Sziasztok! :)
Készen is van. Remélem érthető lesz a mondani valója, és élvezni fogjátok.
Igyekeztem nagyon, hogy jó legyen, de kicsit szétszort vagyok.
Mostantól több időm is lesz, szóval nem ígérem, de azt hiszem
jövőhét ilyenkor itt is lesz a következő fejezet és remélem
ráállhatunk majd egy kitűzött időpontra.
A blogversenyre jelentkezzetek!
Amúgy pedig jó olvasást!
Puszi mindenkinek.
Tiszti
1. fejezet - Démon
Kissé kótyagosan ugyan, de mosollyal
az arcomon másztam ki az ágyból. Mikor körbepillantottam ugyan
azt a vörös szobát világították meg a nap sugarai, mint tegnap.
Az éjjeliszekrényen egy hatalmas tálca terpeszkedett teli
finomabbnál finomabb reggelivel. Gyorsan belekortyoltam a tejbe,
majd a kézfejemmel letöröltem a szám szélét, ügyelve arra hogy
szalonkészen álljak David elé, ha már ilyen lovagias velem. Ám
mikor a tükör elé értem minden képzeletem misztlikbe foszlott.
Úgy néztem ki mint egy...egy...egy. Jézus nem jutok szavakhoz...
Mielőtt agyvérzést, vagy agybajt
kaptam volna a látványtól lerohantam a lépcsőn, Dav nevét
kiabálva, kissé magasabb hangot megütve a keleténél.
Riadtan tekintett fel rám az újságból,
és az a riadalom el sem tűnt, a látványom valószínűleg őt is
megriasztotta.
- Ez mi, vagyis ki? - kérdeztem hisztérikusan.
- Ness, kicsim, nyugi – csitított, s átkarolt. - Mégis mit láttál?
- Én...én. Hát te nem látod? Úgy nézek ki mint valami szörnyeteg – könnyek szöktek a szemembe és nem tudtam visszafogni őket, szabadjára engedtem, s hagytam, hogy elátassák Dav pólóját.
- Csak rosszat álmodtál kicsim, gyere nézzük meg még egyszer. Én semmi különöset nem látok rajtad. - Azzal karon fogott és az egészalakos tükörhöz vezetett.
Valóban ugyan azt a lányt
pillantottam meg magammal szemben akit régen is ismertem. A
vöröshajú, barnaszemű, fehérbőrű lányt. De az előbb teljesen
más volt, nyálkás nagy agyarak meredtek ki az arcomból a hajam
csapzott volt és a nyakamhoz tapadt. Undorító szörny.
Mély levegőt vettem, s
megkönnyebbülten omlottam Dav kitárt karjaiba. Mosoly terítette
be az arcát, s még a csókunkba is belekuncogott. Végül pedig már
én is vele nevettem ezen az ostobaságon.
Reggeli után Dav úgy döntött
elmegyünk délutáni túrára a városban, méghozzá egy nagy
változtató túrára. Szeretné ha szőkére festenénk a hajam. De
mivel vagy egy óráig durcáskodtam ezen az ügyön beleegyezett egy egyszerű kis hajvágásba is.
A fodrásznál végig ott ült felettem
és figyelte, hogyan tűröm a hajvágást. Meg
kell mondani a változás egyszerűen fenomenális volt. Mintha nem
is én lennék, de mégis ugyanolyan szép. Belevetettem magam David
nyakába és tovább sétáltunk egy bevásárlóközontba ahol
mindenféle ruhát vásárolgattunk össze, meg kiegészítőket a
házba. Mindez a nagy bevásárlókörűt estig tartott. Kilenc órára
értünk haza akkor is csak az ajtóban ledobtuk azt a rengeteg
papírtáskát és az ágyba vetettük magunk.
Dav átkarolt és a hátamat cirógatta
mikor hirtelen eszembejutottak a szüleim és hogy ma nem beszéltem
velük.
- Szerinted anyuék még fent vannak? - suttogtam.
- Már reggel beszéltem velük, nyugodj meg, szerelmem. Minden rendben van velük.
- A hugom is?
- Milyen hugod? - emelte fel szemöldökét riadtan. - Ja Dakota hát hogyne, táborba ment a hétvégére. S a szüleid is elutaztak, szóval arra kértek ne keressük őket majd csak vasárnap este.
