A végzet kezdete

Üdvözöllek!


Szia! Hát íme itt a 12. fejezet is,

remélem, tetszeni fog. Amint látjátok,

egy volturi szemszögéből olvashatjátok. 
Megismerhetitek őt, aki mindig zárkózott,
most kibontakozik, és mindent megváltoztat!
Nem szaporítom a szavakat, kívánok:
Jó olvasást nektek! Én pedig szeretnék
még, pár megjegyzést is olvasni!
Köszönöm, puszi: Tiszti

A végzet kezdete
(Volturi Marcus szemszöge)

Ma is, mint mindig, szomorúan üldögélek a földi pokolban, a gyűlölet barlangjában. Utálok itt lenni, de most még jobban, mert nyugtalan is vagyok. Demetri reggel óta nem járt itthon, mintha a föld nyelte volna. Ilyet márpedig, nem szokott csinálni. Ő az egyetlen olyan testvérem, akiben halálomig bízni fogok. Mert ő az, aki két évvel ezelőtt elárulta nekem Aro nagy titkát, vagyis mocskos titkát. Először el sem akartam hinni, amit mond, de csalódnom kellett abban az emberben, akit eddig nagyon is tiszteltem. Aro képes volt meggyilkolni a saját húgát, az én egyetlen szerelmemet. Mióta ezt tudom, egyre többen gondolok rá megint, a szívem majd belesajdul. Didyme volt az a nő, aki egykor megdobogtatta kőszívemet és Aro az, aki újra megállította. Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm azt a mocskot. Nem fogok neki kegyelmezni, ha eljön az idő, nagyon sokáig fogom kínozni, ahogy engem kínzott ő évszázadokon keresztül azzal, hogy elvette életem értelmét. De még mindig nem akadt alkalmam arra, hogy véghezvigyem kegyetlen tervem, pedig már annyira sok gyűlölet van bennem, hogy talán évekig szenvedne bűneiért. Nem akarok istent játszani, de ezt megérdemli.

Bosszús gondolatmenetemet motoszkálás zavarta meg. Elkezdtem türelmetlenül fészkelődni trónusomban, annak reményében, hogy végre Demetri ért haza. Szerencsére reményem megvalósult, Dem toppant be az ajtón, végre fellélegezhettem egy pillanatra, de tényleg csak annyira. Mikor megláttam az arcát a lélegzetem is elakadt, egy kisebb karmolásnak a nyoma volt látható rajta és róla pedig sugárzott a düh, feldúltság, idegesség egyszerre. Borzasztóan nyugtalanított mindez, de mikor elindultam felé, hogy segítsek, felemelte a kezét, hogy visszatartson.

– Mesterem, nyugodj meg! Mindent elmondok, ha mindenki itt lesz, úgyhogy hívass ide minden Volturit, azonnal! – szólított fel kedvesen.

– Azonnal, mindenki ide! – kiabáltam el magam.

– Mi baj, testvérem? – jelent meg Aro.

– Demetri – mutattam barátomra.

Láttam, hogy Aro is megdöbben erre a látványra, és azonnal felénk indult. De Dem, ugyanúgy tett, mint nálam, így kénytelenek voltunk várni a többiekre. Akik olyan lassan érkeztek meg, hogy már toporzékolni támadt hangulatom. Annyira zaklatott voltam és kíváncsi, hogy ha most Aro a kezem közé kerülne, egészen biztos, hogy nem szenvedtetném, de épp ezért vissza kell fognom magam, hiszen neki kegyetlenebb büntetés jár.

Aro nem bírt tovább várni, újra megindult felénk és a kezét előre tartotta, tudtam, mire készül. De nem hagyom neki, persze, hogy megint ő tudjon meg mindent először. Ez teljességgel kizárt, nem hagyom.

– Aro, nem, én is hallani akarom – mondtam erőteljesen.

– Igyekeznétek végre – kiabált Aro a többieknek.

Percek múlva végre becsukódott az ajtó az utolsó ember mögött, így végre elkezdhette Dem a mondanivalóját.

