22. (part.2)

Jeee újra itt vagyok vidáman és boldogan

hoztam nektek a 22. feji második részét.

Bár nem sok kedvem volt mert szomorú vagyok amiatt

hogy semmi jelét nem látom annak hogy akárki is olvasna

de nem adom fel. Továbbra is várom a komikat mert a remény 

hal meg utoljára szóval várni érdemes. 

Ne felejtsétek a jobb oldali bannert a blogversenyről! 

Katt...Katt...Katt

Legyetek jók. Jó olvasást! 

Pusszancs Tiszti

(Crash)

Hah, még hogy farkasok és vámpírok, bevésődés meg védelem. Te jó ég, sok ez kicsit egyszerre. Nem bírom elhinni, hogy egy ilyen széplánynak, mint ő, dilisnek kell lennie. Felfoghatatlanul rossz érzésem volt, amiért ott hagytam őt egyedül, de tényleg annyira durva, amit mondott. Azt sem tudtam, hogy most éppen merre tartok, tudom, hogy el fogok tévedni az erdőben, soha nem volt erősségem a tájékozódás, de most kellőképpen féltem is. Mindez akkor mutatkozott meg a legjobban mikor egy hangos farkas vonyítás szegte meg az erdő különleges csendjét. Magam előtt pedig három farkast találtam. Három óriási dögöt, amik mind-mind éhes tekintettel fürkésztek.

– Ne, kérlek, ne bántsatok – hátráltam, de egy faág miatt hanyatt estem és az avarba fordulva zokogni kezdtem.

– Na figyu Crash, haver. Ő ott, akit az előbb cserbenhagytál, az én nővérem. És mivel nem bántál vele méltóan, szőröstől-bőröstől fel foglak falni – kacagott rajtam egy korombeli srác.

– Ne ijesztgesd már te hülye, látod, hogy fél így is, nem kell neked rátetőzni – hallottam meg egy ismerős hangot. Jacob.

– Jake? Te is itt vagy? – kérdeztem.

– Igen, itt vagyok. Egyenlőre jó kedvemben, de nem sokáig. Szóval, pattanj és lódulj bocsánatot kérni Leahtól. Mert ha eddig nem jöttél volna rá, te vagy a bevésődése. Bele fog pusztulni, ha elutasítod.

– De én nem hiszem el, vagyis nem tudom elhinni. Lehetetlen.

– Crash, az istenért – sóhajtott –, vedd észre nem abban a világban élsz, ahol eddig gondoltad. Örülnöd kellene, hogy ilyen sirály családba kerültél, mint mi. Kapd össze magad, mert ha Leahnak baja esik a te lelkeden fog száradni.

– Sajnálom Jake, de nekem ez nem fog menni. Félek tőletek és a vámpíroktól is.

– Milyen érdekes, pedig reggel jót dumáltál velük nem?  Csak akkor még nem tudtad. Tekints rá úgy, mint ahogy előtte, és mivel most ő bevésődött többet nem lesz farkas. Megnyugodhatsz.

Na, végre valami jó is történt. Ha én vele maradok akkor megmenthetem azt a lányt attól, hogy nap mint nap ilyen szörnyé változzon. Íme egy jó pont nekik. De mi lesz velem, a munkámmal és minden mással? Mondjuk ez a lány talán mindennél többet ér. Igazuk van, vissza kell mennem ahhoz a lányhoz.

– Szia, öcsi, sok sikert – intettek utánam a fiúk, miután feltápászkodtam és visszafordultam abba az irányba, ahonnan jöttem. Remélem.

Nem elég, hogy egy amúgy is sötét fenyőerdőben voltunk, még leszállt a köd is, meg nehogy már ne, még alkonyodni is kezdett. Nehezebb tájékozódás az amúgy is béna tájékozóknak.

– Leah – szólítottam meg csendben az erdőt mikor ahhoz a farönkhöz értem, amin ültünk.

De ő nem volt ott. Eltűnt. Felszívódott. Meg az összes szinonima az elment szóra, most felsorolható lenne, de azzal most sajnos nem hozom vissza. A fene sem tudja, hogy hol lehet. Én mégis honnan szedjem? Szimatoljak utána, mint egy kutya. – Beleszippantottam a levegőbe és megéreztem azt a különleges édeskés illatott, ami emlékezeteim szerint pont a Leahé. Nem mintha az én emlékezetemben akárki is bízhatna… De szimatolva – mint egy kutya – útnak indultam a sötét erdőben a lány után, aki engem – ezt a szerencsétlent – választotta ki magának.

Túl bonyolult lett a világ, csak úgy, egy kettőre. Még nem volt időm feldolgozni a történteket. Kizárólag annyival voltam tisztában, hogy Leah belém vésődött és ezért nekem azonnal meg kell keresnem mielőtt valami butaságot csinál.

– Leah, kérlek, ne haragudj – kiabáltam egy fának támaszkodva mikor megálltam pihenni.

Feltámadt a szél. Illatot már nem éreztem sehol, most már csak az ösztöneimre számíthatok… Na akkor én itt ragadtam.

– Leah, nagyon szépen kérlek, hogy bocsáss meg nekem, és gyere ide hozzám – összerogytam a földön és a kezembe temettem az arcomat és éreztem hogy a szemem könnybe lábad. Nem csak a félelem miatt, hanem Leah miatt is, mert egy újabb nőt veszítettem el. Csakhogy ő különbözött az eddigiektől. Ő szeretett engem, még akkor is, mikor én még nem.

– Crash, sajnálom. – hallottam meg a távoli hangot, amit a szél fújt felém. – Ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy véget vessek ennek a szörnyű „átoknak”, ami miatt évek óta csak szenvedek. Te voltál az utolsó esély. De elutasítottál. Ha valami még segíthet rajtam az csakis a halál. Légy boldog Crash...

– Ne, Leah, ne – pattantam fel a földről és azonnal rohanni kezdtem a hang irányába. Nem teheti ezt velem. Nekem is ő az egyetlen reményem. Nekem ő kell. Nem veszíthetem el őt is.

Hirtelen kellett lefékeznem, mert a szikla végénél megszűnt a talaj. Lenéztem a több száz méter mély szakadékba és megborzongtam. Nem csak a mélység miatt, hanem, hogy nem messze tőlem egy hatalmas csobbanás volt hallható és látható is. Ha hülye lennék is, tudnám hogy ez Leah volt. Szóval így vet véget az életének.

– Nem, Leah, nem. Nem leszek boldog nélküled. Szóval ha most nem bírlak megmenteni akkor legalább együtt halunk meg – ordítottam a levegőbe, és a szakadékba vetettem magam.

Óráknak tűnő fagyos zuhanás következett, amitől már most megbénultam, de nem adtam fel. Tudom, hogy a remény hal meg utoljára.

A víz szinte melegnek tűnt mikor belezuhantam, viszont nem volt idő ezen agyalni, úsznom kellett a mélyre, hogy megtaláljam a nőt, akiért képes voltam idáig elmenni. De sehol nem volt akármerre kormányoztam magam, nem láttam mást csak a kék színű vizet és a korallokat. Mélyebbre kellett úsznom a kis buborékok felé, amik reményeim szerint Leah süllyedésének nyomai lehetnek. Úsztam, úsztam, de a levegőm már fogytán volt. Ha nem találom meg egy fél percen belül mind a ketten itt maradunk örökre.

Szürke atléta, piros farmernadrág, hosszú fekete haj. Igen ő lesz az. – Gyorsabb tempóra kapcsoltam és a lány után nyúltam. Átkaroltam a derekát és elengedtem magam. Hagytam, hogy a víz vigyen fel a felszínre, mert nekem már nem maradt erőm.

Mikor kibukkant a fejem a vízből erősebben fogtam magamhoz Leaht, és a part felé kezdtem úszni olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam.

Mikor kiértem a védelmet nyújtó homokos partra, sem magammal foglalkoztam, hanem azonnal Leahra vetettem magam és a tanultak alapján újraélesztésbe kezdtem. Harminc mellkas kompresszió és két befújás. Harmadjára kezdtem bele újra, mikor végre egy nagy köhögéssel, kiadta magából a lenyelt vizet és újra levegő után kapott. De én nem hagytam neki, hogy olyan sokáig élvezze az életet adó levegő oltalmát. Ledöntöttem a homokba és egy olyan érzelmes, lágy, romantikus csókban részesítettem, amitől még én is megszédültem.

– Felfogod végre, hogy szükségem van rád – szakadtam el puha ajkaitól.

– Sajnálom, Crash, de én nem tudtam, hogy végül csak megérted.

– Még soha nem találkoztam egy ilyen lánnyal sem mint te. Erre viszont idő kellett, hogy rá döbbenjek. Te pedig ez idő alatt képes voltál leugrani egy szikláról és kis híján megölni magad.

– Azt hittem örökre itt akarsz hagyni. Nekem te vagy az utolsó reményem, hogy kilépjek ebből a falkából és végre normális emberi életet kezdjek.

