28. fejezet

Hirtelen változások

Viszonylag rövid, de eseménydús fejezetet hoztam :)

Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

Puszi...

Tiszti

(Renesmee)

Azonnal mindenki Dakota után vetette magát az erdőbe, de addigra már a kis újszülöttünk messze járt. Amikor rájöttünk, hogy már úgy is késő egy pillanatra megálltunk, és Jake-nek parancsba adtuk, hogy menjen haza, és készítse fel a családot.

Szokás szerint, igen nehezen tudta felfogni, de elment. Igazából meg, még az is botrányt fog kelteni, amit Dakota művel, még csak az kellene mellé, hogy újra előkerüljön az óriási farkasok téma…

Jasper előre indult Emmettel, én pedig Alice-el futottam mögöttük. Szerencsésen tudtuk követni az illatát, de az erdő szélén elveszítettük. Az út túloldalán már nem lehetett érezni semmit és vissza az erdőben más útvonalon sem.

Rettenetes gondolatok jártak a fejünkbe, mint például, valamelyik autós felvette a szegény megesett kislányt, és elvitte, kitudja hová. Dakota pedig aztán majd szépen kikotyog mindent, amit eddig megtudott rólunk, és paff mindennek lőttek.

– Szerintem itt ment vissza – szólt Em, és már indult is vissza az erdőbe ahonnan jöttünk.

Készségesen követtük, hiszen nincs miért kételkedni benne, viszont iszonyat érdekesen bámultunk utána, mikor az egyik hatalmas fenyőre kapaszkodott, fel és eltűnt annak sötét ágai között.

– Emmett? Most ennek a fának véletlenül mentél neki, vagy találtál valamit? – kiabált fel Jasper.

Válasz nem érkezett, viszont két percen belül megjelent a magasban egy zöldruhás hulla és szépen lassan zuhant le elénk.

– Ó te, jó ég – rémült meg Alice mikor meglátta a vadászt, aki immár teljesen kiszipolyozott állapotban terült el a lábai előtt.

Abban a pillanatban viszont Emmett is előttünk termett, karjaiban egy hatalmas oroszlánnal. Azt ledobta maga elé a földre és két lépést hátrált, majd kinyújtotta karjait, amiben pillanatokon belül Dakota feküdt és Emmett mellkasába fúrta fejét.

– Dakota – dörrentünk rá hárman is egyszerre, mikor kikukucskált.

– Esküszöm, hogy az oroszlán finomabb volt, átállok, ígérem, de ő csak itt sétálgatott és elakarta venni a zsákmányom. Ezt nem hagyhattam – ugrott ki Em karjából és Jasper nyakába vetette magát.

– Jó, esetleg érthető. Esetleg! De ha még egyszer előfordul kislány, esküszöm, összeakasztjuk a bajszunk – lágyult meg Jasper szíve is.

– Értettem, Jasper bácsi – vigyorgott rá Dakota és újból megölelte.

– Csak apa, rendben? – kérdezte Jazz, mikor letette a kislány és megfogta a kezét.

Dakota rábólintott és futásnak eredtek Jasperrel egyenesen vissza a házhoz.

– Erre életemben nem számítottam – sóhajtott Alice, majd összenézett velünk és együtt indultunk Jasper és Dakota után.

Otthon annak ellenére, hogy mi történt csendes és teljes nyugalmat találtunk, és az egész farkas falkát. Ott ültek mindannyian, és hálás tekintettel néztek fel ránk, mikor megláttak az ajtóban.

Szó nélkül helyet foglaltunk a kanapén és mi pedig kérdőn néztünk a többiek felé, majd Jake sóhajtott fel, és kezdett bele a mondandójába.

– Először mindenkihez szeretnék szólni, utána pedig Alice a te segítségednek venném nagy hasznát – körbetekintett és folytatta. – Tegnap, ugye sikeresen tárgyaltunk a Nikita törzzsel, és nagyon gyalázatos módon, de sajnos itt kell hagynunk Forks területét. Minden nap visszafogunk járni, járőrözni, de kénytelenek vagyunk engedelmeskedni, ha nem akarunk háborút. Nem tudom, még hogy hová, de nem messze mennénk, és egymagunk.

– Azt már nem! – ugrottam fel a kanapéról dühömben, viszont apa elkapta a karom és visszarántott.

– Teljesen megértünk, viszont nem tudom, nekem igazat megvallva nem tetszik ez a megoldás, de ez a ti döntésetek, nem szólunk bele – nézett rám apa, szúrós szemmel, miközben Jake-hez beszélt.