– Épp Rómában vadásztam, mikor találkoztam Rosalie-val és Renesmee Cullennel, el akartam hívni hozzánk, mert a kicsike igazán szép nővé cseperedett és jobb lenne többet tudni róla. De nem sikerült, mert egy vérfarkas rám támadt. Az egyik azok közül, akik hat évvel ezelőtt is a Cullenék mellett álltak. Igazából nem lett semmi bajom, de azt hiszem, ez itt megmarad – mutatott az arcán lévő sebre. – Fel kellett adnom a harcot, mert be kell, hogy valljam féltem attól a dögtől. Egyébként is megjelent Carlisle, és békésen megoldottuk az ügyet – fejezte be.

– Hogy micsoda, rád támadott egy alakváltó? – kérdezte Caius kiborulva.

– Igen, de tényleg nem történt semmi, csak felzaklatott ez az egész, és úgy gondoltam, megosztom veletek, hogy tudjatok róla. Hiszen, ezt butaság lenne eltitkolni.

– Jól gondoltad, ez fontos dolog, de örülök, hogy minden rendben, Carlisle-nak köszönhetően.

– Carlisle mindig, mindent, olyan könnyedén megold, nem fura ez nektek? – kezdte Jane.

– A Cullenék mindig ilyen szárazon ússzák meg – szólt közbe Alec.

– Nekik ehhez most semmi közük nincs – vágta rá Aro erőteljesen.

– Dehogyisnem, hiszen ők kötöttek szövetséget a farkasokkal. Óriási védelem alatt állnak, nem elég, hogy ott van nekik Bella erős pajzsa, meg Alice és Edward tehetsége, még farkasok is védelmezik, ez nem természetes dolog, Aro, vagy őket, vagy a farkasokat el kell, hogy pusztítsuk – mondta felháborodva Jane.

– Csend, húgom, gyengék vagyunk a farkasokhoz képest, még Demetri is feladta a harcot, pedig, csak egy dög volt, ellenünk lenne vagy tíz. Belegondoltatok ti abba, hogy mekkora veszteségünk lenne? Meg akartok halni? Mert azt akár itthon is elintézhetjük, ki sem kell mozdulni – fenyegetőzött Aro. Persze, csak azért, mert nagyon félt tőlük.

– Meg természetesen a Cullenék kiállnának mellettük, ahogy ők is szoktak fordított helyzetben – szólalt meg Felix.

Azt hiszem, eljött az én időm, ha egy csatát indítunk a Cullenék ellen, ott én könnyedén átállhatok melléjük, így szembeszállhatnék Aróval. Igazán kedvező, nagyszerű ötlet. De akkor fokoznom kell a hangulatot most, hogy Aro is belássa, mennünk kell. Akkor a Cullen családdal együtt, végzünk a volturi mocskosabbik felével és végre minden békés lesz, én kiadhatom magamból az évek során összegyűlt gyötrelmet és haragot, ő pedig eltűnik a föld felszínéről. Borzasztó egy gondolat elárulni a családom, de oly hatalmas bosszúvágy, ami bennem ég, nincs senkiben, és ezt ki kell, hogy adjam.

– Nem kellene megkérdőjelezni a volturi hatékonyságát, támadnunk kell, többen vagyunk és erősebbek, akár a Cullenékkel szemben is eredményt érünk el, annyi meglepő képességgel rendelkezünk, végzünk a farkasokkal és az olimpiai klánnal – biztattam őket.

– Igaza van Marcusnak, végzünk a farkasokkal és a Cullenékkel is, ez már kicsit sok, amit művelnek – értett egyet Caius.

– Mi van, ha újabb vámpírokat toboroznak maguk mellé? – kérdezte Aro.

– Nekünk, így is-úgy is lenne veszteségünk, de szálljunk szembe velük, nagyon rég nem volt már semmilyen harcba részünk, ők viszont túlnépesítik a földet hibrid vámpírokkal, meg a hülye kultúrájukat is egyre többen követik, felháborító. Meg kell tizedelnünk azt a klánt, de főleg a farkasokat – biztattam tovább Arót, a saját érdekemben.

