Váratlan

Nem volt nehéz leelőzni anyát futásban, bár lehet, kicsit hagyta is, hogy élvezzem az előnyt.

Gyorsan elértük a papa házát, hiszen az erdőn keresztül a hátsó kertbe érkeztünk meg. Onnan pedig emberi tempóval mentünk előre, nehogy meglásson valaki. A feljárón Charlie járőrautója volt és egy sötétkék ismeretlen. Nem nagyon figyelem meg azokat a kocsikat, amik nem olyan különlegesek, de tudtam, hogy már láttam valahol.

Felsétáltunk a bejárati ajtóhoz, és bekopogtattunk. Hallottuk odabentről a meglepődés jeleit, mintha valamit megzavartunk volna. Megfogtam anya kezét, hogy megmutassam neki, szerintem, haza kellene menni, nehogy megzavarjuk Swan papát, de valami neszt hallottam, így gyorsan elengedtem a kezét és vártuk, hogy ki nyit ajtót. Anyu megnyugodott, hiszen felismerte apukája járását. Majd nyílt az ajtó, és amikor meglátott minket, láthatóan megijedt, nem erre a reakcióra számítottam, de anya sem, nagyon zavarban volt, mégis bentebb intett minket.

 – Sziasztok, drágáim – mondta még mindig nagy zavarában.

 – Szia, Charlie – köszöntem, majd egy nagy puszit nyomtam arcára.

 – Szia, apa, mi újság veled? Mintha fogytál volna, eszel te rendesen? – kérdezte anya kétségbeesetten.

Közben én már éreztem a különleges illatot a szobából, jó szaglásomnak köszönhetően megállapítottam, hogy egy nő tartózkodik a lakásban.

 – Jaj, dehogy is, kicsim, most is egy nagy szelet karaj van a sütőben – ekkorra érezni lehetett az ízletes fűszerek illatát is.

 – Charlie, ki van itt nálad? – kérdeztem érdeklődve, mire ő elpirult.

 – Hát, drágáim el akartam már mondani, hogy van egy nő, egy gyönyörű nő, akit nagyon kedvelek és most is itt van. A neve Meggie White.

 – De hiszen ő Renesmee zongoratanára – vágta rá anya hitetlenkedve. Amiben teljesen igaza volt, hiszen az illat tényleg Meggie tanárnőé volt.

 – Anya, én szeretem Meggie tanárnőt, ne aggódj – és már szaladtam is a nappaliba, hogy üdvözöljem.

 – Csókolom, tanárnő! – köszöntem mire ő valósággal felugrott ijedtében.

 – Oh, szervusz, drágám! Hogy kerülsz te ide? – Nagyobb zavarban volt, mint Charlie az előbb.

 – Eljöttem meglátogatni anyával Charlie-t! Tudja, régen jártam itt.

A beszélgetést már anyáék is nézték az ajtóból, Meggie szinte már félt. Anya illendően köszönt a tanárnőnek, mire ő csak integetni tudott.

Éreztük a feszültséget, így negyedóra beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk, anyu kifelé menet még megállt Charlie-val a teraszon váltani pár szót

 – Apa, mégis mióta van neked barátnőd?

 – Hát, drágám, amikor három éve volt a főúton az a kis baleset, akkor ismertem meg jobban Meggie-t, és azóta találkozgatunk, tudom, hogy már rég el kellett volna mondanom a dolgot, de soha nem tudtam, hogy kezdjek bele, ne haragudj rám, nem titkolni akartam. Úgy gondolod, drágám, hogy ez neked kínos? –kérdezte kicsit zavarodottan.

 – Persze, hogy nem, csak kíváncsi voltam, mégis mióta – válaszolta anyu, habár láttam rajta, hogy nem szívesen vonja felelősségre apukáját.

 – Anyu, most már tényleg mennünk kell – mondtam kicsit unottan.

Elbúcsúztunk Charlie-tól, és rohantunk haza, mielőtt Emmett szétszedi a házat, pedig, Esme ránk bízta, és nem szerettük volna csalódást okozni neki.

Hazafelé kézen fogva futottunk. Most anya nem tudta eldönteni, hogy örüljön, vagy aggódjon, de végül a fél utat hazáig nevetve tette meg.

