2011. augusztus 7., vasárnap

Ha én ezt tudom...

20. fejezet

Sziasztok kedveseim.
Azért frisselek ma reggel,
mert már, délelőtt útnak indulok
Németország felé, és egy hétig
nem is leszek itthon, de nyugodtan 
eláraszthattok kritikával, lesz időm
válaszolni. :D Minden esetre jó olvasást.
Legyetek jók!
Puszi: Tiszti 




A dolgok nem mindig sülhetnek el úgy ahogy szeretnénk, de azért reménykedhetünk, hogy ennyire rosszul sosem fog. :)


– Renesmee, mit keresel te itt, vagyis…te jó ég, menjünk innen – kapott el két erős kar Crash kezei közül, és kiszáguldott velem az épületből.
– Még, hogy én mit keresek itt, na de te?
– Nem hozzád indultam, de egészen meghökkentem, hogy itt talállak, azonnal haza kell, hogy vigyelek – válaszolt.
– Háhá, őt te nem viszed sehová – kapott utánam Crash.
– Te – bökött rá – nem mondod meg, hogy én mit csináljak, és bocs, de iszonyat, sürgős dolgom van, és nem akarom kisminkelni az aranyos pofikádat sem, szóval most lelépnénk, ha nem baj – köpte oda a szavakat, és el is száguldott velem a kocsijáig.
– Nessie, ha jót akarunk, akkor most nem viszlek haza, mert te hót részeg vagy, szóval legjobb lenne, ha itt éjszakáznánk, és majd reggel kelünk útra – tett be a hátsó ülésre én pedig az erős fejfájás ellenére is mosolyogva csaptam be magamra a kocsi ajtaját.
– Jennifer, tarts ki, és vigyázz Renesmee-re kérlek, mert ma nem jutunk el a Cullen családhoz, csak holnap reggel indulunk – beszélt nővéréhez.
– Rendben, Nahuel, remélem, addig bírja a kicsi, de iszonyatosan fáj már – nyögött fel mellettem a lány.
– Tudom, de tarts ki, kérlek, nem tudok mit csinálni, ha haza viszem Nessie-t a családi nyugalomnak azonnal lőttek, még így is védenem kell a gondolataimat, mert ha azt Edward meglátja, teljesen kibukik, és amúgy sem tudom, hogy milyen hatással van az alkohol rá. Remélem, gyorsan kiürül a szervezetéből, mert akkor nagyobb bajok lesznek – dumált folyamatosan.
– Fogd be, Nahu, kérlek, aludni szeretnék – ásítottam egy nagyot, és oldalra fordultam.


(Másnap reggel)

– Hát ti, hogy kerültök ide, vagyis én mit keresek itt? – dörzsöltem meg a szemeimet. – Üdv. Jennifer, Renesmee vagyok – nyújtottam kezet.
– Nem emlékszel semmire? – fordult hátra Nahuel.
– Nem igazán, de jól vagyok.
– Nagyszerű, akkor indulhatunk is hozzátok, mert iszonyatos fájdalmaim vannak – sikkantott egyet Jenni, bátya pedig, azonnal indította a motort.
– Jobb is ha nem emlékszel semmire, ne is erőltesd, mert ha apád meglátja teljesen kiborul, és jobbnak látnám, ha kitalálnál valami extra jó sztorit az esti buliról, mert gondolom Jake kér majd valamicske beszámolót, és az igazat pedig hidd el, nem akarod közölni vele.
– Elég rosszul hangzik, és elég rosszul nézek ki, ahogy látom, szóval kösz, megpróbálok nem visszaemlékezni, és hálás vagyok, hogy segítesz.
– Hát ezt nem tudom, hogyan hálálod meg hugi, mert ez óriási erőfeszítés nekem, apáddal szemben, és a tegnapi állapotod pedig, hú – borzongott meg az emlékképtől.
– Nahuel, siess, nem bírom – kapkodott a levegőért Jenni.
– Nessie, kérlek, segíts neki, mert még legalább félórás út áll előttünk.
– Ne dumálj, hanem vezess, segítek Jennifernek, de ne teljen fél órába, mert addigra megszül.

