól megdorgálom, mikor Aro a fogaival megragadta a torkomat és talán meg is ölt volna, ha Carlisle – aki annyira tartózkodott a harctól – nem jelenik meg, és nem cibálta volna le rólam Arót.
Mire én észbe kaptam, addigra már apám csak Aro testét tartotta a kezeiben majd azt is elengedte, hogy a földet érjen, akárcsak a feje.
Apám szemében megcsillant a gyötrelem és a fájdalom, de hogy segítsek rajta gyorsan eltávolítottam a testet és meggyújtottam.
Minden Volturi szempár rám szegeződött, de nem foglalkoztak velem, hiszen érezhették ők is, hogy eljött a vég számukra is, nem csak a vezetőjüknek. Többen felsóhajtottak, majd még küzdve a maradék életükért, tovább harcoltak családom egy-egy tagjával.
(Bella)
Még senki nem mozdult, csak vártunk egy intő szóra, egy jelre, hogy indulhatunk, de semmi nem történt. Csak bámészkodtunk jobbra-balra, láttam Aro meggyötört arcán, hogy egyszerűen nem fogta fel azt a tényt, hogy a feleségét most ölte meg Marcus, a szeme láttára, ezért többször is megrázta fejét, majd hirtelen már csak arra eszméltem fel, hogy szerelmem nincs mellettem, hanem épp Arót löki ki, a Marcushoz vezető útjából.
Ez volt mindaz, amire vártunk. A jel. Nem csak nekünk, a Volturi is teljes erőből rohant felénk. Nem is lepődtem meg azon, hogy Jane eleve felém vette az útját. Apró mosolyra húzodott a szám, de nem tétováztam tovább, megindultam, hogy megállítsam az ő hosszú ideje járó órájának mutatóit. Mert ezen a napon esküszöm, hogy végzek vele, ha törik, ha szakad.
Végre elértük egymást és pár percig egymás tekintetét fürkésztük, majd Jane lépett először. Felcsimpaszkodott rám, és mint egy őrült tini, belekapaszkodott a hajamba és tépni kezdte azt. Először nem is ellenkeztem, hiszen nem fájt, és gondoltam legalább annyi örömet szerezzek neki, hogy hagyom, hagy élvezze csak élete utolsó perceit. Több perc után viszont felhagyott hajam kínzásával és leugrott rólam, hogy a mellkasom ütlegelésével folytassa, de úgy teljes erőből, így én lekevertem neki egy kisebb pofont, amitől láthatóan megriadt.
Hihetetlennek tartottam azt, hogy, mint a többiek, több száz éve él a Volturival, még sincs semmi tapasztalata a harcot illetően. Tényleg úgy verekszik, mint egy kislány. Talán csak azért nem tűnt fel eddig senkinek, mert a képességét alkalmazva olyan nagy, erős és tapasztalt lánynak tűnt, de velem szemben egy senki. Szó szerint, ha a lányommal harcolnék, talán ahhoz is több figyelmet kellene fordítanom, mint hozzá. Már majdnem elkapott a nevetőgörcs mikor hirtelen elkapta a fejét és bámulni kezdett valamit. Én már nem láttam azt, csak hogy Edward kilép a füstből és Carlisle-hoz rohan.
Jane azonnal folytatta röhejes kínzásomat, amit, mint látjátok nagyon is, hogy élveztem. Tudtam, hogy Jane-t egy egyszerű széttépéssel megsemmisítem, ami nem kerül számomra csak pár másodpercbe, ezért, hogy elüssem az időt, hagytam tovább szórakozni, és csak néha ütöttem vissza neki, hogy azért én se álljak tétlenül. Volt időm körbeszemlélni a terepet, rádöbbenni arra, hogy Renesmee is harcol annak ellenére, hogy megtiltottuk neki, de azért az mégis csak az ijesztett meg, hogy nincs mellette senki. De szemmel láthatólag ügyesen bánt ellenfelével, így nem bámultam tovább, hanem Jake keresésére adtam a szemem. Ők jóval előbbre jártak, Caius már réges-rég holtan feküdt a földön öt darabban, és nem felejtettek el végezni a többi felesleges Volturival is, akik megpróbáltak ellenállni nekik. – Kicsit megborzongtam ettől, de nem kételkedhetem benne, nem tarthatom őt is felügyelet alatt, mint a gyermekemet, hiszen felnőtt, ő csak a vejem, de talán kicsivel több, ezért akarom megvédeni, de hiszen tud magára vigyázni, sőt erősebb, mint én, szóval vissza a jelenbe.