Szerencsére a ház még egyben állt. Apa kint állt a teraszon, aggódó tekintetére anya csak még jobban nevetett. Így, hogy közelebb értünk, apa is mosolyra derült. Sok év gyakorlat után anya már teljesen ki tudta „kapcsolni” a pajzsot, ami védte, így apa könnyedén olvasott az ő gondolataiban is, persze csak akkor, ha nagyon közel kerültek egymáshoz. Néha felesleges volt olvasni a fejében, mert akár szavak nélkül is megértették egymást.

 – Már aggódtam, hogy valami történt veletek – mondta apa, és közben hozzám rohant, átölelt, majd anyát is, de őt meg is csókolta.

 – Jaj ne, én ezt nem akarom nézni, ehhez még túl fiatal vagyok, hiszen alig múltam hat éves.

Gyorsan berohantam a házba, Emmett kérdően nézett rám, mindig, minden vicces dolog érdekelte, így elmeséltem neki is, mi történt.

Valósággal belerengett a ház a kacagásba, Emmett sem tudta elképzelni, hogy Charlie Swan összeköltözik a zongoratanárommal.

Felmentem a szobámba, elkészítettem a matek leckét, majd elmentem zuhanyozni. Gyorsan végeztem, bár siettem is, mivel hallottam, hogy Emmett újabb nevetésbe kezd. Kilépve a fürdőből jobban füleltem és rájöttem, hogy Alice, Esme és Rosalie is hazaért.  Lesétáltam a lépcsőn, és láttam, anya a fejét fogja azt hittem, újabb gondok, de mindenki mosolygott, szóval igazán nagy baj nem lehetett. Alice-re néztem, aki gyorsan beavatott látomásába. A papa megházasodik, Meggie lesz az én második nagymamám. Belőlem is kitört az újabb nevetés, egyre jobb dolgok következnek. Boldogságom láttán anya is ellazult, és jobban fogta fel ezt a házasság dolgot. Nem sokkal a látomás után nagynénikéim elmentek itthonról. Alice eléggé fel volt pörögve a rövidke látomás miatt, nagyon boldog volt, hiszen mostanában ritkán adódott buli szervezési lehetőség.

Másnap reggel későn keltem, olyannyira, hogy papa és Meggie már itt voltak. Éppen azon vitatkoztak, hogy hol legyen az esküvő.

  – Alice, drágám, komolyan mondom, hogy csodálatos a házatok, de mégis csak otthon tartanánk – mondta kétségbeesett hangon Charlie.

  – De hiszen abba a házba a család is alig férne be. Mármint tetszik, otthonos kisház, mondjuk, nagyon ráférne már egy Alice-féle átalakítás, de ezt úgysem engeded. Na meg ez mégis egy nagy esemény, aminek meg kell adnia módját – válaszolta nagy ártatlan szemekkel a nénikém.

Charlie nyitotta volna a száját újabb ellenkezésre, de anya megelőzte.

 – Hagyd rá, úgysem tudod meggyőzni, hogy otthon jobb lenne – szólt bele anya.

 – Ebben igaza van Bellának, és ahogy ismerem a húgomat, már kész is a menetrend, hogy mikor, ki, hol, miben fog megjelenni – monda apa, aki már látta a képet az esküvőről.

 – Így van – bólogatott lelkesen nagynéném.

Egész nap mást sem láttam, csak azt, hogy, Alice rohangál, vitázik, keresgél. Már a látványtól is megutáltam ezt az egész esküvőt, és még csak el sem jött a nagy nap.

Amikor másnap felkeltem, hirtelen az a gondolat ütött meg, hogy átaludtam vagy három napot, de az lehetetlen, hiszen anyán még mindig a tegnapi ruha van. Alice nagyon el volt foglalva az esküvővel, hogy ezt nem vette észre.

Rosalie telefonnal és jegyzetekkel ült a konyhában. Mindenki az esküvőre készült.

  – Jó reggelt, Renesmee, van kedved segíteni? – kérdezte Alice, aki rögtön a kezembe nyomott egy nagy listát, teli nevekkel.

  – Ezek itt mind meg lesznek hívva? – kérdeztem értetlenül.

  – Ne aggódj, drágám, kis esküvő lesz – nyugtatott meg, majd tovább pörgött, mint valami búgócsiga.

