Új korszak kezdete

9. fejezet

Új korszak kezdete

Már lassan három hete, hogy megismerkedtem Daviddel. Az igazat megvallva, azóta sem történt több közöttünk a csóknál. Ja és azt sem felejteném ki, hogy minden egyes nappal távolabb kerülünk egymástól. Én jobban vágyódom Jake felé, aki valahol az óceánon túl szaladgál, valamelyik erdőben. Vagy valami csajjal lóg együtt.

Mostanában, szoktak rám törni rohamok, ahogy most is elkapott egy féltékenységi, ezért felpattantam a kanapéról és a szoba felé vettem az irányt. David épp követni akart, fel az emeletre, mikor az orra előtt becsaptam az ajtót. Szerencsére nem jött be utánam, vagy megharagudott, vagy vette a lapot. Miután az ágyra vetődtem, párnámba temettem az arcom és halk zokogással próbáltam leadni magamból minden feszültséget. Akkor este ki sem mozdultam a szobámból, elaludtam, mert a sírás kimerített. Reggel egy durva ütemű zenére keltem fel, ami perceken belül elhallgatott és egy lágyabb csendült fel. Valószínűleg Alice válogatja össze a zenéket holnapra, ezzel felbillentve az összes tűrőképességemet. Egy szál francia bugyiban és egy toppban vonultam le a lépcsőn, amikor megálltam egy pillanatra, hogy ásítsak, David a karjaiba kapott, megpördült velem és ajkaimra cuppant. Természetesen visszacsókoltam, de cseppet sem rajongtam azért, hogy így kora reggel letámad. Igazából, nem haragszom rá, biztosan hiányzom már neki, hiszen az utóbbi három napban, még csak hozzá sem szóltam. Ideje kicsit több figyelmet fordítanom rá, még mielőtt faképnél hagy ő is.

Lesétált velem a karjaiban, majd miután letett a kanapéra tett ő is mellém huppant.

– Nessie, holnap tanévzáró, vége a középiskolának, örülsz? – mosolygott rám.

– Ja, igen, persze – feleltem unottan.

– Nagyobb lelkesedést, Renesmee, kérlek – cincogott Alice.

– Értettem, épp azon gondolkoztam, mit vegyek fel a bulira – hazudtam.

Igazából azon törtem a fejem, hogy mi lesz, ha Jacob haza jön, és együtt talál Daviddel. Huh beleborzongtam, és inkább Alice-re néztem a válaszra várva.

– Ezen ne gondolkozz, már ott van a székedre tettem.

– Jó, akkor felmegyek, megkukkantom, hogy időben tudjak mást választani, ha nem megfelelő.

Felkullogtam a lépcsőn és a szobaajtót gondosan bezártam magam után. Mostanában egyre inkább, nyugalomra vágyom és magányra.

Alice tökéletesen választott, egy fekete szoknyát és a kedvenc fehér ingemet.

Nem is igazán foglalkoztam vele, inkább leültem és a párnám alól kihalásztam az mp3 lejátszómat. Tegnap töltöttem rá új zenéket. Mikor megmutattam Emmettnek az egyiket a sok közül, befogott füllel zárkózott be a szobájába és kiabálva közölte: „Te teljesen befordultál, csajszi”. Hát igazából van benne valami igazság, nem tudom mással elterelni a gondolataimat Jake felől, csak az ilyen durva ütemű zenékkel. Hátradőltem az ágyon, és úgy hallgattam a zenét, még végül, megint megzavarták a csendes pillanataimat.

– Renesmee! – kiabált anya a földszintről.

– Megyek már – feleltem és kikapcsoltam a zenét, majd pár másodperc alatt már lent is voltam.

Figyelni kellett az emberi tempóra mikor David itt volt, nem akartam magyarázkodni, mégis úgy viharzottam le, mintha közénk tartozna. De már annyira megszoktam a jelenlétét, hogy észre sem veszem, ha esetleg ott botorkál el mellettem.

– Gyere velünk – mondta anya. – Az ajándékod, már ma megkapod, persze, ha nem bánod.

Megráztam a fejem, mire anya eltakarta a szemeimet és úgy vezetett ki. Nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, merre megyünk. Mikor megálltunk tudtam, hogy a garázsban vagyunk.

