– Te eszetlen állat, esküszöm nem vagy normális, mégis mit akartál eddig elérni a vicceiddel, mert most elérted azt, hogy a lányom teljes sokkba került miattad, esküszöm, ha fel kel kitekerem a nyakadat – hallottam meg hirtelen apa hangját és nehezen de a szemem is kinyitottam.
Emmett a sarokban állt és boci szemekkel nézett apára, és tényleg sajnálatot mutatott arckifejezése.
– Apa – kezdtem el a mondatot, de a hangom kicsit érdes volt, így megköszörültem a torkom, és úgy folytattam. – Apa, mond azt, hogy Jacob él – néztem rá könyörgően.
– Itt vagyok, szerelmem – rontott be az ajtón, azonnal odavágtatott hozzám és homlokon csókolt.
– Mondtam, hogy túléli – engedett fel Em és mosoly kúszott arcára.
– Én meg ezerszer elmondtam, hogy hagyj minket békén a hülye vicceiddel, mert falra mászom tőle – vágta hozzá apa.
– Ezek szerint nem ütött rád a lányod, mert ő nem falra mászott, hanem padlót fogott – csapta be maga után az ajtót Em.
– Egyszer még megölöm – morgolódott apa és végigsimított az arcomon.
– Anya hol van?
– Carlisle-lal együtt elmentek Denaliba, Jenniferhez. De azt hiszem, egy óra múlva itthon vannak, csak elmentek meglátogatni.
– Edward, megtennéd, hogy magunkra hagysz pár percre? – kérdezte Jake.
– Hogyne – sétált ki apa, kettesben hagyva minket.
– Kicsikém, annyira hiányoztál – csókolt meg újra és újra.
– Mégis mióta vagyok itt?
– Tegnap reggel óta, én meg csak az előbb mentem le hogy iszok végre valamit mikor meghallottam a hangod. Annyira aggódtam érted, bár képzeld csak, így volt alkalmam bepótolni a múltkor elvesztegetett párbajt Emmettel. Nem bánom, hogy kimaradtál belőle, elég véresnek mondható. De találd ki, hogy végül is ki nyert!
– Fogadok, hogy Emmett – tartottam vissza feltörő nevetésem.
– Hát, kicsikém most nem tudom, hogy megsértődjek vagy megsértődjek?
– Jó tudod, hogy tudom, hogy te nyertél, hiszen nálad nincs erősebb – nevettem el magam.
Ő viszont szomorúvá vált és ezért én is visszafogtam magam. Egymást néztük percekig, mikor Jake lerántott az ágyról, egyenesen magára. Ott ültem a hasán és eszembe jutott a „múlt” éjszaka. Odahajoltam hozzá és nyomtam ajkára egy röpke csókot, majd felálltam és kivágtattam a szobából, faképnél hagyva őt.
Na én akkor bántam meg, hogy kiléptem az ajtón mikor apa szobája felől meghallottam Tanya kéjjel teli sóhajait. Azzal a lendülettel amivel kijöttem, mentem is vissza.
Jake még mindig ott feküdt és mosoly ült ki az arcára mikor meglátott.
– Mi hajnali két óra óta hallgatjuk. Úgyhogy valamit azért köszönhetsz Emmetnek – nevetett.
A nap első része nagyon lassan telt, de csak addig, még Carlisle haza nem ért. Attól a perctől, végre összeültek az ittlévők, hogy felkészülhessünk a csatára. Mindenki helyet foglalt Jake és én egy fotelban telepedtünk meg, és figyeltük, ahogy Carlisle bevezetésként elmondja a legfőbb tényeket.
– Szóval, egy dolog teljesen biztos, hogy harcolni fogunk a Volturi ellen. Az is biztos, hogy a meglepetés ereje a miénk lesz. Azt, hogy nyerünk-e, azt nem tudom, de minden amellett szól, hogy igenis, van esélyünk.
– Apa, ezerszer elmondtam már, hogy ebből a csatából, nyertesként kerülünk ki – durcáskodott Alice.
– A jövő kiszámíthatatlan, hugi. Egyébként meg, úgy mondod, mintha a farkasoktól olyan tisztán látnál. Nem tudhatod, hogy a Volturi hová megy, lehet, hogy eleve a La Pushba törnek.
– Itt nem harcolhatunk velük, az nagyon veszélyes lenne az itt lakók számára is, valami alkalmasabb helyet kell keresnünk, innen távol – szólt bele Jacob.
– Igaza van, szembe kell találkozni velük, meg kell lepni őket a bátorságunkkal, hátha visszavonulnak – mondta Corin.
