Ejha, nem is tudom mit mondhatnék ilyen sok idő után.
Természetesen - hát hogy is ne - szégyenlem magam,
de eszem ágában nincs feladni az írást. Első történetem,
szóval teljességgel kizárt, hogy ne zárjam le!
Most megint volt időm írogatni, így hát hoztam is.
Meg persze az új történetemnek is csináltam blogot.
megírtam 5 fejezetet, kizárt hogy ne írjam tovább.
Itt megtudjátok nézni!
http://nikitaannabell.blogspot.com
Itt pedig elolvashatjátok a 29. fejezetet, melyben kiderül, hogyan is folytatódik a Cullen család élete a költözés után. Ugyan végre nyugalom lesz, vagy továbbra is felborítja az életüket az újszülött vámpírlány, akinek létezését a törvény tiltja, vagy eljön érte a volturi és végez vele...Nem valami kecsegtetőek az ajánlatok, de nézzük...
Jó olvasást!
Puszi ~ Tiszti
29. fejezet
Renesmee
Baie Verte belvárosa, sokkal jobb volt, mint bárki
gondolhatta volna. Alice, anya és én egy hatalmas bevásárlást csaptunk, még a
fiúk a kipakolással voltak elfoglalva. Meg kell, mondjam, élveztem ezt a kis
változatosságot. Mindenki fel volt szabadulva, és még Dakotával is sikerült jól
kijönnöm. Viszont őt most a srácokkal hagytuk, ugyanis egyáltalán ne sikerült
elszakítani Collintól, arról meg ne is beszéljünk, hogy bele van őrülve az
erejének fitogtatásába és egyfolytában Emmettel szórakoznak. Úgyhogy ez a kis
nap szuper jól telt. Hatezer csomaggal a kezeinkben tértünk vissza a kocsihoz
és kifulladva dobáltuk be a csomagtarótba.
- Csajok, azt hiszem ez borzasztó jó volt, mit szólnátok, ha
elmennénk és vennénk kínai kaját a farkasoknak, meg azt hiszem, kell nekünk egy
új autó is – kacsintott ránk Alice, majd beindította a kocsit.
- Semmi kifogásom ellene – szólt anya -, kivéve, ha nem
valami nagy autót akarsz vásárolni, óriási rakodó térrel. Mert ennyi csomag
között még levegőt sem kapok.
- Mintha szükséged lenne rá – nevetett fel nénikém, majd
beletaposott a fékbe, ugyanis valami olyasmit pillantott meg, ami igencsak
felkeltette a figyelmét.
Mi is azonnal lefagytunk, és ugyan olyan meglepődéssel
fogadtuk a látványt, mint Alice.
Heidi és Agatha Volturit pillantottuk meg végigsétálni a
zebrán. Alice elmormolt valamit az orra alatt, majd tovább hajtott, és próbálta
nem magára hívni a figyelmet. Szerencsére, úgy tűnt nem vettek észre, viszont
mi a sokktól megszólalni sem tudtunk. Nénikém később lefékezett egy kajálda
előtt, öt perccel később hatalmas dobozokkal tért vissza. Bepakolta hátra, majd
otthonig meg sem állt. Így aztán a kocsi vásárlás elmaradt, és ez a csodás nap
is sikeresen el lett rontva, köszönet a Volturi lányoknak.
Alice rögtön mindenről beszámolt apának, majd összeültünk,
hogy megtárgyaljuk, mi legyen.
- Ha hírt kaptak Dakotáról akkor Carlisle-t felkell
készíteni, az érkezésükre – szólt Jasper, de Em rámordult.
- Miért kell azonnal a legrosszabbra gondolni, emberek?
Csupán ketten voltak csak, ha hírt kaptak volna, először is: Ugyan kitől?
Másodszor pedig, akkor nem csupán a két legártalmatlanabb lány jönne. Nem, még
véletlenül sem gondoljátok, hogy csak ők is egy sima csajos bevásárló körúton
voltak?
- A Volturi már csak ilyen – rázta meg a fejét apa. – De
igaza van részben. Nem kell azonnal az ördögöt a falra festeni, ellenőrizni is
jöhettek!
Ezzel kénytelenek voltunk mind egyetérteni, de így is
értesítettük az otthoniakat, hogy ne érje őket meglepetés, aztán pedig kicsit
higgadtabban a ház berendezésébe fogtunk. Már lassan éjfélre járt az idő mikor
végeztem a hálószobámmal, melyet úgy rendeztem be, hogy ezen túl nem leszek
egyedül. Kaptunk egy csodás franciaágyat Alice-től és azon voltam elterülve
mikor Jake bekopogtatott az ajtón, majd benyitott és meglepett tekintettel mért
végig.
- Nahát, az én hercegnőm elfáradt? – mosolygott rám majd ő
is kiterült mellettem. – Minden rendben van?