Elengedte szemem, ami először Emmettre vándorolt, mert szokatlan volt a látnivaló, ahogy épp Vikyvel húzgálnak egy rongydarabot.

– Jó haverok vagyunk – mondta Em, miután kivette a szájából a rongyot.

– Jó lesz hozzá szoknod, hamarosan megkapod a sajátod – közöltem, majd rákacsintottam.

– Itt az ajándékod, kicsim – húzott anya a sarokban leterített nagy „izé” felé.

Apa ott állt mellette, mikor oda értünk lerántotta róla a takarót, ezzel felfedve a gyönyörű szép szürke motort.

– Gondoltuk, Daviddel jót motoroztok majd a nyáron – mondta anya nem éppen a legnagyobb lelkesedéssel.

Hát, talán ez majd segít újra visszaállni a régi kerékvágásba a kapcsolatunkat illetően, ha más nem is, majd használom egyedül.

– Jaj, köszönöm szépen, annyira örülök – pattogtam, miközben anyát és apát is megöleltem.

Tényleg vágytam rá, de sosem gondoltam, hogy ezt fogom kapni. Körbesimogattam a motoromat, és teljesen megfeledkeztem róla, hogy nem vagyok egyedül. Egy hangosabb köhögésnek álcázott nevetés, billentette fel elmélkedésem. Felkaptam a fejem és elakadt a szavam, amikor David egy motoros bőrszerelésben és két bukósisakkal a kezében támaszkodott az ajtófélfának.

– Na, jössz egy körre, szívem? – nevetett fel.

– Naná, hogy megyek – mondtam körbe szemlélve a garázst, az én ruhám után.

– Itt van, Nessie – nyomta kezembe apa.

Szürke színű volt, ment a motorhoz is és a David fekete szereléséhez.

Elég nehezen, de felerőszakoltam magamra. A hajamat megigazgattam, majd felvettem a sisakot is. Természetesen addig nem mehettünk el, még Alice ide nem ér a tükörrel, hogy megtekinthessem magam. Pillanatok alatt lehozta Rose szobájából a két méteres tükröt és elém tette. Jól állt nekem az a ruha nagyon is, így már nyugodtan indulhattunk útnak, nem kellett azon izgulnom, hogy vajon mennyire festek borzalmasan.

– Mehetünk, David – szóltam és ő azonnal felpattant a motorra.

– Kapaszkodj szorosan – utasított, miután én is felültem.

Beindította a motort, ami halkan dorombolva kapott életre, azonnal ki is hajtott vele a garázsból. Távolabbra érve, a fák sűrűjéből láttam, ahogy anya apába karolva integet utánunk.

Hosszú hajam kilógott a sisak alól és lobogott a szélben. Elengedtem David derekát, kezemet széttártam és tekintetemet az égnek emeltem. Olyan volt, mintha repülnék. Erre vártam már mióta, imádom a gyorsaságot és Davidet is, és így a kettő egyszerre felülmúlhatatlan. Igen, egy picit változott a véleményem, miután megláttam ebben a tökéletes ruhában, amiben kirajzolódnak az izmai. Valahogy, így képzeltem el őt mindig is. A távolban hallatszó nagy mancsok dobbanására, oldalra kaptam a fejem. Azonnal eszembe jutott szegény Seth, azóta is abban reménykedik, hogy Jake után megyek. Szerencsétlen, ha tudná, hogy épp most száguldok el egy másik sráccal az úton, és lehet hogy mellette, valószínűleg elevenen nyúzna meg. Ráadásul jelen pillanatban, eszem ágában sincs Jake után menni. Abban reménykedek, hogy nem Jake falkájából látott, vagy hallott valaki minket, mert akkor abból lebukás lesz.

Nem is vettem észre, hogy megálltunk, annyira elmerültem a gondolataimban. Az előtt  park előtt álltunk, ahová Jacobbal sokat jártam ki játszani, mikor még kicsi voltam. Gyorsan elhessegettem a Jacobbal kapcsolatos gondolatokat, hiszen több napja most először, megint kettesben lehetek Daviddel.

 Levette a sisakját, én is követtem a példáját, majd megfogta kezem és húzott, hogy sétáljunk.

– Lehetnél vidámabb is, Nessie – mondta mélyen a szemembe nézve.

– Vidám vagyok, csak tudod, ez a hely rossz emlékeket idézett fel bennem, de most már, minden rendben.

– Akarod, hogy elmenjünk? – kérdezte, végig simítva arcomon.

– Nem, dehogy is – mondtam, miközben magam mellé húztam és átkaroltam derekát. Így sétáltunk egy ideig, majd mikor már a park közepén álló szökőkúthoz értünk, leültünk egy padra.

– Holnap lesz a suli utolsó napja, mit tervezel ezek után? – tudakolta.

– Nem tudom még, David.

– Elmehetnénk valahová nyaralni, például valami tengerpartra, vagy Rómába – húzott közelebb magához.

A levegő is megakadt a torkomon, mikor kimondta a helység nevét. Meg van ez az ember hibbanva, komolyan mondom. Nincs ki, mind a nyolc kereke.

– Nem, oda biztos, hogy nem megyünk, mit képzeltél? – törtem ki magamból.

– Nyugi, Renesmee, mit mondtam, mi baj van? Nem megyünk Rómába, nyugodj meg.

Sírva borultam a vállára ő szorosan átölelt. A könnyem patakokban csurogott le a ruháján. Bántam, hogy kiabáltam vele, hiszen nem is tudja, hogy Jake ott tartózkodik, de ez is egy hirtelen dühroham volt, amit már bánok, de késő. Oda tényleg nem mehetünk, Jake ránk találna és megölné, úgy, mint az álmomban.

– Jobban vagy, szerelmem? – suttogta fülembe.

– Igen, kérlek bocsáss meg nekem.

– Nincs semmi gond, Nessie, de mi történt, mi bajod van Rómával.

Nem feleltem, csak a fejemmel nemet intettem. Hosszú ideig, csak ott ültem az ölében és zokogtam, megmagyarázhatatlan okok miatt. Össze vagyok törve, egyértelműen.

– Menjünk haza, aludnunk kell, a holnapi nap még hosszabb lesz. – húzott a motor felé.

Elindultunk, a hazafelé vezető utat nem élveztem, csak Davidet átkarolva, hátára dőlve gondolkoztam, vagyis inkább csendben sírdogáltam.

Mikor haza értünk, én még a garázsban átöltöztem, és úgy mentem David után. A ház pompásan festett, Alice kihozta belőle a legjobbat, csak ő és Emmett volt otthon, meg most már mi. David odaült Emhez és Vikyvel labdázni kezdett. Én viszont magamhoz intettem Alice-t és felmentünk a szobába.

– Mi baj van, kicsikém? – kérdezte.

– Jaj, Alice, nem tudom mit csináljak, mind kettőjüket szeretem nagyon, ő itt van, Jake nincs, ha haza jön és vele talál, örökre megharagszik és nem kellek majd neki. De, ha most szakítok Daviddel és két évig egyedül, kell még lennem, abba belepusztulnék, segíts, Alice, kérlek. Mit tegyek?

– Oh, Nessie, mit mondhatnék neked?  – gondolkodott, majd miután átkémlelte a jövőt, újra felém fordult.

– Menj és keresd meg Jacobot, őt hagyd itt, de előtte hozd össze Katyvel, hogy ne legyen boldogtalan ő sem. Mást nem tudok mondani.

Elgondolkodtam az ötleten, de hát Alice adta, nincs min gondolkozni, ennél nincs jobb megoldás.

– Nagyszerű ötlet nénikém, de kivel menjek, hogyan és mikor? – kezdtem kicsit lelkesebben.

– Bármikor, bárki elmegy veled – nyugtatott.

– Akkor holnap a buli után elmegyek, nem bírom tovább Jacob nélkül, de ki jön velem?

– Én szívesen mennék, kicsim, de ahogy látom, egyenlőre David itt fog dekkolni, nem hagyhatom itt Jaspert egymaga, meg szükség van rám itt a házban, ezt te is tudod.

– Rosalie, Emmett, Edward – ajánlotta.

– Hát mennék én Emmettel, de ő csak pasi, és nincs hangulatom a perverz vicceihez, szóval, meg kell kérnem Rosalie-t, mert kizárt, hogy a gondolatolvasó apámmal megyek.

