2011. augusztus 25., csütörtök

Csalódni farkas dolog... (Part 1.)


Bocsi a késésért, de most is 
nyaralni vagyok így hirtelen 
ennyi tellett tőlem. 
Olvassátok szeretettel. 
Pusszancs Tiszti 

(Leah)

– Jake, az istenért, tegyél már le – morogtam az alfámra –, tönkre tetted életem leggyönyörűbb pillanatát, te tuskó.
– Pardon, hölgyem – engedett el, én pedig kecsesen a fenekemre pottyantam. – De azt hittem átváltozol és kárt okozol benne, én…én sajnálom, Leah – hajtotta le bűnbánóan a buksiját.
– Jó oké, hagyjuk, de ezért még kapni fogsz. Most pedig irány vissza – indultam el, de megálltam, mikor Jake nem óhajtott követni. – Na, most meg mi bajod?
– Én, csak azt akarom mondani, hogy sok szerencsét, és lehetőleg, szépen avasd bele a dolgokba, és ha nem kérdezi, akkor a Cullen családot hagyd ki. Köszönöm.
– Ez természetes, és ne aggódj, te buta alfa, tudok magamra vigyázni – öleltem át, és immár vonszolni kezdtem a ház felé.
Szép csendben sétáltunk vissza a házig, ami immár teljes nyugalomba burkolózott. A konyhában sem tartózkodott senki. Egyedül a dolgozószoba felől hallottam valamicske neszezést. Így azonnal a lépcső felé vettem az utam, hogy minél előbb láthassam a bevésődésemet.
– Jake, itt vagyok – hallottam meg a legkülönlegesebben csengő hangot az erkélyről. Jacob rám pillantott, én pedig egy legyintéssel jeleztem, hogy ki ne próbáljon menni hozzá, majd én elintézem. Ezek után pedig hátratett kézzel somfordáltam az ajtó felé, mert felélénkült bennem némi félelem érzet, az iránt, hogy nem fogadja el, azt, ami vagyok.
– Szia – köszöntem neki és ezt követően szégyenlősen lesütöttem a szemem.
– Ha más nem is, te legalább elmagyaráznád, mi a fene folyik itt? – tette fel a leglényegretörőbb kérdést.
– Gyere velem, és ígérem, mindent elmondok neked – tettem a kezem a vállára, de ő azonnal kicsúszott a tenyerem alól. Kicsit megijedtem mindezek után, de még volt bennem annyi önerő, hogy talpra bírjam magam és elinduljak vele a partra.

Összefont karokkal trappolt keresztül az erdőn, és még néha nagyokat is fújtatott idegességében, mikor egy-egy bokor nem engedelmeskedett vágyainak és minden mozdulatának ellenálltak. Már-már röhejesnek találtam, amikor egyszer csak hangosan felnyögött és lerogyott egy fatuskóra.
– Most meg mi baj van? – tettem csípőre a kezem.
– Elegem van. Végig hurcolsz egy istenverte erdőn, ahol minden második rózsabokor tüskéje a kezembe áll és mindezeken pedig, te csak nevetni tudsz.
– Már ne haragudj meg, de ki is volt olyan nagyon kíváncsi a történtekre? – térdeltem le mellé. – Amúgy meg add ide a mancsod, hagy nézzem meg.
– Mit számít már – tette a kezét a kezembe –, a fájdalmakon már túl vagyok.
– De ezt itt – rántottam ki az egyik tüskét, amit ő egy kisebb sikítással jutalmazott –, jó lenne ha nem hagynánk a tenyeredben – nevettem ki.
– Jó, akkor mielőtt halálra kínoznál, belekezdhetnél a kis történetedbe. Kezdhetnéd például azzal, hogy mi ez a bevésődés dolog – fonta össze újból a karját.
Vettem egy mély levegőt, és felültem mellé a farönkre.

Először azon kezdtem el gondolkozni, mit milyen sorrendben vezessek fel neki, majd azon, hogy egyáltalán elmondjak e neki akármit is. Végül mikor már türelmetlen fészkelődésbe kezdett előálltam egy könnyebb magyarázattal.
– Farkas vagyok – álltam fel a tuskóról, és egy fa mögé bandukoltam, hogy neki álljak a vetkőzésnek.
– Ha most azt hiszed, hogy ezt beveszem, akkor tévedsz, mert… – De itt elakadt a szava mert odasétáltam elé, én a nagy szürke bundámmal és egyenesen a szemébe néztem. – Ez nevetséges, és félelmetes, te jó ég, ki vagy te és mit akarsz? – hátrált el tőlem, én pedig visszarohantam a fa mögé, és visszaváltozva léptem immár elé, hogy újra bele vághassak.
– Légy oly szíves, hallgass végig. Hidd el, én soha nem bántanálak. Én nem ezért teremtettem. Pont ellenkezőleg, az emberek védelme érdekében alakult ki ez az egész vérvonal. Hogy megvédhessük őket a vámpíroktól.
– Mi van? Először azt állítod, hogy farkas vagy, most meg még azt is mondod, hogy léteznek vámpírok?
– Ha végig hallgatnál, és nem vágnál, folyton a szavamba, esetleg el tudnám magyarázni – vágtam a fejéhez. – Figyelj, kérlek. Láttad már a Cullen családot ugye? A hófehér bőrüket, és a mesébe illő szépségüket? És láttál engem az előbb egy nagy szürke farkasként?
– Lehet, hogy valamivel manipulálsz, vagy mit tudom én, de én ebben nem hiszek, sajnálom – rázta meg a fejét.
– A manipulációban hiszel, de ebben nem?
– Sajnálom… – fordult el tőlem és futásnak eredt a Cullen ház felé.
A látványtól összerogytam az avarban és álomnak titulálni a történteket. Hiszen ha mindez most megtörtént, akkor azt hiszem rajtam – farkas életemen – már csak a halál segíthet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése