Sziasztook :)
Te jó ég, szégyenletes az amit én művelek....
Egy csomó ideje nem volt friss és ezt nagyon bánom!
Viszont most megpróbáltam beletenni apait-anyait és megírni egy hosszabb fejezetet.
Szerintem elég jó lett, bár ezt inkább rátok bízom ahogyan szoktam :)
Olvassátok szeretettel!
Puszi
Tiszti
27. fejezet
(Renesmee szemszög)
Vannak dolgok melyeket lehetetlen elképzelni. Na de ez…
A konyhában ültem és egy világoskék szalvétát hajtogattam,
annak reményében, hogy ezzel talán eltudom ütni az időt. Bár ez egyáltalán nem
tűnt úgy. Így inkább lehajtottam a fejemet az asztalra, ugyanis, már a szemem
is majd leragadt a fáradság miatt, de önkéntesen biztos nem hajtottam volna
álmomra a fejem, ugyanis addig még Jake haza nem ér épségben, és Dakota fel nem
ébred, egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy elszunyókáljak. A percek viszont
eszeveszett gyorsasággal teltek, de eseménytelenül. Reggel óta semmi érdek
felkeltő nem történt, akkor is csak az fokozta fel a hangulatom, hogy Jake egy
nagyon kedves levelet hagyott maga után. Akárhányszor rágondolok a reggeli
levél szavai csengenek a fejemben, és azokon önkéntelenül is de elmosolyodom.
Minden sorra pontosan emlékszem, de azért ma már sokadszorra, de újból a
farzsebembe nyúltam és előhúztam a gondosan összehajtogatott papírját és
szétnyitottam.
„Kicsim, sajnálom,
hogy ma reggel sem ébredsz mellettem, de sajnos beszélnem kell a falkával, és
ha úgy alakul rátámadunk a Nikita törzsre is. Remélem minden rendben lesz. Este
találkozunk, kedvesem. Vigyázz magadra. Szeretlek.
Jake”
Akaratom ellenére is elmosolyodtam utolsó szavain.
Akármennyire jelentéktelenek, nekem nagyon-nagyon sokat jelentenek. Épp ezért
nem tudok most nyugodtan várni rá, mi van, ha tényleg támadtak és baja esett? –
Már megint felfújom a dolgokat, úgy érzem, túl reagálom. Pedig semmi ok az
aggodalomra, ha baj lenne, értesítettek volna. – Remélem.
– Kincsem – hallottam meg anya hangját, melyre azonnal
felkaptam a fejem. Ő pedig közelebb sétált és leült mellém. – Baj van?
– Nem, anya, nincs semmi – mosolyogtam és átöleltem.
– Szeretlek.
– Én is, anyu – elengedtem az ölelést és megfogtam a kezét.
– Tudod, úgy érzem, hogy ennek soha nem lesz vége. Úgy érzem, soha nem leszünk
már boldog család, aki nyugodtan tud élni.
– Dehogy is nem! Ne gondolj ilyen butaságokra. Minden rendbe
fog jönni. Jacob hamarosan itt lesz. Edward pedig az előbb mondta, hogy már
csak percek vannak hátra és Dakota is napvilágot lát új lényként. Épp ezért
jöttem le, hogy megkérjelek, vagy menj biztonságos helyre, vagy nem is tudom…
Félek, életem. Még soha nem volt dolgunk ilyen lénnyel és hát…
– Szerintem, megvárom Jake-et, és ha ő jön, akkor vele
együtt felmegyek. És te se aggódj, anyu, minden problémára van megoldás.
– Igazad van – mosolyodott el és felállt. – Felmegyek, ha
jól hallom jön Jacob, ha beszéltetek mindenképp gyertek – elengedte a kezem és
kisétált a konyhából.
Gyorsan összehajtogattam Jake reggeli levelét, és a zsebembe
csúsztattam, majd halkan az ablakhoz sétáltam. Azonnal mosoly kúszott arcomra
mikor megláttam az erdő szélén Jake-et és Sethet amint éppen nevetve vállba bokszolják
egymást, és elindulnak a ház felé. Ő viszont ahogy megpillantott az ablakban
megszaporázta lépteit és amint beért a karjaiba kapott és egy forró csókkal
köszöntött, melyért már a szívem napok óta epekedett.
Mikor elengedett, a nyaka köré fontam kezeimet és szorosan
hozzábújtam.
– Hiányoztál – suttogtam meleg bőrének. – Aggódtam érted.
– Sajnálom, kicsim. Nem akartalak megijeszteni. Egyébként
minden rendben ment, viszont lesz némi beszámolóm, ha összegyűlik a család.
Ugyanis ma tárgyaltunk a Nikita törzzsel.
– Oh, te jó ég – rázkódtam meg a karjai között.
– Nyugalom, életem. Tényleg semmi baj, de…– Jake nem tudta
tovább mondani
a mondatot, mert egy hatalmas sikítás hallatszott az
emeletről, és csak annyit láttunk, hogy valaki lesuhan a lépcsőn, és egyenesen
nekiront az üvegfalnak, amely könnyedén megadta magát a kőkemény vámpírtestnek,
mely tovább menekülhetett ki a házból.