– Jó, ahogy gondolod – mondta nevetve.

Kitáncolt a szobából én meg utána szóltam, hogy küldje fel Davidet.

Pár pillanattal Alice távozása után, megérkezett szerelmem és az ajtót erősen becsapta maga után. Igazából, durva éjszakát terveztem de nem történt semmi, mert kimerült voltam és miután lekerültek rólunk a ruhák, elaludtam. Mikor felkeltem, David nem volt mellettem, lerúgtam magamról a takarót és miután magamra terítettem a köntösöm. Kimentem az emeleti folyosóra. David kicsit szúrós tekintete megijesztett, tudtam, hogy nem megbántottam a tegnap éjszakai események miatt. Feladtam a reményt, nem jött fel átölelni, megcsókolni, sem semmi másért. Sarkon fordultam és visszamentem a szobába felöltözni.

Pár pillanattal később Rose dugta be a fejét, láttam az ő arcán is azt az elfojtott mosolyt, amit tényleg megérdemlek, de megesik az ilyen. Vagy nem.

– Milyen ruhát pakoljak neked? – kérdezte suttogva.

– Köszönöm, hogy eljössz velem és mindegy mit raksz be.

– Oh, semmiség, Renesmee, tudod mennyire hiányzik Jacob? – kérdezte csípőre tett kézzel.

– Micsoda, neked hiányzik Jacob, ez hihetetlen – dörzsöltem a szemeimet.

– Mindig is bírtam, azt a hülye korcsot, főleg szórakozni volt jó vele, remélem, megtaláljuk.

– Hát én is – fejeztem be a beszélgetést.

Kimentem a fürdőbe, megcsináltam a hajam, majd bepillantottam Rosalie-hoz. Még a bőröndömbe pakolt, amit már fogadni mernék, lezárni sem lehet, annyi ruha van benne.

– Nem mondtad, mit tegyek be, ezért mindenből teszek legalább három darabot – mosolygott.

Otthagytam egyedül, hagy pakoljon nyugodtan, és rettegve levonultam a konyhába.

David az egyik széken ücsörgött és felém kapta fejét mikor hallotta a magas sarkúm kopogását. Valósággal leesett az álla, mikor meglátott, de továbbra is felöltötte azt a mérges maszkot. Én a hűtőhöz mentem, hogy kivegyek valami emberi fogyasztani valót. Viszont megrémültem, mikor a hátam mögött megállt valaki és a karjait körbefonta derekamon. Igazán megkönnyebbültem. Letettem a vajat és szembefordultam Daviddel.

– Sajnálom – szóltam könnyezve, és a mellkasába temettem fejemet.

– Semmi baj, nyuszikám, majd bepótoljuk, nem haragszom. – Hát ja, csak az a baj, hogy alkalmunk már nem lesz rá, mondjuk az azért könnyített a helyzeten, hogy nem haragszik.

– Hogy érzed magad? – kérdezte.

– Jól – hazudtam.

Miután megreggeliztem, apával együtt az ajtóban vártuk a családunkat, akik az emeleten szaladgáltak. Alice, hol a fürdőben volt, hol a gardróbban osztotta az észt. Anya már kezdett kiborulni, ezért inkább fogta magát és lesétált a lépcsőn abba a ruhába, amit először felvett. Részemről tökéletes volt, bár Alice kicsit durcás lett. Apa szintén meg volt elégedve anyával, ezért egy forró csókkal ajándékozta meg, mikor leért. Szépen lassan egyre többen lettünk az ajtóban. Alice és Rose volt az utolsó, akik lejöttek, de csak, azért mert a férjeik megfenyegették őket. Azzal, hogy elmennek nélkülük a tizennyolc éves cicababák közé.

A volvóval mentünk, én anya, apa és David. Alice elment, hogy elfuvarozza Meggie-t és papát is. A többiek pedig Rose kocsijával jöttek utánunk.

Mindenki megérkezett és helyet foglalt. Akiket igazán szerettem, komolyan tényleg mindenki itt volt. Csak az nem, aki iránt annyira vágyódtam, hogy az már elmondhatatlan.

