26. Nikita

Sziasztook...

Igazán örülök a szavazatoknak :)

Hoztam is a 26. fejezet első részét...

A másik holnap reggel jön majd, mert 

mégsem sikerült megírnom végig : /

Remélem tetszeni fog ez is 

És szavaztok, hogy örömmel álljak

neki a 27. fejezetnek is :)

Na puszii

Tiszti

26. fejezet

Nikita

(Jake)

„Kedves Quileute törzs!

Ezzel a levéllel szeretnénk titeket felkészíteni a sorsotokra. Ugyanis ráébredtünk, hogy ti vagytok, akik folyamatosan megerőszakoljátok a falkám tagjait, és amint látod én sem vagyok hülye, nem fogom magam hagyni. Íme itt az első áldozat, akit sikerült felismernünk a tettesek közül. Vedd észre magad Jacob Black, a nők mindig is erősebbek, ha bosszúállásról van szó, szóval, ha nem takarodtok el La Pushról, kénytelenek leszünk, mi eltakarítani titeket, de mi kicsit távolabbra. Vár a pokol Jacob!

Üdvözlettel!

Nikita

Két napja ezek a szavak csengenek a fülembe. Két napja villannak fel azok a szörnyű képek Jaredről ahogy a fához van szögelve a bundája. Sajnos tényleg nem vagyok képes elhinni, hogy a falka azért volt az utóbbi időkben olyan szétszakadt, mert mindenki falazott a másiknak. Nem vagyok képes felfogni, hogy ilyen felfoghatatlan ötlet jutott eszükbe. Megerőszakolni egy másik alakváltó törzs tagjait. Jézusom, mekkora szégyen. Pont mi a mindenki számára tisztelt farkasok képesek voltunk ekkora baklövést elkövetni. Nem is tudom, mit kezdjek egy csomó felbőszült párduclány ellen. Ilyet még nem írtak a farkasok történelmében, az egyszer tuti.

– Azonnal mindenki ide – adtam le egy alfai parancsot gondolatban.

– Megyünk. Rohanunk. Te jó ég mi lesz itt. – csengtek vissza a gondolataik. Annak a négy farkasnak, aki végül is még él. Collin, Quil, Seth és Brandy.

– Igen, Alfa, miben segíthetünk – hajoltak meg előttem. – De ezt is már csak azóta, mióta tudják mennyire ki vagyok borulva tőlük.

– Mégis ki kezdte el ezt? Meséljétek már el. Ki volt az, az őrült? – emeltem fel a fejem és láttam, ahogy mind összenéznek.

– Jared – a nevét méltóságteljesen ejtette ki Brandy, mégis szörnyű volt hallani. – Én voltam, aki sokat járőröztem vele, és egyszer elvitt magával. Életem legnagyobb őrültsége volt, de utána sajnos rászoktam én is. Engem pedig Seth követett egyszer, mert észrevette, hogy gyanúsan eljárkálok egyre többet. Őt viszont csak egyszer bírtuk rávenni, ugyanis a lány, akivel elbánt annak a lánynak a nővére, akibe belevésődött aznap este.

– Hű, de jó, hogy én erről is csak most szerzek tudomást – löktem el a mancsommal egy nagy adag száraz falevelet.

– Én leszek a következő áldozat, de én vállalom a felelősséget. Ti meneküljetek el! – jelentette ki Brandy.

– Ha egy fokkal erőteljesebben ejted ki ezeket a szavakat akkor már most távoznék mindenkivel együtt. De nem te vagy az Alfa, hanem én, erőteljesen vésd abba a hülye fejedbe Brandy, mert még én élek addig én döntök! – morogtam a képébe. – Egyébként azért hívtalak össze titeket, hogy megbeszéljük, mi legyen. Mert ha úgy döntünk, feladjuk, akkor most azonnal távozunk, ha nem akkor viszont azonnali támadást indítunk ellenük.

– Szerintem eleget bántottuk mi azt a törzset, legjobb lesz, ha feladjuk – sóhajtott fel Seth, majd hátrakapta a fejét ahol hirtelen óriási párducfejek bukkantak fel.