Szegény lány, már majdhogynem megszakadt a fájdalomban, mire végre megérkeztünk hozzánk. Carlisle azonnal rohant, ahogy csak tudott, és karjaiba kapta Jennifert, majd ahogy csak tudott, rohant fel a titkos kórterembe. A többiekkel együtt. Viszont Jake mosollyal az arcán szökdécselt felém, és karjaiba kapva, kétszer megpördített, miközben egy lány csókot nyomott arcomra.
– Nyuszókám, iszonyatosan hiányoztál, hol voltál, minden rendben?
– Igen rendben van minden, jó újra itthon, veled – bújtam mellkasához.
Ő pedig besétált velem a házba, onnan pedig az emeletre, ahol ott ült Jazz, Rose, Esme és Em.
– Nem hallunk semmit, szétvet az ideg, látni akarom – nyavalygott Rosalie.
– Türelem, édeseim, mindjárt meglesz – csitította őket Esme.
Hosszas várakozás és csend után végre meghallottuk a baba síró hangját és mindenki toporogva állt az ajtó elé, mert már látni szerettük volna.
Percek múlva anya lépett ki az ajtón, őt követte apa majd Nahuel és Carlisle a babával a kezében.
– Hát itt van Diego – mutatta felénk a gyönyörű kisfiút, akinek az arcán máris megjelent egy szégyenlős mosoly.
– Minden rendben van Jenniferrel? – kérdezte Esme.
– Hát nem tudom, lényegében jól van, de egyelőre mély álomba zuhant, úgyhogy, Rose, etesd meg a picit – nyújtotta felé a gyermeket.
Rose levágtatott a lépcsőn a babával a kezében, Carlisle visszament apával és anyával a kórterembe, mi pedig követtük a pici Diegót, mert mindenkiben fellelhető volt a kíváncsiság a babát illetően.
– A kis mohó – nevetett Rose, és a harmadik üres üveget is a mosogatóba dobta.
– Hol van a mami – csengett a kisfiú hangja a konyhában, mi pedig kikerekedett szemmel figyeltük, ahogy lebiggyesztette alsó ajkát, és majdhogy nem sírni kezdett.
– Nyugi Prücsök, hamarosan itt lesz – simogatta meg Emmett a fejét.
– Te ki vagy, és ti kik vagytok? – tette fel az újabb kérdéseit.
– Én Rosalie vagyok, ő Emmett, Renesmee, Jacob és Esme, de te, hogyan is tudsz beszélni?
– A mami megtanított mindenre, amit tudnom kell, mikor még a pocakjában voltam. Azt is mondta, hogy vámpír vagyok, senkihez sem fogok hasonlítani, de én így leszek egyedi kisfiú – mesélte és közben a kezeivel is mutogatott, amitől mindenki kőszíve cseppfolyóssá vált, és tettek egy lépést felé, hogy tovább hallgassák a meséket, amiket az édesanyjától hallott.
A végén már anya és apa is lejött, hogy megnézzék mi ez a fura ismeretlen hang, de egy szót sem tudtak szólni a látványtól, ők is csak közelebb jöttek és figyelték, ahogy a kis dalos pacsirta csak mondja és mondja.