Katy csinos volt, épp a beszédét olvasta át, mikor odaszaladtam hozzá.

– Szia, Katy.

– Szia! – ölelt át.

Váltottunk pár szót, a szövegét is felmondta nekem papír nélkül, ami felesleges, mert úgy is ott lesz majd előtte, de ő mindig a tökéletesre megy.

A tanárok a helyünkre intettek minket és megkezdődött az ünnepség.

Gyönyörű beszédet mondott Katy, mindenki felállva tapsolta meg. Kétórás ünnepség után, egy tucat ember követte az autónkat otthonunkig. Megérkezve, sokan bámulták körbe a lakást, de végül kezdetét vette a parti. Jó volt a zene, bár én nem sokat táncoltam, David nem is örült neki. Látta, hogy valami bánt, de hiába kérdezte, soha nem feleltem neki. Elment táncolt Katyvel, ami jó jelnek számított. Féltékeny voltam és az is leszek, ha egyszer visszajövök. De tudtam, hogy Jacobbal sokkal-sokkal boldogabb leszek, mert ő életem szerelme. De, ha Davidre nézek, elönt a fájdalom, lehet, örökre megutál, de ha úgy tesz, hát tegyen, ha annyira szeret amennyire, mondja akkor kizárt, hogy megbírná tenni. Katynek sikerült rávennie egy táncra, ami után jött egy másik Daviddel, meg még egy Tommal. Miközben szünetet tartottam és ettem egy kis tortát, Alice boldogan szökdelt mellém.

– Láttam, hogy összejönnek, bár David szomorú lesz, de Katy segít neki a nehéz időkben, így minden, rendben lesz, nincs miért aggódnod – súgta fülembe.

– Jó rendben, de azért adok Katynek célzást, hogy mindenképp vigyázzon rá – mosolyogtam.

Láttam, ahogy Rosalie a bőröndöket kiviszi a hátsó ajtón, és hívó tekintettel néz rám.

Nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni a családom, csak így, Davidet sem Katy-t meg főleg nem. De ha vinném magammal, akkor nincs aki „volt” szerelmemet biztonságban tartsa.

Lassan odasétáltam Katyhez és félrehívtam.

– Elmegyek egy időre, megkell keresnem Jacobot, de valamire szeretnélek megkérni, mint legjobb barátnőmet.

– Bármit kérsz megteszem, csak gyere vissza, hamar – mondta halkan és meglepetésemre megértően.

– Kérlek, nagyon szépen kérlek, vigyázz Davidre, légy vele boldog, tetszel neki, össze fogtok jönni, csak tarts ki mellette, még kiheveri a kettőnk kapcsolatát.

– Honnan tudod, hogy szeret? – tekintett rám furcsán.

– Nem érdekes, csak higgy nekem és vigyázz rá a kedvemért.

– Megteszem, Nessie. De visszajössz? – biggyesztette le ajkait.

– Igen, mihelyst megtalálom, azonnal jövök.

Megöleltem adtam egy puszit arcára, és azonnal keresni kezdtem Davidet.

Mikor megtaláltam, épp evett, de amikor meglátott lenyelte az utolsó falatot és mosolyogva karolt belém.

– Elfogok menni és nem jövök vissza, soha – hazudtam. – Kérlek, tedd túl magad ezen, minél hamarabb, Katy itt lesz veled, csak bízz benne és szeresd.

– De…

Nem hagytam, hogy megszólaljon, adtam neki egy csókot, egy olyat, mint az első volt, majd nagy léptekkel elindultam a hátsókijárat felé.

– Nessie várj – kiáltott utánam, de én hátra sem néztem.

Nem akartam látni gyötrelmes arcát, csak a csókunk emlékét megőrizni. Kint már sötét volt alig találtam meg anya fekete sport autóját. El sem hittem, hogy ezzel megyünk. Rosalie és Emmett már bent ültek a kocsiban, és csak rám vártak, amint az ajtót magamra zártam indultunk is.

Az út hosszú volt, nem igazán beszélgettünk, csak néha néztek rám, de mindig ugyan azt láthatták, hogy sírok. Nem bírtam abba hagyni, bár tudtam, hogy Katyvel boldog lesz, én pedig Jacobbal, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy megbocsát nekem valaha. A sok sírástól elálmosodtam, így kényelmesen elhelyezkedve a hátsó ülésen, álomra hajtottam fejem.

