Gyorsan haza értünk, leparkoltunk a garázsban, majd felmentünk, a házba.
Mintha ugyan úgy reggel lenne, semmi nem változott itthon, csak annyi, hogy most már, Jasper is Emmettékkel kártyázott. Carlisle, lassan sétált lefelé a lépcsőn, mindenki felnézett rá, majd a kanapén elfoglalta helyét.
Úgy látszik, ezt a megbeszélést nem Carlisle tartja. Igazam lett, mert anya kezdte el a beszédet.
– Figyelj kicsim, tegnap este itt volt Jacob – már most féltem, hiszen most akartam menni hozzá, élvezni a délutánt, erre most valami baja lesz, a gondolatra elöntött a fájdalom. Anya átkarolt, mikor látta, hogy mindjárt sírok.
– Jacob elmegy, egy kis időre tőlünk, de azt mondta vissza, jön, pár év múlva – mondta anya, már nagyon nehezen ki ejtve a szavakat.
– De anya, mégis hova ment, és miért hagy így itt?– kérdeztem feldúlva.
– Rómába ment, és azért, mert azt szeretné, hogy felnőj, tanulj, és élj egy kicsit nélküle.
– De én nem akarok nélküle élni, anya mi lesz így velem? Eddig is tanultam.
Miért pont most hagy itt, tizennyolc éves vagyok, meddig akar várni, öt talán tíz évet? – hadartam a szavakat, értetlenül. Miközben potyogtak a könnyeim. Őszinte fájdalom ért először, Jacobról sosem hittem volna, hogy ezt teszi velem.
A kanapéról leborulva, sírtam hosszú ideig, mindenki ott ült velem, és vígasztalt, hogy visszajön, meg jó lesz így is, de ezek a szavak nem voltak megnyugtatóak.
Felmentem a szobámba, felültem az ágyra. Sötét volt, nagyon sokat sírtam, de így sem tudtam elaludni, csak a térdemet átkarolva, ringattam magam az ágyon. Rossz gondolatok jártak a fejemben, meg akartam halni, Jacob nélkül egy senki vagyok, nem akartam elhinni, hogy olyan távol ment, és egy ilyen szerencsétlen okból. Kezdett világosodni, hallottam valaki jön fel a lépcsőn, és valakivel beszél, szóval nincs egyedül. Kopogtattak.
– Nyitva – mondtam elfojtott hangon.
Katy, és anya jött fel! Aggódó tekintetük a szemembe fúródott.
– Borzasztóan nézel ki, Nessie – jegyezte meg Katy, gyötrelmes arccal.
– Hát nem is érzem magam fényesen - néztem anyára.
– Jacobbal, mi van? Jól van? Telefonált? – árasztottam a kérdéseimmel.
Katy, mosolyogva megrázta lehajtott fejét.
– Renesmee, Jacobról semmit nem tudunk, nem telefonált.
Újabb sírógörcs kerülgetett, gyorsan felpattantam az ágyról, megfogtam a fényképalbumom, kinyitottam az első oldalon, ahová már régen kitettem azt a képet, ahol Jacob először tart a karjában. El akartam tépni, de anya kikapta a kezemből.
– Renesmee, ne vidd túlzásba! Vissza fog jönni – ígérte.
– Ne aggódj, jól vagyok, csak nem hiszem el, még mindig nem tudom felfogni, ami történt – zokogtam.
Teltek az órák, felöltöztem, bekapcsoltam a tv-t, és elkezdtem nézni valamit, de nem bírtam figyelni, mert Katy mesélt közben, a tegnap délutánjáról.
– Képzeld, Ronald-dal, találkoztam a parkban. Tudod, ahová ki szoktam menni, rajzolni. Leült mellém a padra, és segített, nagyon jót beszélgettünk.
Ronald egy helyes srác volt, az osztálytársunk,(kék szem, szöke haj). Tiszta álom pasi, bár nekem nem tetszik, mindenki ráhajtott az iskolából, de ő sosem állt meg egy lánnyal, mindegyiket cserbenhagyta. Épp ezért lepődtem meg, Katy mondatán.