– A fenét arra nem kerül sor, Caius nem hagyja élve a farkasokat, és Jane sem hagyná tovább élni a Cullen családot, te is ott voltál, tudod, hogy ő vette rá Arót is a támadásra. Meg azt hiszed én, Marcus Volturi, hagynám, hogy megfutamodjon?
– Igazad van, teljesen igazad van – mondta Emmett.
– Szóval, kapjunk elő egy térképet és keressünk valami jó helyet, ami távol van innen, de a Volturi útvonalába bele esik – állt fel apa.
Miután visszaült kinyitotta Észak-Amerikánál és keresgélni kezdett.
– Megtaláltam az ideális helyet, és ha jól gondolom, akkor, úgy is arról jönnek majd – mutatott apa valahova Amerika keleti partvonalára,
Majd Alice ott termett mellette, s megszemlélte apa ujjainál lévő város nevét.
– Jó lesz, egészen biztos, hogy ott találkozunk velük – erősítette meg Alice a feltevést.
– Rendben, köszönöm, Alice, akkor a cél Baie Verte – jelentette ki apu határozottan.
– Alice, láttad, hogy mikor érnek oda, körülbelül? – kérdeztem.
– Pontos napot nem tudok, de aznap hajnalban, biztosan esni fog az eső ott.
Anya azonnal ugrott a számítógéphez, hogy megnézze az időjárás előrejelzéseit. Pár kattintás után megszólalt és közölte, hogy mit tudott meg.
– Hát, itt azt jelzik, hogy csütörtök hajnalban várható némi zápor, ami azt jelenti, hogy összesen négy napunk van hátra.
– Remek, akkor, Paul, Jacob, készítsétek fel a falkát az útra – utasított Carlisle. – Pontosan hányan is vagytok? – érdeklődött.
– Sam nélkül, összesen 10 farkas van, valamint, van két új, akik a vámpírok érkezésével változtak át, de jobbnak látnám itthon hagyni őket, legalább addig sem marad védtelenül a La Push, és amúgy sincs még semmi tapasztalatuk – válaszolta kedvesem.
– Értem, mi kilencen vagyunk Renesmee-vel együtt, habár őt kihagynám a csatából hiszen könnyen megsérülhet – nézett rám Carlisle bocsánatkérően.
Igazából elkapott a méreg, amiért csak így kizárnak az egészből, de majd meglátjuk, hogy ki nem harcol, mert én biztos, hogy fogok.
– Mi hatan jöttünk, és támogatunk titeket, bárhogy is legyen vége a harcnak – mondta Kate.
– Igen, végre lesz alkalmunk bosszút állni a nővérünkért – szólt bele Tanya.
– Nekem pedig, Huilenért kell bosszút állnom, hiszen ezt nem hagyhatom annyiban – szólalt fel Nahuel is.
– Mi csak hárman vagyunk, de a végsőkig veletek harcolunk, drága barátaim - mondta Marcus.
– Rendben, akkor mindenkinek van két napja, hogy táplálkozzon, ahogy, és amennyit csak tud – szólt apu, és ezzel le is zárta a beszélgetést.
A társaságunk szétszéledt, elmentek vadászni. Mivel elég sokan voltunk a környéken lévő vadakhoz képest, így messzebbre kellet egyik, másik csapatnak menni. A Denali család elment az ő vadászterületükre. Marcus csapata dél felé indult, mi pedig maradtunk a szokásos terepen. Előtte persze megbeszéltük, hogy szerda reggelre mindenki itt lesz, mert akkor indulnunk kell, ahhoz, hogy időben odaérjünk és feltudjunk készülni a terepviszonyoknak megfelelően.
Jake az idő nagy részét a falka kiképzésével töltötte, már-már kezdett hiányozni közelsége, de kibírtam nélküle, ezt a két napot, ami bár lassacskán, de eltelt.
Induláskor mindenki a Cullen háznál volt összegyűlve, a farkasok egy csoportba a vámpírok egy másikban. Most már nyugodtan mondhatom, hogy nem a fajok egymásra néző veszélye, vagy haragja miatt lett két részre osztva csapatunk, hanem a szagok miatt. Még mindig nem szokták meg egymás illatát, vagy ahogy ők fogalmaznak, bűzét.
Apa kézen fogva anyut, és Carlisle Esmét, előre indultak és a többiek követték őket.
Baie Verte felé, minden útba eső várost kikerültünk, így kicsit hosszabb volt az út a tervezettnél. Ami meg is viselt és meg kellett állnom, bár csak enyhe kis szédülést éreztem, mégsem akartam nagyobb bajt. Apa azonnal oda is rohant hozzám, ellenőrizni állapotom.
– Semmi baj csak ideges vagyok a jövőnk miatt – néztem a szüleim szemébe.
– Ne aggódj, drágám, neked nem eshet semmi bántódásod – mondta anyu miközben átölelt.