– Örömömre szolgál, hogy ilyen nagy megtiszteltetésben van részem, hiszen én lennék az a nemes személy, aki megkapta kegyed törékeny bájait – vetettem be költői énem egy kis puhításra. – Akkor hát legyen ezentúl, miénk az örökkévalóság kedvesem.

– Szeretlek.

– Én is, nagyon. – Csókoltam meg már sokadszorra a nyakát. Majd újra az ajkaira tapadva a magunkévá tettük ezt a percet. Pillanatot. Órát.

Csalódni farkas dolog... (Part 1.)

Bocsi a késésért, de most is 

nyaralni vagyok így hirtelen 

ennyi tellett tőlem. 

Olvassátok szeretettel. 

Pusszancs Tiszti 

(Leah)

– Jake, az istenért, tegyél már le – morogtam az alfámra –, tönkre tetted életem leggyönyörűbb pillanatát, te tuskó.

– Pardon, hölgyem – engedett el, én pedig kecsesen a fenekemre pottyantam. – De azt hittem átváltozol és kárt okozol benne, én…én sajnálom, Leah – hajtotta le bűnbánóan a buksiját.

– Jó oké, hagyjuk, de ezért még kapni fogsz. Most pedig irány vissza – indultam el, de megálltam, mikor Jake nem óhajtott követni. – Na, most meg mi bajod?

– Én, csak azt akarom mondani, hogy sok szerencsét, és lehetőleg, szépen avasd bele a dolgokba, és ha nem kérdezi, akkor a Cullen családot hagyd ki. Köszönöm.

– Ez természetes, és ne aggódj, te buta alfa, tudok magamra vigyázni – öleltem át, és immár vonszolni kezdtem a ház felé.

Szép csendben sétáltunk vissza a házig, ami immár teljes nyugalomba burkolózott. A konyhában sem tartózkodott senki. Egyedül a dolgozószoba felől hallottam valamicske neszezést. Így azonnal a lépcső felé vettem az utam, hogy minél előbb láthassam a bevésődésemet.

– Jake, itt vagyok – hallottam meg a legkülönlegesebben csengő hangot az erkélyről. Jacob rám pillantott, én pedig egy legyintéssel jeleztem, hogy ki ne próbáljon menni hozzá, majd én elintézem. Ezek után pedig hátratett kézzel somfordáltam az ajtó felé, mert felélénkült bennem némi félelem érzet, az iránt, hogy nem fogadja el, azt, ami vagyok.

– Szia – köszöntem neki és ezt követően szégyenlősen lesütöttem a szemem.

– Ha más nem is, te legalább elmagyaráznád, mi a fene folyik itt? – tette fel a leglényegretörőbb kérdést.

– Gyere velem, és ígérem, mindent elmondok neked – tettem a kezem a vállára, de ő azonnal kicsúszott a tenyerem alól. Kicsit megijedtem mindezek után, de még volt bennem annyi önerő, hogy talpra bírjam magam és elinduljak vele a partra.

Összefont karokkal trappolt keresztül az erdőn, és még néha nagyokat is fújtatott idegességében, mikor egy-egy bokor nem engedelmeskedett vágyainak és minden mozdulatának ellenálltak. Már-már röhejesnek találtam, amikor egyszer csak hangosan felnyögött és lerogyott egy fatuskóra.

– Most meg mi baj van? – tettem csípőre a kezem.

– Elegem van. Végig hurcolsz egy istenverte erdőn, ahol minden második rózsabokor tüskéje a kezembe áll és mindezeken pedig, te csak nevetni tudsz.

– Már ne haragudj meg, de ki is volt olyan nagyon kíváncsi a történtekre? – térdeltem le mellé. – Amúgy meg add ide a mancsod, hagy nézzem meg.

– Mit számít már – tette a kezét a kezembe –, a fájdalmakon már túl vagyok.

– De ezt itt – rántottam ki az egyik tüskét, amit ő egy kisebb sikítással jutalmazott –, jó lenne ha nem hagynánk a tenyeredben – nevettem ki.

– Jó, akkor mielőtt halálra kínoznál, belekezdhetnél a kis történetedbe. Kezdhetnéd például azzal, hogy mi ez a bevésődés dolog – fonta össze újból a karját.

Vettem egy mély levegőt, és felültem mellé a farönkre.

Először azon kezdtem el gondolkozni, mit milyen sorrendben vezessek fel neki, majd azon, hogy egyáltalán elmondjak e neki akármit is. Végül mikor már türelmetlen fészkelődésbe kezdett előálltam egy könnyebb magyarázattal.

– Farkas vagyok – álltam fel a tuskóról, és egy fa mögé bandukoltam, hogy neki álljak a vetkőzésnek.

– Ha most azt hiszed, hogy ezt beveszem, akkor tévedsz, mert… – De itt elakadt a szava mert odasétáltam elé, én a nagy szürke bundámmal és egyenesen a szemébe néztem. – Ez nevetséges, és félelmetes, te jó ég, ki vagy te és mit akarsz? – hátrált el tőlem, én pedig visszarohantam a fa mögé, és visszaváltozva léptem immár elé, hogy újra bele vághassak.

– Légy oly szíves, hallgass végig. Hidd el, én soha nem bántanálak. Én nem ezért teremtettem. Pont ellenkezőleg, az emberek védelme érdekében alakult ki ez az egész vérvonal. Hogy megvédhessük őket a vámpíroktól.

– Mi van? Először azt állítod, hogy farkas vagy, most meg még azt is mondod, hogy léteznek vámpírok?

– Ha végig hallgatnál, és nem vágnál, folyton a szavamba, esetleg el tudnám magyarázni – vágtam a fejéhez. – Figyelj, kérlek. Láttad már a Cullen családot ugye? A hófehér bőrüket, és a mesébe illő szépségüket? És láttál engem az előbb egy nagy szürke farkasként?

– Lehet, hogy valamivel manipulálsz, vagy mit tudom én, de én ebben nem hiszek, sajnálom – rázta meg a fejét.

– A manipulációban hiszel, de ebben nem?

– Sajnálom… – fordult el tőlem és futásnak eredt a Cullen ház felé.

A látványtól összerogytam az avarban és álomnak titulálni a történteket. Hiszen ha mindez most megtörtént, akkor azt hiszem rajtam – farkas életemen – már csak a halál segíthet.

1. Díj :)

1.Tedd ki a logót a blogodra!

2.Köszönd meg a díjat attól akitől kaptad!

3.Írj ki magadról 7 dolgot!

4.Küld tovább 7 írónak(ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)

5.Hadj megjegyzést a blogjukon,hogy meglepetés várja őket!

1. Kész

2. K.Dorika

3. Imádok olvasni

    Imádom a Twilight-saga-t 

    Imádok zenét hallgatni

    Imádom a vörös pöttyöst

    Szeretem a Hawai salátát 

    Szeretem az olvasóimat

    Imádok írni

4. Szylu:     http://szylu.blogspot.com/

    Szypu    http://szypu.blogspot.com/

    Drusilla  http://lapushvampirja.blogspot.com/

    Amanda Mor  http://angyalfantasy.blogspot.com/

    Kate ^_^ http://katesstrorys.blogspot.com/

    Lilly  http://halalangyala00.blogspot.com/

    Pupi  http://pupi91.blogspot.com/

5. Kész

Csodák mégis léteznek

Sziasztok kedveskéim!!

Hát NÉMI késéssel, de itt vagyok.

Persze a késés nem miattam van, mindenért 

Tiszti a felelős! - Igaz te...? 

*Tiszt hallgat és kuksol*

Na mondtam én :D

A sok szavazásnak igazán örülök és

a 18 rendszeres olvasónak is.

Megjegyzéseknek még tudok örülni, 

és mivel holnap (szerdán) van egy vizsgám

lelket tudnátok belém önteni :)

Köszönök mindent drága olvasóim.

Pusszantás

Tiszti

21. fejezet

(Crash)

Öt óra telt el Renesmee távozása óta. Öt óra óta vágyom arra, hogy újra a karomban tartsam. Á de nem. Ilyen is az én szerencsém. Na, de azért neki sem lehetett piskóta a napja, ide jött a pasija, rajtakapott a csókolózáson és csak örülhetek, hogy nem cicomázta ki a pofikámat. Szóval ne is menjünk bele a dolgokba, el kell felejtenem a csajszit, úgy sem látom többet.

– Hali, öcsi, miért lógatod az orrod? – nyitott be Dav.

– Áh, hagyjuk, nem érdekes. Kiheverem – dőltem hátra az ágyon.

– Crash, mi történt?

– Azon kívül hogy letámadott és olyan csókban részesített, hogy az eszem is megállt. Aztán meg jött egy nagydarab srác és elrángatta, sőt még meg is fenyegetett. Hmm, azt hiszem ezen kívül semmi.

– Ördögi a kiscsaj mi? – kuncogott rajtam Dav. – Rá se ránts. Amúgy hogy nézett ki a srác? Magas, nagydarab, izmos, feketehajú?

– Minden stimmel, kivéve a haját. Neki szőke haja volt, az öltözéke meg olyan, mint Tarzannak van.