– Hát rendben, támadást indítunk ellenük! Vállaljuk a felelősséget, bármi áron, viszont, ha Alice-nek és Bellának bántódása esik, mindenkit elpusztítok. Szükségem van rájuk, nagyon nagy szükségem – felelte immár cseles mosollyal, és lezárta a beszélgetést.

Mindenki nagyon izgatott lett Aro döntésétől. Tervezgetni kezdtek, gyakorolni a harcművészetet és átbeszélték a lehetőségeket. Nem sokszor adódott ilyen alkalom. Akármikor mentünk, a Cullenék mindig megoldották, és távolabbi hadjáratokat is, csak évszázadokkal ezelőtt indítottunk, de most ilyen sok idő elteltével eljött az alkalom és mindenki örömmel fogadta. Még én is, sőt talán én vártam ezt a pillanatot a legjobban. Most a legtöbb testvérem, köztük Aro is, elmentek vadászni és többek között gyakorolni.

Csak öten maradtak itt, Afton, Heidi, Corin és Demetri, akik mind-mind, más helyen tevékenykedtek. Így véghezvihetem tervem második részét is. Hiszen egyedül csak nem mehetek. Demetrit viszem magammal, persze, ha eljön. Mást nem avatom bele mocskos kis ötletembe, hiszen minél többen tudják, annál nagyobb az esélye, hogy kitudódik és Aro fülébe jut. Most viszont, tényleg beszélnem kell Demmel, így halkan magamhoz intettem.

– Testvérem, végre eljött a nekem való alkalom és szeretném, ha velem tartanál, ha nem úgy döntenél, akkor, amit most mondok, kérlek, tartsd titokban, értetted?

– Igen, mester – vágta rá rögtön.

– Tudod, mekkora fájdalmat okozott nekem Didyme halála, meg az, hogy tudom ki ölte meg. Soha nem gondoltam, hogy ilyet teszek, de elárullak titeket, átállok a Cullenék és a farkasok oldalára, elvégre nekem személyesen, semmi problémát nem okoztak, egyébként meg, egyedül nem szállhatnék szembe Aróval, és ha ezt kell tennem, hát megteszem. Azt szeretném, ha velem tartanál, mint követőm, még, akkor is, ha nem kedveled őket.

– Veled tartok, Marcus, a világ végéig követnélek, melletted állok mindenben, hiszen tudod, szerettem Didyme-t és téged is mesterem – vágta rá, gondolkozás nélkül.

– Biztosan vállalod ezt a csatát? Nem lesz könnyű, de megnyerhetjük, hiszen tudod milyen erős az olimpiai klán.

Alig bírtam befejezni a mondatot, szerintem Demetri a végéből nem értett semmit, úgy elhadartam. Az egész Corin miatt volt, észre sem vettem, hogy felénk tart, és még az kellett volna, hogy meghallja a beszélgetésünk.

– Mi ez a nagy tervezgetés, uraim? – kérdezte.

– Nem rád tartozik – feleltem merő gúnnyal hangomban.

Demetri átkarolta Corin derekát és megsimogatta hátát, hogy picit megnyugtassa, mivel érezhette, hogy a durva hangnememmel megbántottam őt. Most eszméltem rá, hogy milyen érdekes kapcsolat alakult ki közöttük, erősebb, mint gondoltam. Talán be kellene avatni őt is, mert szó nélkül követné a párját, vagy ne kockáztassak? Nem sokáig gondolkodtam a lehetőségeken, éreztem a köztük támadt vad, forró szerelmet, láttam, ahogy Dem, végigcsókolja Corin arcát és ez épp elég bizonyíték volt arra, hogy egészen biztos, követné.

– Ha elmennénk valahová, jönnél Demetrivel?

– Mindig vele tartok, Marcus, hiszen te is látod, mennyire szeretem – felelt.

– Harcolnál Aro ellen is? – kérdeztem, annak reményében, hogy talán meggondolja magát.

Demetri szemébe fúrta a tekintetét és mélyen elgondolkozott. Hamar rájött, hogy Dem, már régen ellene döntött, így pillanatok múlva válaszolt.