Jane továbbra is nevetségesen és gyerekesen ütlegelt ahol csak ért, de mikor látta, hogy már szinte untat a jelenléte, máshoz folyamodott. Éles fogait több helyre is belemélyesztette, eddig teljesen sima felületű bőrömbe, és ahol csak tudott harapott. Éreztem, hogy nálam betelt a pohár, bármennyire is tisztelem Jaspert, mégsem akartam úgy kinézni, mint ő. Ellöktem magamtól az esetlen kislányt, aki lökésemtől a fenekére érkezett. Taszítottam még rajta egyet, hogy teljesen hanyatt feküdjön, és ráültem gyenge kis csípőcsontjára.
Értetlenül és picit ártatlanul – na ne, pont ő az ártatlan – nézett fel rám, amin szintén csak mosolyogni tudtam. De valami teljesen új érzés kerekedett felül rajtam, és hirtelen bosszút akartam állni mindenért, amit ez a kis nőszemély okozott nekem. Egyik kezemet a mellkasára helyeztem, ezzel visszafogva őt, - és hogy kínozzam egy kicsit, ahogy ő tette áldozataival – kitéptem a bal karját és elhajítottam a távolba. Jane hangosan felsikított, de nem tudott moccanni szorításomból. Kitéptem a jobb kezét is, amit szintén egy sikoltással jutalmazott. Majd végül már zokogó hangot hallatott. Talán még a szívem is megesett volna rajta, ha nem rémlik fel egy emlékkép, amint a Volterrában Edward a padlón fekszik a kínok között. Ettől az emlékképtől vadultam be igazán, és mint egy késsel végigszántottam fogaimmal Jane nyakát, aki abban a pillanatban mély, vagyis nagyon mély álomba szenderült.
(Carlisle)
Mindenki eltűnt, feleségemmel és unokámmal maradtunk ott tétlenül. Tudtam, hogy bármennyire is kellene, nem tudok segíteni a családomnak, cserbenhagyott a bátorságom, és a képességem kerekedett felül rajtam. Nem tudtam mozdulni, csak tétlenül néztem, ahogy a farkasok könnyedén széttépik Caiust, ahogy Edward a földre teperi Arót, ahogy lányomra ugrik Jane. Ahogy pöttöm lányom egyszerűen és pillanatok alatt csavarja le Broderick fejét.
Sejtettem azt, hogy senkinek nem esik bántódása, egészen addig biztos is voltam benne, míg Emmett torkának nem esett Alec. Renesmee nem volt rest, azonnal ott termett és felkapaszkodott a támadó hátára. Így elengedte Emmettet, aki mozdulatlanul hanyatlott a földre. Tudtam, hogy muszáj megmozdulnom és idehozni, hogy meg állapítsam, mi van vele, de Esme megelőzött. Pillanatok alatt visszatért az esetlen testel és letette elém a fűbe. Majd a zokogó hangok között csak annyit próbált mondani.
– Carlisle, kérlek, mond, hogy él, mond, hogy megbírod menteni.
