29 ~ Új élet, új bonyodalmakkal

Ejha, nem is tudom mit mondhatnék ilyen sok idő után.

Természetesen - hát hogy is ne - szégyenlem magam,

de eszem ágában nincs feladni az írást. Első történetem, 

szóval teljességgel kizárt, hogy ne zárjam le!

Most megint volt időm írogatni, így hát hoztam is.

Meg persze az új történetemnek is csináltam blogot.

Kicsit átalakult az első fejezet meg minden, de már

megírtam 5 fejezetet, kizárt hogy ne írjam tovább.

Itt megtudjátok nézni!  http://nikitaannabell.blogspot.com

Itt pedig elolvashatjátok a 29. fejezetet, melyben kiderül, hogyan is folytatódik a Cullen család élete a költözés után. Ugyan végre nyugalom lesz, vagy továbbra is felborítja az életüket az újszülött vámpírlány, akinek létezését a törvény tiltja, vagy eljön érte a volturi és végez vele...Nem valami kecsegtetőek az ajánlatok, de nézzük...

Jó olvasást!

Puszi ~ Tiszti

29. fejezet

Renesmee

Baie Verte belvárosa, sokkal jobb volt, mint bárki gondolhatta volna. Alice, anya és én egy hatalmas bevásárlást csaptunk, még a fiúk a kipakolással voltak elfoglalva. Meg kell, mondjam, élveztem ezt a kis változatosságot. Mindenki fel volt szabadulva, és még Dakotával is sikerült jól kijönnöm. Viszont őt most a srácokkal hagytuk, ugyanis egyáltalán ne sikerült elszakítani Collintól, arról meg ne is beszéljünk, hogy bele van őrülve az erejének fitogtatásába és egyfolytában Emmettel szórakoznak. Úgyhogy ez a kis nap szuper jól telt. Hatezer csomaggal a kezeinkben tértünk vissza a kocsihoz és kifulladva dobáltuk be a csomagtarótba.

- Csajok, azt hiszem ez borzasztó jó volt, mit szólnátok, ha elmennénk és vennénk kínai kaját a farkasoknak, meg azt hiszem, kell nekünk egy új autó is – kacsintott ránk Alice, majd beindította a kocsit.

- Semmi kifogásom ellene – szólt anya -, kivéve, ha nem valami nagy autót akarsz vásárolni, óriási rakodó térrel. Mert ennyi csomag között még levegőt sem kapok.

- Mintha szükséged lenne rá – nevetett fel nénikém, majd beletaposott a fékbe, ugyanis valami olyasmit pillantott meg, ami igencsak felkeltette a figyelmét.

Mi is azonnal lefagytunk, és ugyan olyan meglepődéssel fogadtuk a látványt, mint Alice.

Heidi és Agatha Volturit pillantottuk meg végigsétálni a zebrán. Alice elmormolt valamit az orra alatt, majd tovább hajtott, és próbálta nem magára hívni a figyelmet. Szerencsére, úgy tűnt nem vettek észre, viszont mi a sokktól megszólalni sem tudtunk. Nénikém később lefékezett egy kajálda előtt, öt perccel később hatalmas dobozokkal tért vissza. Bepakolta hátra, majd otthonig meg sem állt. Így aztán a kocsi vásárlás elmaradt, és ez a csodás nap is sikeresen el lett rontva, köszönet a Volturi lányoknak.

Alice rögtön mindenről beszámolt apának, majd összeültünk, hogy megtárgyaljuk, mi legyen.

- Ha hírt kaptak Dakotáról akkor Carlisle-t felkell készíteni, az érkezésükre – szólt Jasper, de Em rámordult.

- Miért kell azonnal a legrosszabbra gondolni, emberek? Csupán ketten voltak csak, ha hírt kaptak volna, először is: Ugyan kitől? Másodszor pedig, akkor nem csupán a két legártalmatlanabb lány jönne. Nem, még véletlenül sem gondoljátok, hogy csak ők is egy sima csajos bevásárló körúton voltak?

- A Volturi már csak ilyen – rázta meg a fejét apa. – De igaza van részben. Nem kell azonnal az ördögöt a falra festeni, ellenőrizni is jöhettek!

Ezzel kénytelenek voltunk mind egyetérteni, de így is értesítettük az otthoniakat, hogy ne érje őket meglepetés, aztán pedig kicsit higgadtabban a ház berendezésébe fogtunk. Már lassan éjfélre járt az idő mikor végeztem a hálószobámmal, melyet úgy rendeztem be, hogy ezen túl nem leszek egyedül. Kaptunk egy csodás franciaágyat Alice-től és azon voltam elterülve mikor Jake bekopogtatott az ajtón, majd benyitott és meglepett tekintettel mért végig.

- Nahát, az én hercegnőm elfáradt? – mosolygott rám majd ő is kiterült mellettem. – Minden rendben van?