Órákig figyeltük, ahogy a picurka beavat a saját világába majd egy nagy ásítást követően megszakadt a mesék áradata, mert úgy elfáradt szegényke, hogy elaludt.
– Rose, átadod egy kicsit a babát? – nyújtottam ki a kezem felé.
– Parancsolj, csinálok neki helyet, addig vigyázz rá – adta át Diegót.
Lassan ringatva a karomban kisétáltam a teraszra, és Alice-en kezdtem el gondolkodni. Mennyi boldogságot lelne most ebben a kisfiúban, ahogy én is. Ha csak egy percig a karjába tarthatná. De nem, nincs itthon, és senki sem tudja, merre lehet. Csak remélni tudjuk, hogy valaha még visszatér.
 A kicsi felsóhajtott és kinyitotta a szemét.
– Pszt, édesem, aludj, ne félj – ringattam, és dúdolni kezdtem.
– Jól áll a kezedben – mosolygott rám Jake az ajtóból.
– Hah, féltékeny vagy?
– Nem, csak tudod, gondolkoztam, hogy netán majd egyszer nekünk is – magyarázkodott.
– Én is – mosolyogtam rá biztatóan – majd nekünk is. Egyszer – léptem közelebb hozzá.
– Igen, a leendő alfa, a picuri farkasom – karolt át, és mindeközben le sem vette a szemét Diegóról.
– Ja persze, és ha kislány lesz? Akkor is azt szeretnéd, hogy farkas legyen?
– De édesek vagytok így – jelent meg a családom is az ajtóban, mind-mind csillogó szemekkel figyeltek minket, és egyikőjük arcáról sem lehetett volna levakarni azt az idétlen vigyort, főleg nem Emmettéről.
– Ne kezdjétek ti is – tiltakoztam, és közben Rose felé nyújtottam a kicsit.
– Ne is akard azt mondani, hogy nem akarsz nekünk dédunokát szülni – hitetlenkedett Esme, ami tőle, még váratlanul is ért.
– Én ezt egy szóval sem mondtam, de részemről még nagyon is, hogy ráérünk.
– Teljesen egyetértek, egyetlenem – mosolygott ránk anya.
– Na mindegy, téma lezárva. Szerelmem, megyünk aludni? – karolt át Jake.
– Igen, menjünk – indultam el a lépcsőn és még dobtam egy puszit a családomnak, akik a köztem, és a Diego közötti különbségeket kibeszélésébe kezdtek bele.
Amint az ajtó becsapódott mögöttünk a telefonom csörögni kezdett egy ismeretlen szám hívása miatt.
– Hali, Crash vagyok – köszöntött, én pedig lecsaptam a telefont, mert bevillant egy szörnyű emlékkép, amit azonnal próbáltam terelni, még mielőtt apa akár egy pillanatot is láthatna. 
– Elmegyünk zuhanyozni, kedvesem? – kérdeztem Jake-et.
– Az jó lenne, a hajnali őrjárat óta nem értem vízhez és ha velem jönnél még élvezném is azt a fürdőt – csókolt meg.
– Egyetértek, menjünk.
Jake három másodperc alatt levette magáról a nadrágot és az alsóját is és már a zuhany alatt álldogált, és várt rám. Nekem viszont lassabban ment a vetkőzés, és elárulom, hogy egy kis huncutság is volt a dologban, mert direkt vettem le magamról minden egyes ruhadarabot extra lassúsággal. Ja és mindezt az orrom alatt nevetve, mert nem bírtam nézni Jake arcát, mikor úgy néz rám, mint egy farkas, aki perceken belül szőröstől-bőröstől felfal.
– Nessie, te ezt most direkt csinálod – nyögött fel.
– Mit? Én teljesen ártatlan vagyok.
– Ah, ártatlan bárányka mi? Tudtad, hogy a farkasok imádják a bárányokat…felfalni? – nyalta körbe száját.
– Az igazán jó lenne – csusszantam be mellé, és magunkra húztam a zuhanyzó ajtaját.
– Te kis huncut – rántott magához – nagyon vad vagy ma este, úgyhogy le kell mondanom a báránykáról, és fel kell vennem a harcot egy oroszlánnal – forrasztotta egybe testünket.
– Ha már az állatoknál tartunk, elfelejtettél válaszolni a kérdésemre – szakítottam félbe tevékenységét.
– Ö, melyikre is gondolsz – fogta meg a csípőmet.
– Tudod, amikor a kisbabánkról beszéltünk, hogy ha lány lesz, akkor is farkast szeretnél belőle nevelni?
– Nem, természetesen nem. Hiszen én magam nagyon jól tudom, hogy Leah milyen szenvedésen ment keresztül, de ha megtalálja a bevésődését vége az egésznek, alapíthat családot, meg amit szeretne, de addig az élete kész gyötrelem. Szóval, ha kislány lesz, akkor imádkozni fogok azért, hogy ne örökölje egyetlen farkas génemet sem.
– Aham, nyögtem fel hangosan, mert már éreztem a testem átszáguldó csodás érzés hullámait. Végül zihálva borultam a zuhanyzó falának és hagytam, hogy a víz lehűtse kimelegedett testem...

(Reggel)