– Alice, tudsz nekünk, segíteni abban, hogy melyik helyet válasszuk azok közül, amit kinéztünk?

– Persze, de akkor határozzátok el az első állomás helyszínét, mert, csak döntés alapján látom – hunyta le a szemét Alice és koncentrálni kezdett. Pillanatokon belül viszont újra kinyílt a szeme, de az arcán csak aggodalom tükröződött. Mindenki rémülten bámult körbe apa viszont felállt mellőlem, és gyenge mosollyal az arcán összecsapta a tenyerét.

– Mi is költözünk. Hála Emmettnek, Alice-nek és drága egyetlen lányomnak.

– Mert, most mi van? – hökkent meg Em.

– Az, hogy az erdőben hagytátok, Dakota áldozatát és legnagyobb szerencsétekre a társa megtalálta.

– A holnapi újságok telis-tele lesznek rémisztő vámpíros képekkel – sóhajtott Alice és kezébe temette az arcát.

– Van más választásunk a költözésen kívül? – kérdezte Esme és Rose.

– Nem tűnhetünk el ilyen hirtelen, hisz akkor lebuknánk. Legegyszerűbb, ha Alice, Jasper Dakota, Renesmee, Edward, Bella és a farkasok elmennek. Mi pedig egyelőre maradunk és egyre többet megyünk utcára, hogy ne okozzunk gyanakvást. Átlagos emberként kell élnünk pár héten belül, pedig mi is megyünk utánatok. Most viszont pakoljatok, hívok magánrepülőt, és még ma megérkezhettek az új lakásba – adta ki a parancsokat Carlisle.

Az egész családi nyugalom felborult, mikor kifizettük a gépet, mindenki mindent elkezdett rápakolni. Zongora, ezer féle doboz, ruhák, meg minden, amit Alice fontosnak talált. Apát egyedül a hangszere érdekelte, miután azt feltette, beült a pilótafülkébe és ott várt minket.

Ezek után, három óra múlva már úton voltunk Esme szigete felé. Én főként Jacobbal beszéltem, mert még mi pakoltunk, addig ők elmentek a Nikita törzshöz és megbeszéltek jó pár fontos dolgot. Például, mivel ilyen messzire megyünk, Seth ott maradt a törzzsel, hogy vigyázzon és felügyeljen a dolgokra. A többiek viszont jöttek velünk és a történtek ellenére elég vidámak voltak, és mindezt próbálták terjeszteni a többi utasra is. És az, mint egy rossz baktérium, megtámadott mindenkit. Collin kifejezetten jól érezte magát Dakotával, aminek mi kifejezetten örültünk, viszont Jasper folyamatosan befolyásolta a srác érzéseit, mert tudta, hogy ha egy pillanatra is nem figyel, felszökik a srác érzelmi szintje és vége. Még jó, hogy erre is rádöbbenünk, hogy ezt is tudjuk befolyásolni, természetesen mindezt a farkasok tudta nélkül. Az út öt órás volt, és mikor megérkeztünk én teljesen úgy éreztem, hogy hulla vagyok mindenhez, így a legközelebbi szobában, az ágyba vetettem magam, és reggelig fel sem ébredtem.

27. fejezet

Sziasztook :)

Te jó ég, szégyenletes az amit én művelek....

Egy csomó ideje nem volt friss és ezt nagyon bánom!

Viszont most megpróbáltam beletenni apait-anyait és megírni egy hosszabb fejezetet.

Szerintem elég jó lett, bár ezt inkább rátok bízom ahogyan szoktam :)

Olvassátok szeretettel!

Puszi 

Tiszti

27. fejezet

(Renesmee szemszög)

Vannak dolgok melyeket lehetetlen elképzelni. Na de ez…

A konyhában ültem és egy világoskék szalvétát hajtogattam, annak reményében, hogy ezzel talán eltudom ütni az időt. Bár ez egyáltalán nem tűnt úgy. Így inkább lehajtottam a fejemet az asztalra, ugyanis, már a szemem is majd leragadt a fáradság miatt, de önkéntesen biztos nem hajtottam volna álmomra a fejem, ugyanis addig még Jake haza nem ér épségben, és Dakota fel nem ébred, egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy elszunyókáljak. A percek viszont eszeveszett gyorsasággal teltek, de eseménytelenül. Reggel óta semmi érdek felkeltő nem történt, akkor is csak az fokozta fel a hangulatom, hogy Jake egy nagyon kedves levelet hagyott maga után. Akárhányszor rágondolok a reggeli levél szavai csengenek a fejemben, és azokon önkéntelenül is de elmosolyodom. Minden sorra pontosan emlékszem, de azért ma már sokadszorra, de újból a farzsebembe nyúltam és előhúztam a gondosan összehajtogatott papírját és szétnyitottam.

