Esküvő

Feleslegesen izgattam fel magam, a csengetés nem Jacobtól érkezett, hanem a virágfutártól. Pedig úgy éreztem, pont ma van az a nap, amikor én is boldog lehetek, de mégsem. Magamhoz szorítottam Vikyt, és becsaptam magam mögött az ajtót.

Eljött a nagy nap, Katy, anya, Meggie és én a ruháinkban voltunk. Alice ide-oda szaladgált és intézkedett, holott már minden tökéletes volt. Avirágok a sárgaliliom és a rózsaszín szegfűk, mind szépen el voltak rendezve, a ház ablakain halványkék selyemfüggönyök voltak, amit a kinti szél mozgatott, olyan látványt nyújtott mintha egy ringatózó csónakból nézném a tó fodrozó hullámait. Csodálatos volt, minden tengerkék színt sugárzott. Közben készítettem pár fényképet, hogy megörökítsem ezt a gyönyörű napot. Elmélkedve néztem végig minden egyes pontot, nehogy kimaradjon valami. Az álmodozásból Esme hangja térített észhez.

 – Alice, ideje átöltöznöd!

 – Igenis anya, megyek, csak még kinyitom az ajtót, mert megérkezett a torta.

 – Drágám, hagyd csak, majd én elintézem – mosolyodott el Esme.

A torta még sehol nem volt, csak két perccel később érkezett meg, de Alice ezt előre látta. Csodaszép háromemeletes volt, amit külön három ízből raktak össze, mert egyszerűen nem tudtuk időben eldönteni, milyen is legyen. A tetején marcipánfigurából ott állt a mennyasszony és a vőlegény ugyanolyan ruhában és kiegészítővel, mint valójában. Persze az égetett cukortorta is megjött, ami egy gyönyörű, majdnem, hogy életszerű zongora alakját viselte, Meggie kérésére. Esme mindent a konyhába vitt, majd az ebédlőbevonult elvégezni az utolsó simításokat a terítéken. 

– Elmegyek a papért, hamarosan jövünk, igyekezzetek! – szólt apa a földszintről.

Alice is felért végre, becsapta maga után az ajtót, és előszedte a ruháit.

 – Na végre, hogy itt vagy, drágám – szólt megkönnyebbülve Meggie.

Gyorsan átöltözött, nem is csodálkoztunk azon, hogy rajta áll a legjobban a bordó, egyszerű, mégis tökéletes ruha.

Átrohant a másik szobába, ahol Charlie öltözött. Majd megint vissza, de mielőtt bejött volna, lekiabált a földszintre.

 – A kutyát vigyétek ki a garázsba, mielőtt még valamit megkóstol. Edward, légy szíves, te vidd ki, mert nem akarok veszekedést. – Gondolom, Emmett akarta kivinni, majd elfogyasztani, de Alice gondoskodott róla, hogy ne tegye, így apát kérte meg.

 – Rosalie, te pedig menj a zongorához és készülj fel. Köszönöm!

 – Jaj, Alice, olyan hálás vagyok neked, mindig ilyen esküvőről álmodtam, és te megvalósítottad nekem, olyan boldoggá tettél – mondta Meggie.

 – Nincs mit, ezt szeretem csinálni – válaszolt Alice.

 – De, igen is van mit, ne mondd el senkinek, de sokkal szebb lett itt az esküvőm, mint Charlie házánál lett volna, bár ha te szervezed, akkor még ott is varázslatos lett volna – mondta, miközben átölelte Alice-t.

 – Köszönöm, de komolyan mondom, szóra sem érdemes, hiszen már épp elég az, hogy látom, milyen boldog vagy.

 – De kezdünk, úgyhogy megyek, leküldöm Charlie-t.

 Majd vidáman kiszökdécselt a szobából.

Hallottam, ahogy papa lassan lemegy a lépcsőn, ezért én, anya és Katy követtük.

 Apa már visszatért, rám mosolygott, majd egy puszit dobott anyának, kész csoda, hogy most nem rabolta el, mint a múltkor.