– Hát, akkor kizárt, hogy Emmett volt. Valószínűleg Jacob, bár azt a srácot, még én nem is láttam, így nem tudom biztosra.

– Hát, köszi, ezzel igazán sokra mentem.

– Nesze, itt a száma, hívd fel – nyújtotta oda a telefonját. – Hátha jobb lesz.

Nem igazán tartottam jó ötletnek, hogy most zaklassam az éjszaka kellős közepén, de a szívem már annyira sajgott, hogy oltári nagy késztetést éreztem azután, hogy legalább a hangját halljam. Gyorsan átírtam az én telefonomba a számát, és egy mély levegőt véve, rányomtam a hívógombra.

– Hali, Crash vagyok – szóltam bele, mikor felvette. De mindezek után már csak a telefon sípolását hallottam. Letette. Se szó, se beszéd nélkül lecsapta a telefont. Pedig tudom, hogy ő vette fel. Annyira hülyének nem kell nézni. Na megállj Renesmee. Ilyen könnyen azért nem szabadulsz meg tőlem. Vagy ne legyek én Crash Daniel Robinson.

– Mi baj, nem vette fel? – szakította félbe gondolatmenetemet David.

– De, csak lecsapta, közvetlen azután, hogy bemutatkoztam.

– Hát akkor, még tudom ajánlani a közvetlen társalgást – nyomta meg az utolsó két szót.

– Ezt hogy érted?

– Úgy, hogy pattanj fel, öcsi, mert házhoz viszlek – rángatott fel az ágyról.

– Erre, egyáltalán nincs semmi szükség, de köszi – tiltaloztam.

– Ja majd nézem azt, ahogy az öcsém is átéli ugyan azt, amit én pár hónappal ezelőtt – közölte ellentmondást nem tűrően.

Magamra kaptam a bőrdzsekim, és rohantam Dav után a kocsihoz, de mikor kiértem ő még sehol nem volt, főleg nem a kocsinál. Így nekitámaszkodtam az autónak, és vártam, hogy felbukkan valahol.

– Bocs, de Katyit, csak nem hagyom itt – hozta ki a karjaiban fekvő lányt.

Betette a hátsó ülésre, aztán pedig ugrott is a volánhoz.

– Egyből jobban festesz, tesó, tudtam én, hogy ez kell neked – boxolt vállba.

– Na ja, te mikor nem tudod, hogy mi kell nekem? – ugrattam.

– Tudod, hogy nem akarlak szabályozni, mert nem vagyok az apád, de ő már nincs, így nekem kell rád vigyáznom. Csak az a baj, hogy pont olyan vagy, mint ő volt, totális szenvedő tipus.

– Nicsak, ki beszél? – kuncogtam.

– Sok lesz mára öcsi, egyébként is, a klub még teli van narkósokkal, nem volt jó ötlet ott hagyni. Vissza kellene, hogy vigyelek.

– Jól van már, nem kell azonnal felkapni a vizet. Amúgy meg ott van Tom, majd ő ügyel mindenre.

– Hát, ha a minden alatt azt a szőke hajú cicababára gondolsz, akkor teljesen igazad van.

– Na, ezt igazán nem kellett volna mondani, most aggódhatok még a klubbért is. Na de téma terelés képen elmesélhetnéd, hogyan ismerkedtél meg Renesmee-vel, és miért lett vége?

– Hosszú történet, akár csak az út, ami előttünk áll. Szóval figyelj és okulj.  Egy szép estén bulizni mentem, mert már igazán magányos voltam, és gondoltam felszedek valakit. Hát Ő pont ott volt. De ahogy hozzám ért, ahogy megcsókolt – áradozott. – Tudtam, hogy vele nem egy éjszakás kalandom lesz, már az első pillanatban több volt annál. De mint a hamupipőkében egyszer csak kifordult a karomból, és eltűnt. Kizárólag az a dolog nem stimmel a mesével, hogy ő az illatán és a nevén kívül nem hagyott mást maga után. Így kénytelen voltam a hétvégén következtetésekre jutni és arra jutottam, hogy bármi áron is, de megkeresem. Első helyszín az elég gyenge volt, de a második precíz. Ahogy megpillantott a karjaimba vetette magát. Onnantól voltunk együtt. De egy hónap után hirtelen felszívódott a nagynénikéjével és itt hagyta nekem őt – mutatott hátra. – Ennyi.

– Elmesélnéd mégis hányan vannak a családban? Csak, hogy felkészüljek, tudod.

– Van Esme, ő mindenki anyukája, kivéve Nessie-t. Az ő férje Carlisle, aki orvos. Alice, akire én tekintek anyaként, mert… áh majd megismered. Rosalie, az akivel lelépett, amúgy ő egy szőke hercegnő. Az ő férje Emmett, akivel jobb, ha nem kezdesz ki, mert nem akarlak több darabban visszavinni. Jasperre lehet mondani, hogy apuci, mert ő Alice párja, de amúgy vele nem igazán kerültem kapcsolatba. Utolsó sorban pedig Edward és Isabella, Renesmee szülei.

– Ők mind együtt laknak?

– Majd meglátod, ne legyél kíváncsi, többet nem beszélek, mert amúgy is megérkeztünk – parkolt le az erdő kellős közepén.

– Hol laknak a fán?

– Nem, te lökött. Sétálj végig ezen az úton és a végén áll a kis házikó, ne aggódj, megtalálod, de én megyek, haza viszem Katyit, vigyázz magadra, csörögj, ha kellek – taszított ki a kocsiból és magamra hagyott.

Hatszázegy fa, hatszázkét fa, hatszázhárom fa, hatszáznégy… Azt a rézfán fütyülő réz angyalát. Ez aztán a kis házikó.

Megálltam a hatalmas villa előtt, és „tetőtől talpig” feltérképeztem. Közben pedig próbáltam erőt venni magamon, és az ajtó felé sétálni. De nem igazán ment. Első ok: Mi a fenét mondanék? – Hello, tegnap megismerkedtem az egyik családtagjával, és miután megcsókolt teljesen beleestem. Ide tudná küldeni? Húha, ez elég bénán hangzik.

De akár hiszitek, akár nem, a lábaim egyre közelebb vonszoltak ahhoz az ajtóhoz, pedig én már majdnem meggondoltam magam, és megfordultam. Mikor az ajtó kinyílt egy magas szőke hajú nő nyitott ajtót.

– Szia – a hangja elakadt és a következő pillanatba a helyét egy barna hajú nő vette át.

– Elnézést, de problémák adódtak, a nevem Bella Cullen. Miben segíthetek? Alice küldött? – támadott le.

– Ö, nem. Nem Alice küldött. Renesmee-hez jöttem volna, itt van esetleg?

– Igen, még alszik. Gyere beljebb, foglalj helyet – invitált beljebb.

– Köszönöm – sétáltam be.

– Na, úgy látom Nessie megint felszedett valakit, szegény pára – suttogta a nagydarab srác egy kócos hajú férfinak.

– A lányomról beszélsz, te idióta. Elnézést a kellemetlenségért, de ő – bökte hason a feketehajút – nem bír magával. Mesélj csak, hogy kerülsz ide? – kérdezte, azt hiszem Edward.

– A nevem Crash, csak Nessie-hez jöttem volna, de így hogy alszik nem fontos, akár távozhatok is.

– Oh, dehogy is, ülj le kedves. Hozok neked egy kávét meg sütit – jelent meg egy másik nő. Vagy Alice vagy Esme.

– Köszönöm, de nem kávézom – utasítottam el, de addigra a nő eltűnt és előre tekintve pedig Edward és Bella kíváncsi arca fogadott.

– Ott tartottunk, hogy mesélj.

– Igen, tényleg. Nem hosszú történet. Ott volt a buliban, ivott, rosszul lett és miután egy srác kimarta a karjaimból, nem tudok róla semmit, és most érdeklődni jöttem.

– Renesmee teljesen jól van. A párjával alszanak fent az emeleten – hangsúlyozta a szavakat Edward, egy kicsit mérges arckifejezéssel.

– Hoztam sütit, egyél kedves – nyújtotta oda a tálcát.

Beleharaptam a muffinba, ami igazán finom volt, és biccentettem a fejemmel köszönésképpen.

A továbbiakban csend volt, nem beszélgettünk. Én csak vártam a többiek pedig hol itt voltak hol ott. Egészen addig ment ez még egy alsógatyás, félmeztelen, bronzbőrű srác le nem sétált a lépcsőn.

– Hali, te ki vagy és hol vannak a többiek? – dörzsölte meg a szemeit.

– Én…én Renesmee-hez jöttem látogatóba – dadogtam. – A többiek pedig pár perce tűntek el.

– Oh, értem, gyere. Nekem kilyukad a gyomrom, addig is megdumáljuk, honnan is ismered az én kicsikémet.

Te jó ég, ő az a srác, ő Nessie barátja. Na most találj ki valamit Crash, ha jót akarsz…

Követtem a konyhába, ahol ő, már egy tálcával állt a hűtő előtt, és mindenféle cuccot kezdett rápakolni. Leültem az egyik székre, és figyeltem, ahogy tornyosulni kezd az étel.