Éppen leszálltunk a repülőről mikor a távolból valaki integetett nekünk, nem tudtam elképzelni, ki lehet az, de biztos, hogy nem Jake. Lassan közeledtünk felé, ő viszont nem mozdult. Mikor ráismertem gyönyörű szemeire és arcára azonnal hátat fordítva futottam, ahogy csak tudtam emberi tempóban. Nem lehet, ő nem jöhetett utánam, hiszen Alice látta, hogy ott marad, lehetetlen, tönkre teszi az életem, ha Jacob meglátja, örökre megharagszik, sosem bocsátanám meg, sem neki, sem magamnak. A legrosszabb az volt, hogy szembe velem megjelent Jacob, hátam mögött pedig David még mindig ott volt. Most nem ártana tudni repülni, meg akarok szökni mindkettőjüktől, utálom őket, éljenek nélkülem. Mind a kettőjüket gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm.

Kinyitottam szemem rájöttem, hogy megint csak egy újabb rémálom, de szegény Rose és Emmett olyan aggódó tekintettel néztek rám, hogy megijedtem. Hamar rájöttem, azért mert szívem extra erőséggel vert, és úgy vettem a levegőt, mint aki, mindjárt megfullad.

– Renesmee, nehogy meghalj itt nekünk, Bella és Edward menten megöl mind kettőnket, ha valami bajod esik – mondta Rose.

– Áh, én majd azt mondom, hogy már nem voltam ott – mentegetőzött Emmett, már előre, erre Rosalie fejbe vágta a kistáskájával.

– Á, cicus, ezt meg, miért kaptam?

– Na, kösz Em, szóval engem nyugodtam megölhetnek, amit te, még végig is nézel? – hitetlenkedett Rose.

– Oh, gondolod hagynám, hogy valaki bántson téged? – tudakolta Emmett.

– Az előbb ezt mondtad. A fülem tudod elég jó, hiszen vámpírhallásom van – mosolyodott el Rosalie.

– Tudom, kedvesem, viszont, ahogy te megmentettél egykor, úgy én se hagynám soha, hogy bajod essen. Elhiszed?

Rose-nak nem volt ideje válaszolni, mert Em ajkaira cuppant. Több percig csókolóztak, amit szégyenszemre én szakítottam meg.

– Ne már, hiszen vezetsz! – Nem szívesen néztem más csókját még a szüleimét sem. Habár teljesen megbíztam Emben, hiszen tudtam, soha nem esne bajom, ha vele vagy a családom bármelyik tagjával autózom.

– Na mert, te nem szoktál csókolózni, Nessie? – kérdezte Em szemrehányóan.

– Szoktam, csak nem mások előtt.

Nem felelt, az út hátralévő részében, csakis a vezetésre koncentrált, majd hirtelen bevettünk egy nagy kanyart és megálltunk.

Megérkeztünk a reptérre, szomorú voltam, hiszen minél távolabb megyünk a családomtól, annál jobban fáj a szívem, de minél közelebb kerülünk Jacobhoz, annál hevesebben ver. Kiszálltunk a kocsiból és elbúcsúztunk Emtől. Rosalie, megint csak egy heves, de mégis romantikus, lágy csókot nyomott ajkára. Erre már nem szóltam, hiszen, így is hálás lehettem neki, hogy eljön velem, és itt hagyja Emmettet egyedül. Én átöleltem és adtam egy puszit az arcára. Habár az ölelése jól esett, mert tudtam pár napig most, őt sem fogom látni, de azért csak rá kellet szólnom, hogy kicsit lazábban öleljen, mert eltöri a csontjaimat.

– Em, ugye vigyázol Vikyre, még nem vagyok otthon?

– Persze, hogy vigyázok rá, még megkeresed a másik kutyát – kacagott.

– Nagyon remélem, rátalálunk a nagy korcsomra, úgy hiányzik már, nincs kivel szórakoznom – mondta Rose lehangoltan.