– Igen, harcolok – mondta szemrebbenés nélkül. – De ugye, nem hárman akarunk vele szembeszállni, mert akkor semmi esélyünk.

– Ó, ne gondolj butaságokat, édesem, átállunk a Cullenék és a farkasok oldalára, úgy végzünk vele – suttogta neki Demetri.

– Rendben veletek tartok, hiszen nekem semmi problémám nincs az olimpiai klánnal – mondta.

– Mester, bármi változás történne, szóval, ha indulunk, szólj, itthon maradunk, de most eltöltök pár, kellemes percet Corinnal, ha megbocsátasz.

– Menjetek – intettem el őket.

Ezzel a mondattal lezárult a megbeszélésünk, ők kézen fogva elszökdeltek a szobájukba, én meg visszaültem a székembe, töprengeni a jövőn…

Elgondolkodtam azon, hogy a Cullenék hisznek-e majd nekünk, vagy azonnal meg is ölnek, mielőtt elmondhatnék akármit, bár ez nem vall Carlisle-ra, ő békés teremtés. De ott vannak a farkasok, akik kevésbé nyugodtak, és hát be kell, hogy valljam, rettegek tőlük, de valahogy megoldjuk. Sőt meg is van, hogy miképpen. Ha nem bántjuk a védelmezett Forks lakosságát, és egyetlen embert sem, akkor biztosan megértőbbek lesznek. Szóval, egyetlen esélyünk az, ha mi is átállunk egy kicsit, az állati vérrel való táplálkozásra. Szerintem Dem és Corin is megérti majd, legalábbis remélem. Mert legfőbb dolgunk, fegyverszünetet kötni a farkasokkal. – Ezt a gondolatmenetem, Aro szakította félbe, egy váratlan, gyilkos fenyegetéssel.

– Ha ezt a csatát elveszítjük, vagy szégyenszemre felkell adnunk, komolyan mondom, a halál fiai vagytok, a saját kezemmel végzek veletek! – nézett a testőrségre szúrós tekintettel.

Többen aggódni kezdtek a kijelentése után, de visszavonulás, még csak, meg sem fordult a fejükben. Féltek a kicsi Jane kínzásától. Bár ő nem jelentette ki, mindenki tudta, hogyha, úgy döntene bárki, hogy visszavonul, az a halállal néz majd farkasszemet. Mert Jane képessége a pokolba jutatja. Tudjuk mi, akik évezredek óta vele élünk, hogy benne hatalmas bosszúvágy ég. Sokan nem szeretik, igazából én sem, de nekem semmi okom az aggodalomra, hiszen amint lehet, távozom innen, Corinnal és Demmel együtt. Erről jut eszembe, hogyan is szabadulok ki innen? Valami jó szöveget kellene beadni, drága Aro testvéremnek, na, de mit?

– Öcsém, a nyerés érdekében, toboroznék magunk mellé pár vámpírt, akik, úgysem állnának a Cullenék mellé. Tudod, hogy sok-sok tehetség van még a világon, én összegyűjthetnék párat. Persze, csak akkor, ha ebben egyetértesz.

– Furcsa egy gondolat, Marcus, de a te kezedben is ott van döntésjog, menj hát és hozz minél többet – válaszolt.

– Köszönöm, Aro, ha esetleg a toborzott seregemmel nem érnék vissza, akkor induljatok el egy hét múlva, és majd valahol találkozunk. – Nem is akárhol – gondoltam.

– Rendben, távozz békével – intet el magától.

Hát, legkevésbé sem békével távozom, de erről neki, jobb nem tudnia. Egyébként, jobb távozási ötletem nem támadt, annyira bennem égett már a távozási vágy, hogy hirtelen, tényleg nem jutott eszembe más.

– Ha nem bánod, Demetrit és Corint is magammal vinném, hogy ne legyek magányos – tettem egy célzást, amit biztosan nem értett.

Követőim azonnal társultak hozzám és várták Aro döntését, aki épp az alakváltókról olvasott egy könyvet, ezért csak legyintett nekünk. Mi pedig, abban a pillanatban elhagytunk a termet.