– Azt hiszem Esmének szólni kell, mert ennyi fél fogamra sem lesz elég – csapta be a hűtő ajtót. Én meg elhatároztam magamba, hogy a srác csak ugrat, és nem akar ennyi mindent megenni egyszerre.

– Na szóval, a nevem Crash. Renesmee ex pasijának az öccse. Daviden keresztül ismertem meg, még régebben, és most, úgy gondoltam meglátogatom – hazudtam.

– Aha, tök király. Mesélj csak magadról – kérlelt két harapás között.

Kisebb-nagyobb bevezetésben elregéltem neki pár hazug sztorit Renesmee-vel kapcsolatban, meg úgy az életem pár fontos eseményét, és neki persze mindenhez volt valami hozzáfűzni valója, meg egy saját sztorija. Egyszer szakítottak félbe minket. Egy hosszú hajú lány jelent meg az ajtóban egy kisfiúval a kezében és ő is a család után érdeklődött, de Jacob gyorsan levezette neki a dolgokat, ő pedig kétszer olyan gyorsan el is tűnt. Így megint csak ketten maradtunk, és tovább beszélgettünk.

– Ö, merre találom a wc-t – kérdeztem meg az egyik pillanatban.

– Itt kimész és rögtön balra a második ajtó – mosolygott Jake.

Felálltam az asztaltól és követve az utasítást, gyorsan rátaláltam a keresett ajtóra. Közben viszont a konyháról ismerős hangokat hallottam meg, így gyorsan visszamentem. És akár hiszitek akár nem Renesmee hátával találtam szembe magam. Aki épp Jacobbal váltott pár szót, és abban a pillanatban, mikor odaértem, ő megpördült a tengelye körül, és egyenesen a szemembe nézett. És megijedt. Látszott rajta, hogy fél. De tőlem? Miért tenné, nem bántottam. Vagy mégis?  Mindegy is, meg kell nyugtatnom, mielőtt páros lábbal rúg ki, mert az arckifejezése már kezdett átmenni idegesbe.

– Örülök, hogy újra láthatlak – mosolyogtam rá – Tetszik a családod, elég jó kis helyen éltek, és a barátod egyenesen haláli –  közben pedig Jake felé sétáltam, és egy nagyot boxoltam a vállába, ő pedig azonnal vissza is adta. Na és persze kétszer olyan erőset, mint én.

– Oh tényleg, Jenni felébred már? – nézett Jake-re az én tekintetemet pedig messziről kerülte.

– Aham – nyelt le egy falatot – elmentek a kicsivel va.. – megköszörülte a torkát – sétálni – fejezte be a mondatot.

– Jó akkor megyek, beszélnem kell apával – intett és kiszáguldott a házból.

– Hát érdekes kis barátság van köztetek – nevetett Jake.

– Valami nem stimmel, de majdcsak visszajön és megdumáljuk, mert ez így tényleg fura volt – ültem vissza.

– Te, mesélte azt neked Nessie, hogy amikor kicsi volt megtépett egy kislányt? Már akkor olyan vad volt. Pedig nem volt több három évesnél.

– Mesélj, hogy történt – érdeklődtem.

– Az egész egy nyári délután kezdődött, amikor a szüleink kivittek minket a közeli játszótérre. Először homokozni indultunk. Mind a ketten beleültünk a homokozó közepébe és egymás nadrágjára kezdtük el lapátolni a homokot. Viszont egy másik kislány odajött és a fejemre öntött egy vödör homokot. Renesmee pedig azonnal felpattant és a hajába kapaszkodott a lánykának és telitömte a száját homokkal. Hú micsoda csetepaté volt köztük, de hát még a szülők között – kacagott. – Ja és azt el kell még árulnom, hogy az a lány, akit akkor bántott, most a legjobb barátnője. Katy Bryce. Hát már akkor is engem szeretett, pedig akkor még pelenkásak voltunk.

– Hát ez az igaz szerelem, jó neked – hajtottam le a fejem.

– Jaj, öcskös, ne izélj már, jó fej vagy, megtalálod a neked való csajt. Ha én hiszek benne akkor neked is kell – veregetett hátba.

– Köszi, de azt hiszem, nekem soha nem jön el a nagy ő. Múlt éjszaka is azt hittem végre megvan, de nem. Ő sem volt az igazi. – Ha tudná, hogy most Renesmee-ről beszélek leszedné a fejemet.

– Oh, hagyjuk már a gyerekes dumát. Inkább elmesélek neked még egy sztorit.

– Crash, beszélnünk kell – szakított félbe Nessie hangja.

– Itt vagyunk a konyhában, életem, gyere csak – szólt Jake. – Na szóval ott tartottam, hogy nem csak az az egy eset volt ilyen, de azért ez, amit most mesélek, csak hasonló. Kint voltunk a közeli parton. Nem tudom jártál-e már a La push-on, de mindegy is, a lényeg hogy ez ott történt. Fürdeni készültünk Nessie-vel. Kézen fogva sétáltunk be a habos hullámok közé. De ő hidegnek találta és hirtelen felugrott a nyakamba, én meg ijedtemben hátraugrottam. A kis butuska, pedig azt hitte, hogy nem szeretem, és nem akarok hozzáérni. Ezért fogta magát és fürdőruhában nekivágott az erdőnek, megsértődve. Még szerencse, hogy tudtam követni mert már így is mirelit állapotban találtam rá, és akkor meg ő lökött el magától. Felmászott egy fára, amivel azt hitte megakadályozhat. De tévedett. Megráztam a fát amin üldögélt, ő pedig egyenesen a karjaimba pottyant, és akkor már hiába erőlködött, nem tudott kiszabadulni ölelésemből – kuncogott.

Viszont, én nem bírtam jót mulatni a kis hisztis Renesmee-n, mert ő közben mögém sétált, és a vállamra helyezte a kezét.

– Crash, beszélnünk kellene négyszemközt – pillantott rá Jake-re –, légy szíves.

– Jó, menjünk.

Felálltam az asztaltól és elindultam kifelé Renesmee-vel a nyomomban, ám az ajtóban egy izmos bronzszínű mellkasba ütköztem. Felpillantottam az ismeretlen illetőre, de nem volt egyedül. Volt vele egy srác és egy lány… Ahogy a lánnyal találkozott a pillantásunk minden megváltozott mintha valami elektromos légtér alakult volna ki köztünk, de mindez olyan jó érzés volt, amit még soha nem tapasztaltam. Viszont egyetlen másodperc leforgása alatt olyan események tömege zúdult rám, hogy nem volt alkalmam tovább élvezni a gyönyörű lány pillantását. A lány elájult, ezért, még mielőtt összeesett volna utána kaptam, és megtartottam. De a következő pillanatban pedig, már Jake tartotta a kezében és kifelé loholt vele az ajtón.

Megráztam a fejem, mert a hirtelen jött események kicsit összezavartak. Hol Renesmee-re, hol a másik két srácra kaptam a fejem, akik szintén az ajtó felé bámultak, ahol az imént távoztak.

Aztán végre mind felém fordultak, és csillogó szemekkel tekintettek végig rajtam. Viszont megszólalni csak az egyik srác tudott, és az is csak olyat mondott, amitől még zaklatottabb lettem.

– Megtörtént, bevésődött – csapott a hátamra a nyurga srác.

Frissről :)

Szívesen hoznám én a mai napon a frisset. De több Blog is hétfőn frissít, és nekem ahogy látjátok kedd van kiírva. Így maradok is annál a napnál. Holnap viszont itt lesz, már korán reggel és el lehet olvasni. Annyit elárulok, hogy ez egy átvezető fejezet lesz egy teljesen új szemszögből. ( Azt hiszem már tudjátok is ki az :) ) Na akkor holnap találkozunk. Bocsi mindenért. Pusszantás!
Tiszti

Újra itt :)

Szép napot drágáim!
Újra itthon vagyok, de még mielőtt frisselnék, tartok egy kis élmény beszámolót képekkel :)

Első nap voltam a Malta völgyben - Iszonyat hideg volt, három pulcsiban és egy kabátban is fáztam amin nem is kell csodálkozni, mert 2000 m magasban voltam pár méterrel felettem már örök hóhatár húzódott. Ennek köszönhetően volt alkalmam augusztusban hógolyózni :D

Második nap célba vettük a Porsche múzeumot - nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én rajongom ezekért a kocsikért. Itt is egy gyönyörű Porsche Cayman * A múzeum még nem is volt olyan nagy szám, inkább a város, ahol minden harmadik autó az Porsche volt, hát a szívem majd megszakadt :)
Harmadik nap a Krimml vízesést látogattuk meg. 1630 méter gyalogoltam fel az iszonyat meredek hegyen, de a végeredmény az megérte **. Csodálatos, aki még nem látta higgye el, ezt érdemes megnézni.
Negyedik nap a neuschwanstein kastélyt **. A leggyönyörűbb kastély az egész világon. Bár az ötödik napon a Herrenchimsee még gyönyörűbb látványt nyújtott.
*









**











***

Köszi, hogy végigolvastad :) Holnap jön a friss, addig is további szép napot! Puszi
Tiszti

Ha én ezt tudom...