Hát végig futottam a listán, és biztos, hogy fel volt tüntetve vagy kétszáz név.

Mondjuk, attól függ, mi a kis esküvő fogalma, bár ez emberenként változik.

Lementem a konyhába, és leültem Rosalie mellé, aki épp valami étteremmel beszélt.

A nevek mellett telefonszámok is voltak, ezért gyorsan felmentem a telefonért.

Az első név Billy Black – Jacob édesapja, majd így sorba jöttek a farkas nevek, néhány ismeretlen név, feltételeztem, a papa munkatársai. Ezek után következett több tanár név is, többek között az igazgató nő, a fizika tanár, a biológia és a magyar tanár is.

Te jó ég, én komolyan megszököm innen az esküvő napjára. Ez a gondolat még végig sem futott a fejemen, mikor hirtelen ott termett mellettem Meggie.

  – Szia, drágám, szeretnélek megkérni valamire – mondta, mint aki mindent megtenne, hogy teljesüljön kérése.

  – Mi lenne az, Meggie tanárnő?

  – Először is, szeretném, ha a nevemen szólítanál a „tanárnő” nélkül, másodszor pedig, hogy örülnék, ha te lennél a koszorúslány.

  – Oh, hát persze – válaszoltam gondolkodás nélkül. Micsoda? Igent mondtam? Józan vagyok egyáltalán? Hiszen az előbb még szökni akartam.

  – Na, ennek nagyon örülök, van esetleg, amiről  tudni szeretnél? – kérdezte.

  – Igen, lenne egy, kik lesznek még koszorús lányok?

  – Édesanyád biztosan, Alice, te és még nem tudom, ki legyen a negyedik lány, de ezt rád bízom, döntsd el, lehetne akár Rosalie is.

 – Nem hinném, hogy ő lenne a megfelelő, hiszen zongorázni fog meg ő intézi az ételeket, így valószínűleg a konyhában fogja tölteni az esküvő nagy részét.

 – Jó, rendben, akkor tényleg válassz te! – felelte halkan, picit csalódottan.

 – Lehetne Katy. – Már megint meggondolatlanul válaszoltam, hiszen nem tudom ráér-e és vállalná-e.

 – Jó persze, hogy lehet – majd közelebb jött, és átölelt.

Rögtön tárcsáztam Katy számát, harmadik kicsöngésre fel is vette.

 – Igen, tessék, mondd, Renesmee!

 – Figyelj, Katy, lenne egy feladatunk, nagyon jó feladat, aminek örülsz is, remélem.

 – Oh, mond mi az! – sürgetett kíváncsian.

 – Koszorús lánynak kellene lenned jövő hét szombaton.

 – Te jó ég komolyan? Kinek az esküvőjén? Csak nem a tiéd? Jacob visszajött? – árasztott el kérdéseivel, és ahogy kimondta Jake nevét, egyből összeszorult a szívem, és egy pillanatra belegondoltam, amit mondott. Én Jacobbal az oltár előtt, hmm… nagyon rossz ötlet, hiszen én nem akarok házasodni, olyan felesleges dolog. Egy papír, amit el lehet égetni, tépni. Viszont a szeretetet nem lehet csak így megsemmisíteni, és ez a fontos. De térjünk vissza a valóságba, összeszedtem gondolataimat és válaszoltam.

 – Igen, Katy, velem együtt, papám esküvőjén, és nem, nem jött vissza.

 Pedig milyen jó lenne, ha itt lenne, de nem akartam szomorkodni ma, az a gondolat tartott lábon, hogy szeret, és azért jön vissza, hogy velem legyen.

 – Oh, ez tényleg nagyszerű, Nessie, ha nem bánod, átmegyek és megbeszéljük.

 – Oké, gyere csak nyugodtan. Szia.

 – Szia! – majd letette.

Elmélkedtem, még Alice fel nem riasztott a hangos kiabálásával.

 – Meggie, gyere csak, megtaláltam! – szólt a második emeletről.

 – Azonnal ott vagyok, Alice drága – mondta bájosan, és felrohant.

 – Edward, megtennéd azt a szívességet, hogy Charlie-t kiviszed és megmutatod neki az új autót? – tette hozzá nénikém.

Nem akarta, hogy megláthassa Meggie ruháját még az esküvő előtt, nagyon tartotta magát a hagyományokhoz.