– Ez mi volt? – rohantunk fel azonnal az emeletre, de
félúton beleütköztünk a családomba.
– Az, aki keresztül száguldott az üvegen és most indul
lemészárolni a fél város? Hát az, Dakota – válaszolt apa és csalódottan
hajtotta le a fejét.
– Meg kell állítani, méghozzá azonnal! – jelentette ki Jake,
és már némi dühöt is fel lehetet fedezni a hangjában.
– Megyünk Jake, ne aggódj – szólt Carlisle, és a többiekkel
együtt a nappali közepére rohant. – Emmett, Edward, Jasper, ti azonnal indultok
a lány után, most, sipirc! – utasította fiait, akik az első parancsszóra
elhagyták a házat, és az erdőbe vetették magukat.
– Velem mi lesz? – kérdezte Alice, aki a kanapénak
támaszkodott ugyanis, nagyon úgy nézett ki, hogy már nem sok kell ahhoz, hogy
vámpír létére elveszítse az eszméletét.
– Nyugodj meg, angyalom – ölelte magához Esme. – A fiúk
megállítják és visszahozzák azonnal.
Jake teste megfeszült mellettem, és éreztem, hogy nem sok
türelme maradt már. Ezért gyorsan átöleltem, mert tudtam, hogy ez némileg oldja
a feszültségét.
– Seth, Jake, megbírjátok állítani anélkül, hogy megölnétek?
– tette fel a kérdést kétkedően.
– Természetesen, Carlisle – bólintott Jake, és a hajamba
csókolt. Két perccel később, pedig már egyedül voltam. Összerogytam a földön,
és a kezembe temettem az arcom, annak reményében, hogy a sötétség képes lesz
kizárni a világot most az elmémből.
Már sokadszorra éreztem, hogy valami piszkálja az orrom, de
csak most gondoltam úgy, hogy erőt kell vennem, és meg kell néznem, hogy mi az.
Kicsit hunyorítva, de kinyitottam a szemeimet és legnagyobb megdöbbenésemre
Jacobbal találtam szembe magam, aki hatalmas vigyorral az arcán újra az
orromhoz emelte a kis tollat és megcsiklandozta.
Automatikusan értekaptam és játékosan elcsentem a tollat,
majd letepertem kedvesemet, és átvettem a kínzó szerepét.
Lassan érzékien húztam végig a két mellizma között és
figyeltem, ahogyan összerándul a különleges érzéstől. Először elmosolyodtam, de
nem bírtam visszatartani, ezért jót kuncogtam rajta. De közben megláttam, ahogy
Jake ajkai csalafinta mosolyra húzódnak, így ijedtemben magam mögé hajítottam a
tollacskát és ráhajoltam Jake forró mellkasára.
– Kis butuskám – kacagott fel –, nem akartalak bántani…csak
szóval, elöntött a vágy, hogy kicsit, na mindegy hagyjuk. Hogy aludtál, életem?
– váltott témát pillanatok alatt.
– Stop. Először is szeretném, ha tisztáznánk, hogy mi, egyelőre
egy pár vagyunk, nincs titkolózás, szégyenlősködés. Másodszor pedig: Jól
aludtam, bár jó lenne tudni, hogyan is kerültem az ágyba – eltűnődve
megvakartam a fejem búbját, majd elmosolyodtam és lesütöttem fejem.
– Én hoztalak be – ült fel Jake és szorosan magához ölelt. –
Amint átváltoztam az erdőben, Bella utánam jött és megkért, hogy jöjjek, hozzád
vissza, mert valami nincs rendben. Így felhagytam azzal, hogy levadászom
Dakotát, inkább haza jöttem hozzád, és sok-sok idő után újra nyugodtan
ébredhettem melletted – villantotta ki fogsorát, majd egy puszit nyomott a
homlokomra. – Na, szóval, hercegnőm, ha már az előbb pont a titkolózást
említetted meg, elmesélhetnéd, hogy végül is mi bánt – mosolygott továbbra is.
Egy pillanatra eltűnődtem, hogy mit mondjak neki, de végül,
az igaz vallomással álltam elő.
– A család, Jacob. Úgy érzem, már nincs értelme élni, ha
nincs nyugalom. Először Dakota, utána Nikita. Áh, feladom, legjobb lenne
elmenni innen messze, megszökni az egész világ elől.
– Renesmee Carlie Cullen, ez volt az utolsó, hogy ilyet
kiejtettél a szádon, értetted? – komolyodott meg a tekintete, és úgy éreztem,
hogy ennél jobban még nem húztam fel soha.
– Vagyis, bocsánat, nem akartam durva lenni, de ne beszélj
itt ilyen sületlenségeket. Minden megoldódik, el sem hiszed, hogy ez a
problémád például milyen hamar meg fog – simított ki az arcomból egy hajszálat
majd talpra állított, és gyengéden megcsókolt.
– Te, jó ég – tértem észhez hirtelen –, Dakotával mégis mi
van?
– Ööö, hát ezt nehéz lenne elmagyarázni, gyere, inkább
megmutatom, az lesz a legjobb.