„Kicsim, sajnálom, hogy ma reggel sem ébredsz mellettem, de sajnos beszélnem kell a falkával, és ha úgy alakul rátámadunk a Nikita törzsre is. Remélem minden rendben lesz. Este találkozunk, kedvesem. Vigyázz magadra. Szeretlek.

Jake”

Akaratom ellenére is elmosolyodtam utolsó szavain. Akármennyire jelentéktelenek, nekem nagyon-nagyon sokat jelentenek. Épp ezért nem tudok most nyugodtan várni rá, mi van, ha tényleg támadtak és baja esett? – Már megint felfújom a dolgokat, úgy érzem, túl reagálom. Pedig semmi ok az aggodalomra, ha baj lenne, értesítettek volna. – Remélem.

– Kincsem – hallottam meg anya hangját, melyre azonnal felkaptam a fejem. Ő pedig közelebb sétált és leült mellém. – Baj van?

– Nem, anya, nincs semmi – mosolyogtam és átöleltem.

– Szeretlek.

– Én is, anyu – elengedtem az ölelést és megfogtam a kezét. – Tudod, úgy érzem, hogy ennek soha nem lesz vége. Úgy érzem, soha nem leszünk már boldog család, aki nyugodtan tud élni.

– Dehogy is nem! Ne gondolj ilyen butaságokra. Minden rendbe fog jönni. Jacob hamarosan itt lesz. Edward pedig az előbb mondta, hogy már csak percek vannak hátra és Dakota is napvilágot lát új lényként. Épp ezért jöttem le, hogy megkérjelek, vagy menj biztonságos helyre, vagy nem is tudom… Félek, életem. Még soha nem volt dolgunk ilyen lénnyel és hát…

– Szerintem, megvárom Jake-et, és ha ő jön, akkor vele együtt felmegyek. És te se aggódj, anyu, minden problémára van megoldás.

– Igazad van – mosolyodott el és felállt. – Felmegyek, ha jól hallom jön Jacob, ha beszéltetek mindenképp gyertek – elengedte a kezem és kisétált a konyhából.

Gyorsan összehajtogattam Jake reggeli levelét, és a zsebembe csúsztattam, majd halkan az ablakhoz sétáltam. Azonnal mosoly kúszott arcomra mikor megláttam az erdő szélén Jake-et és Sethet amint éppen nevetve vállba bokszolják egymást, és elindulnak a ház felé. Ő viszont ahogy megpillantott az ablakban megszaporázta lépteit és amint beért a karjaiba kapott és egy forró csókkal köszöntött, melyért már a szívem napok óta epekedett.

Mikor elengedett, a nyaka köré fontam kezeimet és szorosan hozzábújtam.

– Hiányoztál – suttogtam meleg bőrének. – Aggódtam érted.

– Sajnálom, kicsim. Nem akartalak megijeszteni. Egyébként minden rendben ment, viszont lesz némi beszámolóm, ha összegyűlik a család. Ugyanis ma tárgyaltunk a Nikita törzzsel.

– Oh, te jó ég – rázkódtam meg a karjai között.

– Nyugalom, életem. Tényleg semmi baj, de…– Jake nem tudta tovább mondani

a mondatot, mert egy hatalmas sikítás hallatszott az emeletről, és csak annyit láttunk, hogy valaki lesuhan a lépcsőn, és egyenesen nekiront az üvegfalnak, amely könnyedén megadta magát a kőkemény vámpírtestnek, mely tovább menekülhetett ki a házból.

– Ez mi volt? – rohantunk fel azonnal az emeletre, de félúton beleütköztünk a családomba.

– Az, aki keresztül száguldott az üvegen és most indul lemészárolni a fél város? Hát az, Dakota – válaszolt apa és csalódottan hajtotta le a fejét.

– Meg kell állítani, méghozzá azonnal! – jelentette ki Jake, és már némi dühöt is fel lehetet fedezni a hangjában.

– Megyünk Jake, ne aggódj – szólt Carlisle, és a többiekkel együtt a nappali közepére rohant. – Emmett, Edward, Jasper, ti azonnal indultok a lány után, most, sipirc! – utasította fiait, akik az első parancsszóra elhagyták a házat, és az erdőbe vetették magukat.

– Velem mi lesz? – kérdezte Alice, aki a kanapénak támaszkodott ugyanis, nagyon úgy nézett ki, hogy már nem sok kell ahhoz, hogy vámpír létére elveszítse az eszméletét.

– Nyugodj meg, angyalom – ölelte magához Esme. – A fiúk megállítják és visszahozzák azonnal.

Jake teste megfeszült mellettem, és éreztem, hogy nem sok türelme maradt már. Ezért gyorsan átöleltem, mert tudtam, hogy ez némileg oldja a feszültségét.

– Seth, Jake, megbírjátok állítani anélkül, hogy megölnétek? – tette fel a kérdést kétkedően.

– Természetesen, Carlisle – bólintott Jake, és a hajamba csókolt. Két perccel később, pedig már egyedül voltam. Összerogytam a földön, és a kezembe temettem az arcom, annak reményében, hogy a sötétség képes lesz kizárni a világot most az elmémből.

Már sokadszorra éreztem, hogy valami piszkálja az orrom, de csak most gondoltam úgy, hogy erőt kell vennem, és meg kell néznem, hogy mi az. Kicsit hunyorítva, de kinyitottam a szemeimet és legnagyobb megdöbbenésemre Jacobbal találtam szembe magam, aki hatalmas vigyorral az arcán újra az orromhoz emelte a kis tollat és megcsiklandozta.

Automatikusan értekaptam és játékosan elcsentem a tollat, majd letepertem kedvesemet, és átvettem a kínzó szerepét.

Lassan érzékien húztam végig a két mellizma között és figyeltem, ahogyan összerándul a különleges érzéstől. Először elmosolyodtam, de nem bírtam visszatartani, ezért jót kuncogtam rajta. De közben megláttam, ahogy Jake ajkai csalafinta mosolyra húzódnak, így ijedtemben magam mögé hajítottam a tollacskát és ráhajoltam Jake forró mellkasára.

– Kis butuskám – kacagott fel –, nem akartalak bántani…csak szóval, elöntött a vágy, hogy kicsit, na mindegy hagyjuk. Hogy aludtál, életem? – váltott témát pillanatok alatt.

– Stop. Először is szeretném, ha tisztáznánk, hogy mi, egyelőre egy pár vagyunk, nincs titkolózás, szégyenlősködés. Másodszor pedig: Jól aludtam, bár jó lenne tudni, hogyan is kerültem az ágyba – eltűnődve megvakartam a fejem búbját, majd elmosolyodtam és lesütöttem fejem.

– Én hoztalak be – ült fel Jake és szorosan magához ölelt. – Amint átváltoztam az erdőben, Bella utánam jött és megkért, hogy jöjjek, hozzád vissza, mert valami nincs rendben. Így felhagytam azzal, hogy levadászom Dakotát, inkább haza jöttem hozzád, és sok-sok idő után újra nyugodtan ébredhettem melletted – villantotta ki fogsorát, majd egy puszit nyomott a homlokomra. – Na, szóval, hercegnőm, ha már az előbb pont a titkolózást említetted meg, elmesélhetnéd, hogy végül is mi bánt – mosolygott továbbra is.

Egy pillanatra eltűnődtem, hogy mit mondjak neki, de végül, az igaz vallomással álltam elő.

– A család, Jacob. Úgy érzem, már nincs értelme élni, ha nincs nyugalom. Először Dakota, utána Nikita. Áh, feladom, legjobb lenne elmenni innen messze, megszökni az egész világ elől.

– Renesmee Carlie Cullen, ez volt az utolsó, hogy ilyet kiejtettél a szádon, értetted? – komolyodott meg a tekintete, és úgy éreztem, hogy ennél jobban még nem húztam fel soha.

– Vagyis, bocsánat, nem akartam durva lenni, de ne beszélj itt ilyen sületlenségeket. Minden megoldódik, el sem hiszed, hogy ez a problémád például milyen hamar meg fog – simított ki az arcomból egy hajszálat majd talpra állított, és gyengéden megcsókolt.

– Te, jó ég – tértem észhez hirtelen –, Dakotával mégis mi van?

– Ööö, hát ezt nehéz lenne elmagyarázni, gyere, inkább megmutatom, az lesz a legjobb.

Hátamra terített egy rózsaszín köntöst, melybe belebújtattam kezeimet, és Jake mellé simulva kisétáltunk a szobából. Levezetett az emeletről majd a konyhában megállt a hűtő előtt. Kivett egy apró szendvicset – lefogadom, hogy Rose unatkozott –, és a szám elé emelte. Nem volt sok választásom, és egyébként is éhes voltam már, így gyorsan bekaptam az egyfalatnyi szendvicset. Szerencsére Jake nem akart többet belém erőltetni így visszasétáltunk az emeletre ott pedig egyenesen Carlisle irodája elé mentünk ott pedig bekopogtattunk.

– Gyertek csak – szólt ki apa.

Szó nélkül nyitottunk be, ott pedig csak egy biccentéssel köszöntöttük a bent tartózkodókat. Utána pedig körbenéztem, és a látvány, ami fogatott, hát, hogy is mondjam, belém fagyasztotta a mondani valóimat.

Dakota az ágyhoz volt láncolva. Hat erős lánc futott körbe-körbe a testén, mellette pedig Alice és Carlisle ült és láthatólag nyugodt beszélgetést folytattak, viszont a lány keze görcsösen markolta az alatta leterített lepedőt. Mindezt vagy a fájdalom, vagy a félelem miatt tette.

– Sikerült megérteni, Dakota? – kérdezte tőle apa, aki az ágy végéből figyelte az eseményeket.

– Igen, vagyis azt hiszem menni fog – válaszolt csendesen –, most már lehetséges, hogy néhány lánctól megszabaduljak? – villantott egy aranyos mosolyt először Carlisle felé, majd Alice és apa felé is.

– Éhes vagy? – kérdezte tőle Esme.

– Hát igazából belém férne vagy két nagydarab fickó, de azt hiszem, megelégszem valami növényzabálóval is, de csakis Alice és Jasper kedvéért.

– Ezt reméltem, csillagom – simogatta meg Jasper Dakota fejét, majd előhalászott a zsebéből egy kulcscsomót és nekilátott kinyitogatni a lakatokat, melyek a láncot tartották egybe.

Carlisle erős pillantással, Jacobot és engem a bejárati ajtóhoz parancsolt, apát és Emmettet pedig a két ablakhoz osztotta szét tekintetével.

A lánc erős csattanással és csörgéssel csapódott a földre amint a lakat elengedte az utolsó helyen is. Jake kicsit erősebben feszült neki az ajtónak, ahogy a kislány felült, de próbálta megőrizni a nyugalmát.

Dakota kinyújtózott és körbenézett a szobán. – Na, és ki jön el velem, levadászni esetleg egy barnamedvét? – mosolygott.

– Ez az, kiscsaj – kacagott fel Emmett, és az ágyhoz szökdelt, hogy a karjaiba kapja Dakotát.

Ő először egy sikítással jutalmazta, megtermett nagybátyám hevességét, de gyorsan áttért gyermekes kacagásra, ami feltöltötte a szobát egy csomó boldogsággal.

– Én elmegyek veled – haraptam be alsó ajkam, mert számítottam Jake elvetemült reakciójára, és így fél szemmel rá is pillantottam és csábosan megrebegtettem pilláimat.

– Csak akkor, ha én is! – jelentették ki hárman egyszerre – mondanom sem kell kik voltak ők.

– Jake, Jasper, Nessie, Emmett, Alice megy! És itt téma lezárva. Holnap pedig majd a többiek.

Percek alatt elkészültünk, Alice átöltöztette Dakotát, és én is kényelmesebb ruhára váltottam. Utána pedig együtt sétáltunk le a fiúkhoz, hogy indulhassunk.

– Aztán, ugyan így gyertek haza, ahogyan elmentek! – szólt utánunk Carlisle, és becsukta az ajtót mögöttünk.

– Átváltozol? – kérdezte Jasper, gondolom azért, mert érezhette a Jacobból áradó feszültséget.

– Nem, csak akkor, ha szükséges, most pedig, induljunk nyugatra. Ja és egyébként kettő órakor találkozóm van, és előtte még Carlisle-lal megbeszéltünk egy családi kupaktanácsot. Szóval, legjobb lesz, ha ma tényleg csak növényzabálókkal próbálkoztok.

– Rendben, Jake. Induljunk – mondta Emmett és előre futott az erdőben.

Viszonylag sokáig rohantunk az erdőben, és hallgattunk Dakota kacagását, ahogyan élvezi a futást, mire találtunk egy hatalmas szarvascsordát, ahol igazán jót lakmároztunk, én legalábbis így gondoltam, amikor végeztem a harmadik állattal is, nagyot sóhajtva elterültem a földön, és az égboltot kezdtem fürkészni.

– Mi van, csajszi, kikészültél? – állt meg felettem Emmett és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.

– Emmeeeeettt – hallatszott a kiáltás Alice-től és már csak azt láttuk, amint az erdőbe veti magát Jasper és Jacob is.

– Ó te jó ég…