Az egész délelőtt a szervezéssel telt. Két órakor megérkezett Katy.

Alice rögtön ránk vetette magát, és Meggie-vel kiválasztották a ruháinkat. Anya nem igazán lelkesedett, ezt szóvá is tettem neki.

 – Anya, elrejthetnéd kicsit az érzéseidet, feltűnően utálod papa választottját.

 – Semmi problémám nincs Meggie-vel, csak olyan gyorsan történt minden, alig tudom felfogni. De a kedvedért próbálok normálisan viselkedni és boldogan hozzáállni – mondta, és egy nem igazán lelkesedett, ami túl feltűnő volt.

 Átölelt, majd nagy puszit nyomott fejemre.

 – Hah, nicsak, ki beszél! – háborodott fel Emmett.

 – Mi a probléma, bátyókám? – kérdezte anya nagybátyámat pásztázva.

 – Hát csak az, hogy te beszélsz itt a gyors dolgokról. Mikor olyan hirtelen belecsöppentél a világunkba, utána már esküvő és azonnal nyakunkra hoztad ezt a kis fél vérszívót.

Ez most itt rólam beszél? Kis vérszívó? Na adok én neki. Megvillantottam fogaimat és rámorogtam. Persze, hogy kinevetett, szerintem egyáltalán nincs tisztában a dolgokkal, nem ártana neki néha egy alapos verés, vagy inkább tépés. Neki akartam ugrani, de anya megelőzött, hátulról támadt, a gyönyörű koszorúslány ruhája rajta volt, de nem féltette. Nagyon mérges volt, úgy tett, mint aki elsétál és kimegy, szólni valakinek, majd miután elment mögötte, leteperte a kanapéról. Kapott pár ütést Em, de anya sem úszta meg, nem mintha ez nekünk fájna, de mégis olyan rossz nézni. Anya megfogta Em nyakát, és a mellkasára térdelt.

 – Szóval, hogy hívják a kislányom? – kérdezte mérgesen.

 – Miss Renesmee Carlie Cullen, a túlságosan elkényeztetett vámpír – felelt.

 – Na jó, akkor fussunk neki még egyszer – morgott anya, és erősebben kezdte szorítani Em nyakát.

 – Renesmee, de most már szállj le rólam, hugi, ilyen jó viszonyban nem vagyunk, hogy te csak itt rajtam csücsülj – lökte le anyát nevetve.

De közben apa is feljött, úgy nézett ki, mint aki elfáradt, elég lehangoltnak tűnt lehangoltnak tűnt.

 – Nehezebb, mint gondoltam.

 – Mi baj van, Edward? – kérdezte anya.

 – Oh semmi, elbűvölő vagy ebben a ruhában, gyönyörűbb, mint gondolnád -  felkapta anyát a karjába, és lesétált vele a lépcsőn.

Mindenki figyelemmel követte őket, olyan volt, mintha most is az oltár elé mennének. Rosaile a vicc kedvéért odaült a zongorához, és elkezdett játszani. A lépcső végén talpra állította anyát, megcsókolták egymást, mindenki megtapsolta, kivéve Emmettet, aki még mindig durcás képet vágott. Vége lett a csóknak, majd mintha ott sem lettek volna, eltűntek.

 – Na, ez jó, tönkre teszik a ruhát – mondta Alice szomorúan.

 – Én inkább másért aggódnék – szólt közbe Emmett röhögve.

 – Ne aggódj fiam, ők nem faragnak fogpiszkálót a házból, mint ti az Esme szigetből – mondta Esme szomorúan visszaemlékezve.

 Magamba nevetve mentem vissza a szobába vetkőzni. Katy szerencsére az események nagy részéről lemaradt, mert a szobámban nézegette a fényképeimet.

 – Olyan vidám családban élsz csupa nevetés és öröm.                                                                               

 – Hú, ne hidd azt, hogy ez mindig olyan jó – vágtam rá rögtön.

Későre járt, már Charlie és Meggie is rég elmentek. Katyért most érkezett meg édesanyja.

 – Szia! – köszönt el. Én viszont egy nagy öleléssel búcsúztam.

 – Holnap találkozunk. Szia, Katy, aludj jól.

 Néztem, ahogy eltávolodnak egyre messzebb és messzebb.