- Persze, végre úgy érzem, hogy nyugalom van, annak ellenére, hogy ma találkoztunk a Volturival. Nem igazán lepődtem meg, és nem is igazán érdekel. Viszont jól esik végre elterülni itt és elmerülni a gondolatokban anélkül, hogy aggódni kellene. – Jake kezéért nyúltam és erősen megszorítottam. Szavak nélkül kérve őt, hogy maradjon velem, most és mindörökre.

Oldalára fordul és felkönyökölt, úgy kezdte fürkészni arcom. Kisöpörte szememből a hajam, majd ajkam felé hajolt és gyengéd csókot lehelt rá. Én azonban mohó voltam, nem engedtem, hogy ennyivel csak úgy otthagyjon. Átvetettem lábam a csípőjét és mellkasára hajolva csókoltam tovább, hevesebben. Átkarolt, hozzám simult és órákon keresztül élveztük egymás közelségét, még végül aztán egy csendes kopogás félbeszakított mindent. Enyhén bosszús voltam, még azelőtt mielőtt megtudtam zaklatóm személyét, utána pedig már dühös is. Azonban semmi okom nem volt rá. Mégis meglepődtem mikor Dakota dugta be a fejét szobámba, majd megkérte Jake-et, hogy hagyjon minket kettesben.

Nem volt még alkalmunk beszélgetni és megismerkedni sem igazán, szóval most arra számítottam, hogy valami kis bemutatkozósdit szeretne lerendezni, de nem így történt.

Mikor Jake kicsit feszengve, de elhagyta a szobánkat, Dakota az ablak alá kuporodott le és lehajtott fejjel kezdett beszélni.

- Hallottam, hogy te is ismeretlen és tiltott lényként jöttél világra, és téged is üldözött a Volturi. Sokan azt mondják nincs miért aggódnom, mégis úgyérzem mindenki úgy tekint rám, mint az olthatatlan tűzre. Te is éreztél ilyen félelmet, mikor jöttek? Hiszen majdnem olyan vagy, mint én…

- Nem. Én soha nem voltam olyan, mint te és nem is leszek – vágtam rá dühösen, de azonnal megbántam, mert Dakota felállt és itt hagyott volna, de karjáért nyúltam. – Vagyis, bocsáss meg. Nem így gondoltam, ülj vissza, kérlek.

Szerencsére hallgatott rám, és visszakuporodott oda ahol az előbb is. Majd csendben, nyugodt tekintettel hallgatta végig beszámolómat. Melyben elmeséltem neki, mindent amit akkor éreztem.

- Ezek szerint, tényleg semmi közös nincs bennünk – sóhajtott -, az én létezésemet tiltja a törvény, és bárki bármikor végezhet velem, ez aztán a szép élet.

- Ez kizárólag akkor történne meg, ha nem a Cullen családba csöppensz bele, annak is a legnagyobb lelkű részének szívébe. Figyelj, engem apám és a párom, születésem előtt akart megölni. A saját apám és minden más családtagom, anyán kívül. Most pedig, vagyis eddig én voltam mindenki szeme fénye, a központ. Különleges vagyok, az tény, de te is. Mindenki imádni fog, ha végre hallgatsz ránk és tartóztatod magad az emberi vértől. Hidd el, ha megtanulod, már egy okkal kevesebb lesz arra, hogy bárki bánthasson téged.

- Értettem és bármit megteszek azért, hogy átvegyem a helyed. Én is különleges szeretnék lenni, mint te és már tudom is, mit teszek – suttogta majd felállt és közel sétált hozzám.

- Bármire szükséged van, hozzám jöhetsz….hugi! – mosolyogtam majd kitártam a karom, ő pedig hozzám bújt. Ringatni kezdtem ölemben és csendben üldögéltünk, egymás szuszogását hallgatva még egyszer ki nem csapódott az ajtó. Annyira megijedtünk mind a ketten, hogy felugrottunk és támadóállásba ereszkedtünk. Azonban azonnal leeresztettünk, mikor csak Em Jazz és Alice alakja formálódott meg az ajtóban. Egyszerre fújták ki mindhárman a levegőt, majd megkönnyebbülten felsóhajtottak.

- Az Istenért, az összes idegszálam darabokra roncsolódott miattad, Dakota. Azt hittük már megint eltűntél. – Alice leguggolt és magához hívta kislányát majd karjaiba kapta és felemelte.

Pillanatokon belül megint üresen találtam a szobát, de ezúttal, csak is a kislány járt a fejemben. Azt próbáltam kitalálni, hogy mire utalhatott azalatt, hogy ő is különleges lesz, mint én. De nem találtam rá magyarázatot, így viszont lehunytam a szemem és Jacob nélkül álomba merültem.

Másnap telefonom csörgésére ébredtem és álmosan nyúltam érte. A nevet sem bírtam kiolvasni, csak megnyomtam a zöld gombot.

- Minden rendben van? – zihált a telefonba valaki, akinek a hangja bár ismerős volt, még sem tudtam hová tenni.