– Ezt mi is így gondoltuk – hallottam meg a fejemben Nikita gondolatait, amelyek minden szóval a pokolba tiportak, úgy égettek.

– Szállj ki a fejemből cirmos, mert fáj – lihegtem.

– Reméltem. – Azzal egy különleges mozdulattal ruhában állt előttem mind a nyolc párduc. – Ti is változzatok át! – parancsolták.

Nem a legnagyobb rajongással, de engedelmeskedtem neki, és a maradék falkámmal elvonultunk, hogy mi is emberialakot öltsünk fel, ahogyan ők tették, csak nekik ez kicsit egyszerűbben ment.

– Kecsesebbek a mozdulataik, azért nem szaggatják el a ruhát átváltozáskor – szólalt meg Seth.

– Te ezt mégis honnan tudod? – sandítottam rá pengeéles tekintettel.

– A lány, Nala, nem sokat, de mesélt a törzsükről. Akár hiszed akár nem, érdekesek – lépdelt mellettem vissza a párducok elé.

– Jó újra így látni titeket – mosolyodott el Nikita és maga mellé hívta ez egyik göndör hajú lányt. – Eredj! – lökte meg hátulról, és mosolyogva nézte, ahogy a lány Seth karjaiba veti magát.

Hát én valamiért nem néztem ilyen jó szemmel, és ezt sajnos észrevette a drága Nikita is.

– Ne nézz így rá. Neki köszönheted az életed, te korcs, és azt is, hogy nem üldözünk el! – mászott bele az arcomba, és szinte kikaparta a szemem.

– Ezt mégis, hogy értsem?

– Úgy, hogy ez a lány, Nala Nikita, ő az, aki rávett arra, hogy ne pusztítsalak el titeket. Másképp megtettem volna. De ez a lány szereti azt a fiút ott. És akit ő szeret, azt az egész Nikita törzs. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy csak úgy elfelejtjük az erőszakokat. Szeretnénk, ha kicsit távolabb költöznétek innen, hogy ne kelljen rettegnünk. Remélem, ezt azért meg tudjátok érteni.

– Természetesen Nikita. – tettem felé egy lépést és a vállára tettem a kezem. – Bármit, csak ne kelljen veletek harcolni. Elintézzük a vámpírokkal és a családokkal és eltelepedünk innen, viszont mivel nekünk ez a terület a védelmi övezet, ide fogunk járni, járőrözni.

– Erre gondoltunk, épp ezért erre is felkészültünk. Kizárólag csak úgy, ha a járőrözővel jöhet egy Nikita is. Ha annak viszont baja esik, akarata ellenére, tuti, hogy semmi nem állíthat meg!

– Elfogadom a feltételeidet – jelentettem ki. Ő pedig az arcomhoz simította ajkait.

– Holnapig kérlek, intézkedjetek! Itt találkozunk pontban délután kettőkor!

Az összes párduclány mellém sétált és hozzám dörgölőztek, kicsit megborzongtam tőlük, de gondoltam ez fontos nekik, így nem ugortam el egyikkőjüktől sem, kivéve a szőke lánytól, aki belémeresztette a karmait a kézfejembe. Enyhén rámorogtam, de ő csak elmosolyodott, és lehajtotta a fejét. A lányok egy ugrással átváltoztak a levegőben és elfutottak a távolba.

– Seth, ez mégis mi volt? – kérdeztük mindannyian, kis tudós öcsénket.

– Számukra az érintés kiváltsága annyit jelent, hogy megbíznak bennünk.

– És mi van akkor, ha belém ereszti a körmét? – kérdeztem, ugyanis kezdett kíváncsivá tenni a dolog.

– Akkor gáz van – fogta a hasát Seth a nevetéstől – megjelölt magának.

– Jaj, és az mégis mit jelent? – kérdezte Collin.

– Ő lesz az, aki végez veled, ha harcra kerül a sor, és egyik párduc sem nyúlhat hozzád semmilyen értelemben. Csak ő.

– Hűha. Ez nem hangzik valami jól. Remélem azért Nessie-t, nem taszítja majd, vagy valami.

– Nyugi, Jake. Annyira nem lehetnek veszélyesek. De most jobb, ha megyünk és megbeszéljük a Cullenékkel, hogy végül is mi legyen.