Egy szót sem mondtam feleségemnek, letérdeltem megtermett fiamhoz és vizsgálni kezdtem. A szemei nyitva voltak, viszont semmi emberi jelet nem adott, mint a lélegzés vagy a pislogás. Megrémisztett, nagyon úgy éreztem, hogy nagyobb baj történt, de mi, hiszen egyben van, tűz nem érte. Akkor mégis miért fekszik így itt, mint aki meghalt? Miért nem mozdul? Miért pont ő? Tettem fel a tömérdek kérdést, amikre nem kaptam, választ pedig annyira vártam. Tudtam, hogy nem tehetek érte semmit, csak bízni tudtam abban, hogy semmi baja nincs. Felálltam és szembe kellett, hogy találjam, magam, másik fiam esetleges elvesztésével is. Bármennyire is gyötörtek az érzések, pillanatok alatt kellett eldöntenem, hogyan cselekedek. Melyik énem nyer? Az amely a családjáért harcol vagy az, mely semmi rossz dologgal nem piszkítaná lelkét. Nem volt több töprengésre alkalmas idő, cselekednem kellett, tudtam, hogy nem veszíthetek el mást. Tudtam, hogy cselekednem kell, és meg is tettem. Átkaroltam Aro nyakát, mely a morgásoktól reszketett és nagy erőveszítéssel lecsaptam a nyakáról bűnös fejét. Nagyot koppanva ért földet az elválasztott testrész, a karjaimban viszont még mindig ott tartottam a megmerevedett testet, majd elundorodva magamtól és attól, hogy én tettem. Ellöktem és hagytam, hogy földet érjen, én pedig ökölbeszorítottam kezeim a gyötrelemtől, a fájdalomtól. Edward, hogy enyhítsen ezeken az érzéseken elhurcolta a közelemből, majd meggyújtotta a testet, melynek füstje azonnal utat tört magának az egekig.
Edward azonnal visszatért hozzám, de nem szólt semmi, csak leguggolt a bátya mellé. Kezeit az arcán nyugtatta percekig, de rájött, hogy ő sem tud sokat tenni érte, így felállt és hozzám intézett pár kedves szót, melyekből nem fogtam fel semmit.
(Jacob)
Már jóval előbb neki akartam ugrani annak a szőke féregnek, de tudtam, hogy addig tartóztatnom kell magam még nincs meg a jel, hiszen nem akarom én elindítani az egészet, hiszen ha valakinek baja esne, akkor az én lelkemen száradna. Szóval maradunk a türelem rózsát terem szólásnál, és várunk, amíg nem jön el a mi időnk.
Áh, végre Edward megmozdult, a volturi megindult, szóval kezdődik. Az a rohadt pióca pedig azonnal vicsorogva rohant felénk, de ahogy elrugaszkodott a földről, én Seth és Leah azonnal követtük mutatványát és már a levegőben darabokká téptük. Olyan jó érzés járt át, ahogy végeztem ezzel a senkiházival, és az hogy a többi ellenszegülőnek sem kegyelmeztünk. Volt ott öreg, fiatal, kicsi, nagy vámpír, akik mind meghaltak karmaink között. De mi egyiknek sem kegyelmeztünk, aki jött, meg is halt. Ha a Cullenék nincsenek itt, akkor is öt perc alatt lemészároljuk ezt a vámpír sereget. Nem kellett volna itt mindent túlcicomázni, de mondjuk Carlisle nélkül, azért jól el lennénk veszve, szóval mindent visszaszívok. Ennek a két fajnak igenis szüksége van egymásra ahhoz, hogy kiegészítsék egymást. A baj már csak az, hogy a falka nem olyan összetartóan dolgozott most, mint az elvártam tőlük. Épp ezért történt meg az eddigi legnagyobb veszteségünk.
– Kristin, vigyázz – ordította a Felix nevű vámpír, annak a lánynak, aki épp Embryre akart támadni, mikor észre vettem. Viszont a lány cseppet sem ijedt meg, sőt tovább osont, a neki háttal álló szürke farkas felé. Bíztam a falka legjobban kiképzett tagjában, ezért nem ugrottam neki Kristinnek. Meghagytam Embrynek azt a dicső feladatot, hogy ő is végezhet valakivel, teljesen egyedül.