- Persze, végre úgy érzem, hogy nyugalom van, annak
ellenére, hogy ma találkoztunk a Volturival. Nem igazán lepődtem meg, és nem is
igazán érdekel. Viszont jól esik végre elterülni itt és elmerülni a
gondolatokban anélkül, hogy aggódni kellene. – Jake kezéért nyúltam és erősen
megszorítottam. Szavak nélkül kérve őt, hogy maradjon velem, most és
mindörökre.
Oldalára fordul és felkönyökölt, úgy kezdte fürkészni arcom.
Kisöpörte szememből a hajam, majd ajkam felé hajolt és gyengéd csókot lehelt
rá. Én azonban mohó voltam, nem engedtem, hogy ennyivel csak úgy otthagyjon.
Átvetettem lábam a csípőjét és mellkasára hajolva csókoltam tovább, hevesebben.
Átkarolt, hozzám simult és órákon keresztül élveztük egymás közelségét, még
végül aztán egy csendes kopogás félbeszakított mindent. Enyhén bosszús voltam,
még azelőtt mielőtt megtudtam zaklatóm személyét, utána pedig már dühös is.
Azonban semmi okom nem volt rá. Mégis meglepődtem mikor Dakota dugta be a fejét
szobámba, majd megkérte Jake-et, hogy hagyjon minket kettesben.
Nem volt még alkalmunk beszélgetni és megismerkedni sem
igazán, szóval most arra számítottam, hogy valami kis bemutatkozósdit szeretne
lerendezni, de nem így történt.
Mikor Jake kicsit feszengve, de elhagyta a szobánkat, Dakota
az ablak alá kuporodott le és lehajtott fejjel kezdett beszélni.
- Hallottam, hogy te is ismeretlen és tiltott lényként
jöttél világra, és téged is üldözött a Volturi. Sokan azt mondják nincs miért
aggódnom, mégis úgyérzem mindenki úgy tekint rám, mint az olthatatlan tűzre. Te
is éreztél ilyen félelmet, mikor jöttek? Hiszen majdnem olyan vagy, mint én…
- Nem. Én soha nem voltam olyan, mint te és nem is leszek –
vágtam rá dühösen, de azonnal megbántam, mert Dakota felállt és itt hagyott
volna, de karjáért nyúltam. – Vagyis, bocsáss meg. Nem így gondoltam, ülj
vissza, kérlek.
Szerencsére hallgatott rám, és visszakuporodott oda ahol az
előbb is. Majd csendben, nyugodt tekintettel hallgatta végig beszámolómat.
Melyben elmeséltem neki, mindent amit akkor éreztem.
- Ezek szerint, tényleg semmi közös nincs bennünk –
sóhajtott -, az én létezésemet tiltja a törvény, és bárki bármikor végezhet
velem, ez aztán a szép élet.
- Ez kizárólag akkor történne meg, ha nem a Cullen családba
csöppensz bele, annak is a legnagyobb lelkű részének szívébe. Figyelj, engem
apám és a párom, születésem előtt akart megölni. A saját apám és minden más
családtagom, anyán kívül. Most pedig, vagyis eddig én voltam mindenki szeme
fénye, a központ. Különleges vagyok, az tény, de te is. Mindenki imádni fog, ha
végre hallgatsz ránk és tartóztatod magad az emberi vértől. Hidd el, ha
megtanulod, már egy okkal kevesebb lesz arra, hogy bárki bánthasson téged.
- Értettem és bármit megteszek azért, hogy átvegyem a
helyed. Én is különleges szeretnék lenni, mint te és már tudom is, mit teszek –
suttogta majd felállt és közel sétált hozzám.
- Bármire szükséged van, hozzám jöhetsz….hugi! – mosolyogtam
majd kitártam a karom, ő pedig hozzám bújt. Ringatni kezdtem ölemben és
csendben üldögéltünk, egymás szuszogását hallgatva még egyszer ki nem csapódott
az ajtó. Annyira megijedtünk mind a ketten, hogy felugrottunk és támadóállásba
ereszkedtünk. Azonban azonnal leeresztettünk, mikor csak Em Jazz és Alice
alakja formálódott meg az ajtóban. Egyszerre fújták ki mindhárman a levegőt,
majd megkönnyebbülten felsóhajtottak.
- Az Istenért, az összes idegszálam darabokra roncsolódott
miattad, Dakota. Azt hittük már megint eltűntél. – Alice leguggolt és magához
hívta kislányát majd karjaiba kapta és felemelte.
Pillanatokon belül megint üresen találtam a szobát, de ezúttal,
csak is a kislány járt a fejemben. Azt próbáltam kitalálni, hogy mire
utalhatott azalatt, hogy ő is különleges lesz, mint én. De nem találtam rá
magyarázatot, így viszont lehunytam a szemem és Jacob nélkül álomba merültem.
Másnap telefonom csörgésére ébredtem és álmosan nyúltam
érte. A nevet sem bírtam kiolvasni, csak megnyomtam a zöld gombot.
- Minden rendben van? – zihált a telefonba valaki, akinek a
hangja bár ismerős volt, még sem tudtam hová tenni.