– Óvatosnak kell lennünk, ugyanis Dakota is ma fog felébredni. Reméljük, nem kell végezni vele, gyönyörű kis csöppség. Viszont veszélyes.

– Hát, igen…nekem, nem lenne szívem megölni, túlságosan is hasonlít Nalára. De mindegy, induljunk, és nézzük meg mi történt eddig.

25. fejezet

 Levél, tőlünk, neked!

(Renesmee)

Amikor apa ellökte Jaspert az útjából, és mindent tarolva kirohant az erkélyre, mi is izgatottan követtük, hiszen, el sem tudtuk képzelni, mégis mi okoz ekkora felfordulást.

Amikor kiértünk, és megpillantottuk őket, mindenki megdermedt, és figyelte az eseményeket. Igazat megvallva, én semmit nem fogtam fel belőle. Lesokkolt a látvány, ahogy Alice kezében egy gyönyörű gyermeket tart, egy olyan gyermeket, aki hamarosan vámpírrá változik.

– Ezt a lányt, csak velem együtt ölöd meg Edward érted? – ordított Alice, és a kocsija felé fordult. Viszont apa nem hagyta elmenekülni, megfogta a karját és kitépte belőle a lányt.

– Dakota neee – sikított Alice, és a szeme elé emelte kezeit, hogy ne lássa, ahogy apa végez vele.

 Én sem tudtam. Eltakartam szemeim és vártam még vége lesz, de síri csend volt végig.

– Edward mi lesz már? – hallottam meg Carlisle hangját és kikukucskáltam az újaim között.

Apa megdermedve állt a kislánnyal a kezében, és egy életjelet nem adott magáról, anya épp ezért rohant oda hozzá, mert megijedt.

– Leblokkolta az agyam, nem tudom megölni – suttogta apa alig hallhatóan, de amint Alice fülébe jutott, odaszaladt a kislányért és kivette apa szorításából.

– Dakota, kicsikém, ne félj, minden rendben lesz – csitította a lányt.

– Alice, szívem mit tettél? – tért észhez Jazz, és ő is közelebb sétált nejéhez, de nem mert közelebb menni a lány miatt.

– Elmegyek. Ha nem fogadtok el vele együtt, akkor elintézem én magam – fordult sarkon ismét, de megint csak megállították, most Jasper volt soron, de végül nem ő szólalt meg.

– Lányom, egy tapodtat sem mész tovább, tudod, hogy kitartunk melletted, add át a kislányt, meg kell vizsgálnom – nyúlt Carlisle a gyermekért.

Alice bizonytalanul állt apja előtt, és közben a kislány arcát fürkészte, nem tudta végül megbízzon e a családban, vagy semmi értelme, meg kell, hogy szökjön. Apában már nem bízott, de ő csak egy a családból, én már tudtam, hogy Alice átadja a gyermeket és ittmarad velünk, viszont többen kétségek között szorongtak, valakik azért, hogy mi lesz ha marad, valakik azért, hogy mi lesz ha elmennek.

– Vigyázok rád, életem, nem fognak bántani – megsimította a lány arcát és Carlisle kezébe helyezte, majd együtt indultak el az emeletre.

Először aki összeomlott az Jake volt, ugyanis neki Dakotát azonnal el kellene pusztítania, viszont miattam egyelőre nem teheti, ahhoz mindenki beleegyezése kellene. Az pedig messze nincs meg. Anyán látni lehetett, a megértő lelket, pont úgy, ahogy Esme arcán is. Rosalie szemeiben egyszerre mohó irigység és boldogság tüze lángolt. Emmett félvállról vette, Jasper azon az elven volt, hogy amit Alice szeret azt ő is. Apa viszont a lány képességétől volt megbabonázva, amiért nem tudta megölni. Én pedig nem mondhatom azt, hogy örültem a kislánynak, de nem is voltam ellene, amíg nem tesz kárt bennem. Onnantól pedig örök ellenség.

– Szerelmem el kell mennem, beszélnem kell a falkával. Sietek, de nem tudom, mikorra érek vissza. – Megcsókolt. – Vigyázz magadra, sietek.