– Nem is magam miatt aggódok, hanem értetek és a többiekért is.
– Nyugodj meg Nessie, nem esik senkinek semmi baja – nézett Alice a szemembe és Jasper-nek köszönhetően meg is nyugodtam.
– Rendben, ne vesztegessünk több időt, mennyünk tovább – indultam volna el mire Jake elém állt és rám mordult.
– Azt akarja, hogy ülj fel a hátára, majd visz egy darabig, nagyon aggódik érted – mondta apa és közben helyeslően bólogatott.
– Rendben – másztam fel szerelmem hátára, és kényelmesen elhelyezkedve, rádőltem nyakára.
Még mindig hosszú út állt előttünk ezért úgy döntöttem picikét pihenek. Már majdnem el is aludtam mikor egy nagy morgás ijesztett meg. Körbe néztem, de mivel senki nem állt meg és veszélyt sem láttam. rájöttem, hogy nem morgás volt, hanem korgás. Jake annyira belefeledkezett hogy a falka tagjai rendesen felkészüljenek, hogy ő nem evett a napokban rendesen.
– Állj meg azonnal – szóltam kicsit hangosabban a kelleténél. Mire megint mindenki megállt és felém fordult.
– Talán valami baj van? – szaladt oda anyu, aki rosszullétem óta egy pillanatig sem nézett mást, csakis engem.
– Nem, semmi baj, csak Jake – néztem rá mérgesen.
– Mi baj van vele?- kérdezte, most Esme.
– Nem evett rendesen mióta hazajöttünk Rómából, mert a falkával törődött.
Erre Jake, Seth felé fordult és hangosan rámordult. Fogalmam nincs, hogy miért, de elég szúrós tekintettel szemlélte.
– Egyetértek, pajti – szólt közbe apu.
– Miben is? – kérdeztem rá.
– Azt mondta Seth, hogy majd ő visz téged, míg Jake és pár farkas mennek és ejtenek pár vadat, mert kell az energia. Majd utolérnek a szagunkat követve.
– Igaza van neki – fogtam meg kétoldalt a fejét, majd megpusziltam. – Menj, egyél valamit.
– Jake muszáj enned, addig vigyázunk Renesmee-re – nyomott orrára egy puszit anya is.
– Rendben – tolmácsolta apu
Quil, Embry és Jake eltűntek a fák között én pedig felkapaszkodtam Seth hátára és úgy indultunk el tovább Baie verte felé.
Már késő délután volt, mikor Jake és a többiek utolértek és nem sokkal utána, meg is érkeztünk a csata helyszínére.
Egy szép kis tisztás volt majdnem, egy kicsit elhanyagolt de ez számunkra nem jelent hátrányt. Körben, mindenhol fák voltak, a madár sem járt erre, így teljes csend és nyugalom ült be a családunkba, egészen estig.
Rose és Emmett felállították a sátrakat, amiben éjszakázni fogunk, és közben hallgathattuk lökött nagybátyám vicceit.
– Rose, szerinted magunknak állítsunk? – mosolygott.
– Szerelmem, ugye nem akarod azt mondani, hogy ezt az egyetlen egy estét nem bírod ki szex nélkül? Mert akkor most el kell, hogy szomorítsalak, mert kizárt, hogy a mai este hozzám érsz egy ujjal is.
– Na de, kicsim, miért?
– Nem fogok „ágyba” bújni veled, a csata előtti estén, mert tudom, hogy pokolian odatennéd magad, hiszen teljesen átjárt már az egész csatának a heve. Úgyhogy nagyon gyorsan felejtsd el, mert akár azt is megteszem, hogy kiteszlek a sátorból, és akkor azt kezdesz, amit akarsz.
Emmett kacagott egy jót Rose mondatán, majd mikor már képes volt beszélni, így szólt:
– Ezt úgy mondtad, mintha egy magamfajtának, sokat jelentene egy ilyen kis sátor – nevetett fel újra.
– Hát jó, akkor, ugye Marcus nem bánod, ha a te sátradba fészkelem be magam? – kérdezte Rose teljes komolysággal.
– Nem dehogy, csak nyugodtan – felelt Marcus, mire Em álla a földet súrolta és megszólalni sem tudott.
Rose pedig megfogta a hálózsákját és a már felállított sátorhoz sétált méltóan. Majd később még a cipzárt is behúzta maga után.
Jake is odasietett hozzám és lágyan a sátrunk felé vonszolt. Bent az ölébe húzott és mintha félne, hogy utoljára lát, és lágyan csókolgatta minden porcikám, amit ért. Mindeközben pedig a kinti beszélgetést hallgattuk.
– Enyém Jane – jelentette anyu.
– Én segítek neked Bells – vágta rá Kate.