Rosalie elkezdett játszani. Tényleg szépen és teljes átéléssel zongorázta a nászindulót. A többiek elmesélése szerint már nem először, hiszen a családomban többször is összeházasodnak a szerelmesek, ez olyan édes gondolat számomra. Papa egy gyönyörű virágos boltív alatt várta leendő párját, látszott rajta az aggodalom és a kíváncsiság, hogy végre megpillanthassa a menyasszonyt. Még utoljára megigazította öltönyét, ránk nézett, majd fel az emeletre, ahol már megjelent Alice és Meggie. A sok gyakorlás megtette a hatását, úgy jöttek le a lépcsőn, mint a grófnők. Jasper a lépcső alján várta őket, mivel sajnos az „új” mamámnak már nem éltek a szülei, hogy ők kísérjék az oltárhoz, így Alice-t és Jaspert kérte meg hálából a mesébe illő esküvőért.

Így a távolból még szebbek voltak. Meggie a csont fehér színű ruhájában, amin hátul nyújtott pici uszállyal és egy nagy masnival volt díszítve. Háromnegyed hosszú ujja csipkéből volt, és a vállán le volt csúsztatva oldalra, így a nyaki rész teljesen egyenesen kötötte össze a két vállát. Elöl a ruhán olyasmi kötés volt, mintha fűző lenne belevarrva. Tényleg nagyon tetszett. Közben pedig, már el is döntöttem, ha egyszer mégiscsak úgy döntök, lesz esküvőm, akkor azt csakis Alice szervezheti.

  – Legyél mindig ilyen boldog – mondta Jasper, mikor átadta a menyasszony kezét Charlie-nak. Jasper szavai meghatották Meggie-t, túlságosan is. Jasper mindig szívből beszél, érzésekkel, ami nagymértékben hat a lelkekre.

A szertartást Aldred atya tartotta, szépen elmondta a beszédet, majd a párhoz fordult, hogy megkérdezze, akarja-e Charlie Maggie-t.

 – Igen – mondta nagypapa, aki valamiért kicsivel később szólalt meg, biztosan elgondolkozott vagy nagy zavarban volt.

Tökéletesen zajlott le a szertartás, és csak ez után tűnt fel, hogy mennyien vagyunk.  A nyitótáncot az immár Mr. és Mrs. Swan kezdte meg.

Mindenki táncolt mindenkivel, én kezdtem Carlisle-lal, utána átadtam Esmének. Anya és apa is táncoltak, sőt, anya ráállt apu lábára. Emmett, aki Rosalie-val táncolt el éppen előttem, és látta, hogy megfigyelem, mit csinálnak, odaszólt, hogy „csak nosztalgiáznak”, amit nem nagyon értettem, így megszakítottam táncukat, úgyis szerettem volna apuval táncolni.

 – Apa, kérdezhetek valamit?

 – Mondd, kicsim, tudod, bármi gond van, csak szólj, mi itt vagyunk neked.

 – Emmett az előbb valami olyat mondott, hogy nosztalgiáztok anyuval, mikor a lábadra állt, elmeséled, hogy mit is jelent ez?

 – Persze, tudod, anyukád mikor halandó volt – hajolt oda a fülemhez, hogy senki meg ne hallja –, akkor nem szeretett táncolni, mert állandóan elesett a saját lábában is, amin annyit tudtam nevetni. Olyan édes volt, főleg, mikor mérgelődött is, és csak úgy tudtam táncra bírni, ha a lábamra állt – mosolyodott el apu, és anya felé nézütnk mind a ketten, aki éppen az egyik tanárommal táncolt.

A fenséges vacsorát anya és a Cullen család tálalta fel, így legalább volt kibúvójuk az evés alól. Minden fogás nagyon finom volt, minden fogás ízlett a vendégeknek, sok-sok dicséretet kapott Esme és Alice is a nagyszerű munkájukért.

 Mindenki evett a tortából, ami nemcsak, hogy tényleg szuperül nézett ki, de az íze is nagyon a fogamhoz való volt. Még Emmett is lenyelt egy-két falatot, de azért a fülembe súgta:

 – Valahogy a golden retrieverek finomabbak.

Megengedtem magamnak egy halk morgást, mire őt elfogta a nevetés, majd inkább odament Rose-hoz és táncolt vele még egyet. Rengeteget táncoltam, és ettem, ittam, volt alkalmam Jacob édesapjával is ejteni pár szót.

 – Nagyon szeretett téged, kislányom, hidd el, vissza fog jönni hozzád, ha nem, akkor menj utána, mert biztosan vágyik rád, csak fél, hogy nagyon haragszol rá ezek miatt.