- Hogyne lenne, na de mégis kihez van szerencsém? – ásítottam egy hatalmasat mire hangos nevetés tört fel a vonal túl végéről.

- Na szépen állunk, már meg sem ismersz. – Ekkor hirtelen feleszméltem és rádöbbentem, hogy kivel is társalgom.

- Crash. Te jó ég! Mi van veletek?

- Oh, tudtam én, hogy nem kell csalódnom benned. Velünk éppenséggel minden rendben van, éppen csak azért hívtalak, mert eljutott a hír hozzánk is, hogy elköltöztetek. Biztos, hogy nincs semmi?

- Mondtam, teljesen jól megvagyunk. Valóban elköltöztünk, mert történt egy kis baleset, de így legalább közelebb lakunk hozzátok. Hogy van a baba és Leah, hogyan viseli?

- Igazából nagyon jól, azon kívül, hogy kiderült, nem egy babát vár hanem kettőt. Na ehhez mit szólsz? Engem igazán ledöbbentett, Leah viszont teljesen odavan értük és el sem tudod hinni. Ma is a bababoltokat járjuk. Épp ezért is jutottál eszembe.

- A bababoltokról? – nevettem fel, és közben kikászálódtam az ágyból.

- Dehogy is. Csak már igazán bosszantó, mikor a tizenharmadik boltot járod, és még mindig nincs olyan, ami tetszik Leah hercegnőnek. – Ekkor hallottam egy cuppanást, melyet egy puszinak tituláltam be, majd egy hangos szitkozódást Leahtól.

Felkacagtam mire Crash bosszankodva mormogott valamit, melyből nem értettem semmit.

- Daviddel mi van? – kérdeztem, hogy tereljem a témát.

- Baie Vertébe költözött – vágta rá, én meg szívemhez kaptam döbbenetemben.

- Hogy hová? De hiszen mi is pont itt vagyunk…

- Nahát az nagyszerű, remélem összefuttok valahol. Hívd fel, a száma még ugyan az. Viszont én most leteszem, Nessie, azt hiszem Leah végre megtalálta az ideális kiságyat a babáknak. Puszillak titeket. Majd beszélünk, szia. – Ezzel kinyomta a telefont, én pedig öltözni kezdtem. Igazán megvoltam lepődve azon, hogy David is itt van valahol a városban, így aztán úgy döntöttem felkeresem, mert ha ő itt van, akkor Katy is. Összepakoltam minden cuccomat és levágtattam a lépcsőn, a konyhában nem találtam mást csak Dakotát, aki a hűtőben kotorászott. De nem igazán foglalkoztam vele, beköszöntem neki persze, de rohantam is tovább a garázsba. Csalódottan pillantottam meg Alice kocsiját, mely egyedül volt a helyiségben. Még soha nem vezettem, és nem is tudom, mit szólna hozzá, nénikém, ha tudná, hogy most viszont szándékomban áll kölcsönvenni. Bevágódtam a kormány mögé és élvezettel hallgattam ahogyan feldorombol a kocsi motorja. Kitolattam és már itt sem voltam.

Útközben tárcsáztam Katy számát, de ő nem vette fel így kénytelen voltam Davidet hívni, aki pedig azonnal fogadta a hívásom. Először kicsit meglepődött, majd mindenfélét hablatyolt nekem. Igazából a lényege annyi volt hogy most nem tudunk találkozni, de a héten összehoz egyet. Reméltem, hogy nincs semmi baja, sem neki sem Katynek mert abba belepusztulnék.

Körbejártam a várost, vásároltam néhány élelmiszert, amiből otthon úgy gondoltam összedobok Jake-nek valami finom vacsorát, majd hazaindultam. Otthon ugyan úgy még mindig csak Dakota volt, aki éppen, hogy csak állt a lábán, olyan szörnyen nézett ki. Eldobtam a kezemből mindenféle csomagot és érte kapta mielőtt összeesett volna.

- Mi történt Dakota? – paskoltam meg arcát, mely még annál is fehérebb volt, mint kellett volna lennie. Szemei feketén csillantak fel, de nem szólalt meg. Éhesnek tűnt, de mikor vért próbáltam leönteni a torkán erősen tiltakozott és felrohant a szobájába ahonnan csak órákkal később tért elő, mikor a farkasok hazajöttek és Collin a keresésére indult. Csak vele volt hajlandó beszélni, legalábbis úgy tűnt utána már jobban érezte magát.

A vacsorát, szerelmem segítségével gyorsan elkészítettük és fel is tálaltuk az éhes szájúaknak. Collin viszont megfogta a tálcáját és Dakota szobájába indult vele. Utána akartam menni, de Jake visszafogott. Ő már tudta, hogy mi van, hisz minden gondolatát látta a srácnak. Nekem viszont nem volt hajlandó elárulni, így csak megint akkor láthattam Dakotát mikor eszeveszett sebességgel rohant a mosdó felé, az Isten tudja minek.