A szabadság érzet végigszárnyalt a testemen, felszabadultam, így könnyedén vetettem magam a célunk felé, Forksba, a Cullen családhoz.

Végigsuhantunk a sötét utcákon, parkokon, Corin és Dem mögöttem futottak, csak pár méterrel maradtak le. De ők is feltűnően élvezték ezt a kis felszabadulást, pedig, senki sem tudta, hogy még mi lesz ezek után.

Hirtelen eszembe jutott egy fontos tény, amit elfelejtettem közölni velük, ezért kénytelen voltam megállítani őket.

– Van egy fontos dolog, amit kénytelenek leszünk elfogadni, még ott tartózkodunk.

– Mi az, Marcus? – kérdezte Corin

– Sajnos, amíg ott vagyunk, állati vérrel fogunk táplálkozni, muszáj ezt megértenetek, mert különben a farkasok megölnek minket, még mielőtt Aróék megérkeznek.

– Nem igazán örülök ennek, de ha ez a feltétele az életben maradásnak, akkor hát vállalom – felelt Demetri.

– Nekem sincs ellenemre – vágta rá Corin.

– Talán, akkor meg is próbálkozhatunk, új táplálkozási rendszerünkkel, hogy mire odaérünk, ne kívánjuk annyira az emberi vért, és a szemünk színe is változzon, az életmódunk bizonyításául.

Követőim bólintottak egy aprót, és futásra készen várták a következő lépésem.

Soha nem próbálkoztam még ilyesféle vadászattal, de csendben állva vártuk a mozgás hangjait. Amit először hallottam, az valami kisebb, növényevő lehetett, így el sem indultam, de Corin a hang után vetette magát, Demetri pedig egy percig sem bírta távol tartani magát szerelmétől, ezért követte. Több perc, várakozás után, hangosabb lépteket hallottam meg. Felmértem a helyzetét és én is futásnak eredtem, amikor már a közelében voltam, megálltam és megnéztem zsákmányom. Egy foltos hiéna volt, elég nagytermetű, valamit szaglászott, de engem nem vett észre. Egy pillanat alatt rávettettem magam és fogaimat a nyaki ütőerébe mélyesztettem. Nem volt olyan édes ízű a vére, mint egy emberé és olyan laktató sem, de a szomjamat oltotta, ami jelenleg megteszi. Ami még bosszantott, hogy elég gyorsan kifogyott, ezért nem tehettem mást, követtem Demetriék illatát. Gyorsan rájuk találtam, egy csomó antilop után futkostak. Élvezték az állat vadászatot, egy csomó állat már a földön hevert kiszipolyozva. De követőim nem érték be annyival, tovább fogócskáztak a védtelen állatokkal. Végül, én is beszálltam és elkaptam egyet. Ennek még kevésbé volt jó íze, ezért úgy döntöttem, ezen túl, nem vadászok ilyenekre. De azért még kiszívtam vagy ötöt, ami után, végre, úgy éreztem, teli vagyok. Corin és Dem is befejezték a vadászatot, így már csak engem vártak, de még mielőtt elindultunk volna, kikérdeztem a véleményüket.

– Milyen volt?

– Nem volt olyan rossz, mint gondoltam, még élveztem is, de remélem, hamar visszaállunk majd az ember vérre, mert sokáig nem bírom ki – válaszolt Demetri.

– Én egy hiénát vadásztam le először, és higgyétek el, sokkal-sokkal finomabb, mint egy ilyen növényevő – dicsekedtem jókedvűen.

– Jó, legközelebb, akkor mi is ragadozóra vadászunk inkább – mondta Corin.

– Indulnunk kell, mert soha nem érünk oda, főleg, hogy még előttünk áll az Atlanti-óceán – közöltem velük a szomorú hírt, ami egyébként, tény és való.

Kicsit megborzongtak követőim, de elindultunk és együtt futottunk, én pedig koncentráltam a döntésemre, arra, hogy a Cullenék mellé állunk és velük harcolunk. Mivel szerettem volna, ha Alice előre látja érkezésünk és fel lesznek ránk készülve.