20. fejezet

Sziasztok kedveseim.

Azért frisselek ma reggel,

mert már, délelőtt útnak indulok

Németország felé, és egy hétig

nem is leszek itthon, de nyugodtan 

eláraszthattok kritikával, lesz időm

válaszolni. :D Minden esetre jó olvasást.

Legyetek jók!

Puszi: Tiszti 

A dolgok nem mindig sülhetnek el úgy ahogy szeretnénk, de azért reménykedhetünk, hogy ennyire rosszul sosem fog. :)

– Renesmee, mit keresel te itt, vagyis…te jó ég, menjünk innen – kapott el két erős kar Crash kezei közül, és kiszáguldott velem az épületből.

– Még, hogy én mit keresek itt, na de te?

– Nem hozzád indultam, de egészen meghökkentem, hogy itt talállak, azonnal haza kell, hogy vigyelek – válaszolt.

– Háhá, őt te nem viszed sehová – kapott utánam Crash.

– Te – bökött rá – nem mondod meg, hogy én mit csináljak, és bocs, de iszonyat, sürgős dolgom van, és nem akarom kisminkelni az aranyos pofikádat sem, szóval most lelépnénk, ha nem baj – köpte oda a szavakat, és el is száguldott velem a kocsijáig.

– Nessie, ha jót akarunk, akkor most nem viszlek haza, mert te hót részeg vagy, szóval legjobb lenne, ha itt éjszakáznánk, és majd reggel kelünk útra – tett be a hátsó ülésre én pedig az erős fejfájás ellenére is mosolyogva csaptam be magamra a kocsi ajtaját.

– Jennifer, tarts ki, és vigyázz Renesmee-re kérlek, mert ma nem jutunk el a Cullen családhoz, csak holnap reggel indulunk – beszélt nővéréhez.

– Rendben, Nahuel, remélem, addig bírja a kicsi, de iszonyatosan fáj már – nyögött fel mellettem a lány.

– Tudom, de tarts ki, kérlek, nem tudok mit csinálni, ha haza viszem Nessie-t a családi nyugalomnak azonnal lőttek, még így is védenem kell a gondolataimat, mert ha azt Edward meglátja, teljesen kibukik, és amúgy sem tudom, hogy milyen hatással van az alkohol rá. Remélem, gyorsan kiürül a szervezetéből, mert akkor nagyobb bajok lesznek – dumált folyamatosan.

– Fogd be, Nahu, kérlek, aludni szeretnék – ásítottam egy nagyot, és oldalra fordultam.

(Másnap reggel)

– Hát ti, hogy kerültök ide, vagyis én mit keresek itt? – dörzsöltem meg a szemeimet. – Üdv. Jennifer, Renesmee vagyok – nyújtottam kezet.

– Nem emlékszel semmire? – fordult hátra Nahuel.

– Nem igazán, de jól vagyok.

– Nagyszerű, akkor indulhatunk is hozzátok, mert iszonyatos fájdalmaim vannak – sikkantott egyet Jenni, bátya pedig, azonnal indította a motort.

– Jobb is ha nem emlékszel semmire, ne is erőltesd, mert ha apád meglátja teljesen kiborul, és jobbnak látnám, ha kitalálnál valami extra jó sztorit az esti buliról, mert gondolom Jake kér majd valamicske beszámolót, és az igazat pedig hidd el, nem akarod közölni vele.

– Elég rosszul hangzik, és elég rosszul nézek ki, ahogy látom, szóval kösz, megpróbálok nem visszaemlékezni, és hálás vagyok, hogy segítesz.

– Hát ezt nem tudom, hogyan hálálod meg hugi, mert ez óriási erőfeszítés nekem, apáddal szemben, és a tegnapi állapotod pedig, hú – borzongott meg az emlékképtől.

– Nahuel, siess, nem bírom – kapkodott a levegőért Jenni.

– Nessie, kérlek, segíts neki, mert még legalább félórás út áll előttünk.

– Ne dumálj, hanem vezess, segítek Jennifernek, de ne teljen fél órába, mert addigra megszül.

Szegény lány, már majdhogynem megszakadt a fájdalomban, mire végre megérkeztünk hozzánk. Carlisle azonnal rohant, ahogy csak tudott, és karjaiba kapta Jennifert, majd ahogy csak tudott, rohant fel a titkos kórterembe. A többiekkel együtt. Viszont Jake mosollyal az arcán szökdécselt felém, és karjaiba kapva, kétszer megpördített, miközben egy lány csókot nyomott arcomra.

– Nyuszókám, iszonyatosan hiányoztál, hol voltál, minden rendben?

– Igen rendben van minden, jó újra itthon, veled – bújtam mellkasához.

Ő pedig besétált velem a házba, onnan pedig az emeletre, ahol ott ült Jazz, Rose, Esme és Em.

– Nem hallunk semmit, szétvet az ideg, látni akarom – nyavalygott Rosalie.

– Türelem, édeseim, mindjárt meglesz – csitította őket Esme.

Hosszas várakozás és csend után végre meghallottuk a baba síró hangját és mindenki toporogva állt az ajtó elé, mert már látni szerettük volna.

Percek múlva anya lépett ki az ajtón, őt követte apa majd Nahuel és Carlisle a babával a kezében.

– Hát itt van Diego – mutatta felénk a gyönyörű kisfiút, akinek az arcán máris megjelent egy szégyenlős mosoly.

– Minden rendben van Jenniferrel? – kérdezte Esme.

– Hát nem tudom, lényegében jól van, de egyelőre mély álomba zuhant, úgyhogy, Rose, etesd meg a picit – nyújtotta felé a gyermeket.

Rose levágtatott a lépcsőn a babával a kezében, Carlisle visszament apával és anyával a kórterembe, mi pedig követtük a pici Diegót, mert mindenkiben fellelhető volt a kíváncsiság a babát illetően.

– A kis mohó – nevetett Rose, és a harmadik üres üveget is a mosogatóba dobta.

– Hol van a mami – csengett a kisfiú hangja a konyhában, mi pedig kikerekedett szemmel figyeltük, ahogy lebiggyesztette alsó ajkát, és majdhogy nem sírni kezdett.

– Nyugi Prücsök, hamarosan itt lesz – simogatta meg Emmett a fejét.

– Te ki vagy, és ti kik vagytok? – tette fel az újabb kérdéseit.

– Én Rosalie vagyok, ő Emmett, Renesmee, Jacob és Esme, de te, hogyan is tudsz beszélni?

– A mami megtanított mindenre, amit tudnom kell, mikor még a pocakjában voltam. Azt is mondta, hogy vámpír vagyok, senkihez sem fogok hasonlítani, de én így leszek egyedi kisfiú – mesélte és közben a kezeivel is mutogatott, amitől mindenki kőszíve cseppfolyóssá vált, és tettek egy lépést felé, hogy tovább hallgassák a meséket, amiket az édesanyjától hallott.

A végén már anya és apa is lejött, hogy megnézzék mi ez a fura ismeretlen hang, de egy szót sem tudtak szólni a látványtól, ők is csak közelebb jöttek és figyelték, ahogy a kis dalos pacsirta csak mondja és mondja.

Órákig figyeltük, ahogy a picurka beavat a saját világába majd egy nagy ásítást követően megszakadt a mesék áradata, mert úgy elfáradt szegényke, hogy elaludt.

– Rose, átadod egy kicsit a babát? – nyújtottam ki a kezem felé.

– Parancsolj, csinálok neki helyet, addig vigyázz rá – adta át Diegót.

Lassan ringatva a karomban kisétáltam a teraszra, és Alice-en kezdtem el gondolkodni. Mennyi boldogságot lelne most ebben a kisfiúban, ahogy én is. Ha csak egy percig a karjába tarthatná. De nem, nincs itthon, és senki sem tudja, merre lehet. Csak remélni tudjuk, hogy valaha még visszatér.

 A kicsi felsóhajtott és kinyitotta a szemét.

– Pszt, édesem, aludj, ne félj – ringattam, és dúdolni kezdtem.

– Jól áll a kezedben – mosolygott rám Jake az ajtóból.

– Hah, féltékeny vagy?

– Nem, csak tudod, gondolkoztam, hogy netán majd egyszer nekünk is – magyarázkodott.

– Én is – mosolyogtam rá biztatóan – majd nekünk is. Egyszer – léptem közelebb hozzá.

– Igen, a leendő alfa, a picuri farkasom – karolt át, és mindeközben le sem vette a szemét Diegóról.

– Ja persze, és ha kislány lesz? Akkor is azt szeretnéd, hogy farkas legyen?

– De édesek vagytok így – jelent meg a családom is az ajtóban, mind-mind csillogó szemekkel figyeltek minket, és egyikőjük arcáról sem lehetett volna levakarni azt az idétlen vigyort, főleg nem Emmettéről.

– Ne kezdjétek ti is – tiltakoztam, és közben Rose felé nyújtottam a kicsit.