Viszont akadt egy apró probléma, Embry egyáltalán nem figyelt, tovább bambulta az előtte elhaladó sötétbarna göndör hajú lányt. Én sem figyeltem eléggé a gondolataira, ezért, azonnal a lány nyakának ugrottam és darabokra tépnem. Csak akkor eszméltem fel már mikor megláttam Embryt, aki összecsuklott a látottak miatt. Azonnal rápillantottam a lényegre, megöltem a bevésődését. Te jó isten mit tettem, még egy rohadt percet sem kapott az élettől, hogy átölelhesse azt az ártatlan lányt, akit az én karmaim ítéltek örök pokolra. Siránkozhattam volna időkig, viszont a következő esemény miatt, az én lelkem is porrá őrlődött. Kristin kecsesen vetette rá magát Embryre, és azonnal belemélyesztette penge éles fogait a nyakába. Tudtam, hogy mindennek vége, vesztettem. A lelke örökké rajtam szárad majd. Miattam nem figyelt, én tehetek mindenről. A bűntudat nagyobb volt, mint arra számítottam, viszont bosszút kell állnom testvéremért, meg kell ölnöm azt a lányt is, nem hagyhatom, csak úgy annyiban, hiszen elvesztettem valakit. Valakit, aki fontos volt számomra.
Embry teste lassan terült el a földön, a lány pedig leugrott róla – mint aki jól végezte a dolgát, – és felém fordult, hogy velem is végezzen. Ugyan azzal a kecsességgel ugrott felém, mint előbb Embryre, ajkai felhúzódtak fogairól és tisztán kivehető volt, ahogy felém repül a levegőben, és a fejét máris a nyakam irányába fordítja.
(Renesmee)
A bosszú felülmérhetetlen erőt váltott ki belőlem. Emmett elvesztése számomra a pokol, de mások számára annál is rosszabb. Alecnek vesznie kell, nem maradhat életben, miután örök halálra ítélte nagybátyámat, azt már nem.
Féltem a képességétől, de ez a félelem nem múlta felül a bosszút, amit éreztem. Teltek a másodpercek, ő pedig még mindig felém pislog, és figyeli minden mozdulatom, várja azt a véletlen elrontott reakciót mellyel azonos időben megölhet engem is. Körbe-körbe táncoltunk, még nem ugrottunk egymásnak, még nem jött el az ideje. Vártuk mind a ketten a megfelelő pillanatot, amit szerencsétlenségemre ő talált meg először. Rám ugorott, és le is terített a földre, vicsorogva ült rajtam és hajolt felém, hogy elvegye tőlem is az életet, mikor mozdulatsorát valaki megakadályozta. Leteperte rólam és ugyan abba a testhelyzetbe érkeztek, ahogyan az előbb velem volt, csak annyi változott, hogy most ő volt alul. Egymást szuggerálta a két éjfekete szempár, ami közül az egyik pár pillanattal később elhomályosulva hunyódott le. A rajta elhelyezkedő vámpír pedig már az én nyakamban lógott és úgy ölelt magához, hogy el ne meneküljek. Majd karjaiba kapott és elindult velem Carlisle felé, meg sem néztem ki az, arcomat beletemettem mellkasába, és zokogni kezdtem. Csak akkor tekintettem fel arcára, mikor csengőszerű hangján, csitítani kezdett.
– Ne sírj kicsim, minden rendben lesz, ígérem – suttogta Alice, miközben lefektetett a fűbe.