- Oh. Örülök, hogy végre ők is kimozdulnak. - Ásítottam egy nagyot és fejem visszahelyeztem Dav meleg mellkasára.
Egy pillanatig még gondolkoztam, s
próbáltam visszaemlékezni az esküvőnk napjára de mintha
elhalványult volna. És Dakota, anya, apa, hogy néztek ki? Honnan
ismerős az annyira az Alice név? Hogyan ismertem meg Dávidot?
Milliónyi kérdés keringett a fejemben, s nem hagyott utat az
álmaimnak. Miért érzem üresnek magam? Egyszerűen semmit nem
értettem. Már a sírás kerülgetett az erölködétől, hogy minél
több dologra kapjak választ, de nem hogy egyre, semmire nem kaptam.
Így végül a könnyeim ringattak mély álomba.
Mikor az éjszaka közepén zihálva
ébredtem egy álomból, még könnyes volt a szemem. Eldönteni nem
tudtam, hogy még az alvás előtti vagy mostani. Szörnyű rosszat
álmodtam, David bántott engem nagyon csúnyán megkínzott. Ahogyan
a képek felvillantak az emlékeim között úgy újra könnybelábadt
a szemem s épp Dav-hez akartam fordulni, mikor feltűnt, hogy a
helye kihűlt és üres.
Még nagyobb riadtság kerekedett fel
bennem, és ezután az álom után nem tudnék úgy visszaaludni,
hogy nincs valaki mellettem. Hátamra terítettem a köntösöm s
halkan sétáltam lefelé a lépcsőn mert halk beszélgetést
hallottam a konyhából, s kíváncsi lettem ki lehet itt. Megálltam
és füleltem.
- Jön valaki. - Suttogta egy idegen férfihang, valószínűleg Davidnak.
- Halucinálsz, csak a lány van itt, ő pedig mélyen alszik. - David.
- Miért nem vagytok még nálam egyébként meg? - kicsit fentebb vitte a hangját.
- Idő kell, Josh, te is tudod, ez nem megy egyről a kettőre – mentegetőzött David.
- De igenis megy. Miért nem változott még át?
- Nehéz eset, félvér, ilyennel még nem volt dolgunk....
- Erősebbek vagyunk a vámpíroknál – vágott a szavába – nekem már volt velük dolgom, más van a dologban derítsd ki, hogy mi az ami akadályozza az átváltozásban, mert nem leszünk jóban David.
Vápírok? Mit jelentsen ez, és ki ez
az ember? Ki David? - Visszaléptem egy lépcsőfokot, hogy
megmeneküljek, de a deszke keserves nyikorgást hallatott súlyom
alatt. S erre a hangra Dav ott termett előttem, iszonyatos mérges
tekintetet vetve rám. Mikor a szememben megpillantotta a rémületet,
végül meglágyult és a karjaiba kapva lágyan a fülembe suttogta:
- Csak álmodtad kicsim! - azzal megcsókolt én pedig elvesztem
abban a csókban.
Lágy cirógatásra ébredtem, s a
csiklandós érzéstől elkuncogtam magam, azaz felfedtem Dav előtt,
hogy már nem alszok.
- Jó reggelt, kincsem. - hangjából éreztem hogy mosolyog, s egy hatalmas ásítást követően én is rámosolyogtam, majd a mellkasára hajtottam a fejem.
Csendben szuszogott s továbbra is a
hátam cirógatta, közben a gondolataiba merülve a plafont bámulta.
Nem mertem megzavarni ezért csendben lecsúsztam az ágyról és a
fürdőbe irányítottam magam. Gondosan bezártam magam mögött az
ajtót és megnyitottam a forróvizes csapot, hogy megtöltse a
kádat. Közben cseppentettem bele rózsaolajat és egy féltubus
habfürdőt. Még várakoztam a tükör felé pillantottam és
ellenőriztem kinézetem. Szép volt, enyhe sötétbarna hajam ugyan
kicsit kócosan, de még így is jól állt. Lehajtottam fejem majd
vetkőzni kezdtem, levettem a trikót és a franciabugyit amit
éjszakánként viselek, s még egy utolsó pillantást vetve a
tükörbe, kikukucskáltam a szobába és mosollyal az arcomon
intettem Davidnek, hogy őt is várom fürdeni.