Hátamra terített egy rózsaszín köntöst, melybe belebújtattam
kezeimet, és Jake mellé simulva kisétáltunk a szobából. Levezetett az emeletről
majd a konyhában megállt a hűtő előtt. Kivett egy apró szendvicset – lefogadom,
hogy Rose unatkozott –, és a szám elé emelte. Nem volt sok választásom, és
egyébként is éhes voltam már, így gyorsan bekaptam az egyfalatnyi szendvicset.
Szerencsére Jake nem akart többet belém erőltetni így visszasétáltunk az
emeletre ott pedig egyenesen Carlisle irodája elé mentünk ott pedig
bekopogtattunk.
– Gyertek csak – szólt ki apa.
Szó nélkül nyitottunk be, ott pedig csak egy biccentéssel
köszöntöttük a bent tartózkodókat. Utána pedig körbenéztem, és a látvány, ami
fogatott, hát, hogy is mondjam, belém fagyasztotta a mondani valóimat.
Dakota az ágyhoz volt láncolva. Hat erős lánc futott
körbe-körbe a testén, mellette pedig Alice és Carlisle ült és láthatólag
nyugodt beszélgetést folytattak, viszont a lány keze görcsösen markolta az
alatta leterített lepedőt. Mindezt vagy a fájdalom, vagy a félelem miatt tette.
– Sikerült megérteni, Dakota? – kérdezte tőle apa, aki az
ágy végéből figyelte az eseményeket.
– Igen, vagyis azt hiszem menni fog – válaszolt csendesen –,
most már lehetséges, hogy néhány lánctól megszabaduljak? – villantott egy
aranyos mosolyt először Carlisle felé, majd Alice és apa felé is.
– Éhes vagy? – kérdezte tőle Esme.
– Hát igazából belém férne vagy két nagydarab fickó, de azt
hiszem, megelégszem valami növényzabálóval is, de csakis Alice és Jasper
kedvéért.
– Ezt reméltem, csillagom – simogatta meg Jasper Dakota
fejét, majd előhalászott a zsebéből egy kulcscsomót és nekilátott kinyitogatni
a lakatokat, melyek a láncot tartották egybe.
Carlisle erős pillantással, Jacobot és engem a bejárati
ajtóhoz parancsolt, apát és Emmettet pedig a két ablakhoz osztotta szét
tekintetével.
A lánc erős csattanással és csörgéssel csapódott a földre
amint a lakat elengedte az utolsó helyen is. Jake kicsit erősebben feszült neki
az ajtónak, ahogy a kislány felült, de próbálta megőrizni a nyugalmát.
Dakota kinyújtózott és körbenézett a szobán. – Na, és ki jön
el velem, levadászni esetleg egy barnamedvét? – mosolygott.
– Ez az, kiscsaj – kacagott fel Emmett, és az ágyhoz
szökdelt, hogy a karjaiba kapja Dakotát.
Ő először egy sikítással jutalmazta, megtermett nagybátyám
hevességét, de gyorsan áttért gyermekes kacagásra, ami feltöltötte a szobát egy
csomó boldogsággal.
– Én elmegyek veled – haraptam be alsó ajkam, mert
számítottam Jake elvetemült reakciójára, és így fél szemmel rá is pillantottam
és csábosan megrebegtettem pilláimat.
– Csak akkor, ha én is! – jelentették ki hárman egyszerre –
mondanom sem kell kik voltak ők.
– Jake, Jasper, Nessie, Emmett, Alice megy! És itt téma
lezárva. Holnap pedig majd a többiek.
Percek alatt elkészültünk, Alice átöltöztette Dakotát, és én
is kényelmesebb ruhára váltottam. Utána pedig együtt sétáltunk le a fiúkhoz,
hogy indulhassunk.
– Aztán, ugyan így gyertek haza, ahogyan elmentek! – szólt
utánunk Carlisle, és becsukta az ajtót mögöttünk.
– Átváltozol? – kérdezte Jasper, gondolom azért, mert
érezhette a Jacobból áradó feszültséget.
– Nem, csak akkor, ha szükséges, most pedig, induljunk
nyugatra. Ja és egyébként kettő órakor találkozóm van, és előtte még
Carlisle-lal megbeszéltünk egy családi kupaktanácsot. Szóval, legjobb lesz, ha
ma tényleg csak növényzabálókkal próbálkoztok.
– Rendben, Jake. Induljunk – mondta Emmett és előre futott
az erdőben.
Viszonylag sokáig rohantunk az erdőben, és hallgattunk
Dakota kacagását, ahogyan élvezi a futást, mire találtunk egy hatalmas szarvascsordát,
ahol igazán jót lakmároztunk, én legalábbis így gondoltam, amikor végeztem a
harmadik állattal is, nagyot sóhajtva elterültem a földön, és az égboltot
kezdtem fürkészni.
– Mi van, csajszi, kikészültél? – állt meg felettem Emmett
és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.
– Emmeeeeettt – hallatszott a kiáltás Alice-től és már csak
azt láttuk, amint az erdőbe veti magát Jasper és Jacob is.
– Ó te jó ég…