– Nem tudom, hogyan gondolhatja pont ő ezt, hiszen jobban szeretem, mint ő engem.

– Hát virágszálam, én ezt megkérdőjelezném, de néha végig kellene gondolnod a dolgokat.

– Ha jobban szeretne, nem hagyott volna itt. Ezek tények, sajnálom, de nem kívánok többet beszélni róla.

Billy elgurult a kerekesszékkel Sue felé, én pedig elfordultam az asztal irányába.

Nem igazán érdekel, egyelőre akármennyire is hiányzik, nem megyek utána, hátha megjön az esze és visszatér hozzám – gondoltam magamban.

Az idő gyorsan repült, annyira, hogy észre sem vettük. Valaki megérintette a vállam, megijedtem, de csak Seth volt az, felkért egy táncra. Imádtam, amikor kicsi voltam, vele is sokat szórakoztam, azonban Jacob mindent tönkretett. Istenem, hogy lehet valaki ennyire meggondolatlan tapló? Katy is már csak üldögélt, talán azért, mert sokat ivott, vagy mert fáradt volt.

 – Gyere, barátnőm, menjünk haza hozzánk – mondtam halkan, hiszen már majdnem aludt.

 – Oh, ha tudnék járni, már indulnék is –  próbált mosolyogni, de látszott rajta, hogy már ahhoz is fáradt. Így apu felvette és elindultunk az igazi otthonunk felé, mert ma végre a saját ágyamban aludhattam. Mindenkitől elköszöntünk, és otthagytuk őket, nekivágtunk a hideg erdőnek. Emberi léptekkel éreztem rá, hogy mennyivel hosszabb az út, mint gondoltam, amikor vámpírsebességgel futottam.

 – Annyira csodálatos volt ez az este, én tényleg jól éreztem magam – mondta Katy nagyot ásítva.

 – Nekem is nagyon tetszett, de gyorsan öltözzünk át, hogy aludjunk, mert már alig állok a lábamon.

Amint a pizsamánkban voltunk, bebújtunk az ágyba, Katy egyből el is aludt.

Ottmaradtam a szobában egyedül, ébren, hallottam apát és anyát nevetgélni a másik szobából. Amiről egyből eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha most itt lett volna Jacob és velem ünnepelt volna Charlie esküvőjén. Hiszen papa is hiányolta, majdnem úgy tekint rá, mintha a fia lenne. Ezzel a gondolattal álmosodtam el, fejemre húztam a takarót, behunytam a szemem és elszundítottam. Álmomban Jacob jelent meg, megint. Olyan tökéletes volt, ahogy ott állt a fekete öltönyben, mellette Billy, a másik oldalon anyu és apu, csak egy dolog nem fért bele a képbe: mit keres ott középen, hatalmas vigyorral az arcán Emmett?! Elfordítottam a fejem, majd a Cullen ház üvegfaláról visszatükröződött egy lány alakja, akinek gyönyörű szép bronzszínű haja volt, csodás szeme és mesébe illő hófehér, harang alakú menyasszonyi ruhája. Mire magamhoz tértem, hogy ez én vagyok, Jacob eltűnt előző helyéről, ami felzaklatott, így otthagytam mindent, elkezdtem futni az erdőben, ahol a faágak bele-bele szagattak a ruhámba, Jacobot viszont nem találtam meg, eltűnt megint. Ennek az álomnak köszönhetően már korán reggel felkeltem, kimentem a konyhába, ahol egy cetlit találtam.

 „Jó reggelt, kicsim, elmentünk reggelizni, ha egyedül érzed magad, menj át mamáékhoz. Úgyis ott vár rád Viky. Üdv: anya és apa”

Összegyűrtem a papírt, majd kidobtam. Készítettem magunknak rántottát.

Már befejeztem, mire Katy felkelt.

 – Jó reggelt, Renesmee – köszöntött.

 – Szia, készítettem reggelit – mondtam, miközben a helyére intettem.

 – Ma korán haza kell mennem, mert egy órakor jön Ronald, és megyünk a barátaival bulizni.

Nem tetszett ez a buli nekem, de nem mondtam neki, nehogy megharagudjon rám. Gyorsan megreggelizett, majd felöltöztünk.

 – Renesmee, nem adnál kölcsön egy ruhát ma estére? Neked biztos van valami jó bulis.