Lassal elmerültem a nyakig érő
vízben s még mindig szótlanul somolyogtam az orrom alatt mikor a
kissé elgondolkozott Dav is belépett a meleg vízbe velem szemben
letelepedett és állát a térdére helyezve bámult rám kéken
csillogó szemeivel.
- Mit nézel? - kérdeztem s kezemből egy adag habot fújtam felé, hogy eltereljem a figyelmét.
- Csak a szokásosat... - lassan feltérdelt és a kezét a falnak támasztva felém magasodva csókolt meg.
Az amúgy is meleg vízbe olvadtam
bele, s kezeimmel Dav izmos vállába kapaszkodtam, de ő még
lentebb tolt a víz alá, miközben csókolt. Már csak az orrom
hegye látszott ki a vízből, mikor az utolsó levegőért kaptam,
de egy hatalmas adag vizet is vele szippantottam. Fulladozva hajoltam
ki a kádból, s próbáltam levegőt venni, de nem ment, csak
köhögtem. Dav kiugrott a vízből és engem is kirángatott majd a
kád előtti szőnyegre fektetett. Újraélesztésbe kezdett.
Valójában még mindig nem kaptam levegőt, de amikor Dav az első
befújás után újra a számhoz hajolt, ellöktem magamtól és
amennyi erőm volt, azzal felküzdöttem magam a padlóról majd egy
törölközőt csavartam magam köré.
- Meg akartál ölni – vágtam hozzá egy virágos kerámia szappantartót majd faképnél hagytam és levágtattam a konyhába.
A hirtelen megcsapó cigarettaszag
megtántorított és majdnemhogy megtisztította az elmém.
„Erősebbek vagyunk a vámpíroknál”
„Nehéz eset, félvér...” Ahogyan ezek a szavak bevillantak, az
egész éjszakára visszaemlékeztem. Voltak ködös emlékek, de
tudtam, hogy valaki itt járt és a vámpírokról és félvérekről
hadovált.
Miért hajszol kételyek közé és hol
a múltam?
Idegesen söpörtem le az asztalról a
porcelántányérokat, poharakat s hallgattam ahogyan apró darabokra
hullanak miután becsapódtak a padlóba.
Ahogyan reméltem pillanatokon belül
Dav csavarta hátra a kezem és magához húzott, hogy lenyugtasson.
De ismételten ellöktem, nem akartam hogy egyáltalán érintkezésbe
kerüljek a hazug mocskos testével.
- Dehiszen kicsim, én nem tettem semmit, csak beképzeled. Ha megakarnálak ölni akkor újraélesztettelek volna? - Az érvelés logikusnak tűnt egyet leszámítva, a tegnap estét.
- Hogy hihetnék el neked bármit mikor az összes emlékem elvetted, tegnap éjjel volt itt valaki. Ki volt az. Milyen vámpírokról beszélt. David ne hazudj nekem! - üvöltöttem vele, s közben újabb törékeny tárgyak csapódtak a konyha padlóján, vagy épp Dav testének.
A hirtelen ért sokk miatt megkellett
támaszkodnia. Nem gondolta hogy emlékezhetek rá, már-már
teljesen úgy tűnt feladja, és válaszol a kérdéseimre, mikor
megjelent a semmiből egy ember.
- Ne mond, hogy feladod David, nem lehetsz ennyire gyerekes – fordult Dav felé, s közben felismertem a hangját. Az a fickó volt aki tegnap éjjel is látogatást tett a konyhánkba.
- Három napja volt az átváltozásra, nem történt meg. Egyszer volt rá egy cseppnyi jel, de semmi több, az emlékei visszajönnek. Mégis mit tegyek eltudod mondani, Josh?
- Velem jön! - Azzal megragadta a karom és miután Dav eltűnt a látókörömből már egy büdös cellában találtam magam kiláncolva a falhoz.
Keserves sírás tört fel belőlem,
egyszerre fájt az üresség és az, hogy fogva tartanak, halovány
emlékek törtek be az elmémbe, nevek, arcok, de semmi sem egész.
David átvert elvett tőlem mindent és idejuttatott. Kitudja mi lesz
belőlem...Vámpír? Meg mit jelent az hogy félvér vagyok? Istenem
segíts – könyörögtem a sötétségnek ami körbevett. Abban
reménykedtem, hogy a herceg ahogy a mesében is majd megment, vagy
bármi ami lehetőséget ad arra hogy felébredjek ebből a szörnyű
álomból eljön és addig locsolja az arcom vízzel még végre
kinyitom azokat a szép szemeimet. Mert nem akarom elhinni, hogy ez
egyáltalán megtörténhet velem.