– Hogy micsoda? Hozzád szólt? És segített? – kérdeztem meglepődve.
– Igen elég érdekes, de szívdöglesztő, és ügyes – áradozott Katy.
Alig hittem a fülemnek, sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet, talán, Ronaldnak benőtt a feje lágya, és most ő kezdeményez egy ilyen gyönyörű lánynál, mint Katy, ha igen akkor őszintén azt kívánom, hogy Katy, és ő egyszer, egy pár legyenek.
Sokat beszélgettünk, már besötétedett, mikor Katy telefonja megcsörrent. Édesanyja hívta, hogy nem, muszáj haza mennie, mert ö úgy is megy az egyik fogadásra.
Barátnőm majd kiugrott a bőréből, hogy itt aludhat, mert ez lesz a második alkalom. Az első akkor volt, amikor, Alice pizsama partit rendezett, nekem, és barátaimnak. Nagy buli volt, azt meghiszem.
Fel álltam a kanapéról, és megkerestem aput, néha nehezebb volt, mint gondoltam. De általában anyával együtt, ténykedik valahol. Megtaláltam, éppen a dolgozószobában olvasott, valami nagyon vastag könyvet, mikor meglátott, becsukta, és kérdően nézett.
– Apa, hol alszunk ma éjjel?
– Ahol gondolod, kincsem.
– Csak azért kérdezem, mert ha lehet, itt aludna, Katy is.
– Persze, csak nyugodtan – felelte.
– Köszönöm apa, ha lehet, akkor itt maradunk inkább, fáradt vagyok most a sétához.
– Oké. Kérdezhetek valamit Nessie?
– Igen apa, de kérlek, mostantól ne szólíts Nessinek, mert ez emlékeztet Jacobra.
– Jól van, értettem kisasszony. A kérdés az lenne, hogy mennyire szereted Jacobot? Tudom nehéz elmondanod apádnak, de mégis érdekelne.
Gondolom, hogy csak azért kérdezi, mert tudni szeretné, mekkora fájdalom ért.
– Csak szerettem – válaszoltam azonnal, és kifordultam a szobából. Nehéz volt ilyet hazudni, de annyira bántott, hogy jelenleg, nem tudtam mit mondani.
Fura egy éjszaka volt. Mintha a múlt éjszakai álmom folytatódna, csak rémesen.
Vége lett a csóknak.
– Nessie, el kell mennem kis időre, hogy kitisztuljak, hidd el nekem is nehéz, de ki kell bírnunk egymás nélkül, talán jobbat, találsz nálam, és boldogabb leszel – mondta szépen lassan, hogy megértsem.
–De Jake, nem mehetsz el, ennél boldogabb nem lehetnék, maradj velem, kérlek. Jake, várj, ne menj el.
De ő eltűnt a sötétben, ott hagyott egyedül, én csak sírtam de ő nem jött vissza.
Zihálva riadtam fel a jelenbe, sajnos, ez most nem olyan álom, amit szivesen megvalósítanék, a probléma az, hogy a lényege valóságos, és ez fáj.
Ki keltem az ágyból, Katy még aludt, ezért elmentem zuhanyozni. Mindenki itthon volt, de kivételesen együtt beszélgettek. Az ajtót becsaptam magam után, hogy tudják, bent vagyok a fürdőben, üde frissességgel, árasztott el a meleg víz, ellazított, és megnyugtatott. Átfutott a fejemen, hogy ott fogok állni a víz alatt, még vissza nem jön, de ha jobban bele gondolok, nem tudom mikor lesz az a pillanat, és mégsem akarok, több évig víz alatt állni. Legalább az utolsó kívánságát meg kell fogadnom, hogy tanulok, és hát az sem menne víz alatt.
Gyorsan kész lettem, megtörölköztem, felöltöztem, majd lerohantam a földszintre.
– Mi lesz a reggeli? – kérdeztem a körülményekhez képest boldogan.
Sugárzott róluk az értetlenség. Lehet, hogy érzelmi állapotom, keltette fel a figyelmüket.