 – Hát, ha nekem nincs is, Alice biztos kerít neked egyet – mondtam.

Újra nekivágtunk az erdőnek, közben szedtünk pár illatos virágot, mivel a fejemhez vágta, hogy a szobámból hiányoznak a színek. Valamilyen szinten igaza van, hiszen minden fekete-fehér. Az ő szobájában pedig tényleg minden más színű.

Mikor átértünk, a nagy Cullen házban mindenki a földszinten tartózkodott, Carlisle Esmével beszélgetett. Alice és Rosaile takarított, Emmett és Jasper pedig valami meccset néztek.

 –  Sziasztok – üdvözöltünk mindenkit.

 – Alice, kérhetnék valamit?

 – Igen, mondd csak, Renesmee, mit szeretnél? – ugrott oda azonnal.

 – Tulajdonképpen nem nekem kell, hanem Katynek lenne szüksége valami szexi ruhára.

 – Mégis miféle ruhára gondoltál?

 – Hát, csak a barátommal és néhány haverjával megyünk el szórakozni.

 – Rendben, akkor tudom, mi kell neked.

Majd kézen fogta Katyt, és felrohant vele a ruhatárba. Én is követtem őket, de előtte kerítettem egy vázát és beletettem a virágokat és elhelyeztem az íróasztalon. Vagy két óra hosszáig válogattak, mire egy egyszerű tengerkék felső végre elnyerte a tetszésüket, ami ’v’ kivágású volt, habár szerintem neki ez kicsit túl kihívó azzal a csinos fekete szoknyával, ami a combja közepéig ért és ott is apró csipkeszerű fodrok voltak csak. De nem szóltam, hiszen nénikém és Katy is teljesen fel volt pörögve.

 – Köszönöm, ez nagyon klassz, remélem, estére elbűvölöm vele a barátomat – mondta  Katy, széles mosollyal arcán.

 – Persze, hiszen Alice mindig tudja, mikor, mit kell felvenni – mondtam kicsit unottan.

Katy megköszönte a ruhát, majd kézen fogtam és lerohantam vele, még mielőtt eszébe jutott volna, hogy a sminkcuccok közül is válogasson.

De apáék megakadályoztak, az ajtóban pont beléjük ütköztünk.

 – Hova ilyen sietősen, lányok, engedélyt is kérni kellene a távozásra, nem gondoljátok?

 – Katynek haza kell mennie, mert már így is késésben van.

 – Majd hazaviszem – vágta rá apu.

 – Oh, köszönöm, jó lesz! – felelte barátnőm, búcsúzásként pedig szorosan átölelt.

 – Köszönök mindent neked is, Alice! – fordult oda hozzá és őt is átölelte.

Katynek tényleg jól állt a ruha, mondjuk, én az öltözésben is anyára ütöttem, mert nem válogattam soha, csak azt vettem fel, amit először megfogtam.

Katy elment, anya bejött és odament Rosalie-hoz és Esméhez segíteni a pakolásban.

Mire apu megjárta az utat és újra itthon volt, addigra az ég is elkezdett beborulni, amitől Emmettnek rögtön kedve támadt egy saját kis baseball meccsre.

 – Menjünk, srácok, kérlek! Ritka az ilyen nap, tegnap lazultunk, ma kell egy kis szórakozás is – mondta Em, könyörgően.

 – Igen, Emmett, neked a tegnap lazulás volt, nekem viszont nem, ha tudnék aludni, biztosan az ágyban szundikálnék még vagy este hat óráig, szóval nem! – kontrázott Alice.

– Szerintem ennek az alvásnak csak Jasper állná útját – viccelődött Em.

– Figyelj, bátyuskám, én elhiszem, hogy te menni akarsz, sőt eltűröm a piszkálódásaidat is, de az most már tuti, hogy innen én ki nem mozdulok.

Emmett kicsit durcásan felállt a kanapéról, ölbe tett kézzel sétált Alice mögé, aki éppen egy létrán állt, hogy elérje a már hervadt virágokat.

Emmett dobbantott egyet a lábával, ami miatt a ház úgy berengett, hogy Alice-nek nem lesz dolga a virágszedéssel, hiszen mind a földön hevert.

 – Emmett! – kiáltotta Alice teli torokból. – Menekülj!