- Anya – suttugtam. S ekkor neszt hallottam a rácsokon kívülről. A remény halvány szikrája gyulladt meg a gyomromban, aztán csak egy elfojtott sikoly tört fel belőlem. Pontosan egy olyan szörny jelent meg előttem mint a múlt reggel láttam magam a tükörben. Egy nyálkás, agyaras, csapzott dög.
Nyálkás ajkaival rámmosolygott, vagy
legalábbis valami olyasféle mozdulatott tett az arcával, majd
bejött a cellába és a láncaimat tartó lakatokat kinyitotta.
Mikor mindkét kezem szabad volt, hálásan néztem fel rá, de az
undort még így sem tudtam eltűntetni.
Feltessékelt a földről és kiterelt
börtönömből, onnan pedig fel egy hosszú lépcsőn, egy hatalmas
ajtó elé.
Ott kitárta előttem és utat adott
egyenesen előre. Azonnal kiszúrtam a Josh nevű alakot egy
asztalnál ülve várt rám és kemény tekintetét rámemelve a
mellette álló székhez intett.
- Sajnálom, hogy ott kellett felébredned, de féltünk, hogy kicsit veszélyesebb vagy. Ígérem saját szobádba fáradhatsz azonnal a vacsora után, de előtte beszélnünk kell azt hiszem, van egy pár kérdésed.
- Csak az van! - jelentettem ki és leültem a faragott székre melyet kihúzott nekem.
Próbáltam, erőlködtem közben, hogy
minél több dologra emlékezzek, mert annál több kérdésem
lehetne, de reméltem, hogy ez a beszélgetés minden üres helyet
kitölt majd az emlékeim között.
- Remélem szereted a sülteket, csak azt csináltattam – szólt udvarisan és a választék felé intett, de én egy kézmozdulattal elutasítottam és belevágtam.
- Mi maga? És az a lény aki felkisért?
- Egy és ugyan azok vagyunk, csak nem mindegy hogy mit szeretnénk, hogy lássatok, ti emberek, jelen esetben te félvér.
- Félvér? - újabb jelentőségteljes kérdés.
- Cullen család, rémlik vámpírcsajszika?
- Nem igazán, semmi nem rémlik, mindent elvett a maga fajtája, azaz David tőlem, és igazán nagyon kifogok borulni, ha nem kapom vissza az emlékeimet most rögtön! - Már megint egy tányér bánta a hirtelen haragomat, de Josh meg sem rezzent, hátradőlt székében és a magasba emelte a tekintetét.
- Nehéz eset! - suttogta inkább önmagának mint nekem. - Most már nem vesz el tőled senki emléket, így hamarosan visszajönnek, nem kell aggódnod.
- Aggódnom? Maga viccel, a fejem majd szétreped az erőlködéstől, hogy visszanyerjem a gyermekkorom és a családom képeit, és maga itt nyugtatni próbál?
- Egy részed már démon, ez ellen már én sem tehetek, a nyugalom nem a mi fajtánkhoz tartozik. Üdv közöttünk, Carlie.
Szia!
VálaszTörlésNagyn jól irsz Várom a kövit!
Szia. Mikor jön a következő fejezet?? :))
VálaszTörlésSzia! Nekem az előző jobban tetszett mert az happy volt:) De ez is nagyon jó.. Jól írsz. Azt szeretném kérdezni h ebbe már a Cullen családról nem lesz szó meg Jacobról se??
VálaszTörlésSzia. Csat lakozom az elöttem szólohoz. Az az élöti tóridet nem folytatod hogy mi lessz jackel és renesmeevel a harc után?D
VálaszTörlésSzia. Csat lakozom az elöttem szólohoz. Az az élöti tóridet nem folytatod hogy mi lessz jackel és renesmeevel a harc után?D
VálaszTörlésSzia!! Én is egyetértek!!! nagyon jó de nem értem...hogy jön ide Carlie?? Nessivel és Jackel mi lesz!?
VálaszTörlésSzia
VálaszTörlésNagyon jó lett :D
Mikor lesz fent a következő fejezet? :)