- Hogyne lenne, na de mégis kihez van szerencsém? –
ásítottam egy hatalmasat mire hangos nevetés tört fel a vonal túl végéről.
- Na szépen állunk, már meg sem ismersz. – Ekkor hirtelen
feleszméltem és rádöbbentem, hogy kivel is társalgom.
- Crash. Te jó ég! Mi van veletek?
- Oh, tudtam én, hogy nem kell csalódnom benned. Velünk
éppenséggel minden rendben van, éppen csak azért hívtalak, mert eljutott a hír
hozzánk is, hogy elköltöztetek. Biztos, hogy nincs semmi?
- Mondtam, teljesen jól megvagyunk. Valóban elköltöztünk,
mert történt egy kis baleset, de így legalább közelebb lakunk hozzátok. Hogy
van a baba és Leah, hogyan viseli?
- Igazából nagyon jól, azon kívül, hogy kiderült, nem egy
babát vár hanem kettőt. Na ehhez mit szólsz? Engem igazán ledöbbentett, Leah
viszont teljesen odavan értük és el sem tudod hinni. Ma is a bababoltokat
járjuk. Épp ezért is jutottál eszembe.
- A bababoltokról? – nevettem fel, és közben kikászálódtam
az ágyból.
- Dehogy is. Csak már igazán bosszantó, mikor a tizenharmadik
boltot járod, és még mindig nincs olyan, ami tetszik Leah hercegnőnek. – Ekkor
hallottam egy cuppanást, melyet egy puszinak tituláltam be, majd egy hangos
szitkozódást Leahtól.
Felkacagtam mire Crash bosszankodva mormogott valamit,
melyből nem értettem semmit.
- Daviddel mi van? – kérdeztem, hogy tereljem a témát.
- Baie Vertébe költözött – vágta rá, én meg szívemhez kaptam
döbbenetemben.
- Hogy hová? De hiszen mi is pont itt vagyunk…
- Nahát az nagyszerű, remélem összefuttok valahol. Hívd fel,
a száma még ugyan az. Viszont én most leteszem, Nessie, azt hiszem Leah végre
megtalálta az ideális kiságyat a babáknak. Puszillak titeket. Majd beszélünk,
szia. – Ezzel kinyomta a telefont, én pedig öltözni kezdtem. Igazán megvoltam
lepődve azon, hogy David is itt van valahol a városban, így aztán úgy döntöttem
felkeresem, mert ha ő itt van, akkor Katy is. Összepakoltam minden cuccomat és
levágtattam a lépcsőn, a konyhában nem találtam mást csak Dakotát, aki a
hűtőben kotorászott. De nem igazán foglalkoztam vele, beköszöntem neki persze,
de rohantam is tovább a garázsba. Csalódottan pillantottam meg Alice kocsiját,
mely egyedül volt a helyiségben. Még soha nem vezettem, és nem is tudom, mit
szólna hozzá, nénikém, ha tudná, hogy most viszont szándékomban áll kölcsönvenni.
Bevágódtam a kormány mögé és élvezettel hallgattam ahogyan feldorombol a kocsi
motorja. Kitolattam és már itt sem voltam.
Útközben tárcsáztam Katy számát, de ő nem vette fel így
kénytelen voltam Davidet hívni, aki pedig azonnal fogadta a hívásom. Először
kicsit meglepődött, majd mindenfélét hablatyolt nekem. Igazából a lényege annyi
volt hogy most nem tudunk találkozni, de a héten összehoz egyet. Reméltem, hogy
nincs semmi baja, sem neki sem Katynek mert abba belepusztulnék.
Körbejártam a várost, vásároltam néhány élelmiszert, amiből
otthon úgy gondoltam összedobok Jake-nek valami finom vacsorát, majd
hazaindultam. Otthon ugyan úgy még mindig csak Dakota volt, aki éppen, hogy
csak állt a lábán, olyan szörnyen nézett ki. Eldobtam a kezemből mindenféle
csomagot és érte kapta mielőtt összeesett volna.
- Mi történt Dakota? – paskoltam meg arcát, mely még annál
is fehérebb volt, mint kellett volna lennie. Szemei feketén csillantak fel, de
nem szólalt meg. Éhesnek tűnt, de mikor vért próbáltam leönteni a torkán erősen
tiltakozott és felrohant a szobájába ahonnan csak órákkal később tért elő,
mikor a farkasok hazajöttek és Collin a keresésére indult. Csak vele volt
hajlandó beszélni, legalábbis úgy tűnt utána már jobban érezte magát.
A vacsorát, szerelmem segítségével gyorsan elkészítettük és
fel is tálaltuk az éhes szájúaknak. Collin viszont megfogta a tálcáját és Dakota
szobájába indult vele. Utána akartam menni, de Jake visszafogott. Ő már tudta,
hogy mi van, hisz minden gondolatát látta a srácnak. Nekem viszont nem volt
hajlandó elárulni, így csak megint akkor láthattam Dakotát mikor eszeveszett
sebességgel rohant a mosdó felé, az Isten tudja minek.