– Azonnal készítem, Ne… Renesmee – ugrott fel anya.
Úgy látom, apa közölte mindenkivel a tegnap esti kis beszélgetésünket, nagy örömömre.
Anya után mentem, közben rájöttem, hogy Katy még alszik, ami azt jelenti nyugodtan, ihatok vért is. Gyorsan a hűtőhöz ugrottam, kivettem a bögrét, és gyorsan megittam. Frissítő volt, akár a zuhanyozás, csak ez erőt is adott.
Anya nézte, miközben ittam.
– Kérsz mást is, Renesmee, vagy elég volt? – közben elvette a bögrét, és gyorsan elmosta.
– Igen anya, müzlit – majd gyorsan le is vettem két tálat, gondolva, barátnőmre.
Közben, Katy is felkelt, és lejött. Leült az asztalhoz, és kérdően figyelte ténykedésem. Letettem elé a tálat, és én is helyet foglaltam, együtt ettünk.
Közben engem figyelt, mintha csodált volna.
– Renesmee, ha Ronald megkérdezné tőled, hogy járnál-e vele, igent mondanál?
– Nem!- vágtam rá azonnal gondolkodás nélkül.
– Miért? Hiszen jól néz ki – mondta értetlenül.
– Először is nem tenném ezt veled, másodszor nekem más tetszik – meglepődött mondatom második felén, és már előre tudtam mi a következő kérdése.
– Ki az a szerencsés? – tekintett rám, pislogva.
Elgondolkodtam, turkáltam a müzlit ide-oda a tálkában, majd ránéztem, és szembe találtam magam, két kérdően néző szemével. Nem akartam kimondani, de mi mást tehettem volna, hiszen úgy sincs itt meg amúgy sem kell titkolózni a barátnőm előtt.
– Jacob – válaszoltam egyhangúan,még mindig a tálamat figyelve.
Melegség öntött el, amikor kimondtam a nevét, mégis elborzadtam magamtól, hogy ennyire szeretek valakit, aki ezt tette velem, itt hagy egyedül.
Kuncogás fogta el, talán kétszer-háromszor találkozott Jakkel, neki is tetszett, be is vallotta nekem régebben.
– Túl öreg hozzád nem? – kérdezett tovább kíváncsian.
– Nem – vágtam rá rögtön de, közben jobban végig gondolva, kicsit mégis az.
– Jó értettem, nyugodj le – mondta megijedve.
Hirtelen rájöttem, hogy tőlem ijedt meg, hirtelen túl nagy indulatokat keltett bennem, és csak ennyit mondtam:
– Bocsánat, sajnálom, de ne beszéljünk most róla, kérlek.
Ennyiből megértette, és nem kérdezett tovább, amiért hálás is voltam.
Gyorsan, és fájdalommal teltek a percek, az órák Katy már elment régen, én meg egy könyvet olvastam az Evermore-t, szép szerelmes történet ezért mondhatni rosszabbul lettem, úgy éreztem jobb lesz letenni. Hirtelen kopogtatásra kaptam fel a fejem.
– Bejöhetek kicsim? – kérdezte anya, aki már a kérdés előtt átlépte az ajtó küszöbét.
– Igen, gyere csak – letettem a könyvem, és tudtam újabb, fájdalmas beszélgetés, következik.
– Hogy érzed magad? – kérdezte teljes szívvel sajnálkozva, de látszott, hogy ö túl tette magát, Jacobon.
– Jól, anya – napról, napra jobban ment a hazudozás.
– Ez egy buta kérdés volt. El szeretnék mondani valamit, amit tudnod kell, és talán jobb lesz, és könnyebben kibírod Jacob nélkül.
Most kezdett érdekelni, a mondandója anyának, teljesen rá koncentráltam, eltöröltem minden gondolatot, és figyeltem, mert bármit megtennék, hogy jobb legyen… kicsivel.
– Figyelj, Renesmee! Jacob szeret téged, sőt örökké szeretni fog, mert már régen megtörtént a bevésődés.