– Ne is akard azt mondani, hogy nem akarsz nekünk dédunokát szülni – hitetlenkedett Esme, ami tőle, még váratlanul is ért.

– Én ezt egy szóval sem mondtam, de részemről még nagyon is, hogy ráérünk.

– Teljesen egyetértek, egyetlenem – mosolygott ránk anya.

– Na mindegy, téma lezárva. Szerelmem, megyünk aludni? – karolt át Jake.

– Igen, menjünk – indultam el a lépcsőn és még dobtam egy puszit a családomnak, akik a köztem, és a Diego közötti különbségeket kibeszélésébe kezdtek bele.

Amint az ajtó becsapódott mögöttünk a telefonom csörögni kezdett egy ismeretlen szám hívása miatt.

– Hali, Crash vagyok – köszöntött, én pedig lecsaptam a telefont, mert bevillant egy szörnyű emlékkép, amit azonnal próbáltam terelni, még mielőtt apa akár egy pillanatot is láthatna. 

– Elmegyünk zuhanyozni, kedvesem? – kérdeztem Jake-et.

– Az jó lenne, a hajnali őrjárat óta nem értem vízhez és ha velem jönnél még élvezném is azt a fürdőt – csókolt meg.

– Egyetértek, menjünk.

Jake három másodperc alatt levette magáról a nadrágot és az alsóját is és már a zuhany alatt álldogált, és várt rám. Nekem viszont lassabban ment a vetkőzés, és elárulom, hogy egy kis huncutság is volt a dologban, mert direkt vettem le magamról minden egyes ruhadarabot extra lassúsággal. Ja és mindezt az orrom alatt nevetve, mert nem bírtam nézni Jake arcát, mikor úgy néz rám, mint egy farkas, aki perceken belül szőröstől-bőröstől felfal.

– Nessie, te ezt most direkt csinálod – nyögött fel.

– Mit? Én teljesen ártatlan vagyok.

– Ah, ártatlan bárányka mi? Tudtad, hogy a farkasok imádják a bárányokat…felfalni? – nyalta körbe száját.

– Az igazán jó lenne – csusszantam be mellé, és magunkra húztam a zuhanyzó ajtaját.

– Te kis huncut – rántott magához – nagyon vad vagy ma este, úgyhogy le kell mondanom a báránykáról, és fel kell vennem a harcot egy oroszlánnal – forrasztotta egybe testünket.

– Ha már az állatoknál tartunk, elfelejtettél válaszolni a kérdésemre – szakítottam félbe tevékenységét.

– Ö, melyikre is gondolsz – fogta meg a csípőmet.

– Tudod, amikor a kisbabánkról beszéltünk, hogy ha lány lesz, akkor is farkast szeretnél belőle nevelni?

– Nem, természetesen nem. Hiszen én magam nagyon jól tudom, hogy Leah milyen szenvedésen ment keresztül, de ha megtalálja a bevésődését vége az egésznek, alapíthat családot, meg amit szeretne, de addig az élete kész gyötrelem. Szóval, ha kislány lesz, akkor imádkozni fogok azért, hogy ne örökölje egyetlen farkas génemet sem.

– Aham, nyögtem fel hangosan, mert már éreztem a testem átszáguldó csodás érzés hullámait. Végül zihálva borultam a zuhanyzó falának és hagytam, hogy a víz lehűtse kimelegedett testem...

(Reggel)

Álmosan kullogtam le a lépcsőn és ásítottam is párat, mire végre leértem a konyháig.

– Jó reggelt, szerelmem. Nem is említetted, hogy ilyen jófej barátra tettél szert, még én nem voltam itthon – mosolygott rám Jake.

– Ö, kiről is van szó? – nyújtóztam ki.

– Hát Crashről, ma reggel jött a volt pasiddal Daviddel, úgy hívják ugye? Na igen, jó haverok lettünk.

– Aha, persze, most csak viccelsz ugye?

– Nem. Mögötted van – intett az ajtó felé én pedig pördültem is az irányba.

– Örülök, hogy újra láthatlak – csillantak fel szemei – Tetszik a családod, elég jó kis helyen éltek, és a barátod egyenesen haláli – boxolt Jake vállába, aki azonnal viszonozta kedvességét.

– Oh tényleg, Jenni felébred már? – tereltem a témát, mert szökni akartam innen messzire.

– Aham – nyelt le egy falatot – elmentek a kicsivel va.. – megköszörülte a torkát – sétálni – fejezte be a mondatot.

– Jó akkor megyek, beszélnem kell apával – intettem a srácoknak, és kivágtattam a házból.

– Apa! – kiáltottam neki.

– Itt vagyok, kicsim, pont veled akartam beszélni – karolta át vállamat.

– Szóval, mindent láttál Crash fejében?

– A minden az nem kifejezés, Renesmee, tudod, hogy mit követtél el? Tudod, hogy mit tettek volna veled azok a mocskok?

– Nem, apa, nem emlékszem semmire – csuklottam össze az avarban, és zokogni kezdtem.

– Aha, látom, az alkohol, hatást gyakorol a memóriánkra, oltári jó. Az a szerencséd, hogy nem Jake talált rád, az meg még nagyobb szerencse, hogy nem én, mert én lemészároltam volna a fél Clubbot. De tudd, azt kicsikém, hogy még egy ilyen alkalom nincs. Te magad sem tudod, hogy ebből mégis mi sülhetett volna ki, az a legnagyobb szerencséd, hogy „úgy” egyik férfi sem nyúlt hozzád. Az viszont, hogy most a drága Crash ránk ragadt, felülmúlhatatlan örömöt jelent számunkra, főleg, hogy fülig szerelmes beléd, kisasszony – kiabált továbbra is – nem tudom, hogyan fogod lepattintani, de van egy olyan érzésem, hogy ha nem teszed meg, rossz következményei lesznek, ugyanis amint látod Rose nincs itthon, és hogy tudd, azért mert megtalálta az énekesét. Tudod, hogy mit jelen? Akkor rendben, vagy eltakarítod a drága Crash barátod, vagy vacsi lesz belőle, esetleg rosszabb esetben vámpír – ordította kegyetlenül, ami még jobban fájt, mint a kiejtett szavak, mert az életemben először beszélt így velem, és ez annyira szíven ütött, hogy legszívesebben, azonnal világgá szaladtam volna. De apa is hamar megbánta azt, amit velem tett. Leült mellém az avarba, és az ölébe húzott.

– Sajnálom, egyetlenem, de tényleg, csak miattad, és a srác miatt teszem. Rose-t, alig bírtuk lefogni, hogy ne falja fel a srácot, egyedül Jasper tudott neki segíteni, mindketten elmentek most jó messzire, szóval nagyon gyorsan tenned kell valamit, édesem, mert ahogy már mondtam, ennek nem lesznek jó következményei.

– Én is sajnálom, apu, nem tudtam mi lesz, én csak ki akartam kicsit kapcsolódni, sok volt a feszültség meg úgy minden, bocsáss meg kérlek.

– Meg van bocsátva, de kérlek, azonnal takarítsd el innen Crash barátodat, még szépen mondom – kuncogott, majd felállt velem a karjaiban.

Kézen fogva indultunk haza, annak reményében, hogy nagyon gyorsan sikerül Crash-t eltűntetnem, ám történt pár olyan dolog, ami miatt örökre itt fog maradni a nyakunkon…

– Crash, beszélnünk kell – léptem be az ajtón.

– Itt vagyunk a konyhában, életem, gyere csak – szólt Jake, hatalmas nevetés közepette.

Megálltam a konyhaajtóban és figyeltem, ahogy a két jómadár reggelizés közben egymásnak mesél vicces sztorikat. Talán hallgattam volna még, mert tényleg akadt köztük szórakoztató, de apa odakintről megköszörülte a torkát, ezzel adva egy kezdő lökést, hogy végre, nekiálljak a beszélgetésnek.

Odatipegtem Crashez, vállára tettem a kezem, és közöltem vele még egyszer, hogy beszélnünk kell, négyszemközt.

– Jó menjünk. – Fel állt az asztaltól, de a konyhaajtóban megtorpant, mert beleütközött három „farkasba”. Quil, Leah és Seth állt ott és épp szólásra nyitották volna a szájukat mikor Leah összerogyott a földön, két kéz viszont azonnal utánakapott.

– Leah, ne – üvöltött Jake, és ő is felpattant az asztaltól, hogy kivegye az elesett lányt Crash karjai közül.

Karjaiba kapta, és kirohant vele a fák közé, mi pedig szótlanul álltunk ott, ledermedve az eseményektől, pedig itt hárman elmondhatjuk magunkról, hogy tudjuk mi is van, viszont Crash olyan értetlenül kapkodta ide-oda a fejét, hogy kénytelenek voltunk kibökni, neki legalább egy szót, amitől, majd talán megnyugszik.

– Megtörtént, bevésődött – mosolyodott el Seth és nagyot csapott, az értetlen, megkövült, Crash hátára. 

Gratulálok a jó megfigyelőknek akik Nahuelre szavaztak!