Én csak megráztam a fejem, és ahogy elfordítottam az egyik oldalra, lefagytam, ott feküdt a mozdulatlan Em. Még csak levegőt sem vett, szemei nyitva voltak és a semmibe bámultak. Alice eltűnt, én pedig egyedül éreztem magam, és oltári bűntudatom volt. Egész testemmel Emmett mellé fordultam és átkaroltam izmos testét és karja alá fúrtam fejem, hogy ne lássak semmit. Hiszen annyira sok volt már ez az egész. Nem tudom, ki halt meg, ki szenvedett balesetet, az sem biztos, hogy Jake életben, van, de én erre sem tudtam figyelni, és nem is akartam. Kizárólag egy dolog érdekelt, hogy mindenki épségben túlélje, hogy utána minden békés legyen. Ha Emmettet elveszítjük, Rose gyötörtebb lesz, ami kihat Jasperre, így majd ránk is. Az egész család összeomlik, ha elveszítünk valakit. Épp ezért vártam a végét ennek az egésznek, hogy lecsendesüljön minden, de hiába, a tűz ropogása, a farkasok morgása, és az egyéb hangok mind-mind elnyomták a csendet. Percek, talán órák teltek el az érintés előtt melytől összerezzentem. Megragadott erős karjaival és maga felé fordított, így kénytelen voltam elengedni Em testét, és szembe kellett néznem anya és apa gyötört arcával, melyről több érzelem is sugárzott az első a félelem a másik pedig a gyötrelem volt. A harmadik dolog amit észre vettem az pedig a halálos csend. Anya mosolyt erőltetett arcára, majd végig simított homlokomon.
– Kicsim, vége – szólalt meg anya.
– Igen, Nessie, nyugodj meg, tényleg vége – nyugtatott apa is.
– Vége? – nyögött fel valaki a hátam mögött.
Azonnal a hang felé kaptam a fejem és a rám szegülő fekete szemekkel találtam szembe magam. Emmett arcán szintén ott virított a szokásos vigyor és úgy pislogott rám. Majd erős karjaival magához vont.
– Em – zokogtam. – Em, minden rendben?
– Igen, apróság, minden rendben, jó újra veletek – sóhajtott fel.
– Iszonyat fura volt a gondolataidat látni miközben nem vagy észen – somolygott apa.
– Hogy mi, te láttad, jajj ne Ed, kérlek, ne szólj róla senkinek, legyen ez a kettőnk titka, légy szíves – könyörgött Em.
– Hát majd meglátom – állt fel apa és körbe nézett a terepen.
– Apa, mindenki jól van?
– Van veszteségünk kicsim, de majd valahogy túl tesszük magunk rajta.
– Kik haltak meg?
– Carmen, Paul, Embry, és – sorolta apa halottainkat, akiknek neve hallatán a szívem egyre kisebb darabokra tört össze.
Utólag is bocsánat a sok szemszög váltásért, de még így sem tudtam igazából bemutatni a harcot.
Az ismertetőt pedig a néhány új volturi szereplőről szólna, mert akik itt nem halnak meg azoknak még lesz szerepük, sok-sok fejezet múlva, de lesz. Írok néhány névhez olyan tényeket melyekről még nem tudtok, de majd minden tisztul a 20. fejezet után :D
Broderick: Alice végez vele, egyébként egy szőke hajú fiatal srác, különleges képessége: Tudatkontroll: Másokat is tud irányítani, saját akaratával.
Halina: Az a lány akibe Embry bevésődik. Jacob végez vele. Különleges képessége: természet-manipuláció: A természet összes tényezőjét tudja irányítani, lehet az ember, állat, növény stb. ( A képessége hasonlít Benjamin képességére.)
Agatha: Neki nagy szerepe lesz még a közel jövőben, egyébként Dakota létezését fogja titokban tartani a Volturi előtt, ugyanis a képessége: Bárkit képes elfelejtetni bárkivel.
Zhijian: Kínai származású öregebb férfi, a volturi vezetőség egyik tagja lesz.
Kristin: Ő végzett Embryvel és Paullal is, végül Kate és Jasper semmisíti meg.
Na ennyi lenne, a következő fejezet végén majd kaptok szintén egy ilyen ismertetőt, hogy végülis ki, kit ölt meg. Szombatig is pusszancs, ha lesz valami érdekes akkor írok!
Köszönök mindent!
Tiszti