„Bevésődés” többször átfutott fejemen ez a szó, de nem értettem mi a jelentése..
– Ami azt illeti, mikor megszülettél, Rosalie átvett apádtól levitt, és azonnal megetetett. Jacob nem nagyon bírta nézni szenvedésem, főleg azt nem, hogy Edward vagyis édesapád átváltoztat. Lejött, és meglátott téged akkor, még kis szörnyetegnek nevezett, aki megöli az anyját, de csak addig, még meg nem látott. Ránéztél a bájos szemeiddel, a gyönyörű arcocskád láttán azonnal megtörtént a bevésődés. Ami nem jelent mást, mint hogy azonnal beléd szeretett, és ezen túl, neki csak körülötted, forog a világ, te vagy neki a kiválasztottja. Az az ember, akit mindig boldoggá fog tenni, örökkön-örökké. Azért hagyott itt, mert úgy gondolta megpróbál nélküled élni picit, meg aztán érdekli, hogy te ugyan szereted-e, és vársz-e rá, több évig is akár.
Lesújtott ez az egész, de értem már, miért hagyott itt, egy nehézsúlytól szabadultam meg, és úgy éreztem, majd ki ugrok a bőrömből, mire eszembe jutott, hogy „több év”, vajon meddig akar megváratni? Nem akkora fájdalom öntött el, mint előtte, de anyám vállára borultam, és sírtam, vagyis nevettem, nem tudtam hirtelen, örüljek, vagy szomorkodjak?
– Mi baj van, Renesmee? – eltolt magától, és megfogta két vállam, majd kérdő tekintetével bámult, és várt válaszomra.
– Semmi baj nincs, anya, el sem hiszem, hogy ezt csak most mondod. De azért örülök, hogy megtetted, jobban érzem magam, tényleg sőt annyira, hogy kedvem támadt kimozdulni egy kicsit például futni.
– Komolyan, drágám? Elmehetnénk az erdőbe vadászni is, ha gondolod.
– Nagyszerű ötlet – felugrottam azonnal, és rohantam le a lépcsőn, anya a nyomomban volt.
– Hová-hová ilyen sietősen? - bámult mindenki, vagyis apa Emmett és Jasper.
– Vadászni megyünk, csak ne aggódj, nem szökünk meg - mondta anya pontosan apának célozva.
– Jó-jó, a többi nő is távol a háztól, szóval bulizhatunk, vagy tarthatnák valami versenyt. Mondjuk, ki a legsármosabb vámpír fickó a házban – vágta rá rögtön Emmett, majd mindannyian nagyot nevettek.
– Apa – jelentettük ki anyával, szinte egyszerre.
Emmett most már nagyon durcás képet vágott.
Mikor elhagytuk a házat, hallottuk a további tervezést, és úgy döntöttek szkander bajnokságot, rendeznek. Megfogtuk egymás kezét, majd nevetve futásnak eredtünk.
Csendben, és aránylag lassan futottunk, de szinte így is alig ért lábunk a talajra, anya hirtelen megtorpant, érzett valamit, én pedig már hallottam is, lassan leguggolt, majd mintha ott sem lett volna, eltűnt.
Messziről hallottam egy vad oroszlán ordítását, ami lassan elhalkul, azonnal a hang után eredtem.
Ott volt anya, finoman lakmározta a nagy oroszlánt, mikor megpillantott megmordult, aztán mosolyra húzódott ajka, de tovább szívta a vért. Lehajoltam, és én is az oroszlán nyakára tapasztottam ajkam, szívtam a vérét, ami melegen áramlott szét a számban, édes vére szinte bizsergette az ereimet. Élveztem ezt a pillanatot.
Lassan kiürült a nagy macska, hát két vámpírnak kicsit, kevés még ez is.
Anya rám nézett, és láttam, hogy kérdezni akar.
– Renesmee, nem megyünk el Swan papához is, régen látogattuk már meg, és hiányzik.
– Persze anya, jó ötlet – feleltem, majd azonnal futásnak eredtem.