Ja és ne aggódjatok Diego egy időre ki lesz írva a sztoriból. De majd visszatér, mert ő nem más mint a jó öreg ...... Miket hordok én itt össze? Majd megtudjátok!!! Puszika

Nyugalom a köbön

Hát sok-sok idő után újra itt vagyok és
gőzerővel dolgozom a fejezeteken
itt van a 19. és hamarosan hozom a következőt
Puszi mindenkinek, jó olvasást, ne feledjétek,
szavazzatok az ősz blogján rám! Köszi!
Jó olvasást!
Tiszti


(Renesmee)

Sokkal jobban éreztem magam mikor végre Emmett felébredt a sokkból, ugyanis Carlisle arra a megállapításra jutott, hogy egy vámpír igenis kerülhet olyan állapotba, és Em bele is került. Viszont akkor a fejében olyan dolgok történtek, amikről senki nem tud kivéve apát és ő magát. Én pedig csak ember vagyok, szóval iszonyat kíváncsi, úgyhogy ki kell szednem valakiből, mert belepusztulok. De talán az most jobban fáj, hogy négy fontos embert vesztettünk el a csatában, melynek még erősebb kifolyásai lettek. De legjobban Elezar és Carmen halála tört le mindenkit, főleg a lányaikat. Mindig is szüleikként szerették őket, és most, hogy meghaltak, csak négyen maradtak. Viszont a szerencse az, hogy ez a négy ember, vagyis vámpír, olyan összetartó, hogy csak reménykedni tudunk a legjobbakban. De szegény Carlisle most már azon felül, hogy Arót megölte, és rosszul érezte magát, még bűntudata is van, mert ő hívta őket ide, és most attól fél, örökre vége ennek a régóta, jól ápolt kapcsolatnak. Nekem meg nem elég, hogy a Cullen család felől kapom a gyötrelmes érzéseket még Jacob is törött állapotban van. Ő is két emberét vesztette el, de talán, sokkal, de sokkal jobban fáj neki a veszteség, mint a Denali testvéreknek. Ugyanis náluk még szorosabb az összetartás, és akkor most itt állok én, akinek mindenkin segítenie kellene, hiszen nem tétlenkedhetek, elsősorban szerelmemen kell, hogy segítsek, majd a családom többi tagján is, mivel ez így már kezd a pokolhoz hasonlítani. De mégis, hogyan tudom kihozni ebből az állapotból? Á olyan nehéz az élet, de el kell fogadni, az élet egy örvény, ha valaki nem bírja tartani magát, azt kisodorja, aki pedig nem bírja elviselni a veszteséget, szintén úgy jár. Na de Jake nem járhat így, fel kell, hogy gyógyítsam a lelkét, valahogy segítenem kell rajta.

A Volturi negyed része a végén megadta magát és már itt eldöntötték, hogy ki vezeti tovább a gárdát. Zhijian, Marcus, Demetri lett a vezető. Felix, Kristin, Agatha, Afton, Santiago, Meggie és Heidi élte még túl és ők pedig maradtak a testőrök továbbra is.

 Hosszas tárgyalás után pedig módosultak a szerződések is. Például az egyik legfontosabb, hogy kizárólag a Cullen család, az amely mostantól szabad átjárást kap a La push területén.  – Nem értem mire volt jó, de biztos jól jön majd egyszer.

Marcus megígérte, hogy ők, ezentúl nem fognak minket zaklatni, de azért olyan nagyon nagy törvényszegést ne kövessünk el, mivel nem szeretne erre látogatni többet. Miután ők elindultak haza, ránk hagyták a munka mocskosabbik felét, a takarítást. A négy halott darabjait összeszedtük, és méltó temetésben részesítettük. Elezar és Carmen, Denaliban kapta meg végső nyugalmi helyét, mely temetésen ott voltunk mi is, a farkasokkal együtt. Kizárólag egy családtag hiányzott. Méghozzá Alice. Tudtuk, hogy bűntudata volt, a téves előrejelzés miatt, hiszen ő váltig állította, hogy senkinek semmi baja, csakhogy, mégis megtörtént. Ő viszont egyszerűen felszívódott. Még csak Jasper sem tud róla semmit, de hagy neki annyi nyugalmat, hogy nem megy utána. – Nem tudom, hogy helyes-e ez a döntése, de rossz előérzetem van. A napok lassan teltek és óriási szomorúsággal. Mindenki távozott tőlünk, úgy látszott minden visszaáll a régi kerékvágásba.  – De ez elképzelhető egyáltalán a Cullen családnál? Hmm, á nem. Nagyon, de nagyon úgy érzem, hogy valami, ettől is rosszabb következik, mint ami eddig volt.

– Miért kellett így történnie? – törte meg a csendet Esme.

– A sorsot sajnos nem bírjuk befolyásolni, édesem, ennek így kellett történnie, senki sem láthatta előre – válaszolt Carlisle.

– Sajnos ezt Alice nem értette meg – hajtotta le a fejét anyu is.

– Ne hisztizzetek már, úgy is vissza fog jönni, pár nap, és megint láthatjátok a kis boszorkányt – érvelt apa.

– Na azért meg nézném, hogy hogyan bírnál ki három napot Bella nélkül, úgy, hogy nem tudsz róla semmit – szidta meg Jasper.

Apa nem szólalt meg, természetesen igazat adott Jaspernek, és csak megrántotta a vállát. Megintcsak beült a csend a hatalmas házba és tovább gondolkozott mindenki, hogy mitévők legyünk most.

Carlisle azon gyötörte magát még mindig, hogy – a Denali nővérek megmondták, hogy ők nem haragudnak ránk emiatt, hisznek a sorsban, és tudják, hogy ennek így kellett történnie – mi van akkor, ha csak azért mondták, hogy nyugodtan eljöjjünk, és valamikor támadást indítanak ellenünk.

– Apa, hidd már el, hogy figyeltem a gondolataikat, semmiféle hátsó szándékuk nem volt – szólalt meg apa. – Na, mondtam én, hogy ezen agyal, pedig nem is vagyok gondolatolvasó.

– Nem lehetünk biztosak semmiben, Edward, mindenesetre én bemegyek a korházba, nem bírom az itthoni feszültséget, legyetek jók, hamarosan jövök, ha valami gond van, azonnal hívjatok! – állt fel Carlisle, és vette is a kocsi kulcsot, majd kiszáguldott a házból. A csendes nyugalom is eddig tartott a családban, ugyanis, ahogy Carlisle elment, jöttek helyette tízen.

– Hali skacok – pacsizott Emmett a farkasokkal.

– Szia, életem – kapott karjaiba Jake.

– Szia anyu, ugye tudsz valamivel szolgálni, mert esküszöm, kilyukad a gyomrom – adott Quil puszit Esme arcára.

– Persze, drágáim, gyertek – Ennyi kellett a srácoknak, még Jake is félbeszakította a csókot, mikor a falka megindult a konyha felé.

Követtem őket és az ajtónak támaszkodva figyeltem, ahogy robotszerűen vágódnak le egy-egy székre.

– Olyan éhes vagyok, mint egy farkas – nevetett fel Jared.

Tisztára megvoltam lepődve a hihetetlen vidámságukon, de annyira azért örültem neki, hiszen ezzel csempésztek a házba némi kis hangulatot. Mindenki bevonult a konyhába, apáék a földre ültek. Engem Jake magához intett, így az ölében ültem reggelizés közben. Em és Rose a konyhapulton foglaltak helyet, Jaspernek és Esmének pedig még maradt hely az asztalnál is. Így aztán együtt nevetgéltünk, egészen délután három óráig, mikor végleg abba kellett hagynunk, mert a hűtő kifogyott, ugyanis délben a srácok meg is ebédeltek. Meg amúgy is több farkasnak járőröznie kellet. Jake viszont maradt velünk és levágódott a kanapéra velem együtt, és mintha a farkasok valamiféle mágnesek lennének, vonzottuk magunkkal a többieket is, így megint csak újabb beszélgetésbe fogtunk, csak most kevesebben.

– Hogy érzed magad, Jake? – kérdezte anya.

– Kezdem magam túltenni rajta, hiszen azzal, hogy össze vagyok törve, még nem hozom vissza őket, és Renesmee-t sem szeretném boldogtalanná tenni, mikor ő a legfontosabb számomra – nyomott puszit arcomra a mondat végén.

– Milyen kis érzelgősek vagytok, már lassan felülmúljátok Edwardot is – kuncogott Em.

– Oh, ki kíváncsi Emmett sokk alatti álmára? – vágott vissza apa.

– Nem, Ed ezt nem teheted – pattant fel nagybátyám.

– Mert hogyan akadályozod meg?

– Belelépek abba a nagy szádba, öcsipók, mert ezt megbeszéltük, hogy senkinek sem mondod el.

– Na, jó, de még egy ilyen beszólás, és tutira nem fog érdekelni, mivel fogsz utána bosszút állni, de én elárulom. Ugyan Rose mit szólna hozzá? – vakarta meg állát apa és jót nevetett Em fura arckifejezésén.