– Tudom, hogy mind a ketten odavagytok JACOBÉRT, mert ugye neve is van, de azért, mégis csak nekem hiányzik a legjobban, úgyhogy Rosalie indulhatnánk, mielőtt lekéssük a gépet – néztem az órámra.

A gépünk tíz perc múlva indul, ezért előszedtük a bőröndöket, és újabb búcsút véve Emmettől elindultunk.

Felszálltunk a gépre és elfoglaltuk helyünket. Szerencsére, Rose betette nekem a könyvemet is, ezért tudtam olvasni egy kicsit, de hamar elszundítottam. Arra ébredtem fel, hogy Rosalie valakivel beszélget, azt hittem valaki felhívott, de csak egy nő volt.

– Renesmee, te kérsz valamit? – kérdezte Rose.

– Nem, köszönöm, nem vagyok éhes.

– Jó, akkor szeretnék kérni, egy tábla csokit, három üveg rostos narancslevet, tíz pogácsát és azt hiszem ennyi elég is lesz – töprengett el Rosalie.

Én csak bámultam rá, nem értettem, minek rendel ennyi mindent, amikor én nem kértem semmit, ő meg, úgysem eszik. A nő felírt mindent, majd miután visszaolvasta a rendelést, elment.

– Ennyit én nem bírok megenni.

– Ó, már dehogy is nem, még öt óráig itt fogunk ülni, addigra éhes leszel – mondta, miközben megsimogatta fejem.

– Jó, ahogy gondolod. Amúgy mit tervezel, hol fogjuk keresni, és mikor kezdjük?

– Nagyon remélem, hogy az erdőben gyorsan rátalálunk és attól függ, mikor érünk oda, mert azonnal kiveszünk egy szobát, valamelyik szállodában, és ha beesteledik akkor nekivágunk először vadászni, és ha megérezzük undorító bűzét követjük, így valószínű, hogy megtaláljuk.

– Nagyszerű terv, alszok pár órát, hogy kibírjam az estét.

Bár ha Jacobról van szó, szerintem akár egy hónapot is kibírnék alvás nélkül.

Elfordítottam fejem és behunytam szememet, ugyan aludni nem bírtam, de elgondoltam mi lesz, ha megtalálom, vajon örül majd nekem, és haza jön, vagy ott kell maradnom, esetleg meg sem találjuk. Borzalmasnál borzalmasabb dolgok jutottak eszembe, de próbáltam elterelni a gondolataimat másra.

Ha rátalálok biztos, hogy nagy ölelés után kap egy pofont is, amiért, csak így itt hagyott. Viszont ahogy ebbe belegondoltam fájdalom öntött el, nem akartam őt bántani, soha, pedig megérdemelné.

Éreztem, ahogy landolunk, erre nyitottam ki végül a szemem. Boldog voltam, amiért megérkeztünk viszont éppen kell fel a nap, gyönyörű, vörös fényeket adva a felhőknek, ami egyben szép, de nem örülök neki. Rám nincs veszéllyel, hiszen az én bőröm nem csillog, mint nénikémé. Éppen ezért igyekeznünk kellet, minél előbb eljutni a legközelebbi szállodába. Az egyik taxi felé sétáltunk miközben eltöprengtem azon, hogy, hogyan bírom ki ezt az unalmas délután egy szálloda szobájában. Végül, Rosalie telefonjának csörgése zökkentett ki elmélkedésemből.

– Igen, persze, megérkeztünk és jól van – válaszolt Rose valaki kérdésére, majd a kezembe nyomta a telefont.

– Szia, kicsim – szólalt meg anya. – Jól utaztál, nem volt semmi gond? – kérdezte.

– Jó volt, az út nagy részét végig aludtam, de alig várom már a találkozást.

– Apud halálra aggódta magát, úgy félt téged, túl közel vagytok Volterrához, bármi történhet veletek, én is félek, de bízok Rose-ban, add át neki kérlek a telefont. Ne feledd, bármi van, nyugodt hívj.

A telefont visszaadtam Rose-nak.

Nem sokáig beszéltek még anyuval, csak annyit értettem, hogy Rosalie nyugtatja anyut, hogy semmi baj nem lesz, és ha mégis, akkor egyből telefonál. Bármilyen apró gond legyen is az. Majd letette a telefont és beültünk a taxiba.