Álmosan kullogtam le a lépcsőn és ásítottam is párat, mire végre leértem a konyháig.
– Jó reggelt, szerelmem. Nem is említetted, hogy ilyen jófej barátra tettél szert, még én nem voltam itthon – mosolygott rám Jake.
– Ö, kiről is van szó? – nyújtóztam ki.
– Hát Crashről, ma reggel jött a volt pasiddal Daviddel, úgy hívják ugye? Na igen, jó haverok lettünk.
– Aha, persze, most csak viccelsz ugye?
– Nem. Mögötted van – intett az ajtó felé én pedig pördültem is az irányba.
– Örülök, hogy újra láthatlak – csillantak fel szemei – Tetszik a családod, elég jó kis helyen éltek, és a barátod egyenesen haláli – boxolt Jake vállába, aki azonnal viszonozta kedvességét.
– Oh tényleg, Jenni felébred már? – tereltem a témát, mert szökni akartam innen messzire.
– Aham – nyelt le egy falatot – elmentek a kicsivel va.. – megköszörülte a torkát – sétálni – fejezte be a mondatot.
– Jó akkor megyek, beszélnem kell apával – intettem a srácoknak, és kivágtattam a házból.
– Apa! – kiáltottam neki.
– Itt vagyok, kicsim, pont veled akartam beszélni – karolta át vállamat.
– Szóval, mindent láttál Crash fejében?
– A minden az nem kifejezés, Renesmee, tudod, hogy mit követtél el? Tudod, hogy mit tettek volna veled azok a mocskok?
– Nem, apa, nem emlékszem semmire – csuklottam össze az avarban, és zokogni kezdtem.
– Aha, látom, az alkohol, hatást gyakorol a memóriánkra, oltári jó. Az a szerencséd, hogy nem Jake talált rád, az meg még nagyobb szerencse, hogy nem én, mert én lemészároltam volna a fél Clubbot. De tudd, azt kicsikém, hogy még egy ilyen alkalom nincs. Te magad sem tudod, hogy ebből mégis mi sülhetett volna ki, az a legnagyobb szerencséd, hogy „úgy” egyik férfi sem nyúlt hozzád. Az viszont, hogy most a drága Crash ránk ragadt, felülmúlhatatlan örömöt jelent számunkra, főleg, hogy fülig szerelmes beléd, kisasszony – kiabált továbbra is – nem tudom, hogyan fogod lepattintani, de van egy olyan érzésem, hogy ha nem teszed meg, rossz következményei lesznek, ugyanis amint látod Rose nincs itthon, és hogy tudd, azért mert megtalálta az énekesét. Tudod, hogy mit jelen? Akkor rendben, vagy eltakarítod a drága Crash barátod, vagy vacsi lesz belőle, esetleg rosszabb esetben vámpír – ordította kegyetlenül, ami még jobban fájt, mint a kiejtett szavak, mert az életemben először beszélt így velem, és ez annyira szíven ütött, hogy legszívesebben, azonnal világgá szaladtam volna. De apa is hamar megbánta azt, amit velem tett. Leült mellém az avarba, és az ölébe húzott.
– Sajnálom, egyetlenem, de tényleg, csak miattad, és a srác miatt teszem. Rose-t, alig bírtuk lefogni, hogy ne falja fel a srácot, egyedül Jasper tudott neki segíteni, mindketten elmentek most jó messzire, szóval nagyon gyorsan tenned kell valamit, édesem, mert ahogy már mondtam, ennek nem lesznek jó következményei.
– Én is sajnálom, apu, nem tudtam mi lesz, én csak ki akartam kicsit kapcsolódni, sok volt a feszültség meg úgy minden, bocsáss meg kérlek.
– Meg van bocsátva, de kérlek, azonnal takarítsd el innen Crash barátodat, még szépen mondom – kuncogott, majd felállt velem a karjaiban.

Kézen fogva indultunk haza, annak reményében, hogy nagyon gyorsan sikerül Crash-t eltűntetnem, ám történt pár olyan dolog, ami miatt örökre itt fog maradni a nyakunkon…

– Crash, beszélnünk kell – léptem be az ajtón.
– Itt vagyunk a konyhában, életem, gyere csak – szólt Jake, hatalmas nevetés közepette.
Megálltam a konyhaajtóban és figyeltem, ahogy a két jómadár reggelizés közben egymásnak mesél vicces sztorikat. Talán hallgattam volna még, mert tényleg akadt köztük szórakoztató, de apa odakintről megköszörülte a torkát, ezzel adva egy kezdő lökést, hogy végre, nekiálljak a beszélgetésnek.
Odatipegtem Crashez, vállára tettem a kezem, és közöltem vele még egyszer, hogy beszélnünk kell, négyszemközt.
– Jó menjünk. – Fel állt az asztaltól, de a konyhaajtóban megtorpant, mert beleütközött három „farkasba”. Quil, Leah és Seth állt ott és épp szólásra nyitották volna a szájukat mikor Leah összerogyott a földön, két kéz viszont azonnal utánakapott.
– Leah, ne – üvöltött Jake, és ő is felpattant az asztaltól, hogy kivegye az elesett lányt Crash karjai közül.
Karjaiba kapta, és kirohant vele a fák közé, mi pedig szótlanul álltunk ott, ledermedve az eseményektől, pedig itt hárman elmondhatjuk magunkról, hogy tudjuk mi is van, viszont Crash olyan értetlenül kapkodta ide-oda a fejét, hogy kénytelenek voltunk kibökni, neki legalább egy szót, amitől, majd talán megnyugszik.
– Megtörtént, bevésődött – mosolyodott el Seth és nagyot csapott, az értetlen, megkövült, Crash hátára. 


Gratulálok a jó megfigyelőknek akik Nahuelre szavaztak!
Ja és ne aggódjatok Diego egy időre ki lesz írva a sztoriból. De majd visszatér, mert ő nem más mint a jó öreg ...... Miket hordok én itt össze? Majd megtudjátok!!! Puszika

1 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!
    TEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!
    MIÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉRT ÉS ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
    Hú ez nagyon jó lett!
    Puszi D.

    VálaszTörlés