Mindezek után csak szórakoztunk és nevetgéltünk, azt tettük, amire már sokunknak szüksége volt, ilyen sok-sok idő után. Mindenki boldognak tűnt. Hála Jaspernek és a farkasoknak.

Viszont Jasper hiába hatott ránk, ő maga nyugtalan volt, és nem is kicsit. Fel s alá kezdett el járkálni a nappaliban, és ismét csak Esme sietett segítségére.

– Nyugi, Jazz, ha nem bírod, menj utána nyugodtan.

– Anya, azt hiszed nem mentem volna már, ha tudnám merre van? De nem tudom, kocsival ment, még az illatára sem bukkantam rá, pedig tegnap több órahosszát kerestem, de semmi.

– Hidd el, remény mindig van, csak bízz benne, hogy visszatér, és akkor kicsit megnyugodhatsz.

– Próbálom, anyu, próbálom, de a lehetetlennel nézek szembe – állt meg egy pillanatra, Jazz.

Esme nagyot sóhajtva dőlt hátra a kanapén és tovább bámulta izgő-mozgó fiát, de immár szótlanul.

– Anyu, felhívhatom Katyt, olyan rég beszéltem vele? – kérdeztem.

– Nyugodtan, édesem – dobta oda az egyik mobiltelefont, én pedig már tárcsáztam is a számot.

– Igen, tessék, ki az? – szólalt meg egy érdesebb hang a vonal túlsó végéről.

– David te vagy az? – kérdeztem vissza, mert feltételezéseim szerint csak is ő lehetett.

– Renesmee, hát te élsz?

– Ja, még megvagyok valahogy – nevettem. – Katy, merre van?

– Zuhanyozni, de mesélj miújság veled, csajszi, rég láttalak.

– Nincs nagyon semmi különös, átjöhetnétek, ha van időtök – ajánlottam.

– Hát, úgy is bulizni indultunk, de így majd beugrunk hozzád és felveszünk, ha van kedved jönni.

– Naná, hogy van, akkor addig el is készülök

– Okés, hozhatnád Jake-et is, meg szeretném ismerni, ha ez nem probléma.

– Jó beszélek vele, addig is puszi nektek, és siessetek – köszöntem el, és le is raktam a telefont.

– Jake – indultam szerelmem keresésére, mert ő időközben elkóborolt valamerre a házban.

– Alszik – jelentette be apa, aki anyával játszott pirospacsit az egyik fotelben.

– Upsz, mindegy. Apa, anya, ha nem bánjátok, akkor én ma elmennék egy kicsit kikapcsolódni Daviddel és Katyvel, elmehetek?

– Persze, kicsim, csak vigyázz magadra – adott engedélyt anya és tovább játszottak.

Felrohantam az emeletre, gyorsan kutattam magamnak egy jó ruha összeállítást – ha Alice látná biztos, hogy leszedné a fejemet – választottam egy táskát, amibe belepakoltam minden fontos apróságot és visszamentem a nappaliba, hogy megvárjam Katyéket.

Tíz perc várakozás után, hangos dudaszó jelezte, hogy itt vannak, én pedig azonnal rohantam és be is vágódtam a kocsi hátsó ülésére.

– Hali, skacok, merre megyünk?

– Amerre az út visz – nevetett David és már nyomta is a gázt.

– Húú, remélem ma kirúgunk a hámból, rég buliztam már, főleg barátokkal, úgyhogy hajrá, én fizetek, ti vezettek – dőltem hátra.

– Na ezt szeretem, ez az igazi Nessei, úgy ahogy mondod, ma túllépünk minden határ, irány Yakima.

Az odavezető út nagy része nevetgéléssel és meséléssel telt el. Meséltek az életükről, a nyaralásról, meg minden apróságról. Kibeszéltük a szex témát is, és minden mást, ami eszünkbe jutott. Oltári jó volt kicsit kimozdulni, felszabadulni, megszabadulni a családi feszültségtől és átadni magam a szabadságnak. Ezzel a két jómadárral, akik talán lököttebbek, mint Em, pedig rajta túltenni igazán nehézkes, de ezek itt előttem… Kész öröm, hogy a hülyeség nem ragályos. – Mi lenne velem, ha az lenne?

– Csajok, pattanjatok itt is vagyunk, üdvözöllek titeket törzshelyemen, a Wild Red Clubban – karolt belénk David, és elindult a bejárat felé.

– Hello, Dav. Hú, te aztán tudsz csajozni, gyertek, bentebb vezetlek titeket – üdvözölt a fiatal srác majd vezetni kezdett fel a lépcsőkön. – Rég láttalak erre, és most csak itt felbukkansz két cicababával, mi ennek az oka, te nőcsábász?

– Fogd be, öcsi! – boxolta vállba a srácot. – Ja igen, ő az öcsém, Crash – mutatatta be. – Ő pedig a barátnőm Katy és ex barátnőm Renesmee.

– Ex? – emelgette meg a szemöldökét Crash, és rám kacsintott.

– Nana, már le is pattanhatsz róla, foglalt a drágaság, de ma estére a tiéd lehet, ígérem – kacsintott David először Crashre majd rám.

– Bizony ám, foglalt vagyok, de ma este teljesen szabad – hajoltam hozzá közelebb, és megérintettem ujjammal az orra hegyét, amitől láthatólag megszédült, de gyorsan összekapta magát, és tovább vezetett, a hangos, dübörgő zene felé.

Először végigfutott az agyamon az a lehetőség, hogy kifordulok innen, hiszen ha ezt Jake tudná, darabokra szedne, na de mégis kitől tudná meg?

– Táncolsz velem, Renesmee? – fogta meg a karom Crash.

– Persze gyerünk – húztam a táncoló tömeg felé.

Hihetetlen módon a dübörgő zene egy lassú romantikus-összebújós számra váltott és mivel Crash, olyan gyengéd volt, hozzásimultam és úgy hagytuk, hogy átjárjon rajtunk a ritmus. A sokadik szám után pedig kimelegedve huppantam le az egyik székre, ahová természetesen követett David öcsikéje is.

– Hihetetlenül jól táncolsz. Tanultál valahol?

– Nem, családi örökségnek tekintem, mert hihetetlenül táncos lábúak vagyunk – Már hogyisne, Rosalie-val tanultam, aki pedig ötven éve iratkozott be egy társastánc csoportba és ott tanult. Na, de ha ezt én így elmondanám…

– Oh, értem, kérsz valami italt?

– Igen, eléggé megszomjaztam a tánctól.

– Josh, kérlek, a hölgynek hozd a kedvencemet, nekem pedig rázz össze valami ütős koktélt. Köszi – intett a pult mögött álldogáló srácnak.

Josh igencsak gyors volt, mert pillanatok alatt elém tolta a sok színben pompázó italt aminek már az illatától is elkábultam, de gyorsan megittam, hiszen nem akartam gyávának tűnni, amúgy is, mit árthat nekem. Kicsit marta a torkom de ez az érzés pillanatok alatt el is múlt és így tovább tudtam élvezni Crash társaságát, aki percről percre újabb adagokat rendelt nekem kedvenc italából.

– Nessie, jól érzed magad? – szakította meg a beszélgetést Crash az egyik pillanatban.

– Aham – szédültem le a székről.

Crash azonnal utánam kapott és kiszáguldott velem a teremből valami iszonyat hideg helyre.

– Renesmee, jól vagy? – rázott meg egy kicsit.

– Teljesen jól vagyok, letehetsz, hagyj egy kicsit élni, kérlek – másztam ki karjaiból, de valamiért az arca rabul ejtett. Azok a gyönyörű nagy kék szemek, ébenfekete haja, édes baba arca, kívánatos ajkai teljesen megfogtak és a következő pillanatban már egybe forrtak ajkaink. Nem ellenkezett, nem szólalt meg, csak magához szorított, és ugyanúgy élvezte ezt a csodálatos csókot, ahogy én. A percek teltek, de a hevesség nem múlt el, Crash lágy csókja még mindig az ajkaimon égett és semmi nem állított meg minket. Csak egy váratlan alak, aki a legrosszabb pillanatban tör ránk, és elrángat Crash meleg öleléséből.

Ősz Blogja verseny

ELINDULTAM AZ "ŐSZ BLOGJA" VERSENYEN, AMINEK A LINKJE:  http://www.blogokversenye.blogspot.com/ AKINEK VAN KEDVE, HÁLÁS LENNÉK, HOGYHA BENÉZNE ERRE A BLOGRA, ÉS SZAVAZNA RÁM. AKINEK PEDIG LENNE IDEJE, ÉS MEGTENNÉ, AUGUSZTUS 10-IG LEHET VÉLEMÉNYT KÜLDENI A VERSENY SZERVEZŐJÉNEK EMAILEN, HOGY MIÉRT SZERETITEK A BLOGOMAT VAGY ENGEM.  AZ EMAIL, AMIRE KÜLDHETITEK A VÉLEMÉNYETEKET A BLOGOMRÓL: kajner.kata@gmail.com ELŐRE IS KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK, AKITŐL KAPOK NÉHÁNY SZÓT