– Rendben – helyeselt apu. – Mi Alice-el és Jasperrel végzünk Aróval, persze, ha neked ez megfelel Marcus.
– Igen, tökéletes, de azt szeretném még kérni, hogy ha lehetséges, engedjétek meg nekem, hogy előtte megölhessem, drága feleségét Sulpiciát, hagy érezze pár pillanatig, amitől én évszázadokon keresztül szenvedtem.
– Én úgy gondolom, hogy valami beugró szerepet vállalnék, ha valami van, mert, úgy kiszemelt áldozatom ott nincs, mert akivel esetleg végezni tudnék az Demetri, de hát ő mellettünk áll, szóval, ha van valami én, azonnal ugrok – jelentette be Em.
Kitárgyaltak minden apró kis részletet, ami az eszükbe jutott, de mivel ez minket, túlságosan nem érdekelt, elkezdtünk Jake-el játszadozni. Nem olyan vidáman, de elvoltunk, mint a régi szép időkben.
– Carlisle, mi baj – figyeltünk fel Esme hangjára.
– Semmi, drágám, csak olyan boldogtalan vagyok, megint itt állunk és várjuk, hogy jöjjenek, ítélkezzenek és megöljenek. Tudom, hogy mi fogunk nyertesként kikerülni, de tudjátok mennyire utálom az öldöklést, még akkor is, ha feltétlenül kell.
– Nem kell harcolnod, apám, elegen vagyunk, te csak maradj itt, és lásd el a sérülteket. Te erre születtél, és mint a családod, mi ezt tiszteletben tartjuk.
– Köszönöm, Edward, hálás vagyok neked.
– Ki vállalja Alecet – tette fel apu az újabb kérdést.
– Majd mi Rosalie-val végzünk vele, el is feledkeztem róla, ő is ideális számomra, szóval töröljetek a beugró listáról, enyém Alec – vágta rá Em.
– Majd segítek én is, habár jobban örültem volna, ha Caius-sal végezhetek – hallottam meg Kate hangját.
– A farkasok majd vállalják Caiust – szólt ki kedvesem.
– Rendben, de ha lehet, szép lassan végezetek vele, had szenvedjen Irina haláláért – jött Kate válasza.
– És én? – kérdeztem a sátorból.
– Kicsim, te inkább csak nézd az eseményeket, mert tény hogy erős vagy, de most több száz éves, harcban tapasztalt vámpírokkal lesz dolgunk – válaszolt anya.
– Igen, igaza van anyukádnak – helyeselt Rose, még mindig Marcus sátrából.
Duzzogva, de beletörődtem, így inkább befészkeltem magam Jake védelmező karjaiba és mivel fáradt voltam, és szerelmem is nyugtató szerűen ringatott, hamar elaludtam.
Reggel a farkasok nyüszítésére keltettem fel, hiszen nyugtalanabbak voltak, mint mindenki más. Kimásztam hálózsákomból, ami eleve érdekes, mert nem ebben aludtam el, szóval Jake már nagyon régóta ébren van, vagy éppen el sem aludt. Kikúsztam a sátorból, és egyből Jake-et kezdtem el keresni, aki ember alakban volt, és még most is apuval beszélt. A távolban Jasper oktatást tartott a Denali nővéreknek és pár figyelmes farkasnak. A többiek egymással edzettek, ebben az utolsó pár percben.
– Nemsokára itt lesznek, készüljünk fel, hogy minél nagyobb meglepetés érje őket - utasított minket Alice.
– Akkor, Marcus, mennyetek be, oda a fák takarásába - intett apa jobb oldalra, mire Marcusék, egy pillantás alatt, el is tűntek.
Hiszen nem akartuk még jobban felizzítani a kedélyeket, azzal hogy Marcusék itt állnak közöttünk. Ugyebár ahogy mondani szokás: Mindent a maga idejében.
Mindenki szépen felsorakozott, Minden pár váltott még egy szenvedélyes csókot. Ahogy mi is. Jake csókján érezni lehetett a félelmet, hiába nyugtatta meg Alice, hogy semmi baj nem lesz, mégiscsak aggódott a falkája miatt. Láttam, ahogy anya arra koncentrál, hogy levédhesse az egész „családot” pajzsával.
Mindenki belekarolt a másikba, és úgy vártuk Alice jelzését, mellyel, tudatja, hogy pillanatok múlva itt vannak.
Nagynénikém felemelte kezét, majd egyesével kezdte el becsukni ujjait. Öt, négy, három, kettő, egy.
Ahogy leejtette maga mellé a kezét a „fekete sereg” kilépett a fák takarásából és ahogy megpillantottak minket, ledermedtek és titokzatos tekintettel szemlélték végig a hosszú sort.