Búcsúképp a többieknek intett és még az erdőbe lépés előtt farkassá változott.

– Visszajött – mosolyodott el Esme.

– Igen de az a gáz, hogy nem egyedül, hanem egy veszélyes tűzforrással, ami elpusztít minket – gúnyolódott apa, és miután átkarolta anyát besétáltak a nappaliba.

Mindenki leült a kanapéra, én viszont nem bírtam nyugodtan maradni, felsétáltam a lépcsőn és egyenesen a kórterembe mentem. Kopogtattam, és miután Carlisle engedélyt adott, benyitottam.

– Renesmee, miben segíthetek? – kérdezte Alice.

– Én csak, izé, kíváncsi vagyok. Megmenthető még, vagy teljes vámpírgyermek lesz?

– Már átváltozott. Két nap még a méreg teljes felszívódásáig és véglegesen is közöttünk fog élni.

– Megtudjuk majd fékezni? – tettem fel egy újabb fontosnak tűnő kérdést.

– Nem, tudom, Nessie, ő nem lesz olyan, mint te. Csak remélni tudjuk, hogy értelmes, lányka – csóválta a fejét Carlisle. – Alice, stabilizáltam mindent, gyerünk le a nappaliba, beszéljünk meg mindent.

Nénikém bólintott, majd egy utolsó pillantást vetve a kislányra, kisétált ő is a szobából. Jasper ott várta az ajtóban és rögtön a karjaiba zárta kicsiny feleségét, amint meglátta. Mi pedig Carlisle-lal, nem akartunk, illetlenek lenni, így lesétáltunk, és magunkhoz hívtunk mindenkit, úgy, ahogy a tanácsokat szoktuk tartani. Pár perccel később Alice és Jazz is megérkezett és egymás mellett helyet foglaltak.

– Hogy történt? – kérdezte Esme. Végül is, legjobb, ha az elején.

– Éhes voltam – lehajtotta a fejét –, őt pedig bántani akarta egy öregember. Nem hagyhattam, odarohantam érte és megmentettem a férfi elől, viszont amikor az orromba kúszott a lány csábító illata, nem bírtam ellenállni. Eddig soha semmi nem bírt megtörni, de azt hiszem ő az énekesem volt. Viszont, ahogy megharaptam, egy érdekes érzés kerített magába, ami azt súgta, nem ölhetem meg. Így mivel, amúgy is hazafelé tartottam, hazajöttem.

– Olyan, érdekes érzésre gondolsz, mintha, elveszne az összes érzéked, és csak a lány vad szívverését hallanád, ami azt súgja, ne ölj meg? – kérdezte apa.

– Ez lehet a képessége, úgy gondolod, Edward?

– Meglehet, sőt, a fiataloknak, több képességük alakul ki, ezért lehetetlen őket megfékezni, mert sokuknak, halálos „fegyvereik” vannak.

– Elpusztítani nem tudjuk, ez tény. De ezek szerint megfékezni sem – gondolkodott el Emmett.

– Mi lenne, ha nem festenétek az ördögöt a falra. Még nem is ismeritek – állt fel Alice.

– Mert, te, apró, idegesítő, hugicám, te mennyivel ismered jobban. Kettő, három órával? – gúnyolódott apa.

– Az én mérgem folyik az ereiben, Edward. Ezt mélyen vésd az eszedbe!

Alice-t, Jasper képessége nyugtatta le, ami olyan nagy mennyiségben érte őt, hogy a kanapéra rogyott és miután befészkelte magát kedvese ölébe, teljes csendben maradt.

– Na, ha néha én is így kitudnám, ütni a feleségem – kacagott fel Emmett, Rosalie legnagyobb örömére.

A vita, innentől csendes, nyugodt megbeszélésbe ment át, ahol megbeszéltük, mit, hogyan fogunk intézni, a titokban tartás, és a megfékezéssel kapcsolatban.

Késő este ért véget, amikor ugyanis Alice felvonult a kórterembe, Jasperrel. A többiek pedig vadászni mentek.

– Anya, ha Jake, keresne, kérlek, mond meg neki, hogy ma otthon alszok, de jöhet nyugodtan – ezzel elköszöntem szüleimtől és kiléptem a hideg éjszakába.

Cseppet sem voltam boldog, Jacobra vágyta, viszont most még ők is veszélyt jelentenek a családomra. A farkasok nem minden törvény alól mentettek fel minket. Az, hogy ennyire meggondolatlanok voltunk, elvesztettük a bizalmukat, amit belénk öntöttek.

Mondhatni, hogy az lenne a legjobb, ha elköltöznénk innen, jó távolra…

A szél annyira hideg, volt, hogy én is fázni kezdtem szinte, így amikor a házhoz értem alig vártam, hogy magamra csukhassam az ajtót, és a meleg vízbe vessem magam. Megnyitottam a melegvizet és közben mindenféle fürdősókat adagoltam a vízbe, mert állítólag a feszültségre jó hatással van.

Még a víz folyt, addig szépen lassan minden ruhadarabot levettem magamról és a szennyes tartóba dobáltam.

A víz úgy lazított el, ahogy egyre jobban érte a bőröm felszínét. Isteni érzés volt. Így, hogy kicsit elmerüljek ebbe a nyugodtságba, lentebb csúsztam, hogy nyakig ellepjen a víz.

Talán félórája áztathattam magam a vízben, mikor hallottam, hogy az ajtó kinyílik, majd be is csukódik. Ijedtemben, felültem a kádban, viszont amikor meghallottam az ismerős hangot visszafeküdtem, és mosolyogva vártam, amíg rám nyit.

– Renesmee, édesem, itt vagy? – szólított meg, majd résnyire nyitotta az ajtót. – Oh, hát itt vagy. Ugye nem bánod, ha veled tartok?

– Nem, Jake. Vártam rád, örülök, hogy itt vagy – válaszoltam, de egy érzelem sem bújt meg a hangomban. Próbáltam kicsit semlegesnek tűnni, hogy kicsit nagyobb törődést kapjak tőle, mint átlagosan. Nem kérek semmi mást, csak, hogy legyen velem és szeressen, de azt szüntelenül.

Jake levetkőzött és beült velem szemben, és miután felsóhajtott lágyan így szólt:

– Gyere, ide picikém. – Felém nyújtotta kezeit, én pedig már nem bírtam ellenállni neki, hisz láttam, hogy valami baj van.

Megfordultam és izmos hasára dőltem, ő pedig hátulról átkarol, és belecsókolt a hajamba.

Összefűzte az újainkat, majd újabb mélylevegőt vett.

– Nagy baj van, kincsem. – Felemeltem fejem és a vállára tettem, onnan fürkésztem az arcát és éreztem, ahogy egy könnycsepp hull a mellkasomra.

– Jake, mi történt? – kérdeztem riadtan.

– Kaptam ma egy levelet. Egy ismeretlen törzs, ránk vadászik. Egy hét múlva eljönnek, és elfoglalják a területünket.

– Ki ez a törzs?

– Nikita. A legerősebb női alakváltók törzse. A pumák.

– Félsz?

– Igen, és nem veszem fel velük a harcot.

– Miért, Jake. Ez butaság! – jelentettem ki, és elmosolyodtam.

– Majd nem tartod butaságnak, amikor a bundámat a fára akasztva találod egy levéllel…

Friss

Amint látjátok egy jó ideje nincsen friss, ezek nem csak a szűkös időbeosztásom miatt vannak így, hanem azért mert nem látom, hogy bárkit is érdekelne. Viszont nem fogom csak úgy feladni, tovább fogom írni és lefogom zárni a sztorit. Csak egy kis időt kérek mert most a zseniális agytekervényeimnek xD köszönhetően zseniális ötletem támadt egy új sztorihoz. Már a megírásba is belekezdtem. De ígérem, hogy most azonnal neki állok írni a 25. fejezetet, és ha minden jól megy, akkor csütörtökön ha hazaérek tudok hozni nektek frisset, már persze ha érdekel....

Na puszilok mindenkit. 

Ne felejtsétek az én versenyes blogomat sem hiszen ebben a hónapban is nyeremények várnak rátok...izgalommal spékelve.

Tiszti